Milliárdokból építi le a demokráciát az elit egy vallásos élményért?

Hoppá, ennek a fickónak milliárdjai vannak

– nem gyakran ugranak be az embernek efféle gondolatok, amikor egy filozófiai konferencián ül. Phil Torresszel viszont többször is megtörtént ez az effective altruism (nagyjából: hatékony jótékonyság) nevű mozgalomhoz tartozó intézetek előadásain. A hosszútávizmus elméletét népszerűsítő eseményeken gyakran mászkáltak milliárdos csodabogarak melegítőnadrágban és lábkesztyűben. Ők azok, akik fejenként akár több millió dollárral – Elon Musk például másféllel – támogatják ezt a mozgalmat, ami egyes becslések szerint már nagyjából 46 milliárd dollárból működik. Képviselőik pedig egyre több politikai hatalmat szereznek – Joe Biden kormányában is ül olyan technológiai főtanácsadó, aki az irányzat híve.

De mi is a hosszútávizmus? 

Hívei szerint befektetés a jövőbe. Eszerint a jelenlegi társadalom legmagasztosabb célja az, hogy minél jobb lehetőségeket biztosítson a távoli jövő generációinak: ők sokkal többen lesznek, mint mi, sokkal fejlettebb lesz a kultúrájuk és technológiájuk, tehát az érdekeik elsőbbséget élveznek a ma élők érdekeinél. Jelenleg csupán annyi kötelességünk van, hogy az emberiség kihalását elkerüljük, az olyan problémákkal pedig, mint a globális szegénység vagy a klímaváltozás éppen ezért nem is érdemes komolyabban foglalkozni.

Torres egy hosszú cikkben foglalt állást a hosszútávizmus ellen, amelynek védelmében pár éve még egy teljes könyvet is írt. 

A hosszútávizmus talán a legbefolyásosabb olyan ideológia, amiről kevesen hallottak az elit egyetemeken és a Szilícium-völgyön kívül

– fogalmazott. A filozófust arról kérdeztük, hogy miért ábrándult ki a mozgalomból, de szóba került még a mesterséges intelligencia, Bill Clinton és az Antikrisztus is. 

A Vox cikke egy történelmi hasonlattal mutatja be a hosszútávizmust: azt idézi fel, amikor Benjamin Franklin ezer dollárt adományozott Bostonnak és Philadelphiának azzal, hogy fektessék be, és 200 év múlva vegyék ki a bankból az akkor már milliós kamattal rendelkező összeget. Maga viszont azt mondja, hogy egy sokkal rosszindulatúbb dologról van itt szó.

Úgy gondolom, hogy önmagában fontos a hosszútávú gondolkodás. Viszont van problémás oldala is. A hosszútávizmus több annál, mint hogy komolyan vesszük az állami intézkedések vagy demográfiai trendek hosszú távú hatásait. Itt egy számolgatós játékról van szó. A hosszútávisták azt mondják: valamikor a jövőben több milliárd emberi elmét tudunk létrehozni számítógépes szimulációkban, és az is lehetséges, hogy a galaxist is gyarmatosítani tudjuk. Szóval ha összeszámoljuk, hogy hány embernek adhat otthont egy ilyen jövő, óriási szám jön ki. Ha pedig ezt elfogadjuk, akkor el kell fogadnunk azt is, hogy mindent felülíró morális kötelességünk ennek a jövőnek a létrehozása. A jövő emberei fontosabbak a jelen embereinél, mert sokkal többen vannak.

Egy elég nagy hatású ideológiáról van szó, ami milliárdos összegeket mozgat meg. Miért nem hallunk többet róla a médiában?

Habár az ideológia 1980-as években született meg, a korai 2000-es évekig nem volt túl széles körben népszerű. Igazán nagy befolyást csak az utóbbi öt évben kezdett el gyakorolni, ezért a világnézet hívőinek még nem volt túl sok idejük azt terjeszteni. Azért is volt szükség ennyi időre, mert a mozgalom gondolkodói sokat töprengtek azon, hogyan lehet ezt a világnézetet eladhatóan prezentálni. Az effective altruism mozgalom híresen komolyan veszi a PR-t. Ha bármelyik tagjukat megkeresi a sajtó, akkor küldenek neki egy hosszú dokumentumot arról, hogy miről, hogyan szabad beszélnie, és miről nem.

Pontosan milyen utasítások szerepelnek ebben a dokumentumban?

Nem beszélhetnek semmiről, amire az átlagember zavartan, vagy rémülten reagálhatna. 

Figyelmeztetik őket arra, hogy ne említsék a transzhumanizmust (ami az emberi test képességeinek különböző technológiákkal való fejlesztését szorgalmazza), amiről sokaknak az eugenika jut eszébe. És arról sem szeretnek beszélni, hogy korábban számos tagjukat ösztönözték arra, hogy a Wall Street-i brókerként, vagy olajtársaságoknál vállaljon munkát – abból a megfontolásból, hogy minél több pénzt keres, annál több pénzt költhet hosszútávista jótékonykodásra.

Nem hozakodnak rögtön elő azzal, hogy a jövőben megszülető több tízezer milliárdnyi ember a fő prioritásuk. Sokakban ilyenkor merül fel a kérdés: mi lesz a most élő emberek problémáival? Erre az lenne a válaszuk, hogy persze, szomorú a szenvedés a világban, de ha a teljes képet nézzük, nem túl fontosak. Elon Musk is többször elmondta: nem igazán aggódik a klímaváltozás miatt, kivéve ha egy olyan – valószínűtlen – katasztrofális szituáció jön, ami megakadályozna minket a világűr gyarmatosításában. Persze azok, akik megkapják a dokumentumot, nem beszélnek nyíltan erről: 

anélkül próbálják népszerűsíteni az ideológiát, hogy túl sok részletet árulnak el róla.

Honnan ered ez az ideológia?

Ennek a mozgalomnak a gyökerei a fehér, nyugati filozófiában vannak, ami egy nagyon jellegzetes nézőpont. Egy Derek Parfit egyik – 1984-ben írt – könyvéből, a Reasons and persons-ből jött az alapötlet. Az utolsó fejezetben egy gondolatkísérletet ír le. Képzeljünk egy nukleáris konfliktust, aminek három kimenetele lehet: vagy béke, vagy az emberiség 99 százalékának az elpusztulása, vagy teljes emberiség elpusztulása. A kérdés, melyik két kimenetel között van nagyobb különbség a veszteségben: ha senki vagy 99 százalék hal meg, illetve a 99 százaléknyi és 100 százaléknyi áldozat között. A legtöbben azt mondanák, hogy az első esetben, hiszen ott jóval több ember haláláról van szó. Ő viszont azt, hogy a másik két kimenetel között, mivel a teljes kihalás esetén egy ember sem fog megszületni majd a jövőben. Így egy haszonelvű perspektívából ez a nagyobb katasztrófa. Nick Bostrom fejlesztette tovább ezt az ötletet a kétezres évek elején, ő számolta ki, hogy mekkora veszteséggel járna, ha a jövő generációi egyáltalán nem születnének meg, és így lett a kihalás elkerülése a mindent felülíró szempont.

Mintha vallásos felhangjai is lennének ennek a látásmódnak.

A mozgalom alapítói bevallottan ateisták. Egyik céljuk, hogy a vallás hiányát betöltsék az ember lelkében – ezt nyíltan vallják. A cél az átlényegülés, a transzcendencia, de nem a következő világban, hanem ebben, az emberi haladás és a technológia által. Úgy hiszik, hogy a tudomány segítségével radikálisan új szintre emelhetjük az emberi létezést. Kiiktathatjuk az öregedést, a betegségeket, örökké élhetünk, és szuperintelligensekké válhatunk azáltal, hogy az agyunkat az internetre kötjük.

Ez egy szekuláris vallás, egy hagyományos vallás ígéreteivel. 

Több szociológus is vizsgálta ezt a kultúrát, és jelentős párhuzamokat fedeztek fel eközött és a vallásos diskurzus között.

Ön is része volt a mozgalomnak, aztán kiábrándult belőle. Elmesélné, hogy történt ez?

Gyerekkoromban a világvége-kultuszok népszerűek voltak az USA-ban: sokan azt hitték, hogy hamarosan bekövetkezik Jézus második eljövetele, elviszi a hívőket a mennybe, a többiek pedig itt maradnak egy földi pokolban, ahová megérkezik az Antikrisztus. Amikor Bill Clintont megválasztották, a vallásos közösség, ahol éltem, meg volt győződve arról, hogy ő az Antikrisztus. Az ilyen élmények miatt nagyon érdekelt az emberiség jövője, és hogy hogyan fog véget érni a történetünk.

Az effective altruism-öt olyan 2005 körül fedeztem fel. Addigra biztos lettem abban, hogy a technológiai és a tudományos fejlődés megállíthatatlan, és ez megrémisztett. Aztán úgy gondoltam, hogy akkor már inkább legyek a jó oldalán a folyamatnak, szálljak be, és talán valamennyi hatással tudok lenni rá. Az utóbbi években elkezdett kikristályosodni a Bostrom által propagált hosszútávista filozófia, én viszont egyre több olyan nézőponttal és gondolkodóval találkoztam, akik kiestek ebből a fehér, nyugati látásmódból. Elég meggyőzőnek találtam sokukat, a hosszútávisták viszont közben egyre nyíltabban beszéltek arról, hogy milyen fontosak a szimulált emberek a jövőben. Valami nagyon nem stimmelt ezzel, ahogy a klímaváltozással kapcsolatos nemtörődömségükkel sem. 

Undorítónak találtam, hogy akkor sem vélik fontosnak foglalkozni a klímakatasztrófával, ha az potenciálisan 10 ezer évre tönkre vágná a Földet. 

És nemcsak én voltam így. Többen is írtak nekem, akik hasonlóan érdeklődni kezdtek a téma iránt, aztán az FHI-nál (Future of Humanity Institute – egy hosszútávista think tank) látták, hogy a hosszútávisták mit gondolnak ezekről a témákról, így elfordultak az irányzattól.

Pontosan hogyan határozza meg a mozgalmat a „fehér, nyugati” gondolkodásmód, amit említett?

Ez a fajta számolgatós gondolkodás a jövőről bevonz egy bizonyos fajta embertípust. Úgy jellemezném, hogy fehér, férfi, aki érdeklődik a számítástechnika iránt, hajlamos durván leegyszerűsíteni problémákat, nem bonyolítja túl az etikát, és visszhangkamrára van szüksége. Ha pedig sok ilyen ember kerül egy térbe, az a másféle személyek számára nem hat túl hívogatóan. Beszéltem több színesbőrűvel is, akiket érdekeltek a mozgalom alapvető tézisei, de amikor bekerültek a hozzá kapcsolatos intézményekbe, egyáltalán nem találták a helyüket.

Nem lehet megváltoztatni a mozgalmat belülről, és szembemenni az azt finanszírozó fehér férfi milliárdosok akaratával. Ha megpróbálod meggyőzni őket, hogy van bármi, ami a képzeletbeli embereknél fontosabb, esetleg a déli féltekén szenvedők, akkor pénzt fogsz veszíteni. 

46 milliárd dollárt szántak eddig az effective altruism mozgalomra, úgyhogy nagyon nem szeretnék, ha kétségbe vonnák az alaptéziseket. Néhányan pedig nem is hajlandók kritizálni őket, mert nehéz akadémikusnak lenni, és szükségük van az ösztöndíjakra – őket nem is tudom nagyon hibáztatni. Ennek az eredménye az, hogy a mozgalomra nem igazán jellemző a szabad véleménycsere.

Lehet őket klímaváltozás-tagadónak nevezni?

Nagyrészt nem is tartják fontosnak, hogy ezzel a problémával foglalkozzanak. Bostrom is azt mondja, hogy felesleges időt és energiát pazarolni ilyen feel-good projektekre, nem vehetnek el forrásokat a fő prioritástól, ami az egzisztenciális katasztrófa elkerülése. 

A módszer más, mint a klímaváltozás-tagadóké, de ugyanoda vezet.

Akadnak konzervatívok a mozgalomban, mint a Trump-támogató Peter Thiel milliárdos, és liberálisok is, mint a Biden kormányában dolgozó James Methany. A politikai skálán hova helyezné el a hosszútávizmust?

A hosszútávizmus nemcsak filozófiai és kutatási terület, hanem egy aktivista mozgalom is. Ezzel alapból nem lenne semmi baj, több tudományág, például a klímatudomány is ilyen. Sok hosszútávista próbál politikailag semleges maradni, mert mindkét amerikai párt politikusainál szeretnének lobbizni. Egy képviselőjük nyíltan el is mondta nekem: habár liberális nézetei vannak, ezeket sosem fejezi ki, mivel republikánus képviselőkkel is szóba akar állni. Szerintem általában a liberálisokat könnyebben el lehet érni a globális egzisztenciális katasztrófa témájával. Ez nem azt jelenti, hogy ne lennének a mozgalomban emberek a szélsőjobbról, például férfijogi aktivisták, vagy Trump-támogatók. Viszont az összes hosszútávista neoliberális, és nem kérdőjelezi meg magát a rendszert – mind elfogadják azt, hogy a kapitalizmus a lehető legjobb világot teremti. Nincs szocialista, szocdem vagy más rendszerkritikus beállítottságú ember a közösségben.

Milyen következményei lehetnek annak, ha ez a fajta gondolkodásmód hatást gyakorol a törvényhozásra?

Jelenleg az a prioritás a mozgalomban, hogy minél több hosszútávista kerüljön fontos kormányzati pozíciókba. Hogy mit várhatunk ettől? Aggódhatunk amiatt, hogy nagyon sok hosszútávista antidemokratikus elveket képvisel. Nem nagyon bíznak a démoszban, mivel a technológiák, amikkel foglalkoznunk kell a jövőben, elképesztően erőteljesek, ilyen például a mesterséges intelligencia, így az értelmiségi vezetőkre kell bízni. Ahogy ezek az emberek a politika egyre magasabb szféráiba kerülnek, egyre nagyobb nyomást fejtenek ki azért, hogy ne árulják el az embereknek, milyen technológiai fejlesztéseket finanszíroznának.

Ők igenis tudják, hogy a transzhumanizmusnak lehet népirtás vagy egyéb veszélyes dolog is a következménye, tudják, hogy fokozhatja az egyenlőtlenséget – viszont ezt nem muszáj a közvélemény orrára kötni. 

Szóval nagyon aggódom, amikor azt hallom, hogy Musk és társai összekeverik a moralitást a matematikával.

Phil Torres könyve hamarosan a Human Extinction: A History of Thinking About the End of Humanity címmel jelenik meg. Nyitókép: MTI / EPA / Erik S. Lesser