Belföld

Egyelőre rejtély, hogy honnan származhat a Fidesz brutális fölényét mérő közvélemény-kutatás

Molnár RichárdMolnár Richárd

2021. december 17. 13:16

Sem az ellenzéki pártelnökök, sem a kampánystáb nem látott ilyen eredményeket, a készítéssel hírbe hozott kutatócég pedig tagadja érintettségét. Márki-Zay szerint egy billegő körzet népszerűségi adatait tálalta a sajtó országos adatként.

Az ellenzéki összefogás pártjainak csütörtöki megbeszélésén minden pártvezető azt állította, hogy nem látott olyan közvélemény-kutatást, amelynek „kijózanító” eredményeiről a 444 számolt be – értesült az rtl.hu. Úgy tudjuk, az összellenzéki kampánytanácsban sem találkozott senki a hírportál cikkében közölt számokkal, amik szerint a Fidesz-KDNP országos listája a teljes népesség 46 százalékának szavazatára számíthatna, míg az ellenzéki pártok (MSZP, DK, LMP, Jobbik, Momentum, Párbeszéd) közös listája csak a 32 százalékára. Az állítólag „nem a nyilvánosságnak” szánt kutatás eredményei megdöbbenést okoztak az ellenzéki közvéleményben, hiszen egyik idén készült közvélemény-kutatás sem mért ilyen brutális kormánypárti fölényt. Sőt, az őszi előválasztások idején több kutatás már az ellenzéki lista kis fölényét mérte.

Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke az ATV Egyenes Beszéd csütörtök esti műsorában azonban nem tagadta a kutatás létezését, amelyet az Iránytű Intézetnek tulajdonított. Azonban állítása szerint egyáltalán nem látta ezeket az eredményeket, pedig a 444 cikke szerint a pártelnökök is látták azokat. A cikkben leírt számokat azonban irreálisnak nevezte, hiszen „ennyi szavazója a Fidesznek sosem volt”. 

Pulai András, a Publicus Intézet ügyvezetője Facebook-bejegyzésében ezt írta:

A teljes lakosság 46 százaléka kb. 3,7 millió hazai választó. A Fidesz még 2010-ben is csak 2,7 milliót kapott. Azóta pedig még ennél is kevesebbet – miközben a részvétel növekedett. Nincs olyan lehetőség, hogy 2022-ben bárki ennyi szavazatot kapjon (az ellenzék sem). Szóval vagy kutatás, vagy az információ rossz.

– fogalmazott a közvélemény-kutató cég vezetője.

Az ügyben közleményt adott ki az Iránytű Intézet is, amelyben határozottan cáfolták, hogy a 444 cikkében leírt eredmények bármely kutatásukban szerepeltek volna. „A 444-en tegnap (azaz csütörtökön – a szerk.) megjelent, azóta az Intézetünkkel összekötött számsor nem egy kutatás, így nem tudjuk kommentálni. A kutatásnak módszertana, kutatója, aláírója, írásos nyoma van. Ilyen országos anyagunk két hónapja nem készült; ezekkel a korábbi kutatásokkal kapcsolatban bármikor, bárki számára rendelkezésre állunk.” – írta honlapján az Iránytű Intézet.

Márki-Zay Péter – Fotó: Mohai Balázs / MTI

Az ügyben megszólalt Márki-Zay Péter, az ellenzék miniszterelnök-jelöltje is, aki a Magyar Hangnak komolytalannak nevezte a kutatást. Kijelentette, ilyen kutatásért nem fizettek egyetlen fillért sem. Azt viszont elmondta, az úgynevezett „billegő körzetekben”, vagyis azokban a választókerületekben, ahol a kormánypártok és az ellenzék egyéni jelöltje és országos listája is esélyes a győzelemre, készült egy felmérés, ami azonban nem tekinthető reprezentatívnak. Ebben egyéb témák mellett a pártok népszerűségére is rákérdeztek a készítők. Vagyis Márki-Zay szerint innen származhatnak a 444-en megjelent adatok.

Nyitókép: Az ellenzéki összefogás vezetői a 2021. október 23-i ünnepi rendezvényen – Fotó: MTI

#Belföld#közvélemény-kutatás#ellenzéki összefogás#fidesz#márki-zay péter