Fókusz

A belügyminiszter felügyelte, nehogy elcseréljék – III. Károly, a világ legidősebben trónra lépett uralkodója, aki modernizálni akar

Dörmer CsabaDörmer Csaba

2023. május 6. 17:15

III. Károly születését személyesen a belügyminiszter felügyelte, nehogy véletlenül elcseréljék a trónörököst. Károly később sorra rúgta fel a hagyományokat. Érettségi után nem állt katonának, hanem egyetemet végzett. Walesi hercegként már huszonévesen figyelt a környezetvédelemre, és szívügye volt a hátrányos helyzetű fiatalok megsegítése. Dianával népszerűsége az egekbe ugrott, Kamillával a mélybe zuhant. Ő az első brit uralkodó, aki elvált asszonnyal az oldalán lehet király.

1948 novemberében a Buckingham palota előtt tömegek várták a hivatalos bejelentést arról, hogy Erzsébet hercegnő megszülte első gyermekét

Ágyúsortűz erősítette meg a hírt, amit az anyakönyvi bejegyzésben is olvashatunk. A gyermek a Charles Philip Arthur George, azaz Károly Fülöp Artúr György nevet viseli. Édesapja Fülöp, Edinburgh hercege, édesanyja Erzsébet Alexandra Mária, királyi hercegnő.

A belügyminiszter felügyelte, nehogy elcseréljék – III. Károly, a világ legidősebben trónra lépett uralkodója, aki modernizálni akar

Ha a kisfiú nem a királyi családba születik, nem az akkor még trónörökös, majd mindössze 26 évesen trónra lépő Erzsébet az édesanyja, akkor lehetett volna színész, lovaspóló játékos, elkötelezett környezetvédő, és az biztos, hogy most, 74 éves korában elégedett nyugdíjas lenne, akinek már csak annyi dolga van, hogy élvezi a megérdemelt pihenést. Nos, Károlyra nem ez a sors várt. 

A belügyminiszter felügyelte, nehogy elcseréljék a trónörököst

Születésénél a hagyomány szerint ott figyelt az aktuális belügyminiszter, nehogy elcseréljék a leendő trónörököst. Csecsemőként nyilván nem érzékelte a nyilvánosság nyomását, békésen átaludta a családi fotózásokat. Kisfiúként azonban húgával együtt meg kellett tanulnia, hogy bárhová megy, fotósok, operatőrök figyelik, és mindenkivel kezet kell ráznia. Rengeteg hivatalos eseményen kellett jelen lennie, mindenhol elbűvölte az embereket, de azért jutott neki játékból is bőven.

Az érzékeny kisfiú gondtalannak tűnő gyermekkora azonban 13 éves korában véget ért, amikor édesapja ragaszkodott hozzá, hogy abban a bentlakásos iskolában tanuljon, ahol egykor ő is. Károly megszenvedte a kemény katonás éveket, de nem volt más választása. Később azonban feszegette a határait, szakított a hagyományokkal, amikor érettségi után nem katonának állt, amivel ő lett az első brit trónörökös, aki egyetemi diplomát szerzett. Közben pedig megtörtént az első koronázása, 20 évesen walesi herceggé avatták, ő pedig hűségesküt tett édesanyja előtt.

A belügyminiszter felügyelte, nehogy elcseréljék – III. Károly, a világ legidősebben trónra lépett uralkodója, aki modernizálni akar

De Károly közben komoly feladatokat is vállalt: korát megelőzve hátrányos helyzetű fiatalokat kezdett el segíteni és felvállalta a környezetvédelem ügyét is. Nem csak a látszat kedvéért, mindkettőt rendkívül komolyan vette. 

Magánélete viszont csak látszólag ért révbe 1981-ben, amikor elvette feleségül Diana Spencert. Két fiuk született, de házasságuk idővel megromlott, többek között azért is, mert Károly viszonyt folytatott korábbi szerelmével Kamilla Parker-Bowles-szal. Válásuk és Diana tragikus halála nem kedvezett a trónörökös megítélésének, népszerűsége hatalmasat zuhant. Kamillát, akivel 2005-ben polgári házasságot kötött, ma már többé-kevésbé elfogadják a britek. 

Gálik Zoltán, egyetemi docens szerint korábban elképzelhetetlen lett volna, hogy olyan király lépjen trónra, aki elvált asszony vett el.

Nagyon sokat változott a monarchiának a természete, rendszere és az a társadalmi rendszer, amibe beágyazódik ez az alkotmányos monarchia. Láttuk ezt a XX. század közepén, amikor még le kellett mondania VIII. Edwardnak, amikor feleségül vette az elvált amerikai hölgyet. És látjuk, hogy most a társadalom elfogadja azt, hogy a mostani királynak a felesége egy elvált hölgy legyen 

– mondta a szakértő.

A legidősebben trónra lépő uralkodó, aki modernizálni akar

A korral a monarchia intézménye is változik, bár továbbra is hallani Windsor-ellenes hangokat. II. Erzsébet halála után a monarchia mellett mintegy 70 százalékos támogatottságot mértek, de a 25 év alattiak közel fele inkább köztársaság-párti. De vajon van-e esélye a monarchia eltörlésének?

Gálik Zoltán szerint egy ilyen változás nemcsak az alkotmányos, hanem a társadalmi kereteket is érintené, hiszen „ezer szálon kapcsolódik a brit monarchia a mostani alkotmányos rendszerbe, még akkor is, hogy ha a király csak uralkodik, de nem kormányoz, még akkor is, hogy ha az államfői szerepet szimbolikusan képviseli több helyen, mint például Ausztráliában vagy Kanadában”.

Károly szeptember 8-án, édesanyja halálával vált királlyá, nála hosszabb ideig senki sem várt erre, ráadásul ő a legidősebben trónra lépő brit uralkodó. Mégis a modernizálást tűzte ki célul. 

Nagyon kevés ideje volt még, de ő mindenképpen sokat szeretne tenni, sokkal aktívabb királyi szerepre készült, bár nagyon sokszor visszanyesték már az utóbbi időben is ezeket a törekvéseit. A környezetvédelem területén ő sokat tett, jótékonysági szerepe az elvitathatatlan 

– tette hozzá a szakértő.

Hogy mennyire képes megújítani a monarchia intézményét, egyelőre csak sejteni lehet. Sokan inkább idősebbik fiára, első számú örökösére számítanak, aki édesapja trónra lépésével megkapta a trónörökösöknek járó walesi herceg címet.

#Fókusz#Videó#iii. károly#koronázás#rtl#modernizálás#monarchia

Címlapról ajánljuk