Toronyházak, elpusztított emlékek és egy „jó útra tért” kapitalista – a kétarcú Lengyelország, ahol a természet kijavítja, amit elvett a háború

Kevés olyan városban jártam, aminek neve és annak kiejtése között akkora különbség volt, hogy annak felfogása napokig meghaladta értelmi képességeimet és útitársaimét is. 

A híres, bár sokak által mégis kevéssé ismert lengyel város neve Łódź, kiejtése pedig vútcs. 

Szóval napokig hittem azt, hogy biztos félrehallottam valamit. De nem. Így ejtik, és kész!

Łódźba nem mentem, hanem vittek. Mert – legalábbis egyelőre – nem kifejezett úti cél ez a város a magyarok számára. Varsótól körülbelül egy órányira van busszal. Könnyedén megközelíthető, mégis sokan kérdezhetnék, hogy jó, de mi van ott, amiért érdemes lenne a fővárost elhagyni.

Lengyel vendéglátóink persze nem lepődtek meg, amikor kiszállva a kisbuszból a város egyik főterén csak annyit mondtunk: „Hát ez valami egészen csodálatos!” Pedig akkor még semmit sem láttunk, csak az ízlésesen fényárba úsztatott egykori szövőgyár, a Manufaktura vöröstéglás épületének bejáratát. Ez a méretét tekintve grandiózus, letisztult formai elemekkel, viszont olyan erő volt benne, ami csak azokra az épületekre jellemző, melyeknek komoly történelmi múltjuk van. Egy épületkomplexum, amiben egykoron tízezrek éltek, dolgoztak és haltak meg. A kapitalista kizsákmányolás szimbóluma volt, ami mára új köntöst kapott, és felhőtlen szórakozást ígér, de minden téglájában ott van valami nyugtalanító. És ettől izgalmas.

Łódź Lengyelország harmadik legnagyobb városa, ami az ország középső régiójában található, Varsótól 118 kilométerre. A 19. században vált textilipari központtá, és ma is jelentős gazdasági, valamint kulturális szerepe van az országban.

A kapitalista gyáros, aki élete végére a szegényeken segített

A Manufaktura 2006-ban nyitotta meg kapuit. Van benne étterem, mozi, számos üzlet, művészeti galéria és múzeum is. 

A múzeumban régi fotók és egykori, még megmaradt, de felújított szerszámok mesélnek arról, hogyan dolgoztak itt az emberek. Beindítottak nekünk egy szövőgépet is, ami annak idején kész életveszély volt. Ezek a gépek számos komoly balesetet és halálesetet okoztak, ha nem vigyáztak kellőképpen a munkásasszonyok. Már a hangja is olyan, mint egy öntudatos és dühös vasragadozóé, amit munkára kell valahogy fogni. És ez még nem minden: a gyapotból felszabaduló por roncsolja a tüdőt. És persze elviselhetetlen meleg volt ezeken a helyeken. 1883-ban sztrájkot robbantottak ki a dolgozók a kibírhatatlan körülmények és balesetek miatt. 

Reggel 5-től este 9-ig dolgoztak itt az emberek, ünnepnapokon is.

A Manufaktura tulajdonosa Izrael Poznanski volt, aki élete vége felé belátta, hogy az amputált végtagú munkások, a sok haláleset és a tüdőbaj nem vezet majd egy szebb jövő felé, bármekkora is a termelés. 

Árvaházat, szegények iskoláját, kórházakat alapított, és sokat jótékonykodott. 

Családja a második világháború kitörésekor emigrált. Lakhelyéül felépített palotáját a nácik foglalták el, itt volt a főhadiszállásuk. Ez az épület is Lódz látványosságai közé tartozik, de ide nem tudtunk bemenni, sajnos.

Megmaradtak a múlt traumái

Łódź nem olyan város, ahol a turista önfeledten sétálgat az utcákon. Nem Cannes vagy Firenze. A városon érezni és látszik is, ahogy a múlt nyomasztó traumáit igyekeznek feldolgozni az itteniek, még a második világháború után majdnem nyolcvan évvel is.

De ez hozzátesz az élményhez. Olyan üzletek, hotelek épülnek itt, melyek megőrzik a helyek történelmi jellegét, ugyanakkor kiegészítik mai, modern stílusos elemekkel. Ízléses és funkcionális terek épülnek itt mindenfelé. Irigylésre méltó az a szemlélet és stílusérzék, ahogy az itteni építészek, dizájnerek formálják a várost, ahogy kibontják annak szépségét. Az idelátogató úgy vonul végig Lódz utcáin, szórakozóhelyein, múzeumain, hogy közben megérinti ujjával a falakat, a díszítő elemeket, annyira csodaszépek és különlegesek. De még a helyi állatkert is tartogat építészeti meglepetéseket, no meg persze élményeket. Például hatalmas térben bóklásznak az elefántok, de azt is láthatjuk, ahogy lemerülnek az óriási átlátszó falú medencébe, és fürdenek, lebegnek. Mindenben van egy kis ötlet, van egy kis meglepetés.

A legizgalmasabb kulturális élményem azonban a város filmmúzeuma volt. Nálunk sajnos még nincs ilyen, Łódź viszont az európai filmes világ meghatározó helyszíne, a cinematográfia megszületésének epicentruma Lengyelországban. A Łódźi Filmiskola világhírű, de a múzeum független intézmény. Itt minden a filmekről, és a filmkészítésről szól. Híres lengyel alkotások vibrálnak a falakra kivetítve, életrajzok, óriásposzterek minden teremben. Lolka Bolka rajzok, a Fülesmackó bábfigurája a vitrinekben. Megannyi nosztalgikus figura azoknak, akik a ’70-es, ’80-as években voltak gyerekek. Milyen szép, hogy Łódź így tiszteleg a lengyel filmalkotók előtt!

A természet kijavítja, amit elvett a háború

Łódź az elmúlt 10 évben nőtte így ki magát a teljes reményvesztettségből, amit a könnyűipar eltűnése utáni üresség hagyott. Az emlékek fontosak a városnak, de a helyiek nem is tudnak felejteni. 

Itt van a legnagyobb zsidótemető Európában, és a Radegast vasútállomás. 

A második világháború idején a nácik ezt használták a zsidók koncentrációs táborokba szállítására. Sokat szenvedett ez a város. Identitásuk részét is ez adja, de előre tekintenek. Büszkék arra, hogy túlélők, és szeretik az országukat, újjáépítik és feldíszítik azt, ami megmaradt.  

Varsóba ezekkel az élményekkel érkeztünk meg. Még nem éledt újjá a természet, amikor ott voltunk. A helyiek szerint a főváros akkor a legszebb, amikor kizöldül. Azt mondják, a természet kijavítja mindazt, amit elvettek tőlük a második világháborúban. A nácik romboltak és pusztítottak, Varsónak nehéz ebből feltámadni, hiszen ha egy várost megfosztanak történelmi épületeitől, akkor nem marad semmije.

De Varsó is igyekszik. Látképét évtizedek óta uralja a szovjetek „ajándékaként” megépült Kultúra és Tudomány Palotája, ami sokakban idéz még rossz emlékeket. 1952-55 között épült a toronyház, ami 237 méter magas és 42 emelete van. Az oroszok esküvői tortájának is becézték többek között. 

Idővel azonban Varsó nemzetközileg is ismert építészeti szimbólumává vált, és most már a város üzletet is csinál belőle.

Nem tudtam, mire számítsak, amikor beléptem az épületbe. Az első izgalom rögvest a liftben ért, mondhatjuk pániknak is. Többen zsúfolódtak össze, mint kényelmes lett volna. A lift etikett itt már nem működött. A túlélés volt a cél, miközben a szerkezet száguldott fel 237 méter magasba, egészen a kilátóig. Ki kell bírni. És visszafelé sem lehet jobbra számítani.

Megéri? Mindenképp. Ha túléled, akkor már friss szemmel tudod nézni a hatalmas termeket, a márványozott falakkal, oszlopokkal. Minden grandiózus, de mégsem a látvány az, ami különleges, hanem az érzet. Ez a toronyház egy időutazás. Hiába a felújítás, a jó büfé, az ötvenes évek hangulatát konzerválta az épület.

A Varsó Tower ennek az épületnek a versenytársa kíván lenni. Modern és magas, és 21. századi. De Varsó nem ettől lesz izgalmas, hanem csakúgy, mint Łódź, a fajsúlyától, a történelmétől és a lengyelekből áradó derűből. Aki zsigeri történelmi és emberi élményeket akar átélni, annak Varsó és Łódź kiváló úti célok. Ja, és mindenképpen érdemes helyi éttermekben lengyel ételeket megkóstolni. Gasztrotúrának is kiváló mindkét város.

Nyitókép: Temesvári Csilla / RTL