Lehetne-e újabb taxisblokád Magyarországon? Tényleg már csak a Mi Hazánk lenne képes mozgósítani?

Hogyan értékeli a júliusi-augusztusi tüntetéseket és azok kifulladását?

A mozgósítás mértéke idén elmaradt ahhoz képest, mint amit 2014-ben vagy 2018-ban láttunk. Ennek az oka lehetett, hogy a választáson a Fidesz listás aránya még nagyobb lett, mint legutóbb, és megnőtt a csalódottság az ellenzéki szavazókban. Ez is egy olyan tényező lehetett, ami miatt sokan nem tudtak kapcsolódni a katás tüntetésekhez. 

A tüntetési hajlandóságnak része az is, hogy ki mennyire bízik a saját részvételének eredményességében. 2014 óta léteznek ezek a csalódott ellenzéki választók által kezdeményezett tüntetések – azóta sokan egyre kevésbé érzik részvételük fontosságát. Ami még fontos lehet, hogy a kata esetében olyan intézkedésről volt szó, ami több különböző élethelyzetben lévő embert érintett, ezért nem alakult ki olyan erős közösségi tudat, kollektív identitás, ami szükséges egy nagyobb arányú mozgósításhoz, hogy erős kapcsot hozzon létre a résztvevők között. A katások nem tekinthetők olyan homogén csoportnak, mint például a tanárok vagy az egészségügyi dolgozók.

Sokat lehetett hallani arról, hogy igen, sokféle embert hoz össze a tüntetés, de épp ez a jó benne, mert így képes valamiféle konszenzust építeni a társadalom rétegei között. Ez akkor hiú remény volt?

Lehet, hogy a résztvevők között létrejött valamiféle szolidaritás, a kérdés inkább az, hogy ez elég erős volt-e ahhoz, hogy másokat is meggyőzzön a csatlakozásról. Ha a tüntetőkben magukat látják azok, akiket még érintett a törvény, akkor többen mennek. 

Ezért fontos, hogy legyen egy belső identitása, egy mély csoporttudata a tüntetőknek.

Egyre többen megkérdőjelezik a pártpolitikusok részvételét a tüntetések szervezésében. Szerintük nem jó, ha politikusok mondják a beszédeket, jelölik ki az útvonalat, és inkább civilekre kellene hagyni a feladatot. Mekkora a hatása ennek a hozzáállásnak?

Ez nem új jelenség, már a 2014-es netadós tüntetéseken felmerült. Ott szintén kormánykritikus, akár az ellenzékre szavazó erők jöttek tüntetni, és fogalmazták meg elégedetlenségüket az ellenzéki pártokkal szemben is. Idén nyáron nem éreztem nagyon erősen ennek a jelenlétét, hiszen az egyik első tüntetésnél kezdeményező volt a Momentum, Gelencsér Tamás beszédet is mondott, végig ott volt, bömbivel a kezében. Jámbor András és Csárdi Antal is kint voltak, meghallgatták a tüntetőket. Persze nem pártos esőkabátban mentek oda az emberek – ebből a szempontból a pártok sem szerveznek nagyon rá a tüntetésekre –, de azért olyan erős pártellenességet nem tapasztaltam, mint például 2020-ban, az indexes tüntetésen.

Nyilván valamennyi elégedetlenség az idei tüntetőkben is volt az ellenzékkel szemben. Nem véletlen, hogy a kutyapárt kezdeményezett több megmozdulást, az a párt, amelyik nem vett részt az ellenzéki összefogásban, és hiteles tudott maradni azok számára, akik nemcsak a kormánnyal, hanem az ellenzékkel is kritikusak. Érdemes hozzátenni: az, hogy a kollektív akcióban mennyire vesznek részt a pártok, attól is függ, hogy a kormányzati ciklusban hol tartunk. 

Egy választás után megerősödik az az érzés, hogy a pártok nélkül kell kifejezni a politikai akaratot. 

Ahogy viszont közeledik egy választási kampány, egyre inkább felértékelődnek a pártok, és egyre többen hajlandók csatlakozni az általuk szervezett akciókhoz. A ciklus közbeni választások is számítanak: most például pont a közepén lesz EP- és önkormányzati választás. Ez lehet, hogy túl rövid idő ahhoz, hogy teljesen visszatérjen az ellenzéki pártokba vetett bizalom. Persze ott van ellenpéldának a 2019-es eset, ahol jól teljesített az ellenzék az önkormányzatin. Akkor egy éven belül sikerült „tudatosítani”, hogy a pártokra szükségük van az ellenzékieknek.

A CEU-s tüntetés úgy tudott megmozgatni majdnem százezres tömeget, hogy a megélhetésre nem kiható, inkább az értelmiséget célzó rendelkezés ellen zajlott – manapság viszont messze nem látni ekkora tömegeket a tüntetéseken. Kik azok, akik hiányoznak a megmozdulásokról, de pár éve még ott voltak?

Magyarországon a tüntetési részvétel hagyományosan társadalmi státusz függvénye, ennek legjobb mutatója a végzettségi szint. 

Az itthoni tüntetéseken a résztvevők legalább felének legalább főiskolai diplomája van. Egy budapesti, inkább idősebb, középkorú, képzett réteg jelenti a bázisát a tüntetéseknek. 

Ez változhat a tüntetés jellegétől függően, például a túlóratörvényesen felülreprezentáltak voltak a kékgallérosok, a klímatüntetéseken pedig a fiatalok. Annak tudom be, hogy nyáron kisebb volt a mozgósítás, hogy a választás utáni tüntetések inkább ősszel szoktak beindulni. Ez történt a netadó és a rabszolgatörvény esetében is. Ami még fontos lehet, hogy a választási csalódottság mértéke is demoralizálta az embereket.

Emellett a kata és a rezsi konkrét megélhetési ügyek: a magasabb végzettségűek anyagi értelemben nem biztos, hogy sérelmet szenvedtek az utóbbi időkben. Számukra inkább a politika kulturális és nem a materiális dimenziójában alakultak ki sérelmek. 

A mostani időszakban sokan lesznek olyanok, akik épp a kulturális dimenzióval akarnak kevésbé foglalkozni, mint például a felsőoktatással vagy a tudomány szabadságával. 

Amikor megjelennek azok a konfliktusok, amik a gazdasági szférában folynak, érdemes lesz megnézni, hogy ez a magas státuszú tüntetőkör ki fog-e tágulni. Ebben fontos szerepe lehet az olyan civil, érdekvédő szervezeteknek, mint a szakszervezetek. Tudnak-e ők mozgósítani? Általában az a jellemző, hogy a politikai részvételhez kell valamilyen tudás. Ha valakinek nincs tapasztalata abban, hogyan vehet részt a politikában, hogyan történik egy tüntetés, hogyan lehet bekapcsolódni egy ilyenbe, akkor lehet, hogy az őt ért sérelmek ellenére is inaktív marad.

Felértékelődhetnek az olyan eszközök szerepei is, amikkel ez a tudás átadható. Nem véletlen, hogy a devizahiteles csoportok a 2010-es években például a radikális jobboldali szimbolikát használták fel: ott volt a Koppány-csoport, vagy a Nem adom a házamat! Abban a hitelkárosult közegben ez az eszköztár, ez a szimbolika működött, ismert, elérhető volt. Ilyen szempontból lehet, hogy az új elégedetlenségek nem azon csoportokhoz fognak kötődni, akik akár kimentek a CEU mellett tiltakozni, vagy akár kimennek a katatüntetésre. 

A magyar radikális hagyományhoz kapcsolódva lehet, hogy a Mi Hazánk lesz képes fellépni és mozgósítani azokat, akiket anyagi sérelem ér az elkövetkező időszakban.

Akad még Magyarországon olyan szervezet vagy érdekvédelmi csoport, ami tudna olyan hatásosan tüntetni, mint 1990-ben a taxisok a blokáddal?

A tüntetések egyik logikája a számosság: ez információt ad arról, hogy mekkora támogatottsága van egy ügynek, illetve melyek azok a társadalmi csoportok, amik kiállnak mellette. Ezáltal a döntéshozók és a szavazóik is információkat kapnak. Egy másik fajta tüntetési logika a károkozás: a taxisblokád esetében erről volt szó. Felborították a mindennapok rutinját a hidak lezárásával. 

Ilyen logika mentén működnek a sztrájkok is: ez közvetlenebb nyomásgyakorlás, mint amikor valaki a sajtón keresztül próbál engedményt elérni vagy bemutatni, milyen sokan támogatják, és ezzel jelezni, hogy a választók körében mekkora bázisa van. 

Az RTL Híradó tudósítása az ételfutárok júliusi tüntetéséről:

Ha a taxisblokád a minta, akkor olyan csoportokról lehet szó, akik képesek felborítani a mindennapi rutint annyira, hogy a döntéshozók úgy gondolják, ki kell elégíteni a kéréseiket. Mert különben szembefordulnak velük a választók.

Ilyen klasszikus munka ma a mozdonyvezetői vagy a légiforgalmi irányítói – ők sztrájkkal nyomást gyakorolhatnának. Nem szabad elfelejteni, hogy nemcsak az a fontos, hogy ki milyen munkahelyen van, hanem hogy a jogszabályi környezet megengedi-e az efféle akciót. És pont azt látjuk, hogy az Orbán-kormány képes a veszélyhelyzetre hivatkozással keresztbe tenni akár a forgalomirányítóknak, akár a pedagógusoknak. Egészen kivételesen korlátozzák a sztrájkhoz való jogot nálunk. Ami viszont a sztrájkon kívül történik – hiszen a taxisblokád sem igazán sztrájk volt –, ott nehéz felmérni, milyen csoportoknak van erre lehetősége… A taxisok talán tényleg kivételt jelentenek. Efféle akcióra a munkahelyi csoportokon kívül nem látom, kinek van lehetősége.

Szóval lehetséges, hogy a sztrájkon kívül jön létre károkozó akció. Gondoljunk arra, hogy a kétezres években mennyi agrártüntetés volt (az interjú még az augusztus 20-i „gazdatüntetés” előtt készült – MM), illetve a rabszolgatörvény után is történtek útlezárások. Az, hogy lesznek-e ilyen akciók, attól függ, hogy léteznek-e ágensek a régiókban, akik meg tudják ezeket szervezni. A mostani helyzetben ha nem kifejezetten egy foglalkoztatási kört érintő ügyről van szó, akkor inkább a politikai pártok lehetnek ezek. Persze ez attól is függ, hogy az elégedetlenek mennyire tartják őket hitelesnek.

Mennyiben változtatta meg a magyarországi tüntetéskultúrát a Fidesz-KDNP lassan 13 éves kormányzása?

Ez nehéz kérdés. Nyilván másfajta politikai klíma van, és másfajta csoportok mennek ki. Véget ért a 2010 előtti radikális jobboldali hullám, aminek képviselői azelőtt, ha csak kis számban is, de végig kint voltak a Kossuth téren. 

Ami még lényeges lehet, hogy a párt-civil ellentét gyakrabban merül fel. Továbbá létezik egy olyan civil ethosz, ami meghatározza a tüntetéseket. Ez valamennyire kapcsolódik egy politikaellenes hagyományhoz, ami a rendszerváltás előtt is jellemző volt, amikor a politikai hivatalosság az állampárti hivatalosságot jelentette. Akkor a politikától való elfordulást tüntetésként lehetett értelmezni, most pedig a civilség a pártpolitikától való elfordulást jelképezi. Ezzel viszont a mostani viszonyok között korlátozottan lehet bármit elérni, hiszen ebben a helyzetben a döntéshozók nem érzik a tétjét a velük való párbeszédnek. Ha nincs választói konzekvencia, nehéz eredményt elérni a kormánynál.

Mik voltak a közös elemek azokban a tüntetésekben, amik a Fidesz-kormány alatt történtek, mégis elértek valamit: a netadósban és a vasárnapi boltbezárásosban? Mi volt bennük a pláne?

A netadó elleni mozgósítás mértéke újdonság volt, mintha csoda történt volna. A vizitdíj esetére emlékeztetett a Gyurcsány-kormány alatt. Ez egy választókat érintő, közvetlen költséggel járó intézkedés volt, ami önmagában nem volt akkora ügy – a választó mégis azt érezte, hogy ezt neki magának kell kifizetnie. Erre jött a felháborodás. Ilyenre nem is nagyon került sor, hogy közvetlenül a választót érjen valamilyen költség – a rezsi meg a kata most kivételt jelent. Korábban jellemzően cégeken keresztül próbáltak forrásokat szerezni, és nem a végfelhasználót adóztatták meg. Persze a cégek sokszor tovább hárították ezt, de akkor ez a szituáció már a cég és a vásárló, nem pedig a kormány és a vásárló között állt fenn. Szóval a netadó esetében ez egy szakpolitikai hiba volt.

A boltbezárás pedig inkább arról szólt, hogy Nyakó Istvánt a kopaszok nem engedték be a népszavazási hivatalba. Ennek lehetett volna következménye, hiszen ha átmegy a népszavazás, akkor van arról papír, hogy leszavazták a kormányt. Ebben az esetben is számíthatott a Fidesz tapasztalata, amit az ellenzéki időszakában gyűjthetett: a szociális népszavazásokból, a felsőoktatási hozzájárulásból, illetve a vizitdíjból. 

Azok is olyan népszavazások voltak, amik az akkori kormánnyal szemben állókat egy platformra helyezték, és létrehoztak egy olyan választói tömböt, amit a Fidesz pártként át tudott venni.

A XXI. század 2015-ös riportja a taxisblokádról:

Az utóbbi időben az online nyilvánosság szerepe is megnövekedett, egyre többen fotelforradalmárkodnak, viszont könnyebb is megszervezni és hirdetni a tüntetéseket. Ön szerint összességében az online nyilvánosság szerepnövekedése hátrányosan vagy előnyösen érintette a tüntetéseket és egyéb tömegmozgalmakat?

Nem volt egyértelműen jó vagy rossz hatása, de megváltoztatta a mozgósítás jellegét. Az internet könnyebbé teszi a bekapcsolódást, viszont az elköteleződést nem feltétlenül mélyíti el. Nem is csak arról van szó, hogy elmegy-e, hanem arról, hogy miután elment a választó, utána kötődik-e még az ügyhöz, bekapcsolódik-e a szervező egyesületek munkájába – hajlandó-e tevékenykedni, szervezni vagy beállni erdőőrnek? A közösségi médián keresztüli mozgósítás kevésbé segít ebben.

Viszont abban segít, hogy többszörös elköteleződések jöjjenek létre: gyorsabban, hatékonyabban lehet bevonni embereket, több ügy mentén. Ha viszont mélyebb elköteleződést akar kialakítani egy szervezet, akkor a való életben bevált közösségépítési módszerekhez kell folyamodnia.

Az utcai politizálás elhalkulása egy tőről fakad azzal, hogy egyre kevésbé van működőképes ellenzék Magyarországon? Ugyanazon érem két oldaláról van szó, vagy másban gyökereznek ezek a jelenségek?

Ha nincs országgyűlési jelenléte vagy politikai tábora egy közösségnek, az nem jelenti azt, hogy ne tudnának hangosak lenni az utcán. 2006 után radikális jobboldali tüntetési konjunktúra volt Magyarországon, ennek eredménye is lett az, hogy a Jobbik bekerült az országgyűlésbe 2010-ben.

Épp az intézményes politikai keretből való kiszorulás eredményezheti azt, hogy egy politikai közösség az utcán talál hangot magának. Az is lehet, hogy egy mozgalmat pacifikál, ha bekerül az országgyűlésbe. Megváltozik a politizálás kerete, más módszerek akadnak arra, hogy forrásokat, követőket szerezzenek. A rendszerváltás után a környezetvédelmi mozgalom számos tagja is átment a politikába. Tehát ezek ilyen szempontból sincsenek összefüggésben.

Ami fontosabb, hogy a csalódottság nőtt, és a politikai cselekvésbe vetett hitt csökkent az ellenzék részéről, ami apátiához vezetett. 

Teljesen más lelkiállapotban vannak az elkötelezett kormánykritikus szavazók most, mint egy éve, amikor az ellenzéki oldal az előválasztás lázában égett.

Ha tippelnie kellene, az őszi-téli időszakban idén számíthatunk olyan megmozdulásokra, mint nyáron, vagy akár nagyobbakra?

Én számítok ilyenekre, nem feltétlenül azért, mert az emberek hirtelen érzékelni kezdik, hogy milyen számlákat kapnak: ez egy nagyon hirtelen ható tényező lehetne, de már előre bejelentették, van idő rá felkészülni. Azonban a költségvetési lukak befoltozására még szükség lehet olyan intézkedésekre, megszorításokra, amik adott csoportokra érzékenyen hatnak.

Nyilván a kormánynak az az érdeke, hogy ne a törzsszavazóinak hozzon kellemetlen intézkedéseket, hanem azoknak, akik alapból sem szimpatizálnak a kormánnyal. Ebben az esetben viszont ezek a csoportok kimehetnek az utcára. A kata és a rezsi pedig további hivatkozási alapot adhat nekik. A pedagógussztrájkhoz és a szokásos lakásmenethez lehet, hogy mások is csatlakozni fognak, nem feltétlenül azért, mert érinti őket, hanem mert ki akarják fejezni az elégedetlenségüket.