Egy alacsony, későn érő „elsőbálozó” vívja a női teniszdöntőt Franciaországban

Jasmine Paolini Toszkánában született, és ötéves korában azt mondták szülei (édesapja olasz, édesanyja lengyel-ghánai), hogy választania kell magának egy sportot.

„Bagni Di Luccában volt teniszpálya és uszoda is, végül azért döntöttem a tenisz mellett, mert a nagybátyám is ezt a sportot űzte. Nagyon jó volt a teniszklubban lenni, olyan volt, mint egy nagy család, ahol sok barátot szereztem.”

A WTA-versenyek többségét kemény borításon rendezik, ezért mindenképp kiemelendő, hogy Jasmine Paolini tinédzserkoráig egyáltalán nem játszott kemény pályán. Ez nem kevés gondot okozott, de mostanra már a kemény pályákkal is megbarátkozott, Dubajban is ilyenen tudott tornát nyerni a közelmúltban.

Persze nem ez volt a legkomolyabb hendikep, sokkal inkább a termete. A maga 163 centije nem épp arra predesztinálta, hogy a női élmezőnyben megállja a helyét (ha végigfutunk a világranglista jelenlegi első öt helyezettjén, Swiatek 176, Szabalenka 182, Gauff 175, Ribakina 184, Pegula pedig 170 centi magas).

Ám rá igaz a „kicsi a bors, de erős” mondás. Kifejezetten agresszív teniszt játszik. „Nem döntöttem el tudatosan, hogy agresszív játékos leszek. Egyszerűen így esett jól játszani. 

Imádok keményen teniszezni, nem szeretek futni – persze futok én, ha muszáj, de nem szeretek. 

Mivel alacsony vagyok, nem tehetem meg, hogy az alapvonal mögött ragadok. Muszáj támadólag fellépnem.” A termetét fürgeséggel tudja ellensúlyozni.

Ő maga sem tudja, hol fordult meg a szerencséje. „Szerintem ez egy folyamat volt. Elkezdtem jobban és jobban játszani, a topjátékosok ellen is, mert korábban 6:1, 6:1-gyekkel küldtek haza.”

Azért egy epizódot mégiscsak érdemes kiemelni a karrierjéből. Azt, amikor elkezdett dolgozni Renzo Furlannal, egy korábbi világranglista-19. teniszezővel. Az ő taktikai tudása és főleg a videós elemzései révén rengeteget fejlődtek Paolini adogatásai és tenyeres ütései.

„Szerencsére hasonló karakterek vagyunk – mondta Paolini. – Ugyanúgy gondolkodunk a teniszről: ahhoz, hogy eredményes legyek, mindent meg kell terveznem, jól kell edzenem, jól kell éreznem magam. Azt mondja, ő is ilyen volt, meg hogy néha viszont ki kell menni a pályára, és csak csak élvezni a játékot, nem azon agyalni, hogy vajon megfelelően táplálkoztam-e, jól edzettem-e.”

Paolini a franciaországi elődöntőben a feltörekvő orosz Mirra Andrejevát könnyedén, 6:3, 6:1-re intézte el, ezzel kilenc év után ő lett az első olasz nő, aki Grand Slam-döntőt vívhat.

Azt még korai megmondani, hogy ez egy egyszeri kiugró eredmény vagy mostantól komolyabban is számolhatunk vele. Előbb jöjjön a szombati döntő a világelső és háromszoros Roland Garros-győztes Iga Swiatek ellen.

Nem ritkaság, hogy az olasz teniszezőnők viszonylag későn érik el a nagy eredményeiket. Flavia Pennetta már 33 éves volt, amikor először jutott Grand Slam-döntőbe, amit a honfitárs Roberta Vinci ellen nyert meg. Vinci is már a 32 . évét taposta első GS-fináléja idején. Francesca Schiavone nem sokkal a 30. születésnapja előtt játszhatott először aranymeccset a négy nagy torna valamelyikén.

Nyitókép: Reuters / Gonzalo Fuentes