„Olyan helyekre megyünk, ahonnan mindenki sírva menekül” – a helyszínelők munkája sosem végződik jól, Eszter szerint mégis ez az egyik legszebb hivatás

A bűnügyi helyszínelők, így Törteli Eszter is 24 órás műszakokban dolgoznak, igaz, sosem tudhatják pontosan, mikor ér véget számukra aznap a munka. A Fókusznak azt mesélte, az ő dolguk, hogy minél hamarabb kiérjenek a bűncselekmény vagy haláleset helyszínére, és összegyűjtsék az ott található nyomokat, anyagmaradványokat.

Leginkább arra kell lelkileg felkészülni, hogy bármi megtörténhet. Úgy kell elkezdeni ezeket a napokat, hogy bármibe belekezdesz, azt rögtön abba kell hagynod, ha érkezik egy bejelentés.

Ez történt interjú közben is: pár percen belül már autóban kell lenniük, úton a XI. kerületi helyszín felé. Eszter elmondta, egy rendkívüli haláleset miatt kell kivonulniuk.  

Most a csapattal meg fogjuk vizsgálni a halottat, illetőleg a körülményeket. Megnézzük, történt-e idegenkezűség, és megpróbáljuk megállapítani, hogy mi történt.

Bár Eszter 15 éve dolgozik bűnügyi helyszínelőként, a mai napig izgalommal tölti el munkája, hiszen óriási a rá nehezedő felelősség.

Ha mi rosszul dolgozunk, vagy esetleg nem figyelünk oda valami nagyon árulkodó jelre, akkor lehetséges, hogy egy gyilkos szabadlábon marad. Ezzel a tudattal kell minden egyes helyszínt a legmagasabb szinten, a legjobb tudásunk szerint megvizsgálni

– mondta.

A helyszínre kiérkező bizottság minden esetben egy szemlebizottsági vezetőből, egy vagy két bűnügyi technikusból és egy igazságügyi orvosszakértőből áll. Bizottságvezetőként Eszter elsődleges feladata többek között a koordinálás és a jegyzőkönyv hiteles és pontos készítése. A helyszíni szemle célja, hogy az is el tudja képzelni a tett színterét, aki nem volt ott, ezért rendkívül alaposan kell mindent dokumentálni.

Egy jegyzőkönyv akár húsz-, harminc-, negyven-, de százoldalas is lehet.

A bűnügyi helyszínelőknek nincs két egyforma napjuk, ráadásul sosem tudják pontosan, mi vár rájuk. Fontos, hogy mindig tettre készek és éberek legyenek, de sokat segít az is, ha megpróbálnak az elkövető fejével gondolkozni. Eszter szerint ezért a nyomok precíz rögzítése mellett

nagyon fontos, hogy hallgassunk a megérzéseinkre.

Több ezer ügyön van már túl, így azt gondolhatná az ember, hogy nem igazán lehet már neki meglepetést okozni, hiszen ahogy ő fogalmazott, olyan helyekre mennek be, „ahonnan mindenki sírva kimenekül”, mégis van olyan eset, amikor még ő is megrendül. Például ha egy gyermekkel történik tragédia.

Nagyon fontos, hogy nem szabad félni szinte semmitől. Ha kell, akkor háztetőkön szaladgálunk, vagy a híd tetejére mászunk fel. A legsötétebb vermekbe megyünk be.

A 24 óránál sokszor jóval hosszabbra nyúló műszakok után minden esetben 72 órás pihenőidő következik. Ez a terület nem való akárkinek, a gyűrődést ugyanis nem csak fizikailag, de mentálisan is bírni kell. Eszter azt mondja, fontos, hogy a helyszínelők valamivel le tudják vezetni a feszültséget: ő írással és futással kapcsolódik ki. A munkát azonban nem olyan egyszerű letenni. 

Amikor az ember eltölt húsz, harminc, negyven órát egy helyszínen, azt azért nehéz elfelejteni.

Bár Eszter igyekszik megóvni gyerekeit munkája részleteitől, nem titkolja előlük, hogy mivel foglalkozik. Amikor rákérdeztek, azt mondta nekik, hogy olyan nénikkel meg bácsikkal dolgozik, akik már nem élnek.

»Anya, te a mennyországban dolgozol?« Nagyon aranyos volt. Meghagytam ebben a hitben, hogy igen, azért anya jó dolgot csinál annak ellenére, hogy ilyen nehéz világban él

– mesélte, hogyan reagált egyik gyereke arra, amikor elmondta neki, mivel foglalkozik.

Bár a helyszínelők munkája sosem végződik happy enddel, Eszter szerint mégis az egyik legszebb hivatás az övék, hiszen minden nap az igazságot keresik.