Válás, kapcsolati erőszak és egy Mészáros Lőrinc-áthallás miatt cenzúrázott klasszikus – interjú Péterfy Borival

Nemrég mutatták be a Jurányi Házban Tasnádi István színdarabját, a Tapasztalt asszonyt, amiben te vagy többek között a nem túl távoli jövő magyar hivatalnoka, akinek az a feladata, hogy tudatosítsa a nőkben: fogy a magyar, szüljék tele a Kárpát-medencét! Te is éreztél hasonló nyomást az állam részéről?

Teljesen egyértelmű ez a nyomás, ahogy mindenféle pénzkínálgatással próbálnak kedvet csinálni, de valahogy pont az látszik, hogy ezek a rendeletek nem csinálnak valami nagy kedvet a gyerekvállaláshoz. 

Azt gondolom, hogy egy nyugodt, jól működő, boldog országban, ahol az embereknek van jövőképük, és nyugodtan dönthetnek arról, mennyi gyereket akarnak vállalni, jóval nagyobb az ilyen irányú kedv, mint ott, ahol ez mind nincs meg, csak az, hogy bizonyos előnyöket kínálnak odafentről.

A darabban ki is van mondva, mikorra várható, hogy a magyarság kihal…

Igen, Pataki Ferenc színészkollégám nagyon viccesen lebontja számokra, hogy ilyen szintű fogyás mellett mi magyarok mikorra fogyunk el. Az előadás nagyon sarkítva és karikírozva villant fel egy csomó érvényes kérdést férfi-nő, házasság, gyerekvállalás vagy éppen gender témában. Tasnádi Istvánnak, a darab írójának és az előadás rendezőjének az volt a célja, hogy úgy jelenítse meg ezeket a kérdéseket, hogy alapvetően nevetni lehessen rajtuk.

Te vagy a darabban a celeb életmódtanácsadó is, aki a könyvében szexmegvonásra biztatja az ifjú feleségeket. Érezted az iróniát, hogy épp te játszod ezt a nevetségesen bigott alakot, miközben a nemrég megjelent önéletrajzodban, a Borikönyvben a hazai memoároktól szokatlan őszinteséggel, tabuk nélkül beszélsz egyebek mellett a szexről is?

Egy színészkollégám mondta, miután megnézett a darabban, hogy ha nem ismerne, simán elhinné, hogy olyan vagyok, mint ez a nő, aki a fiatal feleségeknek kínál tippeket arra, hogyan szoktassák le a férjeiket a szexről. 

A kollégám szerint annyira meggyőző voltam a szerepben, mintha én is megvetném a szexet és a férfiakat. Nagyon jó színészi feladat egy teljesen más típusú karaktert játszani, mint amilyen valójában vagyok. 

A darab alapötletét egyébként az adta, hogy István egy antikváriumban ráakadt egy lánynevelő könyvre. A szerző egy bizonyos Ruth Smythers, a szöveg pedig 1894-ből való (bár nem kizárt, és a Wikipédia is ezt erősíti meg, hogy egy hoaxról van szó). Mi mindenesetre megtartottuk Ruth Smytherst, a régies angolsággal megírt intelmeket tőle idézem az előadásban.

Az általad játszott szigorú életmódguru egy ártalmatlan páros táncban is bűnös közelséget lát a férfi és a női partner között. Ebben a jelenetben jócskán benne van a Metoo-korszak és a cancel culture túlkapásainak paródiája. Volt, hogy úgy érezted, na, ez már sok?

Előbb-utóbb minden jó változás átbillen és túlzásokat is produkál, ezt sajnos a Metoo-mozgalom sem tudta elkerülni. Pedig nagyon sok fontos változást hozott és a Metoo-nak köszönhetően napvilágra került egy csomó olyan bűn, ami máskülönben sosem derült volna ki. Ezzel együtt elindított egy olyan hullámot is, ami mára már teljesen követhetetlen és nagyon nyomasztó. Komoly szorongásra adhat okot, hogy ma bárkit könnyedén meg lehet vádolni akár alaptalanul is, hiszen ezeket az eseteket nagyon nehéz bizonyítani. 

A mi szakmánkban különösen érzékeny téma, hogy hol vannak a határok. Azt gondolom, nagyon máshol vannak, mint mondjuk egy irodai környezetben. 

A filmforgatásokon már intimitás-koordinátorokat alkalmaznak, ez szóba is került a próbáink alatt. Nagyon jó tud lenni, hogy egy-egy intim jelenet forgatása előtt valaki felkészíti a szereplőket, de az nem jó, ha már eleve szorongást okoz, hogy egyáltalán egymáshoz érhet-e két színész, akár filmen, akár színházban. Idővel nyilván ez is helyre fog billenni. A darabban szóba is kerül Az utolsó tangó Párizsban, ami persze egy problémás film, főleg az, ami a főszereplő színésznővel történt, ugyanakkor az is baj lenne, ha nem láthatnánk többé olyan elementáris jeleneteket, mint például Bertolucci filmjében.

A Borikönyvben részletesen mesélsz a magánéletedről; arról is, milyen volt szenvedő alanya lenni egy bántalmazó kapcsolatnak. Egyszer New Yorkban és egyszer Budapesten is ki kellett hívni a rendőröket, olyan veszélynek voltál kitéve mindkét esetben. Arról is írsz, mennyire más volt a magyar és az amerikai rendőrök hozzáállása.

Ég és föld. Az amerikai szállodában épp csak fél szemmel csípett el valamit a portás, meglátta a félelmemet, egy rossz jelet és egyből rendőrt hívott. 

Nem egy vagy két rendőr jelent meg, hanem egy egész csapat. És egészen addig el se mentek, amíg én azt nem mondtam, hogy nem teszek feljelentést. Ezzel szemben ami Budapesten történt, az szinte önmagáért beszélt: ha valaki az utcáról bemászik a lakásodba és berúgja az ablakot, az azért egy eléggé egyértelmű eset. 

Betört ablakok, egy szétvert áldozat és egy másik, halálra rémült alak, aki én voltam. Ez fogadta a rendőröket, akik nem tettek semmit, sőt még viccelődtek is, hogy na, itt jött be az ablakon a pókember. Amikor pedig levették, hogy itt valami szerelemféltésről van szó, onnantól aztán egyáltalán nem vették komolyan a dolgot. Régen történt, de azóta is szinte naponta lehet hallani, olvasni egészen brutális tragédiákról, olyanokról is, ahol gyerekek is érintettek, és amikre ugyanígy legyintettek az illetékesek.

A Tapasztalt asszonyban egy idősebb és egy fiatalabb pár házassági kudarcát is eljátsszátok. A fiatalabbak válnak, az idősebbek is majd megfojtanák egymást egy pohár vízben, de ők mégis együtt maradnak. A könyvedben te is mesélsz a válásodról. Híres művészcsaládba születtél, ebben a közegben minek számított a válás? Bűnnek, vagy az élet velejárójának?

A Borikönyvben csak az első válásomról beszélek, ami tulajdonképpen egy ifjúkori botlás, az nem egy olyan típusú válás volt, mint amilyenben most vagyok. 

Ez már egy rendes, felnőtt válás, egy teljesen más tapasztalás. Sokan kérdezték, hogy ez a könyv valaminek a lezárása-e? Nem annak indult, aztán mégis az lett, mintha egy hosszú korszak véget ért volna az életemben. 

Ami a családot illeti, apai ágon, egy erdélyi református pap családban a válás fel se merülhetett. Ott mindenképpen együtt maradtak az emberek a halálukig. Anyai ágon a nagyapám és nagyanyám nagyon hamar elváltak. Jékely Zoltán híres nőimádó volt, igazi kalandor, de imádta nagyanyámat, és furcsa mód együtt laktak a válásuk után is. A mai világban, úgy tapasztalom, szinte legyintenek a válásra, mintha egy foghúzásról lenne szó, amin mindenkinek túl kell esni.

A Tapasztalt asszony viccet csinál abból, ahogy a hatalom igyekszik beleszólni az állampolgárok intim szférájába, ahol semmi keresnivalója. Szerepeltél már olyan előadásban, amibe konkrétan is beleszóltak fentről: szegény Molière nem sejthette, amikor Az úrhatnám polgárt írta, hogy egyszer azért kell átírni a darabját, mert az egyik jelenet Mészáros Lőrincre emlékeztet valakit.

A darabban az van, hogy a főszereplő egy gyémántgyűrűvel akarja elcsábítani a grófnőt, a mi bemutatónk pedig pont akkorra esett, amikor Mészáros Lőrinc szíve választottja is egy méregdrága gyémántgyűrűvel jelent meg valamelyik tévében. 

Valaki beült a főpróbánkra és végül az az üzenet jött fentről, hogy ezt a jelenetet meg kell változtatni. Egészen döbbenetes volt, hogy Molière-t meg kellett cenzúrázni. 

Ez akkor mindannyiunkat nagyon megrázott, ennek ellenére csodálatos előadás született. Nevetségesen szomorú volt és persze ijesztő, hogy itt tartunk. Pedig ez még nem is volt egy különösen áthallásos jelenet. Valaki túlteljesített, megijedt. Ez az egész csak fokozta azt a fojtogató szorongást, ami folyamatosan itt leng körülöttünk.

Ehhez képest elég korán megtapasztaltad, milyen az, amikor egy vezető nem rezel be. A Borikönyvben írod, hogy milyen bátor volt a gimnáziumi igazgatód, aki ’87-ben végül megengedte, hogy március 15-én elszavald az Egy mondat a zsarnokságrólt.

Az egy felemelő korszak volt, kamaszként megélni a rendszerváltás előtti éveket. Akkor már nagyon lehetett érezni a változás szelét, azt, hogy ezek a papírmasé figurák el fognak tűnni. Akkor még nem sejtettük, hogy nem tűnnek el, inkább csak átalakulnak. 

De ez tényleg egy felemelő pillanat volt, akkor és ott a díszteremben, a József Attila Gimnáziumban. Sok józsefattilás kortársam emlékszik rá a mai napig. Csodálatos figura volt az akkori igazgató, Palotás János. 

Valószínűleg elég nagy tett volt, hogy végül megengedte, hogy elszavalhassam Illyés versét, de felelőtlen 18 évesként persze nem láttam bele, milyen nyomás alatt lehetett. Úgy látszik, ez egy visszatérő jelenség ebben az országban, hogy a hatalom nyomás alatt tartja a pedagógusokat.

Nyitókép: Kováts Zsófia