Mad Max: A harag útja – Autós háború még sosem volt ennyire állat

2015. május 21. 12:00

Egy féktelen látványorgazmus, amely szinte egy pillanatra sem lassít le. A lehengerlő akciójelenetek egymást váltogatva szédítik meg a fejünket, miközben Charlize Theron ellopja az egész show-t!

Ne kábuljunk el a főcímtől, vagy éppen a nagy múltra visszatekintő hős nevétől, ez a film nem Max Rockatansky-ról szól, ez még nem az ő története.

Most valaki más került a középpontba, a maga lehengerlő lázadásával, amely egy hatalmi és eszmerendszer alapjait ingatja meg, miközben mindenki őt kergeti, keresztül a végeláthatatlan semmin. A harag útja (Fury Road) angol alcíme sokkal határozottabban utal a negyedik Mad Max buli főszereplőjére, aki nem más, mint Furiosa, alias Charlize Theron. Max (Tom Hardy) csupán mellékszereplő lehet a hihetetlen női harcos magánakciójában, amelybe egy puszta véletlen folytán keveredik bele.

A történet nagyjából ott folytatódik, ahol korábban, a harmadik részben, elváltunk a karaktertől – akkor még Mel Gibson közbenjárásával –, és egy megtört ex-zsaru áll velünk szemben, aki egyetlen dolgot akar: túlélni. Egy olyan világban, amely szárazságtól, mocsoktól és gátlástalan emberektől bűzlik. Egy világban, melynek a piedesztáljára egy mániákus őrültet – Halhatatlan Joe – helyeztek, aki a normál élet erkölcseit sutba dobva tárgyként kezeli az embereket, kiemelten a nőket.

Innen indul meg a film igazi cselekménye: Furiosa ugyanis kiszabadítja a vezér ágyasait, akik – nem túlzunk – szex rabszolgaként, és tenyészállatokként ékesítik a vénember birodalmát. Halhatatlan Joe tulajdonát viszont nem veheti el senki, és ezzel kezdetét is veszi a hajsza!

Az autós üldözés, amely minden képzeletet felülmúl. Lehengerlő járművek, teljesen elborult sminkek, jelmezek, és felfoghatatlan kaszkadőr mutatványok. A fél évig tartó forgatásnak meglett az eredménye! Hiába kapkodták a fejüket a színészek értetlenségükben és normális forgatókönyv híján, George Miller fejében a legapróbb részletekig megelevenedett minden, és határtalan fanatizmussal vászonra is vitte az egészet.

Őrült festőként komponálta meg az autós háborút, amelyben minden egyes jelenet kiérdemli az elismerést. Ahogy a százával érkező autók, tankok és kamionok okozta káoszban szájtátva lebegünk a pulzáló snittek után, olyan érzésünk támad, mintha megannyi festményt váltogatnának előttünk, melyeken minden részlet megelevenedett. Igazi mestermunka ez, amely a legnagyobb vetítővásznakra kívánkozik.

Mindezt tette úgy, hogy a mai technikai lehetőségek mellett – amikor bármit megteremthetnek egy számítógép segítségével –, ő többségében mégis megmaradt a régi trükköknél. Embereket nem kímélve küldte harcba a namíbiai sivatagban a stábot, ahol a kaszkadőrök mindenkiben megfagyasztották a vért elvetemült motoros, póznás és robbantós akcióikkal. Sőt, maguk a színészek is! Tömkelegével repkedtek az autók tűzön, füstön és egymáson át!

Olyan szinten burjánzunk a képekben, hogy a dialógusok fontossága elsorvad mellettük. Félreértés ne essék, itt most nem Michael Bay szintű sekélyes trükk-felvonultatásról van szó, nulla tartalommal. Ó, nagyon nem! Csupán a képi kommunikáció új szintjére lépve kapunk meg mindent, amit a rendező kifundált magában.

Viszont az ágyasok szökésével, és az öt lány két legfontosabb üzenetével – „Nem vagyunk tárgyak!” – „Vajon ki tette tönkre a világot?!” – tudat alatt azonnal felvillan a feminizmus lámpája. Ezt pedig még inkább felerősíti, hogy Furiosa erejével és harcias kitartásával méltó társa Maxnek, a tesztoszterontól felrobbanó őrületes üldözésben. Ráadásul ő az, aki folyton előre mozdítja a történéseket, miközben Max csak csendestársként próbál kiszakadni őrült elméje fogságából.

Ebben az ütközetben egyetlen nő sem biodíszlet: erősek, szívósak és karakteresek, akárcsak a látványdömping!