Ahhoz nem kell kövérnek lenni, hogy valaki L-es méretet hordjon – interjú Tarján Zsófival, a Honeybeast énekesnőjével

Nemrégiben láthatták a rajongók, hogy lesérültél. Néhány héttel ezelőtt pedig az Instagram-oldaladon osztottál meg egy képet a kórházból. Hogy vagy a műtét óta?

Bokaszalag-szakadásom volt, egy picit még fáj, de már jobban vagyok. A műtét pedig egy nőgyógyászati beavatkozás volt, nemrég kaptam meg az eredményeket, szerencsére minden rendben. Mindenki figyelmét szeretném felhívni, hogy járjon szűrővizsgálatokra, mert nagyon fontos.  

Az egyik legfrissebb posztodban a követőiddel azt is megosztottad, hogy mi történt veled az egyik ruhaüzletben: negatív megjegyzést kaptál az alakodra. Sokan azt gondolják, hogy a mai világban ilyen már csak egy filmben történhet meg. Hogyan tudtad kezelni ezt a szituációt?  

Van az agyamban egy védelmi reakció, ami az első 5-10 percben nem engedte felfogni a történteket. Aztán jöttem rá, hogy nagyon csúnya mondatot kaptam, és tényleg olyan volt, mintha egy filmben lettem volna. 

Pár órával később viszont belegondoltam, hogy az eladó hölgy sem volt egyszerű helyzetben, mivel abban a boltban tényleg nem voltak M-es méretnél nagyobb ruhák, neki pedig az volt a munkája, hogy ezt elmondja. Bár a húsvét utáni első nap volt – lehet, hogy túl jól sikerült a hétvége (nevet). Azt viszont igazságtalannak tartom, hogy nagyobb méretekben nem volt ruhaválaszték. Erre ügyelni kellene, mert ahhoz nem kell kövérnek lenni, hogy valaki L-es méretet hordjon nő létére. Lehet valaki sportoló, ami miatt nagyobbak a karjai, vagy egyszerűen nagyobb a melle, de ettől függetlenül teljesen egészséges a súlya és a testtömegindexe. Az annál nagyobb méret talán már más kategória, de ugyanakkor miért ne hordhatna valaki XL-es méretű ruhát, vagy miért ne varratna valaki XL-es mérettel miniszoknyát, hogyha jól érzi magát benne?!

Máskor is előfordult már veled, hogy ilyen bánásmóddal kellett szembesülnöd?

Nem, vagy egyszerűen nem veszem észre. 

Sajnos még mindig óriási deficittel rendelkezünk az elfogadással kapcsolatban, hiába vannak tele a közösségi platformok és a médiafelületek ezzel a témával, jobban fel kell hívnunk erre az emberek figyelmét. Ezért gondoltam úgy, hogy írok egy posztot a saját esetemről. 

Aki bemegy egy ilyen üzletbe, ahol az eladók nap mint nap emberekkel foglalkoznak, annak fel kell készülnie, hogy senkit nem fog érdekelni, neki éppen milyen napja van, vagy mi történt vele előző nap.  

Van egyfajta megfelelési kényszer benned ilyenkor ismert emberként a külvilág felé?  

Ez esetben nem volt, nem akartam reagálni erre a megjegyzésre. Megnéztem pár ruhadarabot, és angolosan távoztam a boltból. Általánosan viszont biztos van. Tudatában vagyok annak, hogy a Honeybeasttel elért sikereinknek súlya van.

Milyen kommenteket kaptál a posztod alá? Befolyásolják a hozzászólások a mindennapjaidat vagy az öltözködési stílusodat?

Amikor Orosz Gyuri kommentelt, már tudtam, hogy fel lesz kapva a poszt. Innen is puszilom őt. Volt egy-két vicces, de voltak szomorúbbak is. Negatív kommenteket nem igazán írtak, sőt úgy látszik, van jó pár sorstársam. A szituációnak a szürrealitása és társadalmi háttere miatt éreztem úgy, hogy elmesélem, de amúgy nem ütött annyira szíven, rendben vagyok.

Milyen öltözködési stílus áll közel hozzád a mindennapokban?  

Nagyon sokáig sötétebb darabokat hordtam, most már próbálok a színesebb irány felé orientálódni. 2006 óta feketében járok, de úgy döntöttem, hogy ideje feldobni a ruhatáram. Igaz, az említett boltban négy fekete ruhát próbáltam fel, de történt egy s más velem az utóbbi hónapokban, aminek hatására változtatni szeretnék. Nemrég elveszítettem a kiskutyám, hét és fél éves volt, amikor elment. Nagyon nehéz időszakon mentünk keresztül, amikor őt ápolni kellett. Ezt a fájdalmat szeretném ellensúlyozni, ezért gondoltam, hogy jót fog tenni, ha beleviszek egy kis színt az életembe, mert eddig fekete-fehér kutya formájában Lajoska volt a színesség. A színekkel próbálok most kompenzálni, meg könnyebbnek is érzem magam így lelkileg. Nagy sláger most nálam a pasztell színvilág, pedig azelőtt rájuk sem bírtam nézni.

Előfordul, hogy azért teszel vissza egy ruhát a fogasra, mert tartasz tőle, hogy mások mit mondanak majd, ha felveszed? Vagy egyáltalán nem foglalkozol mások véleményével?  

Nem fordult még elő hasonló, nem szoktam aggódni mások véleménye miatt. Szeretek olyan öltözéket viselni, ami nem jön szembe velem az utcán. Minden stílust szeretek, nagyon eklektikus vagyok, nem ragaszkodom ahhoz, amit a divat diktál. Kiemeltebb bulikra – most például a következő koncertünkre, ami a Budapest Parkban lesz április 23-án – varratni szoktam a ruhám, amik persze később ott lógnak a szekrényemben, de sok koncerten hordom őket. Hornyák Istvánnal dolgozom együtt, előtte pedig dolgoztam Schilling Kolossal is. Ők olyan tervezők, akik nem az aktuális divatban gondolkodnak, hanem beleteszik az egyediségüket az alkotásaikba. Részben közösen álmodjuk meg a ruhákat, de szívesebben hagyom a profikra a munkát, mert teljes mértékben megbízom bennük. 

Fontos, hogy mit viselek a színpadon. Ha én a Honeybeast-koncerten ugyanúgy öltöznék, mint a közönség, akkor szerintem elveszíteném azt a státuszt, hogy én vagyok az előadó. Viszont amikor én állok a közönség soraiban, inkább szeretek elvegyülni. 

Mit gondolsz azokról a fellépőkről, akik a legextrémebb szélsőségtől sem riadnak vissza?  

Szeretem az extrém stílusú fellépőket. Pásztor Annának óriási rajongója vagyok, és nagyon szeretem Lady Gaga cuccait is. Vannak olyan extrém dolgok – például amik Lady Gagának voltak az Artpop érában –, amiket én nem csinálnék. Ha túl soknak érzem, akkor már nem tudom felvállalni. Ettől függetlenül szélsőségekben nyugodtan el lehet menni addig, amíg másokat nem bánt vagy nem gusztustalan. A bátorságnak nagy tisztelője voltam mindig is.

Vannak példaképeid?  

Nagyon sok példaképem van, ott van először is anyám. Tőle rengeteget tanultam, szakmailag, emberileg és erkölcsileg is. Szeretek körülnézni az előadók között, akiktől elsajátíthatok valamit, és a saját szűrőmön keresztül interpretálhatok dolgokat, amiket ők magukból átadtak a világnak. Velem egykorú előadóktól is rengeteget tudok tanulni és fiatalabbaktól is.

Egy Fókusznak adott interjúban kiemelted, hogy amit elsősorban tanultál anyukádtól, az a gerinc. Hozzátetted viszont, hogy számos egyéb van még emellett. Mikre gondoltál?

A gerincet tartom is, de valóban hosszabb ennél a lista. Szakmailag például megtanultam tőle, hogyan kezdjünk el egy dalt. Egy dalt nem lehet halkan elkezdeni, mert akkor nehéz visszamászni arra a flow-ra, aminek az erejével át tudod adni a mondanivalót. Tehát elsősorban nagyon fontos, hogy meglegyen a kellő hangerő. Amit szintén tőle tudok, hogy ne tudásból énekeljünk a színpadon, hanem szívből. Onnantól kezdve tök mindegy, hogy vannak-e hamis hangok, mert ha benne van a szív, az önmagában annyira tisztává teszi a produkciót, hogy az képes túlszárnyalni a technikai megoldásokat.

Eddig milyen élményeid vannak az idei fellépésekről? Az X-Faktor egykori versenyzője, Paulina is csatlakozott a turnétokhoz. Milyen vele a közös munka?  

A Cirkusz turnénk első részében Dallos Bogival léptünk fel, most pedig Paulinával. Megszületett a közös dalunk is, aminek a címe Tele a szívem. Szerencsére nagyon jó visszajelzéseket kap a dal koncerteken és különböző médiafelületeken is. 

Pankával nagyon jó együtt dolgozni, óriási kalandba kezdtünk bele, mivel ilyen mélységű együttműködést még nem vállalt a zenekar. 

Ezt a dalt Bencsik-Kovács Zoltán, – aki a Honeybeast dalokat is írja – Pankával együtt írta meg. Rengeteget kaptunk tőle, és nem csak szakmailag, úgyhogy én nagyon hálás vagyok.

Szombaton a Budapest Parkban lép fel a Honeybeast. A Reggeliben már mesélted, hogy ez a koncert lesz a turnétok egyik csúcspontja. Hogyan készültök rá? Egy ilyen kiemelt koncert még több felkészülést igényel?  

Bevált módszerem, hogy fogok egy hangfájlt, amin a teljes műsor rajta van, és otthon lejárom a koncertet. Az arénás koncertünkre úgy készültem fel, hogy a két és fél órás koncertet futópadon elénekeltem. Nagyon örülhettek nekem a konditeremben. Újabban pedig a konfokat is megírom, mert sokat segít, ha előre kitalálom a szöveget. Ez nem azt jelenti, hogy minden koncerten ugyanazt mondom, hanem épp az ellenkezőjét: frissítem a dolgokat, és igyekszem ezzel is emelni a színvonalat. Ez most az új innovációm.

Milyen a kapcsolatod a közönséggel? Hogy kezeled a rajongókat?

A Honeybeastnek nem közönsége van, hanem családja! Azt vallom, hogy ők teszik igazán előadóvá az előadót. Nagyon szeretem őket, és hálás vagyok, hogy ennyire hű és nagy táborunk van. Mindenféle korosztály van benne, egész családok látogatnak el a Honeybeast-koncertekre és szerintem ez kivételes dolog.

Hogyan zajlik ilyenkor egy napotok? Van valamilyen bevett szokásotok színpadra lépés előtt?  

Először is elmegyünk a helyszínre, van, amikor a ruhát odahozzák, de olyan is előfordul, hogy én viszem magammal. Egy nagyobb koncert előtt lenyomunk egy hosszabb mikrofonpróbát, ez a legfontosabb. Mikrofonpróba előtt pedig szeretek beénekelni, ez afféle rituálémmá vált színpadra lépés előtt. Nem vagyunk szokásos zenekar, nincsenek csatakiáltásaink. Bár egy időben szerettem volna behozni, de mindenki kifigurázta, úgyhogy úgy döntöttem, elengedem ezt a kezdeményezést (nevet). Nekünk nagyon fontos, hogy együtt vagyunk, és azt csináljuk, amit szeretünk.

Nyitókép: Gold Record