„Inkább levetném magam egy hídról, mint hogy influenszernek álljak” – interjú Jonas Jonassonnal, a Százéves ember szerzőjével

A próféta és a hülye 2011-ben játszódik: a két címszereplő közül Petra, a próféta szerint a világ 2011. szeptember 7-én fog véget érni, 21 óra 20 perckor. Plusz-mínusz 1-2 perc. Ön mikorra teszi a világvégét? Ha mondana egy dátumot…

A világ, nos, a világ egy nagy túlélő.

Biztos benne?

Igen. Az emberiség valahogy mindig a talpára esik. Attól tartok, ez a világ még mindig itt lesz, amikor én meg ön már rég nem.

Ez jó hír. Akkor beszéljünk a történet másik címszereplőjéről, Johanról, a hülyéről. Johan egy kedves idióta, ami azért egy elég nagy ellentmondásnak tűnik. Ismer kedves idiótákat?

Itt vagyok például én.

Ha így lenne, nem ön lenne A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt és más sikerkönyvek szerzője.

Johan egy paródia, a szélsőségek találkoznak az alakjában. Egyfelől valóban hülye, másfelől viszont egy zseni. A hülyeség és a zsenialitás nála kéz a kézben jár. A lényeg, hogy senkit nem szabad lebecsülni, és mindenkinek van legalább egy olyan története, amit érdemes elmesélni. Hát, Johannak nagyon is van.

Švejk jutott róla eszembe. És Forrest Gump. Vagy Peter Sellers az Isten hozta, Mr… című filmből.

A Švejket vállalom, az az egyik legkedvesebb olvasmányom. Azt viszont sokszor elmondtam már, hogy a 100 éves embert nem Forrest Gumphoz kellene hasonlítgatni, mert Forrest Gump szimplán hülye, punktum.

De ugyanezt a 100 éves emberről vagy Švejkról nem lehet megállapítani. Könnyen lehet, hogy Švejk a legnagyobb idióta az első világháborúban, de az is lehet, hogy ő az egyetlen, aki képes felfogni, mi is folyik valójában körülötte. És eszerint viselkedik. Ugyanez elmondható a százéves Allan Karlssonról is.

Hányszor olvasta a Švejket?

Teljes egészében csak egyszer, valamikor 1980 körül. De vissza-vissza térek hozzá időről időre. Az a fajta könyv, amiből bármikor újra tudok olvasni egy-egy fejezetet. Ilyen kedves olvasmányom még Frans G. Bengtsson vikinges története; svédül Röde Orm, angolul The Long Ships a címe (magyarul A vikingek címmel jelent meg – a szerző). Tele van jófajta humorral.

Az új regényének már az első oldalán feltűnik Putyin neve, és a későbbiekben  is találkozhatunk az uralmáról szóló kritikus mondatokkal. Ugye, még azelőtt írta ezt a könyvet, hogy Putyin háborút indított Ukrajna ellen?

Már kész voltam mindennel, már csak nyomdába kellett volna adni a könyvet, amikor Putyin háborút indított. A történet 2011-ben játszódik, de így is úgy éreztem, hogy a történtek fényében valamit még hozzá kell tennem. Nem sokat, de egy oldalnyit hozzáírtam. „Hogy milyen egyéb tervei vannak, azt nem lehetett tudni. Az egykori KGB-főnök agyafúrt csibész volt” – ezzel végződik a betoldás (a regényt Kúnos László fordította – a szerző). Így az olvasó azt felelheti, hogy igen, most már tudjuk, milyen tervei voltak.

Egy másik orosz politikus, a nemrég elhunyt Mihail Gorbacsov is feltűnik a történetben. „Miután Mihail Gorbacsov agrárpolitikája már elég hosszú ideig sikertelennek bizonyult, elérkezettnek látták az időt, hogy rábízzák az országot is” – írja róla. Mit gondol a gorbacsovi örökségéről?

Ha nyilvánosan nem is, de határozottan ellenezte Ukrajna megtámadását, mondják, akik közel álltak hozzá. És hogy emellett a haláláig kitartott. Nem vagyok az orosz politika szakértője, de olyan alaknak tűnt, aki jót akar. Hogy mire ment vele, jó kérdés. 

Szomorú, de pont az ő példáján könnyű megérteni, hogy a kínai vezetés miért fogja egyre rövidebb pórázon a népet. Tanultak Gorbacsov esetéből: ha résnyire nyitod az ajtót a demokrácia és a szólásszabadság előtt, könnyen elveszítheted az uralmat a helyzet felett. Azt hiszem, ez történt a Szovjetunió végnapjaiban.

Egy volt amerikai elnök és egy svéd sajt is fontos szerepet kap a regényben.

Igen, Obrama (sic).

Igen, a hülye Johan szerint „Obrama”. Fogalma sincs, hogy épp az amerikai elnökkel találkozott. Szóval, Obrama, vagy ahogy a világ ismeri, Obama beleszeret a västerbotteni sajtba. Az a gyanúm, a kérdéses sajtot közelebbről ismeri, mint Obamát.

Hangsúlyozom: nem vett meg a sajtgyártó cég. Még csak nem is beszéltem velük. Remélem, nem bántottam meg őket, sőt talán örülnek is, hogy megismertettem a világgal a västerbotteni sajtot. Nem tagadom, sajtban ez a kedvencem. Épp a fridzsiderrel nézek szembe, kell hogy legyen benne belőle. De nem ingyen kaptam, fizettem érte.

Akkor tehát nem egy västerbotteni sajt cég fizettet infuenszere?

Inkább levetném magam egy hídról, minthogy influenszernek álljak.

A regény harmadik főszereplője, Agnes, „a lila hajú öreglány” mintha egy korai influenszer lenne, de a szavaiból azt veszem ki, nem rajong az influenszerekért. 

Így gondolja? Szerintem ez egy igen veszélyes jelenség, a tisztességtelenség magas foka, és még a demokráciára is veszélyes. Itt egy teljes generáció, amelyik olyan alakokra hallgat, akik nem a saját véleményüket képviselik, hanem azokét, akik többet fizetnek. Eközben a Twitteren 280 karakternyi üzenetekkel vitázunk olyan életbevágó dolgokról, mint például az atomenergia. Minél rövidebb a poszt, annál nagyobb a népszerűség. 

A nap végére oda jutunk a vitában, hogy én azt mondom neked, fuck you, mire te azt mondod nekem, fuck you. És ezzel befejezettnek tekintjük a párbeszédet. 

Az intelligens és a kölcsönös tiszteleten alapuló vitának befellegzett. Éppenséggel az influenszereket sem lehet azzal vádolni, hogy jót tennének az ügynek.

Egy korábbi interjúban azt mondta, a Spiegel egyik újságírója segítségével eljuttatott egy példányt A százegy éves ember, aki azon gondolkodott, hogy túl sokat gondolkodik című könyvéből az akkor még hivatalban lévő Angela Merkelnek, aki fel is bukkan a regényben. Visszajelzést azonban nem kapott. Most, hogy Merkel asszony visszavonult, nem kezdtek levelezésbe az irodalomról és az ön könyveiről?

Az újságíró, aki a segítségemre volt, arról számolt be, hogy Angela Merkel örömmel fogadta a könyvet. Ennyi. De nem kaptam tőle egy sort se, hogy tetszett-e neki. De hát miért is írna?

Most, hogy visszavonult, sokkal több ideje lehet az olvasásra.

Sajnos, ez így van.

Az új regényében is említi őt, Donald Tuskkal egyetemben. Azt írja róluk, hogy azon csökkenő számú politikusok közé tartoztak, akik valami jóra törekedtek.

Azt gondolom, Angela Merkel erős európai vezető volt, és most is nagy szükség lenne rá. Persze, ha belemegyünk a részletekbe, sok mindent el lehet mondani a politikájáról pro és kontra egyaránt, de talán pont egy ilyen erős és sokszínű politikára lenne szüksége e pillanatban Európának és a világnak. Mi jöhet például Amerikában a következő elnökválasztáskor? A választék: Donald Trump és még ki? Ez éppúgy a demokraták, mint a republikánusok kudarca, hogy nem tudnak egy erős és tisztességes vezetőt kiállítani. És ez olyasvalami, amiből Angela Merkel után Európában is hiány van. Hogy Donald Tusk most épp mit csinál, azt nem tudom, de anno egy progresszív politikusnak ismertem meg, aki képes meghallgatni másokat. Egy becsületes politikust láttam benne.

Tusk gyakran bírálja a magyar miniszterelnököt. Annyi politikust szerepeltetett már a könyveiben, arra nem gondolt, hogy Orbán Viktor is megjelenjen valamelyikben?

Az előző könyvem a szólásszabadság védelméről is szólt. És hát úgy látom, Magyarországon, Lengyelországban és Brazíliában éppen ezzel ellentétes tendenciák érvényesülnek.

A könyve végén sok mindenkinek köszönet mond, köztük anyai nagybátyjának, akiről azt írja: kedvesebbet annál, hogy „szarabbat is olvastam már” még soha nem mondott. Szigorú családban nőhetett fel.

A nagybátyám különleges alak. Tele van szeretettel, de egyetlenegy kedves szó sem hagyta el a száját egész életében. Persze, így is tudom, hogy szereti a könyveimet. Nemrég találkoztam is vele anyám nővérének a temetésén. Most már csak ő maradt a testvérek közül. Jó volt találkozni. Most hogy mondja, valami kedveset mégiscsak mondott. Nemrég megjelent velem egy interjú a Dagens Nyheter nevű nagy napilapban, és volt mellette egy kis kísérő anyag, az inspirációimról kérdeztek. Említettem a Švejket és az After Life – Mögöttem az élet című tévárosozatot Ricky Gervaisszel. És Hans, a nagybátyám azt mondta nekem, ő is ezeket említette volna. Ebből is látszik, hogy öregszik. Legalább ezt kénytelen volt bevallani

Svédország egyik legjobb szakácsának is köszönetet mondott. „Az ő segítsége nélkül a fiktív hősöm, Johan – mi tagadás – csak hülye lett volna, nem mesterszakács” – írja a könyv végén. Az igazi mesterszakács hogy jött a képbe?

Azokat a részeket, amikor Johan zseniális ételeket készít, a Google segítségével írtam, a netről szedtem mindenféle ötleteket, de tudtam, hogy a végén meg kell majd mutatnom a szöveg kajás részeit egy profinak. És ez a nap el is jött egyszer. Épp a feleségemmel reggeliztem, amikor megemlítettem, hogy kéne egy profi séf, aki a borokat is jól ismeri. Erre a feleségem, aki egy exkluzív konditermet üzemeltet Stockholmban, ahová csak tagok járhatnak, már hívta is az egyik klubtagot, egy igazi mesterszakácsot.  Szegénynek nem volt választása, vállalta, hogy segít. Köszönetképpen egy üveg 800 dolláros whiskey-t tettem az öltözőszekrényébe. Tagja a svéd szakácsválogatottnak, novemberben megpróbálják megvédeni Luxemburgban a világbajnoki címüket. A feleségemet, engem és a konditerem teljes személyzetét meghívták az edzésükre, ahol a világ legjobb szakácsai főztek ránk.

Nyitókép: Juan Naharro Gimenez/Getty Images

Jonas Jonasson A próféta és a hülye című regényét az Athenaeum Kiadó jelentette meg.