Fókusz

„Sose gondoltam volna, hogy egy ilyen embernek lehet ilyen fia” – elárulták a Cápák között befektetői, milyenek apaként a magánéletben

Lukács GabriellaLukács Gabriella

2024. június 14. 20:09

Keménykezű vezetők a Cápák között befektetői, de hogyan viselkednek szülőként? Az apaságról kérdezte a Fókusz stábja Moldován Andrást, Balogh Petyát, Lakatos Istvánt, Balogh Leventét és Sárospataki Albertet.

Moldován András azt mondja, arra a legbüszkébb, amikor azt mondják neki:

Sose gondoltam volna, hogy egy ilyen embernek lehet ilyen fia.

A Cápa szerint a legtöbben azt hiszik, hogy gazdag embernek csak pökhendi gyereke lehet, de Marci ennek a szöges ellentéte. A 28 éves férfi üzletfejlesztési igazgatóként dolgozik, ő foglalkozik tulajdonképpen az összes befektetéssel és azok napi dolgaival. Moldován András kevés dologban ért egyet fiával, de nem bánja, hiszen tiszteletben tartják egymás döntését. 

Balogh Péter alapította a világ egyik legsikeresebb autónavigációs vállalatát, majd miután több millió forintért kivásárolták a cégből, a startup világ megkerülhetetlen alakjává vált. Ennek azonban ára volt. Nem is akármilyen.

 Amikor világcégemet építettem, akkor nagyon sok áldozatot hoztam a cégért. Sokszor volt olyan, hogy döntenem kellett: Japánba utazok a világ legnagyobb autógyártójával tárgyalni, vagy ott leszek a lányom szülinapján. 

Petya azt mondja, rendkívül nehéz megtartani az egyensúlyt munka és magánélet között. Valójában balansz nincs, csak döntések vannak, és azoknak következményei.

Balogh Leventének három lánya van és egy 2,5 éves kisfia, ezért elég leterhelt apukának vallja magát. Azt mondja, kisfia hozzá hasonlóan egy energiabomba, ezért biztos, hogy nemsokára a dzsúdóteremben fog kikötni, akárcsak ő annak idején, hogy levezesse a felesleges energiáit. 

Ötéves koromban már birkóztam. Úgyhogy ő is szerintem 3-4 éves korában már dzsúdózni fog, hogy az energiáit levezesse. 

Balogh Levente azt mondja, neki édesapja volt a példaképe, akire nem csak szakemberként nézett fel, hanem mint erőt és egyben biztonságot, szeretetet nyújtó apára is. Rengeteg közös kapcsolódási pontjuk volt, a sportok iránti rajongás volt az egyik, ami összekovácsolta őket. 

Keveseknek adatik meg, hogy az édesapja lehet a mentora, de nekem így volt.

Sárospataki Albert is példaképként tekint édesapjára:

„Édesapám mindig is egy nagy példakép volt számomra. Ő egy első generációs vállalkozó volt a családban. Tényleg a nulláról épített föl egy nagyon-nagyon komoly céget édesanyámmal. És a vállalkozói vénámat én azt gondolom, hogy azért részben nekik is köszönhetem. Nagyon fontos az, hogy apaként milyen példát mutatunk a gyerekeinknek és én szeretnék nagyon jó példát mutatni az én fiamnak meg a lányomnak is.”

Édesapja 47 éves volt, amikor Lakatos István született. A Cápa azt mondja, szerencsésnek tartja magát, hogy apukája nem sokkal később nyugdíjba is ment.

„Napra pontosan 60 évesen nyugdíjba ment, amikor én még csak 13 voltam, és onnantól kezdve állandóan velem foglalkozott, együtt matekoztunk, és én nagyon sokat köszönhetek a papámnak az üzleti életben is meg a magánéletben is. Sokszor még a cégnél is az apám mondásait szoktam idézni, és már az én embereim is az apámat szokták idézni, ami nagyon jól eső érzés.”

Petyához hasonlóan István is háromgyermekes édesapa, ám az ő gyerekei már felnőttek, sőt a Cápa szerint már rég túlszárnyalták őt. Kapcsolatuk szülő-gyerek viszonyból barátivá alakult át. 

A fenti videóból továbbá kiderül,

  • hogyan próbál magánélet és munka között balanszírozni Balogh Petya;
  • melyik az a Cápa, aki hétvégén is nehezen parancsol magának megálltjt és sokszor munkaidején túl is felveszi a telefont;
  • mik voltak Lakatos István édesapjának az aranymondásai, melyek nemcsak a magán, de az üzleti életben is megállják a helyüket;
  • mi a közös Balogh Leventében és édesapjában.
#Fókusz#Videó#Bulvár#Cápák között#apaság#balogh levente#balogh petya#lakatos istván#moldován andrás#sárospataki albert

Címlapról ajánljuk