„Ki ne találja itt bárki, hogy sztrájkolni akar” – tanárok, akik félnek kiállni az igazukért

Nincs értelme és félnek – erről beszéltek a Házon kívülnek pedagógusok, akik nem csatlakoztak sem a polgári engedetlenséghez, sem a sztrájkhoz.

Nem fogjuk erre feláldozni a napi bérünket, hiszen nem sok értelmét látjuk a márciusiból tanulván. Ott is sztrájkoltunk, és nem lett semmi.

Egy budapesti, belvárosi iskolában évtizedek óta tanárként dolgozó pedagógus azt kérte a Házon kívültől, hogy ne legyen felismerhető.

Egyetlen tiltakozási forma értelmét látnánk: hogyha bezárnánk az iskola kapuját, és pedagógus létemre csúnya ilyet mondani, de nem vennénk át a gyerekeket. De valahol azt gondolom, hogy lehet, hogy azzal sem érnénk semmit. Ha a pedagógus társadalmat meg akarnák becsülni, akkor azt már rég megtehették volna mindenféle sztrájk nélkül.

Egy kelet-magyarországi település iskolájában már a kérdést sem merik feltenni, hogy sztrájkoljanak-e.

A félelem az egy borzasztó dolog. Az mindent felülír. Mindent.

Ezt mesélte egy évtizedek óta ott tanító pedagógus, aki szintén azt kérte, hogy ne legyen felismerhető.

Egyszer összeült a tantestület, a lehetőség föl lett kínálva, de azonnal, ott rögtön megszólalt az egyik kolléganőm, miszerint: »na, ki ne találja itt bárki, hogy sztrájkolni akar«, és őt helyettesíteni fogják, úgyhogy ez már csírájában el lett fojtva.

Azt mesélte, szinte megvetéssel néznek egy-egy félreérthető mondat után is.

Nehogy véletlenül tanúja legyen valaki annak, hogy ő fültanúja volt annak, hogy valaki egy rendszerkritikus vagy kormánykritikus mondatot kimond.

Épp ezért mindenki csendben marad, pedig ők is elégedetlenek, ugyanazokkal, mint a budapesti kollégák: pályaelhagyás, bürokrácia, kommunikáció hiánya, ingyenmunka, a szakma elöregedése. De ha egy településen, ahol mindenki ismer mindenkit, valaki tiltakozna, a település közössége is kitaszítaná a tanárnő szerint. És másik állást sem olyan egyszerű találni, mint egy nagyvárosban.

Nagyon leegyszerűsítve sokkal kevesebbel beérik, nagyon-nagyon komolyan veszik, hogy »becsülje meg« mindenki a munkahelyét.