NAV

3:23
VideóEzen a napon derült ki, hogy éjféltől már nem Vida Ildikó a NAV elnöke, mert hónapokkal korábban felmondott
2023. július 20. 6:27

Ezen a napon derült ki, hogy éjféltől már nem Vida Ildikó a NAV elnöke, mert hónapokkal korábban felmondott

Vida Ildikó a második Orbán kormány idején, 2010-ben lett a NAV elnöke. 1998-ban nevezte Orbán Viktor volt kollégiumi szobatársa, Simicska Lajos az APEH alelnökévé, amit később Simicska távozása után vezetett is. Vida neve 2014-ben összeforrt az amerikai kitiltási botránnyal. 2015. július 21-től már nem ő volt a NAV elnöke. Mint az a Magyar Nemzet online oldalán közölt levélből kiderült: már májusban lemondott. Munkatársainak írt levelében úgy fogalmazott: a NAV-ot és a személyét ért támadások idején tanúsított hozzáállás számára szakmailag és emberileg is elfogadhatatlan. Később a Simicska-féle Közgépet vezette.