Ónodi Eszter: Magamon is érzem, hogy az idősebb színésznők kevesebb lehetőséget kapnak

Az egyik Instagram-posztodban úgy fogalmaztál, hogy vintage korba léptél. Hogyan éled ezt meg?

Hál’ istennek a színházban elkezdtem dolgozni, és egy csodálatos szerepet kaptam, ami minden erőmet leköti, úgyhogy nem nyavalygok amiatt, hogy idősebb lettem. Ezzel úgysem lehet mit kezdeni, el kell fogadni és a legtöbbet kihozni belőle.

Milyen változást hozott ez a magán- és a szakmai életedben?

Igazából semmilyet. Ugyanúgy teszem a dolgom, mint eddig, de nem az keretezi a napjaimat, hogy 49 vagy 50 éves vagyok. Nagy kihívás most nekem ez az új szerep Csehov Cseresznyéskertjében. 30 évesen valószínűleg nem tudtam volna eljátszani, kell hozzá az az életbölcsesség és tapasztalat, ami most már talán megvan bennem.

Nagyon sokáig te voltál az egyik legkeresettebb színésznő, sikert sikerre halmoztál. Hogyan látod a karriered alakulását?  

Én ezt belülről nem így látom. A nyaram valóban elég sűrű volt, az Apatigrist akkor forgattuk és utána egyből a Szegedi Szabadtérire mentem a Chicago musicalbe, de szeptember óta nem próbáltam új produkcióban, most kezdtem el a színházban dolgozni. Nem tudom, miért gondolják, hogy marha sokat dolgozom. 

Azt a jelenséget magamon is érzem, hogy az idősebb színésznők kevesebb lehetőséget kapnak – ami látszik a hollywoodi Oscar-jelöléseken is, hiszen most fordult elő először, hogy a jelöltek között több 40 pluszos színésznő is volt.

Szerinted Magyarországon is hasonló a helyzet?

Én ezt abszolút így érzem. Az utóbbi évek filmjeiből nem nagyon tudok olyat mondani, ami kifejezetten erre a korosztályra íródott volna. Most főként történelmi ihletésű filmek forognak, amik kevés ilyen kategóriájú főszerepet hoznak. Én lennék a legboldogabb, ha a rendezőket megihletné ez a korosztály. Hollywoodban van ellenpélda: Reese Witherspoon átállt a kamera másik oldalára, producer lett, és kifejezetten ennek a korosztálynak keres filmes szereplehetőségeket- de ez Magyarországon elképzelhetetlen. Annyira pici a szakma, ugyanakkor sok pénzbe kerül. Ez sajnos teljesen máshogy működik.

Van esetleg olyan szerep, amiről úgy gondolod, hogy már nem játszhatod el, mert esetleg egy fiatalabb színésznő kapja meg?

A pályám azt bizonyítja, hogy nincsenek szabályok. Nóra (a Nóra - Karácsony Helmeréknél című darabban, a Katona József Színházban) szerepét 45 évesen játszottam el, pedig egy huszonéves nőre íródott. A színházban és a filmben ezek a merev korlátok ledőltek, a rendező koncepciójától függ, hogy el tudja-e képzelni egy 45 éves nővel azt a problémát, amit be akar mutatni. Olyan nincs, amit nem szívesen játszanék már el, hiszen minden szerep a sajátommá válik a próbafolyamat során. Olyan szerep volt már, amivel sokáig nem voltam kibékülve, de volt bennem annyi ambíció, hogy addig alakítgattam, hogy a végére megszerettem. Ha valaki sokáig játszik egy előadást, akkor a saját szempontjából is jobban jár, ha megpróbálja megszeretni.

Kit tartasz most az ügyeletes színésznőnek, aki kiemelten benne van a köztudatban?  

Leginkább azokat, akiket az emberek gyakran látnak a tévéképernyőn. A fiatalok közül ilyen például Rujder Vivi vagy Törőcsik Franciska, és nagyon drukkolok Szőke Abigélnek is.

Karriered során sok szerepben kipróbálhattad magad. Melyiket tartod a legkiemelkedőbbnek?

Nagy szakmai és közönségsiker volt az Aranyélet, a színházban pedig a Nórát mondanám fontosnak és megkerülhetetlennek. 

Ha sokáig hasonló szerepeket kapok, akkor mindig elkezdek másra vágyni. Amikor színházban játszom, akkor filmezni vágyok, ha filmet forgatok, akkor pedig a színházban szeretnék dolgozni. 

Annyira szeretem mindkettőt, hogy úgy érzem teljesnek magam, ha mindegyik jelen van az életemben. Ugyanez jellemző a színházi szerepekre is: ha egy darabban drámai hősnőt játszom, akkor jól esik másnap egy vígjátékban valami mást játszani. Volt már olyan szerepem, ahol a felismerhetetlenségig átváltozhattam. Például az Abigail bulija című darabban egy olyan karaktert formáltam meg, aki semmilyen szempontból sem hasonlít rám, el is voltam maszkírozva, és hallottam a nézőkön, hogy fel sem ismertek. Nagyon jó volt egy teljesen másik életbe belekukkantani.

Mi volt a legnagyobb kihívás a karrieredben?

Nekem mostanság – a vintage korban – a bioritmus. Az a legnehezebb, hogy néha nagyon korán, hajnali 4 körül kell felkelni, vagy nagyon sokáig kell fennmaradni, szintén hajnalig. 10 éve ez nem okozott problémát, de most már egy ilyen megborít. Azt is látom, hogy sokkal jobban oda kell figyelni az étkezésre és a mozgásra, mert ha az ember elengedi magát, akkor az sokkal gyorsabban megbosszulja magát, mint azelőtt.

Magaddal szemben maximalista vagy?

Alapvetően igen. Úgy állok hozzá, hogy ha csinálok valamit, akkor azt csináljuk tisztességesen, hogy elmondhassam: én mindent megtettem, ami tőlem telik. De közben nem szabad elfelejteni, hogy ez egy játék. 

Régebben, ha valamit elrontottam a színpadon, akkor ostoroztam magam, de most már az van bennem, hogy ember vagyok és hibázhatok, és tovább kell lépni. 

El kell tudni engedni ezeket, hiszen semmi sem tart örökké. Ezt is a korral tanulja meg az ember. Ezeket a lépcsőket végig kell járni, hogy rájöjjünk, mi mennyit ér.

Mostanában a sorozat- és a filmgyártás egyre többször nyúl vissza a múltba, és gyakran történelmi témákat dolgoz fel. Hova, vagy milyen évbe utaznál el egy karaktered bőrébe bújva?

Nagyon bírom a sötét középkort, mert szerintem az még egy ismeretlen terület, és sok érdekes bányászni való van benne. De a közelmúlt, például a nyolcvanas évek is egy olyan szuper kor, amit érdemes lenne kivesézni. Arról mér nekem is vannak emlékeim, ezért is áll közel hozzám. Szerintem az egyik legizgalmasabb időszak volt: a szocializmus már szétfoszlóban volt, de ami utána jött, még váratott magára. Minden olyan korszak nagyon izgalmas, ami átmeneti. A változás maga mindig rengeteg színpadi és filmes történetet idéz elő.

Édesanyaként hogyan találod meg a munka-magánélet egyensúlyt?

Leginkább úgy, hogy imádom, amit csinálok. Néha áldozatot kell hozni, például nem én rendelkezem a szabadidőmmel, hiszen a színházi programok és a filmek gyártási terve hónapokra előre megvan. De cserébe sokszor azt érzem, hogy ajándék az élettől, hogy azzal foglalkozom, ami másnak szórakozás. Ez szinte nem is munkahely. Nekem a munka és a szórakozás egybevág.

Az Instagram-oldaladon láttam, hogy tudatos vagy a háztartásodban, még a krumplihéjból is csipszet sütsz. Miért fontos számodra a zero waste életmód?

Ha az ember nyitott szemmel jár ebben a világban, akkor nem tudja nem észrevenni, hogy valamit tennünk kell, mert eszelős sebességgel robogunk egy szakadék felé. 

Maximálisan hiszek benne, hogy ha az ember egyéni szinten tesz valamit, akkor azért az összeadódva nagyon sokat tud jelenteni. És azt gondoltam, hogy ha már van egy követőtáborom, akkor miért ne osszam meg ezeket a tippeket? Ennyin múlik, hogy ne dobd ki, hanem csinálj belőle valamit. A szemét mennyiségét is csökkentjük, és egy jó kajával tudsz kedveskedni a családodnak. Én például kerékpárral közlekedem, nem vásárolok ásványvizet, hanem csapvizet iszom. Vegyük már egy kicsit komolyan ezt a dolgot, mert nagyon kemény lesz, ami ránk vár, ha nem teszünk valamit azonnal.

A fenntarthatóság kérdését a gyerekvállalás szempontjából is meg lehet közelíteni. Szerinted érdemes ezt is figyelembe venni a családtervezésnél?

Én vagyok a legszomorúbb és legkiábrándultabb, amikor azt hallom, hogy fiatal nők azt mondják, hogy „nekem nem lesz gyerekem, nem akarok erre a világra gyereket szülni”. Mostanában már odáig fajultak az események, hogy a gyerekvállalás valós problémaként jelenik meg fiatal pároknál. Szerintem ez borzasztó. Ezért is gondoltam, hogy ha már elrontottuk, elrontották az előttünk lévő generációk, akkor lehet, hogy nekünk kell helyrehozni.

Mit gondolsz, mivel lehetne ösztönözni a fiatalokat, hogy másképp álljanak ehhez a témához?

Óvodákban, iskolákban kell elkezdeni a környezettudatos nevelést, de látok már erre jó jeleket. 

Az én közvetlen környezetemben is van rá példa, hogy pont a gyerek mondja, hogyan kell ezt jól csinálni, mert a szülők nem tudják. De biztos, hogy ezt egészen kicsi korban kell beléjük nevelni, hogy annyira természetes dolog legyen, hogy nem dobom a műanyagpalackot a kommunális hulladék közé, mint az, hogy hogyan gombolom be a kabátomat.

Egy interjúdban említetted, hogy nem terveztetek második gyermeket, mert nem illeszkedne annyira az életviteletekhez. Ha most állnál a családtervezés előtt, milyen utat választanál?

Ha meglátok egy pici babát, rámtör az érzés, hogy de jó volna, ha lenne még egy kisgyerekem, de ez már a múlt. Amikor kicsi volt a fiam, sok nehézséget okozott a logisztika. A lehető legkevesebbet dolgoztam, és nagyon sok idő után mentem vissza a színházba, hogy minél többet lehessek vele. Nem volt bennem annyi tudatosság, mert a mi pályánkon baromi nehéz tervezni. Szerintem sokkal egyszerűbben tud egy hagyományos család gyereket és családot tervezni, hiszen ott van egy kiszámítható munka. Most is az van, hogy akkor dolgozom, ha felkérnek. Nyilván nem véletlen, hogy az én életemben ez így van.

Ha már a fiataloknál tartunk, szerinted az online világ távolabb sodorja őket a klasszikus értelemben vett kultúrától?

Mit értünk klasszikus kultúra alatt? Nem tudom. Az is igaz, hogy ez is már olyan szinten része az életünknek, hogy tagadni vagy harcolni ellene lehetetlen. Érdemes inkább megszelídíteni, keretek közé szorítani és felhasználni az előnyeit. Mondjuk az internet vagy a számítógép használata náluk már más szinten van, mint nálunk, úgyhogy ebben biztos van egy csomó pozitívum is. Nyilván egy jó fajta egyensúlyt kell találni, hogy mennyi a parttalan, kretén videónézés vagy játék, és mi az, ami tényleg hasznos.

Beszéljünk egy kicsit az Apatigrisről. Hogyan viszonyulsz Péter és Glória közös életéhez és gyereknevelési stílusához?  

Én azért tudok rossz rendőr lenni a családi leosztásban, de mindig megpróbáltam később elmagyarázni a fiamnak, hogy érted haragszom, és nem ellened. Amit a sorozatban látunk, az két teljesen szélsőséges modell, amikről a végén kiderül, hogy ugyanolyanok. Glória nagyon sokat papolt, hogy Péter mennyire elkényezteti a gyerekeit, és egyfolytában ugrik, amikor hívják, majd kiderült, hogy Glória ugyanez pepitában a fiával.

A sorozatban téma lesz az idősebb kori gyerekvállalás is. Egyetértesz Glória döntésével, a helyében te is megtartanád a babát?

Én biztos, hogy megtartanám, de tudom, hogy nagyon nehéz pici babákkal forgatni (nevet).

Milyen terveid vannak az idei évre? Van olyan bakancslistás álmod, amit meg szeretnél valósítani?

Az életem során már kikristályosodott, hogy nem nagyon merek tervezni, mert lefoglalok egy repülőjegyet, majd kapok egy filmszerepet, ami azon a héten forog… azért ez nagyon kiszámíthatatlan. De most már egy nagyobb utazásra szívesen elmennék.

És milyen irányba indulnál?

Bármilyenbe. Egy másik földrészre szeretnék menni, mert még nagyon sok hely van a világon, amit nem láttam.

Valami egzotikus helyre…

Igen, aminek lehet, hogy még a szaga sem ilyen, mint nálunk (nevet).

Én is ezeket szeretem.

Na, akkor menjünk együtt!