„Ahol könyveket égetnek el, ott embereket is meg fognak égetni” – így zajlott a könyvek holokausztja 80 éve Magyarországon

A kép nagyon morbid, de miután az írás népe vagyunk, képzeljék el, hogy minden halálba menő zsidó ember hóna alatt egy könyv lenne – ilyen mennyiségű könyvet zúztak be és semmisítettek meg

– érzékeltette Kirschner Péter, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület elnöke az 1944-es könyvpusztítás mértékét.

Mi vezetett a könyvzúzáshoz, milyen könyveket semmisítettek meg, és mit kell tudni a nagy megsemmisítőről? Meggyőződésből cselekedett, vagy parancsra? 80 év elteltével is aktuálisak ezek a kérdések.

Bár a korabeli filmhíradós tudósítás nem említi, Kolozsváry-Borcsa Mihály kormánybiztos látszik a felvételeken, lapozgatja az újonnan megjelent könyveket. Sztójay Döme kormánybiztosa vállalta a könyvégető barbárnak minősített szerepét. Az országgyűlési képviselőnek fantasztikus munkabírása lehetett, az általa szerkesztett Függetlenség című lapban a magyar könyv napján Marsalkó Lajos is őt dicsérte, mert „tudományos alapossággal, az úttörők elszántságával fölkutatta az alig százéves zsidó irodalom adatait, rombolásának, idegenségének bizonyítékait, majd amikor alkalma nyílt rá, ugyanilyen tudományos szakszerűséggel végezte el a gyakorlatban is alapvető munkát, a zsidó irodalom felszámolását, erélyes és teljes megsemmisítését”.

Nem számított, hogy mi a mű, az számított, hogy zsidó vagy nem zsidó – a „nagytakarítás” jegyében 120 zsidó származású magyar és 130 külföldi szerző művét zúzták be 1944 nyarától fogva, 22 teljesen megrakott tehervagon rakományát. Molnár Ferenc és Bródy Sándor művei épp úgy listára kerültek, mint Felix Salten Walt Disney által világhírűvé vált meséje, a Bambi.

Irodalom akkor és most

2024. június 13-án, a budapesti ünnepi könyvéten rendkívül sokszínű a kínálat: több száz kiadó települt ki több ezer kiadvánnyal. Ez már a 29. könyvhét, érdekes egybeesés, hogy az elsőt 1929. május 12-én nyitották meg Babits Mihály, Kosztolányi Dezső és Móricz Zsigmond részvételével. 15 évvel később, 1944-ben az aktuális politikai szeleknek megfelelően szűkült a kínálat, és egyetlen zsidó író, könyv és kiadó se jelenhetett meg az eseményen.

Az indoklás az volt, hogy helyet csinálunk a keresztény magyar szerzőknek. Ez az őrségváltás című narratívába illeszkedett, ami tulajdonképpen már a numerus clausus óta a művelt középosztályban, az úgynevezett zsidó befolyás ellensúlyozására szolgált

– ismertette a helyzetet Ádám István Pál, a Holokauszt Emlékközpont történésze. Szerinte az őrségváltás rendkívül népszerű ideológiának számított annak idején, és nem csak a kulturális elitben, valamint a művelt középosztály berkeiben.

• De miért lehetett ekkora népszerűsége az elképzelésnek?
• Hogyan lett egy irodalom- és művészetkedvelő emberből a náci propaganda egyik legnagyobb magyarországi szószólója?
• Hol és hogyan terjedt a propaganda az országban? Milyen szerebe volt a sajtónak és az egyháznak?
• Végül mekkora pusztítást végeztek a „nagytakarítás” alatt, milyen művek estek áldozatul a könyvek bezúzásának?
• Mi lett Vitéz Kolosváry-Borcsa Mihály sorsa?

Ezekre a kérdésekre is fény derül a Fókusz riportjából, amely a fenti videóban érhető el.