Harrison Ford utálta, Ridley Scottot kikészítette, a kritikusok legyilkolták, ma klasszikusként imádjuk – 40 éves a Szárnyas fejvadász

Philip K. Dick regénye, az Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? 1968-ban jelent meg. Mint oly sokan előtte, és olyan sokan utána, Dicknek is elég lesújtó véleménye volt Hollywoodról. 

„Az egyetlen módja, hogy Hollywood közelébe menjek, ha megölsz, vigyort festesz az arcomra, és az autóm üléséhez kötözöd a hullámat” 

– fejezte ki ellenérzéseit a szerző.

Scorsese, Peck, Bradbury

Egy huszonéves rendezőnek már 1969-ben megfordult a fejében, hogy micsoda film lehetne Philip K. Dick könyvéből. A kezdő Martin Scorsese volt, aki Jay Cocks forgatókönyvíró-kritikussal karöltve nagy rajongója volt a regénynek, de rajongásukkal nem jutottak messzire. 

Hampton Fancher kezdő forgatókönyvíró 1975-ben vetett szemet  Dick regényére, el is határozta, hogy megszerzi a megfilmesítési jogokat, csakhogy sehogyan sem sikerült az író nyomára akadnia. Fancher már-már feladta a küzdelmet, amikor 

véletlenül összefutott a science fiction irodalom élő klasszikusával, Ray Bradburyvel, aki nemes egyszerűséggel előkapta a telefonkönyvét, és gálánsan megadta Philip K. Dick telefonszámát, 

jelentős szívességet téve ezzel a filmadaptáció elkészültének.

Fancher forgatókönyvéért nem kapkodtak a hollywoodi stúdiók, de egy nagy rajongója biztosan akadt: Gregory Peck. Hollywood (egyik) aranykorának legnagyobb sztárja írásban is kifejezte, mennyire fontosnak tartja a film megvalósulását, és levelét a stúdiók fejeseinek is eljuttatta. Önzetlen gesztus volt ez a részéről, fel sem merült, hogy szeretne játszani a filmben.

Scottot nem érdekli, aztán igen

Ridley Scott kevésbé volt lelkes, amikor először felkínáltak neki a rendezést, első körben vissza is utasította az ajánlatot. Scott előző filmje A nyolcadik utas: a Halál volt, ráadásul egy másik sci-fi megrendezése is várt rá, ám végül a Dűnét mégsem ő, hanem szegény David Lynch rendezte meg. Scottnak egyébként tetszett Fancher – akkor még Dangerous Days címen futó – forgatókönyve, így némi idő elteltével beadta a derekát, és mégis igent mondott.

A Blade Runner (magyarul: Szárnyas fejvadász) címet Fancher William S. Burroughs kisregényéből kölcsönözte. Burroughs Blade Runner (a movie) című vékonyka könyve 1979-ben jelent meg, Scotték csak a címet vásárolták meg belőle.

Fancher eredetileg Robert Mitchumot tartotta ideálisnak a főszerepre, később azonban már ő is elvetette az ötletet. Scott kezdetben Dustin Hoffmant szerette volna, mert nagy szükségük volt egy sztárra, Hoffman lelkes is volt, de szokásához híven nem sokáig. Harrison Ford Az elveszett frigyláda fosztogatóit forgatta Spielberggel Londonban, amikor leszerződött a szerepre, még épp azelőtt, hogy Indiana Jones világsztárrá tette volna.

Háború a díszletek mögött

A forgatás hangulatát jól jellemzi, hogy a stáb tagjai Blade Runner helyett Blood Runnerként emlegették a készülő filmet. Scott híresen rosszul jött ki a munkatársaival, Harrison Forddal pedig annyira elmérgesedett a viszonya, hogy alig álltak szóba egymással. Ford még évekkel később sem leplezte nemtetszését, amikor a Szárnyas fejvadász került szóba.

A brit rendező annyira nem találta a hangot az amerikai stábtagokkal, hogy miután egy interjúban lekezelően nyilatkozott róluk, betelt a pohár, és a megkritizált beosztottak visszavágtak. 

Kitört a hírhedt t-shirt háború! A stábtagok a pólóikra nyomtatott szöveggel (az interjú kifogásolt részletének továbbgondolásával) tiltakoztak, mire Scott is elkészítette a maga „ellenpólóját”.

A producerek rengeteg pénzt ajánlottak Philip K. Dicknek, hogy írja meg a film regényváltozatát, vagy ha nem vállalja, legalább hagyja, hogy azt más írja meg. Dick szerint legalább 400 ezer dollárt kasszírozhatott volna a bolton, de volt egy kikötés is: az eredeti regény (Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal?), amely sok mindenben különbözött a filmtől, kerüljön süllyesztőbe.

Az eredeti regény újrakiadásával csupán 12 500 dollárt kerestem. De az integritásomat megőriztem. És megőriztem a könyvemet is

– jelentette ki Dick. A szerző ellenérzéseit csak fokozta Ridley Scott szerencsétlen, bár könnyen lehet, hogy őszinte nyilatkozata: „Attól tartok, sosem olvastam végig az Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal?-t. Képtelen voltam befejezni. Túl nehéz volt. Pedig megpróbáltam” – kottyantotta el elővigyázatlanul Scott.

Nem sokkal ezután az író és a rendező elásták a csatabárdot, noha egészen másképp láttak sok mindent, például a történetben szereplő replikánsokat. Dick szívtelen gonoszként, Scott épp csak repülni nem tudó szuperhősökként tekintett rájuk.

Bukás és feltámadás

Philip K. Dick sosem láthatta a kész filmet, mert 1982. március 2-án, négy hónappal a premier előtt meghalt. Nem sokkal a halála előtt Scott meghívta, és levetített neki 20 percnyi, special effectekkel teli jelenetet. Dicknek leesett az álla a látottaktól.

Nem úgy a tesztvetítések közönségének. A Szárnyas fejvadászt hatalmas várakozás előzte meg, de a tesztalanyok értetlenkedve fogadták a majdnem kész filmet, már ha egyáltalán maradtak a vetítés végéig. Az általánosan elfogadott nézet szerint mindenki Az elveszett frigyláda fosztogatói és A Birodalom visszavág Harrison Fordját, a szórakoztató akcióhőst akarta viszontlátni, ehelyett egy sötét és erőszakos neo-noirt kaptak nyitott befejezéssel, egy megtépázott és tépelődő Forddal a főszerepben.

Ford nemcsak a szerepe szerint tépelődött, színészként is komoly fenntartásai voltak: főleg a szájbarágós narrációval szemben, amit nemcsak ő, de Scott is nehezményezett. Nem annyira a narrációt, sokkal inkább a stúdió által megkövetelt szájbarágást. A gondolatébresztő befejezés sem maradhatott, a közönség kegyeiért folyó harcban a film egyértelmű lezárást, happy endet kapott.

1982. június 25-én mutatták be az amerikai mozik a Szárnyas fejvadászt. 

A kritikák kíméletlenek voltak. A kritikusok különösen a happy endet és a narrációt utálták. A közönség távol maradt, a Szárnyas fejvadász megbukott. 

És a történetnek, legalábbis a hollywoodi szabályok szerint itt be kellett volna fejeződnie. Csakhogy…

Csakhogy az amerikai videotékák közönsége nem hagyta annyiban a dolgot, és a Szárnyas fejvadász a VHS-korszak egyik legtöbbet kölcsönzött, kultikus filmjévé vált. És akkor még a Laserdisc-eladásokat nem is említettük. És a filmről írt temérdek esszét. És a nem múló érdeklődést. És, és, és végül 10 évvel a film csúfos bukása után, 1992-ben az amerikai mozik elkezdték játszani a Szárnyas fejvadász rendezői változatát. Scott filmje feltámadt poraiból.

1995-ben K.W. Jeter sci-fi író megjelenette a Blade Runner 2: The Edge of Human című regényt, amely a Szárnyas fejvadász történetét meséli tovább, nem túl nagy sikerrel. Jóval nagyobb fejlemény volt az ezernyi változatban ismert film utóéletében, hogy 2007-ben bemutatták a Ridley Scott szívéhez legközelebb álló verziót, a Szárnyas fejvadász – A végső vágást. A filmet volt szerencsénk New York legendás (és rég bezárt) mozija, az egytermes Ziegfeld hatalmas vásznán végignézni. Bátran állíthatjuk: legalább akkora élmény volt, mint a rendezői változat 15 évvel korábban a Művész moziban.

Természetesen említenünk kell a 2017-ben bemutatott folytatást, a Szárnyas fejvadász 2049-t is. Az agyonreklámozott bemutatón egy manhattani multiplex egymás után műsorra tűzte a régi és az új darabot. Ott voltunk egy hatalmas adag popcorn társaságában a Blade Runner-maratonon, és csak annyit tudunk hozzáfűzni: Denis Villeneuve filmje kiszámíthatóan korrekt folytatása Scott klasszikusának. És épp ez a korrektség olyan unalmas benne.

Forrás: Paul M. Sammon: Future Noir – The Making of Blade Runner

Nyitókép: Warner Bros./Archive Photos/Getty Images