Sport

70 éve történt a magyar foci legnagyobb sikere, egyben legnagyobb traumája

rtl.hurtl.hu

2024. július 4. 5:50

Éppen hetven évvel ezelőtt, 1954. július 4-én a Puskás Ferenc vezette Aranycsapat az NSZK-val csapott össze a világbajnokság döntőjében. Az eseményt azért hívják azóta is berni csodának, mert óriási meglepetésre a nyugatnémetek le tudták győzni a világ akkori legjobb válogatottját.

Az 1954-es svájci világbajnokságra a földkerekség legfélelmetesebb csapataként érkezett meg a magyar válogatott, amely jegyzett nemzetközi mérkőzésen 1950 óta nem szenvedett vereséget. 

A csapat 1952-ben, Jugoszlávia ellen olimpiai bajnoki címet szerzett Helsinkiben, és a következő évben győzedelmeskedett a Közép-európai Kupában is. Ennél is nagyobb fegyvertény volt az 1953. november 25-én megrendezett „évszázad mérkőzése”, ahol Magyarország idegenben 6:3-ra verte Anglia csapatát. Az angolokat korábban egyetlen Brit-szigeteken kívüli válogatott sem tudta legyőzni. Ráadásul Puskásék a Wembley-ben aratott diadalt egy évvel később egy budapesti visszavágóval is megfejelték, akkor 7:1-re győztek.

70 éve szerzett ezüstérmet a berni vb-döntőn az Aranycsapat
Fotó: World Soccer


A magyar válogatott tehát toronymagas esélyesként utazhatott az 1954. június 16-án kezdődő svájci világbajnokságra. A Sebes Gusztáv szövetségi kapitány által vezetett nemzeti tizenegy a várakozásoknak megfelelően kezdte meg szereplését, az első meccsén 9:0-ra verte Dél-Koreát, majd a később a döntőbe kerülő NSZK ellen is meggyőző fölénnyel nyert, 8:3-ra.

Ennek az NSZK elleni első meccsnek pedig sokak szerint döntő jelentősége volt. Később sok elemző úgy találta, hogy Sepp Herberger, a német kapitány a világbajnoki esélyes magyarok megtévesztésére szándékosan tartalékos felállással küldte pályára a német csapatot. De ha ez nem is volt hatással később a finálé alakulására, az már bizonyára befolyásolhatta a magyar csapat játékát, hogy Puskás Ferenc megsérült ezen a meccsen egy ütközésnél, és a döntőig nem is lépett pályára, de még ott sem volt teljesen egészséges.

A magyar válogatott végül Brazília és Uruguay, az NSZK pedig Ausztria és Jugoszlávia legyőzésével került a döntőbe, ahol a 8:3-as előzmény miatt mindenki biztosra vette az Aranycsapat sikerét.

70 éve szerzett ezüstérmet a berni vb-döntőn az Aranycsapat
Fotó: World Soccer


1954. július 4-én a berni Wankdorf-stadionban rendezték a döntőt, amelyet 60 ezer néző látott a helyszínen. Herberger hat helyen változtatott német csapat felállásán, ami taktikai kihívást jelentett a magyarok számára. Emellett fontos tényező volt az is, hogy a meccset szakadó esőben játszották le, ez pedig inkább a németeknek kedvezett. Ráadásul éppen a döntő előtt érkeztek meg a német játékosok számára Adi Dassler forradalmian új Adidas cipői, melyek a stoplik révén jóval könnyebb mozgást biztosítottak. Később kiderült azt, hogy az NSZK több tagja is metamfetamint kapott a döntő előtt, igaz, akkoriban ez még nem volt illegális, de a teljesítménynövelő hatás attól még nem maradt el.

A németeket segítő körülmények ellenére Puskás és Czibor góljaival a magyar válogatott a mérkőzés elején két góllal elhúzott. Az előny azonban nem tartott sokáig, Rahn és Morlock révén az NSZK ki tudott egyenlíteni. A csapatok 2:2-es állással vonultak szünetre, a második félidőben pedig egészen a 84. percig nem esett gól, amikor is Rahn ismét betalált Grosics Gyula kapujába. Feszült hat perc következett, ami alatt Puskás kiegyenlített, ám a száguldó őrnagy gólját  – tévesen – les címén érvénytelenítette a walesi partjelző. Az eredmény a továbbiakban már nem változott, 3:2-es győzelemmel Nyugat-Németország lett a világbajnok.


A németeknek óriási történelmi siker volt ez a diadal, amely a II. világháború okozta sebekre is gyógyírként szolgált. A mai napig ez az egyetlen csapat, amelyik kétgólos hátrányból megfordított egy vb-döntőt. 

Magyarország 1938 után másodjára jutott vb-döntőbe és másodszorra is ezüstéremmel tért haza. Az Aranycsapat 27 gólt szerzett a svájci világbajnokságon, ami a mai napig rekord. Ám az ezüstérmet akkoriban hatalmas csalódásként élte meg a közvélemény. 

A vereség után – a kommunista hatalomátvétel óta először – spontán tüntetés kezdődött Budapesten, a csalódott szurkolók kirakatokat törtek be. A három napon keresztül tartó zavargásoknak az ÁVH vetett véget. 

A korabeli sajtó úgy írt Puskásékról, mint fáradt, formán kívüli csapat, amely a vb-n a döntőben mutatta leggyengébb arcát. Ugyanakkor a Népsport a döntő másnapján megjelent cikkében igyekezett fékezni az indulatokat.

Helytelen lenne megvonni ezek után a csapattól azt a szeretetet, amelyet kivívott magának a négyesztendős diadalút során. A sportban el kell viselnünk a vereséget is, még ha fájdalmas is. S ami ennél is fontosabb: a magyar labdarúgás további fejlődése érdekében fel kell használni azokat a tanulságokat, amelyeket annak boncolgatása közben szerzünk majd, hogy miért nem tudta megnyerni a világbajnokságot a világbajnoki mezőny mindenki által kétségtelenül a legjobbnak ítélt csapata.

Hasonlóan jó eredményt soha többé nem ért el magyar futballválogatott.

70 éve szerzett ezüstérmet a berni vb-döntőn az Aranycsapat
A Népsport 1954. július 5-i számának címlapja


A berni VB-döntő eredményének dacára az Aranycsapatot a kortársak, és a mai futballszakértők is a történelem egyik legjobb csapatának tartják, és így tisztelik mind a mai napig. A magyar válogatott pedig azóta, vagyis 70 éve nem járt ilyen magasságokban, még ha “csak” egy vesztes meccsről is van szó.

Nyitókép: World Soccer

#Sport#foci#magyar fociválogatott#világbajnokság#1954#aranycsapat#berni csoda#puskás ferenc#évforduló#ma

Címlapról ajánljuk