A Király

„Komoly sebeket téphet fel ez a sorozat” – interjú Zámbó Jimmy volt menedzserével, Joós Istvánnal

Hamberger DávidHamberger Dávid

2022. november 25. 13:52

Zámbó Jimmy menedzsere és kiadója szerint Jimmy óriási megfelelési kényszerrel küzdött, mindig harcolt magával, és olyan kényszeresen figyelt a külsejére, hogy csak úgy, titokban a háta mögött nem lehetett volna leforgatni A Királyt. Joós Istvánnal, a Magneoton zenei kiadó vezérigazgatójával Edit asszony csirkepörköltjéről és Jimmy halálának okáról is beszélgettünk.

Újra saját műsora van az RTL-en Jimmynek, csak most kicsit másképp. Mit gondol, mit jelentene számára, ha tudná, hogy sorozat készült az életéből?

Ha Jimmy élne, akkor valószínűleg nem készülne róla sorozat. Ha teoretikusan nézzük, akkor biztosan beleszólna, hogy milyen legyen. Voltak dolgok, amiket nem lehetett rajta semmiképpen sem keresztülvinni, különösen érzékeny volt a képi anyagokra. Szinte biztos vagyok benne, hogy csak úgy, titokban a háta mögött nem lehetett volna egy ilyet leforgatni.

Ennyire figyelt arra, hogy jól mutasson a képernyőn?

Nagyon nehéz eset volt a fotózásokon és a kamera előtt is. Nem is igazán tudta, hogyan kell ezt csinálni. Éppen ezért nem szerette azokat a dolgokat, amikben bizonytalan volt. Az sosem érdekelte, ha éneklés közben, izzadtan valaki lefotózta, de a mesterséges beállításoktól megőrült. Utálta a sminket is, mert elfolyt az arcán, és csak Temesvári Károly maszkmesternek engedte, hogy sminkelje és a hajához érjen fotózáson, klipforgatáson.

Mit jelentett neki az RTL-en futó műsora? Az is mozgóképes formátum, és még sminkes is volt a produkcióban.

Rengeteget jelentett neki. A fellépéseivel töredékét tudta csak elérni a közönségnek, és ennek a hatását a hétköznapokban is érezte, hiszen úton-útfélen megállították, hogy újra láttuk a műsorodat a tévében. A folyamatos tévéműsorának viszont volt egy hátránya is: eltűnt a hiány varázsa, hogy Jimmyt csak a koncerteken lehet látni.

Hogyan látja zenei szakemberként, Jimmy ma is el tudna érni akkora sikereket, mint akkor?

Az akkori zenei stílusával nem hiszem. De ha jó kezekben megtalálná a megfelelő irányt, amiben sikeres lehet, akkor igen. Régen, ha beküldtünk a rádióba egy dalt, amiben rappeltek, lesöpörték az asztalról. Most, ha nincs benne rap, akkor erősen gondolkoznak a rádiók, hogy lejátsszák-e egyáltalán.

A tehetség olyan, mint az oxigén, akármennyire lenyomják a víz alá, úgyis felbukkan.

Egy ilyen elszánt előadóval, akiben ekkora zenei tehetség lakozik, biztosan megtalálnák a sikerhez vezető utat.

Lát olyan előadót, akinek lehet akkora zenei kultusza, mint Jimmynek?

Majka életútja lehet egyfajta párhuzam Jimmyével, mert ő is lentről jött, és nagyon magasra érkezett. Majka is megosztó személyiség, viszont nem sajnálatra méltó, hanem tudatos előadó.

Jimmy sajnálatra méltó volt?

Sok esetben esendő volt, igen.

Egy meg nem értett kisgyerek?

Feltétlenül. Elképesztően vágyott a szeretetre.

Milyen hatással volt Jimmy a magánéletére?

A Jimmy-projekt pont jól jött az első válásom után, amikor Zoltán Erikával szétmentünk. Akkoriban ahelyett, hogy nyalogattam volna a sebeimet, inkább beletemetkeztem a munkába, a fő kihívásunk pedig Jimmy felfuttatása lett. Komoly ellenállással kerültünk szembe, és hatalmas kihívás volt rést találni a média falain, hogy befúrjuk Jimmyt. Valamiért nem akarták ezt a stílust és ezt a típusú előadót elfogadni. De a szakma is sokat tett azért, hogy ilyen megítélése legyen. Arról se feledkezzünk meg, hogy iszonyatosan irigyek voltak rá, mert ahol egyszer ő fellépett, ott nagyon nehéz volt utána sikert aratni. Nemcsak az én karrieremre, hanem a Magneotonra is nagy hatással volt Jimmy.

Nem szabad elfelejteni, hogy a hatalmas zenei siker és a pénzügyi siker kéz a kézben jár.

Sokat keresett a kiadó is Jimmyvel, de mit csinál egy jó kiadó a pénzzel? Nem elteszi, hanem újabb előadókba fektet. Így tulajdonképpen Jimmy olyan forrásokat teremtett meg, amiből tudtuk gondozni más előadók tehetségét is – így közvetetten, de támogatta az akkori zenészeket is. Lehet, hogy nem volt könnyű együtt dolgozni vele, de hol van most egy olyan előadó, akivel ugyanekkora sikert lehet elérni? Akár veszekedjen velem, kiabáljon velem, legyen elégedetlen az előadó – de nincsenek ilyenek! Minden csoda három napig tart, de a Jimmy huszonkettedik éve, és ez nem véletlen. Ez valahol szomorú is, mert vannak emberek, akik nem csupán három napot érdemelnének meg a sikerből.

Borítékolható volt ez a siker?

Senki nem tudhatta, hogy ekkora siker lesz, pedig én aztán tényleg „Joós” vagyok. Abban viszont biztos voltam, hogy a közönségnek szüksége van Jimmy-féle dalokra.

A vezetékneve ellenére nem tudta megjósolni a sikert, viszont valamire mégis ráérzett, amikor elkezdte vele a közös munkát.

Emberileg és érzelmileg szoktam vizsgálni az előadókat. Hiába jön be hozzám egy demófelvétel, ami nagyon tetszik, ha az előadó személyisége nem fog meg, akkor nincs miről beszélni. Ha belenézek a szemébe beszélgetés közben, akkor látom igazán, hogy megéri-e együtt dolgozni az adott emberrel.

Mit látott Jimmy szemében?

Hogy ez volt az élete. Jimmynek a működési engedély is azért volt annyira fontos, mert belepusztult volna, ha nem kapja meg. Elképzelni sem tudtam volna, hogy polgári állást vállalna.

Már A Király első epizódjában láthattuk, milyen procedúra vezetett odáig, hogy megkapja a működési engedélyt. Milyen volt akkor és most zenei karriert építeni?

A működési engedély tényleg szent volt. Minősítés nélkül senki, sehol nem léphetett fel. Ráadásul ez szabályozta a fellépések után járó gázsit is – be volt írva, hogy A-, B- vagy C-kategóriás vagy, és ennek alapján döntötték el, hogy 200, 300 vagy 400 forint fellépődíjat kapsz.

Hihetetlen, de még Hofi Géza sem léphetett fel működési engedély nélkül.

Érdekesség, hogy akkor még nem volt kategorizálva a stand-up, csak a konferanszié, ezért az Országos Rendező Iroda adta ki Hofinak az engedélyt, amivel aztán megnyíltak előtte a színpadok. Régen nem volt olyan mennyiségű médiafelület, mint most, aki nem kapott lehetőséget, annak szinte lehetetlen volt a befutás. Anno egy táncdalfesztiválon elénekelte Koós János a Kislány a zongoránál című nótát, és az egész ország dúdolta, illetve két évre tele lett a fellépőnaptára. Nem lehet a kettőt összehasonlítani. Annyira megváltozott a világ, hogy a közösségi média és az egyéb digitális eszközök igénybevétele nélkül szinte nem is lehet sikeres előadót építeni. Nincs idő várni arra, hogy befusson valaki, azonnal mintát kell venni a közönségből, hogy hogyan reagálnak az adott produkcióra. És nem mellékes, hogy manapság sajnos nagyon gyorsan el is illan a siker.


Számtalan dal csendül fel már A Király első epizódjában is. Milyen folyamaton mentek keresztül ezek a nóták?

Nem titok, hogy Olasz Renátó, Nagy Ervin, de még Zámbó Jimmy sem fog énekelni a sorozatban. Az összes dalt Péter Šrámek énekli, és ezek külön meg is fognak jelenni klipekkel színesítve. Nagyon hosszú út vezetett odáig, hogy Péterre essen a választásunk, ugyanis meg kellett őt tanítani jól magyar kiejtéssel, hibátlanul énekelni. Egy szlovák fiúról beszélünk, és fontos volt, hogy a Zámbó Jimmy-dalok előadása ne lehessen támadási felület a sorozatban. A másik érdekesség, hogy Zámbó Jimmy éneksávjait fogtuk, és egy gyönyörű szimfonikus zenével újra elkészítettük. Szóval egy igazi kuriózumcsomaggal készültünk zenei fronton is.

Milyen titkok övezték Jimmy életét?

Mindig azt szoktam mondani, hogy két ember akkor tud titkot tartani, ha az egyikük halott. Szerintem a nyilvánosság olyan sztorikat is hallott, amik sosem történtek meg. Mindenkinek vannak titkai, amiket a sírba visz magával, és nem véletlenül. 

A sorozatban nagyon-nagyon sok olyan dolog láthatóvá válik, amit a közönség el sem tudott volna képzelni Jimmyről.

Elképesztő sok titokra fog fény derülni, de ezeket nem lőném le.

Jimmy az egyik interjújában azt mondta, hogy nem született sztárnak. Ezt tényleg így gondolta?

Bármennyire is furcsa, de ezt így kell csinálni. Senki nem születik sztárnak, a körülmények tesznek mindenkit sztárrá. Ha magadról nem hiszed el, ami vagy, aki szeretnél lenni, akkor hogyan hinné el bárki más? Mindig maga alá álmodott egy nagyszínpadot Ehhez pedig közönség is kell, mert a pap sem prédikál hívők nélküli templomban csak az egereknek.

Mit váltott ki Jimmy a közönségből az első pillanattól fogva?

Együttérzést mindenképpen. A hétköznapi ember magánéletét fogalmazta bele mindig a saját dalaiba. Jimmynek mindig meg lehetett bocsátani, mert minden dalában ott volt a megbánás. Egyszer megjavulok én, Szeress úgy is, ha rossz vagyok, Egy jó asszony mindent megbocsájt – ezek a dalcímek azt tükrözik, hogy ő mindig az esendő ember szerepét játszotta tudat alatt. Így vált igazán szerethető előadóvá.

Szomorú ember volt Jimmy?

Mindig harcolt magával. Éhezett arra, hogy szeressék őt, és ettől sokat is szenvedett. Valahol persze mindenki erre vágyik, de benne nagyon erős volt ez az érzés. Ez pedig hatott a zenei karrierjére is, mert a szeretet adható, de nem megvehető. Nem volt tisztában azzal, hogy nem kell mindenkinek szeretnie őt. Ezt az egy dolgot sosem tudta megérteni, és ez folyamatos lelki problémát okozott neki.

Ön tudott ebben segíteni neki?

Pszichológiai feladatom is volt vele, persze. Folyamatosan a lelkét kellett nyugtatnom. Ha érte valami támadás – márpedig rengeteg érte – akkor valahogy meg kellett magyarázni az okát, hogy megnyugodjon, és folytatni tudja a munkát. Volt, amikor hajnalig beszélgettünk – ez benne van egy menedzser paklijában, ez a dolgunk. Amelyik előadó lelkileg nincs rendben, az nem lesz jó előadó.

Miről szóltak leginkább ezek a hajnali beszélgetések, mivel tudta a legnagyobb hatást elérni nála?

Mindig azt mondtam neki, hogy nem baj, ha valakinek sok az ellensége, csak legyen rengeteg híve. Azzal kell foglalkoznod, aki szeret téged, megveszi a lemezed, és elmegy a koncertedre.

Amikor ránézel a slágerlistára, akkor azt lásd, hogy ott vagy az első helyen, ahonnan nincs feljebb.

Ezek mindig megnyugtatták. Mindig vissza tudtam húzni a földre.

Ön is szerepel majd a sorozatban?

Igen, saját néven, és azt is tudom, hogy ki alakít majd – de ezt még nem mondom el. Egyébként egy nagyon szimpatikus és fiatal emberről van szó. Amikor megkapta a szerepet, és elkezdett felkészülni, találkoztunk is személyesen, hogy megnézze a gesztusaimat, és azt, hogy milyen vagyok. Nagyon furcsa látni és átélni mindezt, ami most történik.

Zámbó Krisztián elsírta magát a sajtóvetítésen, amikor látta saját magát megszületni a sorozatban.

Nem csodálom. Itt komoly sebeket téphet fel ez a sorozat. Különösen a rokonok és a családtagok között – ez meggyőződésem.


Milyen emléke van Jimmyvel, amit sosem fog elfelejteni?

Nagyon sok volt, de van egy vicces sztorim. Jimmy nem szerette a fotózásokat, így megesett, hogy az egyik lemezborító fotózására egyszerűen nem jött el. Azt mondta, hogy annyi képem van róla, válasszunk abból. Ez a Dalban mondom el című album borítója volt egyébként. Szóval én fogtam magam, és adtam egy fotót a grafikusnak, hogy tegye rá ezt, csak színezze át a zakót valami szép kék színűre. 

Végül ezzel az átszínezett fotóval jelent meg az album, és a megjelenés után Jimmy égen-földön kereste azt a zakót, de nyilván nem találta.

Aztán elmondtam neki, hogy Jimmy, ez a zakó nem létezik! Könnyesre nevette magát.

Jellemző volt rá, hogy nem megy el a megbeszélt munkákra?

Igen, de ezt a fotózásos történetet is azért tudta megengedni magának, mert nagyon bízott bennem. Nem voltunk mindig jóban, de mindig közös célért dolgoztunk. Rendszeresen kikérte a véleményem, és kereste a társaságom. Persze mindent nem tud elviselni az ember, ezért voltak mélypontok nálunk is.

Megfordul bármikor a fejében, hogy szerződést bontsanak?

Nem, egyikünknek sem. Ő biztonságban volt nálunk, ami fontos volt neki.

Ha újra találkoznának, mit mondana neki?

Mostanában nem szeretnék vele újra találkozni, mert az azt jelentené, hogy a földi életem befejeződött. De mégis, ha lenne rá alkalmam, akkor azt mondanám, hogy „Jimmy, minden mással játszhatsz, csak a fegyverekkel ne!”.

Mi vonzotta őt ennyire a fegyverekben?

Az, hogy férfias! Ezért is edzett, motorozott, csajozott meg vett fegyvereket. Ebben benne volt azért egy gyerekes felfogás is, hogy ettől lesz majd férfias.

Kiemelkedően fontosnak tartotta a nőkkel ápolt kapcsolatát?

Feltétlenül. Egyszerűen mindig múzsát keresett. Mindig érzelmek kellettek neki, és ahogy ellaposodott egy kapcsolata, muszáj volt újra fellángolni. Szerelmes akart lenni mindig, mert ebből jöttek a dalok. Majd a kudarcokból még több dal. A zene volt a fegyvere és egyben a pajzsa is, de a szerelmi élete nélkül nem lett volna Zámbó Jimmy a Zámbó Jimmy.

Torzította a személyiségét a siker?

Mindenkinek torzítja. Sok pénzt keresett, és mindenki lerohanta az utcán autogramért. Egy idő után ez már teherré vált számára. Kiegyensúlyozottabb személyiség szükséges ahhoz, hogy ezeket elviselje valaki. A kudarc nem a siker ellentéte, hanem a része. És mivel több kudarc is érte – akár a magánéletben, akár a karrierjében –, nem tudta beépíteni ezeket a személyiségébe. 

Folyamatos megfelelési kényszerrel küzdött, sok teher volt rajta az utazások, koncertek, felvételek miatt. 

Egy profi úgy dolgozik, hogy ezt az életének és a munkájának fogja fel. Jimmy pedig zenészként ösztönösen profi volt, de hiányzott belőle annak az elfogadása, hogy ezek is a részét képzik a munkájának.

Mit gondol Jimmy halálának a körülményeiről?

Jimmy sok dolgot felületesen kezelt, és úgy gondolom, ez a fegyverekre is igaz volt. Lehet, hogy nem tanulmányozta olyan részletesen a fegyverhasználati kézikönyvnek azt a részét, ami arról szól, hogy ha kitárazod a fegyvert, akkor egy golyó még marad a csőben. Ez elég jimmys, jellemző volt rá ez a felelőtlen viselkedés. Hozzám soha nem jöhetett fegyverrel, mert ebben állapodtunk meg. Mindig mondta, hogy:

Ne aggódjál tökorrú, lent van a kocsiban!

A másik alapvető kérésem az volt, hogy csak józanul jöhet.

Sokat ivott?

Úgy gondolom, hogy ez a sorozatból ki fog derülni. De nem kérdés, hogy egy előadó sokszor a piába menekül. Nem volt sosem alkoholista, de a feszültséget le kellett vezetnie neki is. És ez nem csak a Jimmyre igaz. Láttam már olyan fellépőt is, aki nem tudott kimenni a színpadra anélkül, hogy ne igyon meg előtte egy-két felest. Ez teljesen normális.

Milyen viszonyban van a Zámbó családdal?

Nagyon jóban vagyok velük a mai napig, Edit nagyszerű csirkepörköltöket szokott készíteni nekem. Csodálatosan főz! Azt kell mondanom, hogy szerintem Jimmy sem tudta egykönnyen félretenni azt, hogy Edit milyen fantasztikus háziasszony. A Zámbó fiúkkal is jóban vagyok, bármikor fordulhatnak hozzám, és a sorozat előkészületénél is nagyon sokat beszélgettem velük. Mindig megbíztam bennük és ők is bennem.

A Király első két epizódja már elérhető az RTL+ streamingfelületén!

#A Király#zámbó jimmy#joós istván#interjú#zámbó krisztián#menedzser#magneoton#kiadó#ma