Jöjjön 10 olyan mese, melyek örökre meghatározták az életünket

Szerencsére, mi még pont abban az időszakban születtünk, amikor mindennapos volt, hogy ha jó idő volt, akkor odakint hódítottuk meg a világot: bunkert építve az erdő közepén, békát fogva a mocsárban és biciklivel íves vonalakat farolva az aszfaltba. Amikor az internet még betárcsászós se volt és a videójátékok is csak szép lassan bukkantak fel az életünkben. Persze a kalandos gyerekkorban a rengeteg kinti élmény mellett is fontos szerepet játszottak a mesék, melyek mindig egy ismeretlen univerzumba repítettek bennünket.

Amikor a szerkesztőségben ötletbörzét tartottunk, hogy felmérjük a helyzetet, mégis kinek mi volt a nagy kedvence kicsiként, kisebb káosz alakult ki, és túlcsordult bennünk a nosztalgia. Sorra jöttek a jobbnál jobb mesék, előtörtek a kedves emlékek és a még kedvesebb érzések. Alap, hogy a klasszikus történetekről nem feledkezhetünk meg: Az oroszlánkirályról, ami miatt a mai napig zokogunk; a Csipkerózsikáról, amelyben az énekeken túl a gyönyörű képek is elvarázsoltak, vagy akár egy Hamupipőkéről, ami miatt a mai napig arról ábrándozunk, hogy madarak öltöztessenek minket. És akkor hol van egy Jumanji a drága Robin Williams-szel, vagy… na jó, abbahagytuk!

Mi most azokra adtuk le a voksunkat, melyekhez a legélénkebb érzések kötnek bennünket!

Pán Péter

Az egyik legismertebb gyerekeknek szóló történet, melynek számtalan változata van, mégis, ha a mese feldolgozására gondolok, mindig megmelengeti a szívemet. Tulajdonképpen – bár sok kedvencem van –, ha megkérdezik, melyik a kedvenc mesém, 100-ból 99-szer biztosan ezt mondom! Hogy miért? Talán gyerekként a puszta gondolat elvarázsolt, hogy csupán egy kevés tündérpor, egy nagy adag fagyi és az összpontosítás, hogy soha többet nem kell fürdenem, elég lehet ahhoz, hogy elrepüljek egy messzi, csodás helyre!

Kit ne vonzana a kaland, hogy örökre csak játszadozhasson, és mindig fiatal maradjon? Na, ugye! Arról nem is beszélve, hogy milyen jó lenne még mindig hinni a tündérekben!

Végtelen történet

Ez az egyetlen film a listán, de nem kerülhettem meg, ugyanis meghatározó része volt a gyerekkoromnak! Hamar a kedvenc filmjeim közé került, mondjuk ebben biztosan az is közre játszik, hogy akárhányszor beteg voltam, anyukámmal mindig megnéztük Átráskó kalandjait, a kissé ijesztő képzeletbeli világban.

Sose felejtem el mennyire sírtam, mikor először süllyedt el a lova a szomorúság mocsarában, ahogyan a hatalmas teknősbékát sem, vagy a bölcs szerencsesárkányt, akinek nem tudom feltűnt-e már, de kutya feje van! És persze a mondat, amit érdemes felnőtt fejjel is megjegyezni: „Sose add fel és a szerencse megtalál!” Bárki bármit mond, én még a zenéjét is szeretem!

Toy Story – Játékháború

A legelső teljes egészében számítógépes animációval készülő egészestés filmhez szintén sok kedves emlékem fűződik. Kezdve azzal, hogy mindhárom részét moziban láttam, illetve, hogy a kedvenc számítógépes játékom is ez lett! Ahhoz a hagyományhoz pedig, hogy az utolsó részét is széles vásznon láthassam, annyira hű voltam, hogy tizennyolc évesen is képes voltam két barátnőmmel a szomszéd városig utazni, ugyanis a lakhelyünkön csak egy héttel később vetítették!

Visszagondolva elég fura dolgokat csináltam a mese iránti rajongásból:

Először is jobb tisztázni, hogy én teljes mértékben Woody párti vagyok és feltett szándékom volt, hogy legyen egy olyan figurám, mint ő, akinek a lábára ráírhatom a nevemet, ahogyan a mesében Andy tette minden játékával. Amikor pedig átfestettük a szobámat, csak annyit mondtam a szüleimnek olyan színű falakat akarok, mint amilyen Jessie gazdájának volt a második részben. Szerencsére értették, mire gondolok! De ha egy valami miatt mégis csak a szívembe zártam Buzz Lightyeart, az a híres jelmondata: „A végtelenbe és tovább!”

Minden kutya mennybe megy

Ez az a mese, amit nem tudom, hányszor láttam. Vetekszik az Oroszlánkirállyal, pedig az nagy szó, ugyanis azt tulajdonképpen végtelenítve néztem! Charlie, a németjuhász kalandjai az árvakislánnyal, Anne Marie-val kedves, szórakoztató és nagyon megható! Mikor kicsi voltam, sosem tudtam megjegyezni a címét, csak a kutyákról beszéltem mindig és a szomorú kislányról. Akárhányszor megnéztem, bőgtem, ha a szereplő is, mégis a zenéjének, a csodás rajzoknak a mennyországról és az egész hangulatának köszönhetően örök kedvenc marad!

Macskafogó

Nagyon szeretem a magyar meséket, végig tudom idézni a Hófehért és a Szaffit, akárcsak a Macskafogót! Így itt nagyon elgondolkodtam, mégis melyiket említeném meg, végül azért döntöttem emellett, mert túlságosan is meghatározza a mai napig az életemet! Az hogy, ha valami nem sikerül, az az első gondolatom, hogy „Mehetünk vissza a balettba ugrálni!”, hogy jó darabig kerültem a piros gombokat és hogy ha valami csoda folytán nem én bénázok el valamit, akkor elégedetten mondhatom, hogy „Én vezettem?!” Szerencsére feleségem sosem lesz, így nem kell attól félnem, hogy az az ominózus „Köszönöm, de egy éve önnel él!” mondat elhagyja a számat! Az egyetlen dolog, ami miatt mégis szomorúan gondolok vissza erre a klasszikusra, az az, hogy a szüleim kölcsön adták egy barátunknak a videó kazettámat és sosem kaptam vissza.

Tarzan

Nem hazudhatok: ez az a mese, amit a mai napig bármikor megnézek, kívülről fújom az összes párbeszédet, és még a dalokat is torkom szakadtából énekelem végig – mindegy, hogy ki ül mellettem éppen. Előre is bocs, ha éppen te leszel az, legközelebb!

A klasszikus történet, Disney feldolgozása nem nevezhető mindenki nagy kedvencének, ennek ellenére nálam tutira ez az első választás – még most is –, ha éppen egy összetört vagy búslakodó szív kívánkozik vissza a gyerekkorba. Tuti recept! Mindig beválik! Ráadásul, nincs is annál jobb, mint amikor a pici unokatesóidnak a kocsiban énekelve tanítod meg, hogy „Kicsi vagy még, de erős vagy…”

Dumbo

Sosem felejtem el a francia tanárom arcát, amikor közöltem vele, hogy imádom a pindúr elefánt történetét. Sokkoltam, ugyanis ő konkrétan félt ettől a mesétől. Érthető, néha én is beparáztam a bepiált elefántok pszichedelikus rémképei láttán, de értelmet csak felnőttként tettem melléjük, kicsiként csupán pulzáló rajzok tömkelegének tűntek.

Az édes anya-gyerek szeretet azonban sosem volt még azóta sem ennyire megható, mint ebben a mesében. Amikor a rácson kibújtatott ormányába bugyolálva ringatta a sírdogáló apróságot. Ki az, akinek ez nem csal könnyeket a szemébe? Nálam annyira túlcsordult a Dumbo-imádat, hogy a család imádott beageljét is így hívom, pedig szegény igazából Tücsök… a nagy fülei láttán mégis mindig arra várok, hogy egyszer elrepül az ég felé.

Alíz Csodaországban

Nem tudom, hogy a kényelem, vagy a megszállottság miatt, de ez a mese állandóan ment nálunk. Valószínű, hogy közrejátszott a tény, hogy egy kazettán volt a Dumbóval, így ha egyszer leültem a tévé elé, akkor nem volt megállás mindkét sztori végéig. Az Alíz is a picit elborultabb mesék közé tartozik, és egyre biztosabb vagyok benne, hogy a rendezett káosz mindig is közel állt a szívemhez. De az sem lehet utolsó, hogy állandóan kalandozó gyerekként, imádtam egy másik valóság gondolatát, ahol még több izgalom várhat rám. És persze, ki ne akart volna elbújni a magas virágok között, miközben a cicájával játszik.

Pocahontas

Na, ezek után megszállottan akartam magamnak egy kolibri-mosómedve legjobb barát párost, de be kellett érnem a kutyáinkkal. Azonban nem ez volt az egyetlen kattanásom, amit az indián lány szerelmes története okozott: folyton azt képzeltem – miközben busszal mentem hazafelé a beton dzsungelben –, hogy a Gellért-hegyen ugrándozom majd, mint Pocahontas. Ugyanolyan ruhában, mezítláb, miközben a természettel beszélgetve az Ezer színnel száll a szél című dalt énekelgetem… Így visszagondolva, örülök, hogy ezek a tervek megragadtak a fejemben, mert eléggé hamar egy elmegyógyintézetben kötöttem volna ki…

A kis hableány

És akkor egy újabb mese, amit végig lehet énekelni, amiben Ariel haja szinte hipnotizált a hullámzó lebegésével, és amikor egy halat akartam legjobb barátomnak, ó és persze nem tagadhatom, hogy az összes herceg közül, mindig is Eric állt a legközelebb szívemhez. És annak ellenére, hogy az az általánosan elterjedt elv, hogy a jónak drukkolunk –  A kishableánnyal is így voltam –, mégis Ursulát sosem tudtam igazán utálni. Persze, én is ráküldtem volna egy rakás tengeri állatot, hogy hagyja már békén a főhősöket, de az is tény, hogy nála menőbb és ércesebb hangú főgonoszt azóta sem találtam.

Ha már a gyerekeknél tartunk és ma őket ünnepeljük, akkor nem feledkezhetünk meg róla, hogy az RTLII-n megannyi kihívás és kaland várhat rájuk, hiszen újra visszatér a Konyhafőnök Junior! A készítők már várják azoknak a 8 és 14 év közötti kicsiknek a jelentkezését, akik imádnak a konyhában tüsténkedni és már most a gasztronómia szerelmesei:

Nálunk ezek a favoritok? Veletek mi a helyzet?

Képek: Tumblr