KERESÉS search-close

"Tárkányi Zsolt" szerzővel ellátott tartalmak

Tárkányi Zsolt

Tárkányi Zsolt által létrehozott tartalmak (100):

Az új paksi atomerőmű-blokkok építésének kezdetéről még nincs hír

A kiszolgálóépületek földmunkái már elkezdődtek, az új paksi atomerőmű-blokkok építésének kezdetéről még nincs hír. Így azt sem tudni, hogy a 3 ezer 200 milliárd forintnyi orosz hitelből megvalósuló beruházás mikor fejeződhet be. A jelenleg üzemelő régi blokkokat kedden megmutatták a sajtónak, és azt is elmagyarázták, ott miért nem történhetne a csernobilihoz hasonló katasztrófa.

Több zöldfelületet és jobb egészségügyi ellátást ígér a Budapestieknek Kálmán Olga

Több zöldfelületet és jobb egészségügyi ellátást ígér a Budapestieknek Kálmán Olga. A DK által támogatott független főpolgármester-jelölt szerint Orbán Viktor 9 éve bünteti a fővárosban élőket és Tarlós István csak asszisztál ehhez. Azt mondta bármi is lesz a jelenleg is tartó előválasztás végeredménye, azt elfogadja. Az RTL Híradó az ellenzéki előválasztás mindhárom résztvevőjével készít interjút a szavazás végéig.

Másfél órás pályazár a budapesti Liszt Ferenc repülőtéren

Utasok százai várakoztak órákig szerdán a budapesti Liszt Ferenc repülőtéren, miután az egyetlen működő kifutópálya betonjának sérülése miatt másfél óráig nem közlekedtek a repülőgépek. A hibát kora estére kijavították, ám volt olyan légitársaság, amelynek az utasai részben a pályazár, részben a járat jelentős késése miatt több mint egy napja várakoznak arra, hogy elutazhassanak.

Egy nap után feladta magát a kórházból elszökött, letartóztatásban lévő terhes nő

A zuhanyzón keresztül szökött meg egy letartóztatott terhes nő a SOTE szülészeti klinikájáról. A 20 éves nő egy nap után feladta magát. Ügyvédje Híradónknak azt mondta: néhány órán belül meg is szülte ikergyermekeit, őket azóta inkubátorban ápolják. A nőt egy korábbi bűncselekmény miatt emberölés kísérletével gyanúsítják.

Izzasztó hőség a 3-as metrón

Ismét szinte elviselhetetlen hőségtől szenvednek az utasok a 3-as metrón. Ez már a harmadik nyár, amikor ugyan felújított szerelvények járnak, de klíma hiányában 35 fok körüli a hőmérséklet a kocsikban. A problémát az okozza, hogy az orosz gyártó nem talált műszaki megoldást a klímák beszerelésére. Tarlós István főpolgármester korábban mégis azt mondta: 2022 végére lehetnek  klímák a szerelvényeken.

Gyurcsány: „Nem Karácsony Gergely a legalkalmasabb jelölt”

Nem Karácsony Gergely a legalkalmasabb jelölt főpolgármesternek - ezt nyilatkozta Gyurcsány Ferenc a Magyar Narancsnak. A DK elnöke úgy fogalmazott ő maga is "balga" volt, hogy ezt sokáig nem vette észre. Karácsony Gergely erre úgy reagált: nem a volt miniszterelnök dönti el, hogy ki alkalmas a főváros élére, hanem a budapestiek. A DK jelöltje, Kálmán Olga egykori televíziós műsorvezető is nyilatkozott az RTL híradónak.

A magyar csapat minden lehetőségre felkészült Wales ellen

A magyar csapat minden lehetőségre felkészült Wales ellen - ez volt a siker kulcsa a kedd este megnyert EB-selejetezőn a magyar futballválogatott másodedzője szerint. Magyarország 1-0-ás győzelmével továbbra is vezeti a selejtezőcsoportját és nagy lépést tett a jövő évi Európa-bajnokság felé, amelynek egyik rendező városa Budapest lesz.

MTA: sérülhet a kutatás szabadsága

Sérül a tudományos kutatás szabadsága, ha elfogadják a kormány javaslatát a Magyar Tudományos Akadémia átalakításáról - ez az akadémia véleménye a kedden benyújtott tervezetről. Legfőbb kifogásuk az, hogy a kutatóhálózat irányítását egy olyan új testületnek adnák át, amelyben döntő szava lehet a kormány képviselőinek. Palkovics László miniszter az RTL híradónak azt mondta, olyan döntést hoztak, amelyben az akadémikusok igényei is megjelentek.

Van, akinek kétmillió fölötti nyugdíja van!

Százszoros különbségek is lehetnek a magyarországi nyugdíjak között: vannak, akik 2 millió forintnál is magasabb nyugdíjat kapnak havonta, miközben több ezren élnek 50 ezernél kevesebből - erről a Népszava írt a Magyar Államkincstártól kapott adatok alapján. Az Országos Nyugdíjas Parlament népszavazást kezdeményez részben azért, hogy ne nőhessenek tovább a nyugdíjak közötti különbségek.

Milliárdos osztalékot vettek ki Mészárosék

Többmilliárdos osztalékot vettek ki cégeikből tavaly Szíjj László és Mészáros Lőrinc, de a monopol helyzetben lévő kaszinók is hatalmas nyereséget termeltek tulajdonosaiknak. A Fidesz szerint ez a magyar gazdaság jó teljesítményét dicséri, míg a Momentum úgy látja, hogy valójában Orbán Viktor környezetébe folynak át a fejlesztési pénzek. Ma jár le a határidő, hogy a cégek közzé tegyék tavalyi gazdálkodási adataikat.

Egy gyerek és családja is eltűnt a felborult hajóról

Az eltűntek között van egy  5 éves kislány és családja is. Koreai sajtójelentések szerint a lány édesanyjával és nagyszüleivel utazott, ám valószínűleg egyikük sem élte túl a tragédiát. Szintén keresik az elsüllyedt hajó magyar kapitányát és matrózát is.

Szavazhatnak a Lex-Czeglédyről

Szavazhat a parlament a Lex-Czeglédy néven emlegetett javaslatról. A kormánypártok ezzel akadályoznák meg, hogy a jövőben bűncselekménnyel vádolt politikus mentelmi jogot kaphasson. A költségvetési csalással vádolt Czeglédy Csaba ellen az EP-kampányban függesztették fel az eljárást, miután a Demokratikus Koalíció jelöltje lett. Czeglédy Csaba híradónknak azt mondta: keleti diktatúrákra jellemző a Fidesz javaslata és bejelentette: elindul az őszi önkormányzati választáson is.

Rekord: 3 400 000 ember szavazott

Minden eddiginél nagyobb részvétel mellett tartották Magyarországon vasárnap az európai parlamenti választást. A szavazók több mint 43 százaléka voksolt, ez 3 millió 400 ezer embert jelent. Csaknem háromszor annyian szavaztak külföldön, mint öt évvel ezelőtt. A szavazást jelentősebb incidens nem zavarta meg. Budapesten patkányt, Besenyőteleken denevért láttak a szavazóhelyiségben, egy mozgó urnás szavazatszámlálót pedig kutya harapott meg. Az MSZP miskolci szervezete azért tett bejelentést, mert szerintük borsodban a Fidesz buszokkal szállította a szavazókat.

Rekordmagas lehet a részvétel az európai parlamenti választáson

Rekordmagas lehet a részvétel az európai parlamenti választáson. Délután öt óráig a választópolgárok több mint 37 százaléka, csaknem 3 millió ember voksolt. Ez már most több, mint ahányan öt és tíz évvel ezelőtt elmentek szavazni. 21 magyar mandátum sorsáról döntenek ma a választók. Európa-szerte pedig 751-ről. A 4 napos, európai választási maraton csütörtökön kezdődött Hollandiában és az Egyesült Királyságban. Az utolsó szavazókörök este 11-kor zárnak Olaszországban, utána hozzák nyilvánosságra az eredményeket. Most pedig nézzük részletesen, hogyan zajlott eddig a szavazás napja.

Tetőzött a Duna vasárnap délután Budapesten

Tetőzött a Duna vasárnap délután Budapesten, de a következő napokban újra eshet. A folyó vízszintje a fővárosban kevesebb mint egy méterre megközelítette a rakpartokat, de az autósoknak egyelőre lezárásra nem kell számítaniuk. Országszerte 588 kilométeren rendeltek el árvízvédelmi készültséget. Ennek oka, hogy májusban volt, ahol a havi átlagos csapadékmennyiség duplája esett.

Nem adtak enni a beteg menekült párnak

Egész hétvégén ellátás nélkül hagytak a hatóságok egy cukorbeteg afgán házaspárt a röszkei tranzitzónában - ezt állítja a Magyar Helsinki Bizottság. A civil jogvédő szervezet ezért az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult, akik arra utasították a kormányt, hogy biztosítsák a házaspár ellátását.

Tüntetés és ellentüntetés Törökszentmiklóson

Hiába fogták el a rendőrök a gyanúsítottat, tüntetést szervezett a Jobbikból kivált Mi Hazánk Mozgalom kedd este Törökszentmiklóson. A helyi férfi több embert is bántalmazott az utcán és egy dohányboltban. Toroczkai László pártelnök szerint az állam nem képes fenntartani a rendet. A tüntetőket ellentüntetők - roma szervezetek és ellenzéki képviselők - várták, ők a gyűlöletkeltés ellen szólaltak fel.

TOROCZKAI LÁSZLÓ: „Brüsszel kezd úgy viselkedni, mint Moszkva a kommunizmus idején”

Toroczkai László szerint az uniós választásokon ők azoknak kínálnak alternatívát, akik nem akarnak a két nagy politikai erőre szavazni. A Mi Hazánk Mozgalom elképzelései szerint az uniós forrásokra a hazai cégek közvetlenül pályázhatnának. Közös európai minimálbért, és egységes sávos bérrendszert vezetnének be egész Európában. A párt elnöke szerint így lehetne kiegyenlíteni a kelet-nyugat közötti különbséget.
Az RTL a választási kampányban interjút kért az összes nagyobb párt európai parlamenti listavezetőjétől.

Orbán példáját akarta követni az osztrák alkancellár

A felvételen Orbán Viktort többször is említette Heinz-Christian Strache. Nemcsak arról a médiahátországról beszélt, amit szerinte Orbán Viktor kiépített, hanem megnevezte azt az osztrák üzletembert is, aki bezárta a Népszabadságot, majd az összes, érdekeltségében lévő megyei lapot eladta Mészáros Lőrincnek. A Fidesz érdemben nem kommentálta az alkancellárt lebuktató videót.

Timmermans: Orbán Viktor nem eléggé férfi a vitához

Orbán Viktor nem eléggé férfi, hogy vitázzon Frans Timmermans-szal. Ezt az európai szocialisták csúcsjelöltje mondta az RTL Híradónak. A politikus az uniós választási kampány alatt másodszor járt Budapesten. Az MSZP kongresszusán bírálta Orbán Viktor és az orosz elnök barátságát, és a minimálbérek uniós szintű emelését ígérte. A Fidesz szerint Frans Timmermans Soros György embere. A Timmermans-szal készült exkluzív interjút megnézhetik ITT.

Liberális maffiáról beszélt Orbán Viktor

Politikusokból, újságírókból és elemzőkből álló liberális maffia dolgozik azon, hogy elhitesse: nincs mit tenni a bevándorlás ellen - ezt mondta Orbán Viktor az állami rádióban. A kormányfő úgy véli, hogy őt, valamint Matteo Salvini olasz belügyminisztert és Donald Trump amerikai elnököt azért gyűlölik, mert erre rácáfoltak. A Momentum szerint liberális maffia nem létezik, csak Fidesz-maffia.

A Mediaworks szerint a Facebook letiltotta a hirdetéseiket

A Mediaworks szerint letiltotta hirdetéseiket a Facebook, a kormányközeli kiadó politikai és ideológiai okokat sejt a háttérben. A Facebook nem válaszolt megkeresésünkre, így nem tudni, tényleg letiltották-e a kormányközeli lapok reklámjait, és ha igen, miért. A közösségi oldal az EP-választási kampány előtt vezetett be változtatásokat, amelyekkel az álhírek terjedését előznék meg.

Elmarasztalták az államtitkárt

Jogszerűtlenül nyilvánított politikai véleményt az Igazságügyi Minisztérium államtitkára, amikor a Nemzeti Választási Bizottság elnökének írt levélben kifogásolta, hogy nem függesztették fel Czeglédy Csaba mentelmi jogát - mondta ki a Választási Bizottság. A DK képviselőjelöltjét költségvetési csalással vádolták. A DK szerint a Fidesz már teljesen természetesnek tartja, hogy beleszólhat független intézmények működésébe.

Készülnek az EP-szavazólapok

Nagyobb szavazóhelyiségekkel és a névjegyzékek többfelé bontásával próbálják meg elkerülni az EP-választáson, hogy sorok alakuljanak ki - erről a Nemzeti Választási Iroda elnöke beszélt, mielőtt bemutatták a sajtónak a szavazólapok gyártását.

Handó Tünde áll bármilyen vizsgálat elé

Vitatják az Országos Bírói Tanács döntéseinek jogszerűségét a kormánypártok. Ezt azután közölte a Fidesz-KDNP frakciószövetség szóvivője, hogy a Bírói Tanács szerdán kezdeményezte az Országgyűlésnél az Országos Bírósági Hivatal elnökének leváltását. Szerintük Handó Tünde döntései a bíróságok függetlenségét is veszélyeztethetik. Handó Tünde úgy reagált: áll bármilyen vizsgálat elé.

Segítséget kért, jótanácsokat kapott a kilakoltatott család a miniszterelnöktől

Részletes jogi tanácsokat adott, és kitartást kívánt a Miniszterelnöki Kabinetiroda a kilencgyermekes, kilakoltatás előtt álló asszonynak, aki Orbán Viktortól kért segítséget. A családanya, akit a Házon kívül című műsorban mutattunk be, elkeseredésében írt a miniszterelnöknek levelet. Ellenzéki képviselők szerint lakhatási válság van, ezért rendkívüli parlamenti ülést kezdeményeztek - a kormánypártok szerint a kezdeményezés kampánylufi.

Felrobbant a kezében egy ajándék petárda, amiről nem tudta, hogy micsoda

Súlyosan megsérült egy egyetemista, miután felrobbant a kezében egy ajándék petárda, amiről nem tudta, hogy micsoda. A fiú egy fotózáshoz vásárolt füstbombákat a neten egy cseh cégtől, ám a megrendelt termékek mellé egy petárdát is csomagoltak. Ő azt hitte, az is füstbomba, meggyújtotta, ekkor robbant fel.

Civil kezdeményezéseikért ők kapták meg az első Szabad-díjakat

A civil kezdeményezéseket jutalmazta a Társaság a Szabadságjogokért jogvédő civil szervezet. Szombat este elsőként hárman kapták meg a Szabad-díjat: a közéleti témákról rappelő Molnár Áron "noÁr", az otthonápolás támogatásáért küzdő Csordás Anett, és az állami gondozottak védelmében fellépő Farkas Norbert. A TASZ azért alapította a díjat, mert szerintük szükség van hétköznapi hősök inspiráló, felemelő történeteire. Borítókép forrása: TASZ Facebook
 

A Momentum kórházakra, iskolákra költene

Ne kisvasútra és kutya-fittnessre, hanem kórházakra, iskolákra és munkahelyekre költsék az uniós pénzeket - ezt szeretné a Momentum elérni az Európai Parlamentben. A párt listavezetője, Cseh Katalin azt mondta: 15 évvel ezelőtt az uniós csatlakozással Magyarország esélyt kapott, ám ezt az esélyt eltékozolta. Az RTL minden nagyobb párt listavezetőjétől interjút kért a választások előtt.
A Cseh Katalinnal készített teljes interjúért kattintson ide.

Éjfélkor lejár a kilakoltatási moratórium

Kedd éjfélkor lejár a kilakoltatási moratórium, ezért civilek és ellenzéki pártok azt szeretnék, hogy törvényben tiltsák meg azt, hogy gyermekes családokat elhelyezés nélkül kilakoltathassanak. A Házon kívül mai adásában bemutatjuk egy kilencgyermekes család történetét, akiknek napokon belül elárverezhetik otthonukat. Ha ez megtörténik, akkor a gyerekeket akár el is vehetik a családtól.

A magyarok a legelutasítóbbak a bevándorlókkal

Ötször annyian utasítják el a bevándorlókat Magyarországon, mint amennyi az európai átlag. Ez derül ki egy összeurópai közvéleménykutatásból. Ezzel magasan a magyarok a leginkább elutasítók Európában. A Fidesz szerint ez az itt élők józanságát mutatja. A DK véleménye viszont az, hogy az évek óta tartó kormánypropaganda tette gyűlölködővé a magyarok többségét.

Tarlós István Híradónknak elismerte, hogy több a patkány Budapesten

Az elmaradt patkányirtást kérte számon néhány Párbeszéd-aktivista a főpolgármesteren, amikor átadott egy új piaccsarnokot Óbudán. Tarlós István Híradónknak elismerte, hogy több a patkány Budapesten, mint amire számítottak, de szerinte nincs egészségügyi kockázat. A patkányirtást végző konzorcium vezetője azt mondta, hogy két héten belül elindulhat egy intenzív, nyolc hónapig tartó irtás.

Az EU-hoz fordul a Párbeszéd

Az Európai Unióhoz fordul a Párbeszéd a kormányzati médiatúlsúly miatt. Egy friss elemzés szerint ugyanis a közélettel foglalkozó médiumok 78 százaléka kormányközeli kézben van. Az ellenzéki párt azt szeretné elérni, hogy az EP-választási kampányban kiegyensúlyozott legyen legalább az állami média működése. A Fidesz szerint az állami média most is egyenlő feltételeket biztosít minden pártnak.

Rekordtámogatás Felcsútnak

Rekordösszeg érkezett tavaly a felcsúti futballba: több mint 13 milliárd forint volt a Puskás Akadémiát fenntartó alapítvány bevétele. Ennek több mint a fele cégek társasági adó felajánlásaiból jött. Az alapítvány 2018-as beszámolójából az derül ki, hogy a rekord bevétel rekord kiadást is jelentett, tavaly adták át ugyanis az új sport- és konferenciaközpontot Felcsúton. A Fidesz frakciószóvivője szerint a magyar sport támogatása közérdek.

Patkányveszély a fővárosban

Patkányveszélyre hívja fel a figyelmet Budapesten az országos tisztifőorvos - ez áll abban az Index birtokába került előterjesztésben, amit a Fővárosi Önkormányzat zárt ülésen tárgyalt volna, ám nem fogadták el a napirendet. Az MSZP és Párbeszéd polgármesterjelöltje a kormánytól vár választ arra, hogy jelentenek-e egészségügyi veszélyt a patkányok. A nemzeti népegészségügyi központ azt írta, nincs járványkockázat.

HVG: A MAHIR nyílt cenzúrát alkalmaz

A Rogán Antal miniszter feleségét ábrázoló címlappal tiltakoztak Budapesten a HVG munkatársai. A flashmobot azután szervezték, hogy a MAHIR felmondta a szerződésüket, így az újság legfrissebb kiadásának reklámja már nem jelenhetett meg a hirdetőoszlopokon. A cég helyhiányra hivatkozva mondta fel a szerződést, a lap főszerkesztője azt mondta, a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó MAHIR nyílt cenzúrát alkalmaz.

Bántalmazták a beteg embereket

Megvertek és megaláztak beteg embereket ápolóik egy állami fenntartású szociális otthonban. A Baranya megyei Mozsgó községben még tavaly történtek a bántalmazások. Szerdán az otthon két munkatársát elbocsátották, ők soha többé nem dolgozhatnak hasonló munkakörben, az Emberi Erőforrások Minisztériuma pedig feljelentést tett az ügyben. Az is kiderült, hogy nemrég az alapvető jogok biztosa azt állapította meg: a bántalmazás rendszerszintű problémákra vezethető vissza.

Hat kapun próbáltak bejutni az MTVA székházba

Ismét az állami média székházába mentek ellenzéki képviselők, akik ezúttal ötpontos követeléslistájukat próbáltak meg átnyújtani az MTVA vezetésének. A politikusok egyszerre hat kapun, köztük a teherportán próbáltak bejutni. Az egyik csoport találkozott is a Duna Médiaszolgáltató vezérigazgatójával, aki át is vette a követeléseiket. A képviselők egyebek mellett az MTVA vezetésének leváltását és kiegyensúlyozott tájékoztatást követelnek és további hasonló akciókat ígértek.

Orbánnak üzentek a DK-sok a kampánynyitón

Orbán Viktornak üzentek a Demokratikus Koalíció kampánynyitóján. Gyurcsány Ferenc pártelnök a DK-t a legkiszámíthatóbbnak nevezte, mint fogalmazott: az egyetlen párt, amely soha nem alkudott meg a Fidesszel. Dobrev Klára, a párt európai parlamenti listavezetője beszéde közben elérzékenyült. Azt mondta, ezek az erő könnyei.

Házkutatás a Honvéd focistájánál

Bajba kerülhet a Budapest Honvéd tunéziai-német labdarúgója. Anis Ben-Hatira berlini otthonában ugyanis házkutatást tartottak a német rendőrök terrorgyanú miatt.

119 gyerek él tranzitzónákban, szögesdrótkerítések között

Jelenleg is 119 gyerek él a tranzitzónákban, szögesdrótkerítések között. Erről Szél Bernadett számolt be, miután elment Röszkére. A független képviselő szerint volt olyan gyerek, akinek napokig nem látta el fogorvos a fájó fogát, mert nem minősült sürgős esetnek.

CSOK: sok kisvállalkozó kizárva

Kamatostul kell visszafizetnie a CSOK-ot annak, aki a támogatásból vásárolt ingatlanba később vállalkozást jegyez be. A támogatást meg sem kaphatja, ha a lakása vagy háza egyben a vállalkozásának telephelye is. Egy egyéni vállalkozó a 24.hu-nak arról számolt be, hogy a bank emiatt utasította el a CSOK-igénylését. A kormány szerint a cél az otthonteremtés támogatása, ezért nem végezhető ott semmilyen gazdasági tevékenység. Ezzel viszont sok kisvállalkozót eleve kizárnak a rendszerből.

CD-támogatás miniszteri keretből

Sámánokkal és szkíta őshagyománnyal foglalkozó kiállításra 3 millió, Szandi új, jubileumi CD-jének kiadására pedig 1 millió forint támogatásról döntött Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere. Márciusban összesen 76 millió forint szétosztásáról határozott, erről először a 444.hu írt. Az MSZP szerint a miniszternek inkább iskolákat és kórházakat kellett volna támogatnia.

Akár 2 millió forintra is büntethetik Szlovákiában, aki más országok himnuszát énekli

Akár 2 millió forintra is büntethetik Szlovákiában, aki más országok himnuszát énekli. A parlamenti vitában a nacionalista Szlovák Nemzeti Párt egyik képviselője a dunaszerdahelyi futballklub meccseivel érvelt: szerinte rossz érzés 9 ezer szurkolótól hallani a magyar himnuszt. A törvényt magyar képviselők is megszavazták, ám szerintük félreértés történt és a törvény nem fog életbe lépni. A magyar kormány és ellenzéki pártok is tiltakoztak.

 

Hivatalos személy elleni erőszak miatt felelhet a Momentum elnöke

Hivatalos személy elleni erőszak miatt felelhet a Momentum elnöke, Fekete-Győr András, amiért az egyik decemberi kormányellenes tüntetésen füstbombát dobott a rendőrök felé. Fekete-Győr András panaszt tett a gyanúsítás ellen és azt mondta, ha lesznek még kormányellenes megmozdulások, akkor újra előkerülhetnek a füstbombák is.

 

Jean-Claude Juncker szerint háborúhoz vezet Orbán politizálása

Az Európai Bizottság elnöke szerint háborúhoz vezet az a fajta nacionalizmus és elutasítás, ahogy a magyar miniszterelnök politizál. Jean-Claude Juncker erről az olasz köztelevízióban beszélt, ahol azt is mondta, hogy az idegengyűlölet minden formáját elutasítja. Orbán Viktor az atv.hu-nak erre úgy reagált: "aki Marx-szobrot koszorúz, az idegengyűlöletből ne oktasson senkit."

Átadták a 3-as metró felújított szakaszát

Átadták a 3-as metró felújított északi részét. Hat állomást, 5 és fél kilométeres vonalszakaszt újítottak fel 39 milliárd forintból. Most egy hétig a teljes vonalon közlekedik a kék metró. majd megkezdődik a déli szakasz felújítása. A teljes vonal rekonstrukciója a tervek szerint 2022 végére fejeződik be. 

38 millió helyett 85 millióért újították fel az abonyi kézilabdacsarnokot

Több tízmillió forinttal túlárazhatták az abonyi kézilabdacsarnok felújítását - erről beszélt egy fideszes önkormányzati képviselő a városi képviselőtestület ülésén még novemberben. A tető felújítására pályázott a város a kézilabda szövetségnél, ám az eredetileg kalkulált 38 millió forint helyett a kiválasztott kivitelező végül 85 millióért vállalta el a munkát. A szövetség úgy reagált: nyílt eljárással választották ki a nyertes céget, az önkormányzatok pedig sokszor a piaci árak alatt kalkulálnak.

A Jobbik is Puzsér Róbertet támogatja

Ha kell csipesszel az orrukon és gumikesztyűben, de a régi baloldal szimpatizánsai is szavazzanak rá - ezt kéri a főpolgármesterségért induló Puzsér Róbert. A független jelölt szerint csak a centrumból váltható le a Fidesz. Az LMP után beállt mögé a Jobbik is. Puzsér Róbert feltételekkel, de vállalná az előválasztási küzdelmet Karácsony Gergellyel.

Önkormányzati dolgozók sztrájkoltak országszerte

7500 önkormányzati dolgozó sztrájkolt csütörtökön országszerte a szakszervezetek szerint. Egyebek mellett magasabb béreket és kevesebb túlórát követeltek. A sztrájkjukhoz szolidaritásból a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete is csatlakozott volna, ám az Emberi Erőforrások Minisztériuma egy bírósági beadvánnyal elérte, hogy a tanárok jogszerűen ne tehessék le a munkát.

Exkluzív: budapesti koncertje előtt adott interjút a Linkin Park alapító-énekese

Először lépett fel Magyarországon Mike Shinoda, a Linkin Park alapító-énekese azóta, hogy a zenekar frontembere, Chester Bennington két éve öngyilkos lett. A zenész exkluzív interjút adott az RTL Híradónak.

Michael Jackson ártatlanságát hangoztató plakátok jelentek meg a budapesti emlékfán!

Michael Jackson ártatlanságát hangoztató plakátok jelentek meg azon emlékfán, amit Budapesten állítottak az énekes rajongói. Néhány napja magyarul is elérhető a Michael Jackson állítólagos szexuális zaklatásairól szóló dokumentumfilm. A négyórás filmben két olyan férfi szólal meg, akik gyerekként kerültek közel az amerikai énekeshez. 

Heten haltak meg egy frontális ütközésben a 81-es főúton

Heten haltak meg egy frontális ütközésben a Győr-Moson-Sopron megyei Mezőörsnél a 81-es főúton. Az áldozatok között egy gyerek is van. Mindkét kocsi kigyulladt, az utasok bennégtek. Az egyik sofőr előzött, majd amikor visszatért a saját sávjába, nagyot fékezett, átsodródott a másik oldalra, ahol nekicsapódott a szembejövőnek. Az egyik szemtanú Híradónknak azt mondta, hogy az ütközés után azonnal felcsaptak a lángok, már nem tudtak segíteni a bajbajutottakon.

Első lakás illetékmentesen?

Illetékmentessé tenné az első lakás vásárlását a jegybank, ezzel a fiatalok százezreket, sőt akár milliókat is spórolhatnának. Az összes vásárló több mint ötöde volt tavaly olyan vevő, aki első otthonát vette meg, ám jelenleg csak akkor jár illetékkedvezmény, ha az ingatlan vételára nem haladja meg a 15 millió forintot. Ennyiért viszont már vidéken is nehéz lakáshoz jutni, Budapesten és a nagyvárosokban pedig szinte lehetetlen. A kancelláriaminiszter ma kérdésünkre azt mondta: vizsgálják a jegybank javaslatát.

Továbbra sem adja ki a minisztérium az iratokat

Továbbra sem adja ki a minisztérium a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány TAO támogatásainak iratait. Az ügyben a Demokratikus Koalíció nyert pert jogerősen. Az Orbán Viktor által létrehozott alapítvány arra hivatkozva nem adta ki az iratokat, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma bekérette azokat ellenőrzésre. Ez csaknem egy évig tartott, de most az ellenzéki politikusokat arról tájékoztatták, hogy újabb vizsgálatok indulnak.

Újabb százmilliók a sámándobra

Majdnem négy év után, újabb százmilliókból kerülhet végleges helyére a 2015-ös milánói világkiállítás magyar pavilonja. Az úgynevezett sámándobot Karcagon állíthatják fel újra. Erre a város majdnem 300 millió forintot költ. A pavilonra és a világkiállításon való részvételre eddig több mint 5 milliárd forintot adott az állam. Az MSZP szerint elképesztő, hogy ennyi pénzt öntenek ebbe a projektbe.

Merkel nem ünnepelne Orbánnal?

Állítólag nem hajlandó Angela Merkel Orbán Viktorral ünnepelni a vasfüggöny leomlásának 30. évfordulóját - erről írt hétfőn a Politico. A brüsszeli lap értesülése szerint a magyarok keresték meg a német kormányt, ám ezt ők elutasították. A magyar kormány szóvivője azt mondta: nem tud ilyen meghívásról és szerinte az ügyben a német kormány az illetékes. Ők megkeresésünkre egyelőre nem reagáltak.

Veronai buszbaleset: felháborodtak a hozzátartozók

Felháborította a veronai busztragédiában elhunyt diákok hozzátartozóit a per legújabb fejleménye. A baleset okozásával vádolt sofőr ügyvédei most azt próbálják bizonyítani, hogy nem is védencük vezette a buszt, hanem a balesetben elhunyt váltótársa. A több mint 2 éve történt tragédia miatti büntetőper várhatóan ősszel folytatódik Veronában.

5 év börtön a volt MVM vezérnek

Öt év letöltendő börtönre ítélték a Magyar Villamosművek volt vezérigazgatóját, Kocsis Istvánt hűtlen kezelés és sikkasztás miatt. A vád szerint Kocsis István és társai, köztük a felesége, 15 milliárd forinttal károsították meg az állami vállalatot azzal, hogy előnytelen szerződéseket kötöttek és offshore hátterű cégeknek utaltak pénzeket. Az ítélet a volt vezérigazgató esetében nem jogerős.  

Miről tárgyalt Gulyás Berlinben?

A Fidesz fő szövetségesének számító CDU vezetésével találkozott Berlinben Gulyás Gergely és Balog Zoltán. A kormányszóvivő szerint pártközi megbeszélést folytattak, ahol szóba sem került a kormány plakátkampánya. Ám a Népszava információi szerint kifejezetten emiatt utaztak a német fővárosba. Az európai ügyekért felelős német államminiszter az RTL Híradónak adott interjújában azt mondta, hogy emberek stigmatizálása teljesen idegen az európai értékektől.

A metró pótlásának minőségén javítanának

A 3-as metró pótlásának minőségén javítana egy civil egyesület: megállókat helyeznének át és a gyalogátkelőket is könnyebben elérhetővé tennék. A metró északi szakaszának felújítása ugyan márciusban befejeződik, ám a középső és déli szakaszon még 2022-ig pótlóbuszokkal lehet majd utazni.

800 millió vallásos könnyűzenére

Milliárdokat ad rendhagyó kulturális programokra a kormány. Csak idén 4 milliárd forintot költenek sportlétesítményekben bemutatandó nagyprodukciókra, míg a vallásos könnyűzene támogatására 800 milliót. A kormány ezt a közösségépítés fontosságával indokolja. Az MSZP szerint az üresen kongó stadionok fenntartását támogatja a kabinet kultúrára szánt forrásokból.

Juncker szerint hazugságok vannak a magyar plakátkampányban

Hazugságok ellen nem sokat tehetünk - így reagált Jean-Claude Juncker a magyar kormány plakátkampányára, amelyben őt és Soros Györgyöt a bevándorlás támogatóiként mutatják be. Juncker szerint Orbán Viktor helye nem az Európai Néppártban van. Az Európai Bizottság szóvivője ma már azt mondta, hogy nincs nyílt konfliktus a kormány és a bizottság között. A Fidesz szerint ők a plakátokon nem az európai intézményeket támadják. 

Újabb jobbikos hangfelvétel

A Fidesz fél az Orbán Viktor leváltását célzó ellenzéki összefogástól, a Jobbik szerint ez az oka a párt politikusait ért támadásoknak. A Hírtv kedden hozott nyilvánosságra egy újabb felvételt, ezen Jakab Péter, a Jobbik képviselője egy 2010-es kampányrendezvényen aberráltnak nevezte a Budapest Pride-on felvonulókat. A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint annak ellenére, hogy korábban többször is együttműködtek a Jobbikkal, nem változott meg a viszonyuk a párttal, a baloldalnak viszont igen.

Már többszörösét érik a szigetszentmiklósi polgármester földjei

A szigetszentmiklósi fideszes polgármesternek és családtagjainak vannak földjei ott, ahol a város ipari parkot fejlesztene - erről a Magyar Narancs írt először. Szabó József és rokonai részben vagy egészében tulajdonosai azoknak a korábbi szántóföldeknek, amelyeket a város belterületbe vont, vagyis jelentősen nőtt az értékük.

Pálinkás József: zsarol a kormány

Kemény szavakkal bírálta az MTA korábbi elnöke az innovációs minisztert. Pálinkás József a szlovákiai közrádiónak adott interjúban azt mondta: zsarolja a Tudományos Akadémiát Palkovics László. Az első Orbán-kormány oktatási minisztere attól tart, hogy a legjobb magyar kutatók külföldre költöznek, ha megvalósul a kormány terve és a kutatóintézetek nem közvetlenül kapják az állami támogatást.

Nem biztos, hogy az USA-tól vesz rakétavédelmi rendszert Magyarország

Nem biztos, hogy az Egyesült Államoktól vesz rakétavédelmi rendszert Magyarország - ezt válaszolta a Honvédelmi Miniszter az RTL Híradó kérdésére egy keddi eseményen. Benkő Tibor azt mondta, Mike Pompeo amerikai külügyminiszternek elmondták, hogy Magyarország milyen légvédelmi eszközöket kíván vásárolni, ám konkrét megállapodás nem született. Az MSZP szerint a kormány azt akarja elérni, hogy egy nagyértékű fegyvervásárlásért cserébe az amerikai kormány szemet hunyjon a magyarországi jogállamiság leépítése felett.

Az amerikai külügyminiszter aggodalmát fejezte ki

Az orosz és a kínai befolyás egyre erősödik Közép-Európában - emiatt fejezte ki aggodalmát hétfőn az amerikai külügyminiszter Budapesten. Mike Pompeo azt mondta: Amerika az elmúlt években magára hagyta a térséget, de a Trump-adminisztráció ebben is változást hozott. A magyar külügyminiszter úgy reagált: semmivel sem jelentősebb a térségben az orosz és a kínai jelenlét, mint az Európai Unió nyugati részén.

 

Magyarországon tárgyal az amerikai külügyminiszter

Az amerikai kormánynak fontosak a jogállamiság olyan alapintézményei, mint a bíróságok, a szabad sajtó és a civil társadalom - ezt mondta Mike Pompeo amerikai külügyminiszter Budapesten jogvédő szervezetek képviselőinek. Mike Pompeo európai körútja első állomásaként érkezett hétfőn Budapestre.

Egyre több a kilakoltatás

Több mint 3200 kilakoltatás történt tavaly a 24.hu értesülései szerint. Annak ellenére rekordközeli ez az adat, hogy tavaly az áprilisi választások miatt a szokottnál egy hónappal később, csak májusban járt le a kilakoltatási moratórium. Egy civil szervezet azt követeli, hogy legalább a kisgyermekes családokat ne lehessen az utcára tenni. A kormány szerint az egyes esetek megítélése elsősorban az önkormányzatok feladata.

Váratlanul lemondott a kormánypárti sajtót tömörítő alapítvány elnöke

Váratlanul lemondott a kormánypárti sajtót tömörítő alapítvány elnöke. Előzőleg Varga István, egykori fideszes képviselő egy interjúban úgy fogalmazott: "igényes, jó tollú újságírókat a másik oldalon lát." Arról is beszélt, hogy előbb olvas Indexet és Népszavát, majd utána a többit. Néhány órával azután, hogy az országos sajtó is közölte az interjút, távozott posztjáról.

Lázár: „Ez legyen a legnagyobb gond”

Azt reméli, hogy olyan országban fogunk élni, ahol egy semmibe vezető bekötőút a legnagyobb probléma - ezt mondta az Indexnek Lázár János a résztulajdonában álló batidai kastély bekötőútjáról. Az ingatlanhoz vezető utat annak ellenére kerítették el, hogy az az önkormányzat tulajdona. Márki-Zay Péter polgármester azt mondja, a helyzet rendezésére törekszenek és megoldást fognak találni.

Leváltaná az ÁSZ elnökét a DK

A számvevőszék elnökének leváltását kezdeményezi a Demokratikus Koalíció. Szerintük Domokos László politikai megrendelést teljesít azzal, hogy szinte valamennyi ellenzéki pártnál szabálytalanságot állapított meg az ÁSZ. Emiatt milliókat kell visszafizetniük. A pártok mindegyike tagadja, hogy szabályt szegtek. Az Állami Számvevőszék visszautasította a DK vádjait.

Újra a magyar kormányról vitáznak az Európai Parlamentben

A magyarországi jogállamiság helyzetéről tárgyal ismét az Európai Parlament. A mai vitanapot a Zöldek frakciója kezdeményezte mások mellett a munka törvénykönyvének módosítása és a közigazgatási bíróságok létrehozása miatt. A zöldek szerint Magyarország ezekkel az intézkedésekkel az Unió alapértékeit sérti meg. A kormány már korábban jelezte, hogy nem vesz részt a vitán, mert az szerintük nem a jogállamiságról, hanem Soros György bevándorláspárti kampányáról szól.

Az elgázolt lány búcsúztatása - ne csak a gyászról szóljon!

Virágok helyett papírra írjanak személyes üzeneteket Kata emlékére - ezt kéri az M3-as autópályán elgázolt lány édesanyja, aki megemlékezést szervez gyermekének. A 26 évesen elhunyt lány barátjával január 2-án hajnalban egy Tankcsapda-koncertől tartott haza, ám miután összevesztek, a lány kiszállt a járműből, bezárta a fiút az autóba, majd gyalogosan indult el a sztrádán, ahol halálra gázolták.

Börtönbe kerülhet a hacker

Letöltendő börtönbüntetést kért az ügyész arra a hackerre, aki még 2017 nyarán feltörte a Magyar Telekom informatikai rendszerét. A cég azért tett feljelentést, mert szerintük a fiatal férfi átlépte azt a határt, amit még etikus hackelésnek, vagyis egy informatikai hiba kijavítására irányuló jószándékú támadásnak lehet nevezni. Védői szerint azonban a hackelés nem volt veszélyes a társadalomra.

Milliárdokért vettek műkincset

Tízmilliárdos nagyságrendben költött műkincsekre a Nemzeti Bank az elmúlt öt évben. Az erre szánt 30 milliárdos keretet azonban nem használták fel - ezt a jegybank közölte az RTL Híradóval. 2014-ben azért indították el az Értéktár programot, hogy a korábban magyar tulajdonban lévő műkincsek újra Magyarországra kerülhessenek. A legdrágább műtárgy egy Tiziano-festmény volt, amit 4 és fél milliárd forintért vett meg a jegybank.

Fenyegetik a lemondott konzult

Fenyegető e-maileket kapott Magyarország korábbi norvégiai tiszteletbeli konzulja, miután egy interjúban elmondta: tavaly év végén azért mondott le posztjáról, mert nem értett egyet a kormány politikájával. A Külgazdasági és Külügyminisztérium annyit közölt, hogy tudomásul vették a döntését.

Így tüntettek a Legfőbb Ügyészség előtt

Tüntettek a Legfőbb Ügyészség előtt, mert nem indult nyomozás az állami média székházából decemberben kidobott országgyűlési képviselők ügyében. Az ügyészség szerint ugyanis a biztonsági őrök jogszerűen jártak el. Az MTVA feljelentése alapján viszont indult eljárás, mert megzavarták az állami média működését. A tiltakozók szerint az ügyészség politikai döntést hozott.

Megsemmisítette a bíróság az Új Nemzeti Galéria építési engedélyét is

A Néprajzi Múzeum után az Új Nemzeti Galéria építési engedélyét is megsemmisítette a bíróság. A két múzeum része a 250 milliárd forintos összköltségvetésű Liget-projektnek. Az indok mindkét esetben ugyanaz: az építési engedélyt kiadó kormányhivatal nem engedte meg egy civil városvédő egyesületnek, hogy megnézzék az új múzeumi épületek terveit.

Meghalt Andy Vajna filmproducer

Meghalt Andy Vajna filmproducer, a nemzeti filmipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos. Világsztárok is búcsúznak tőle. Orbán Viktor pedig azt írta: köszönök mindent, barátom. Olyan sztárok karrierjét egyengette, mint Sylvester Stallone vagy Arnold Schwarzenegger és több világhírű film is kötődik a nevéhez. Miután Amerikából visszatért Magyarországra, létrehozta a nemzeti filmalapot, és irányította a munkáját. Üzleti- és magánéltét folyamatosan követte a média. Andy Vajna 75 éves volt.

Felszólalt több kormányellenes tüntetésen - támadja a kormányközeli sajtó

Állítólagos rossz jegyei és hiányzásai miatt támadja a kormányközeli sajtó azt a kiskunfélegyházi diáklányt, aki indulatosan szólalt fel több kormányellenes tüntetésen az elmúlt hetekben. Azt írták Nagy Blankáról, hogy több tárgyból bukásra áll és csak a gimnáziuma jóindulatán múlik, hogy leérettségizhet-e. A lány azt mondja, ebből egy szó sem igaz, csak a politikai véleménye miatt indult lejáratókampány ellene, ezért perre készül.
Blankával készült interjút itt hosszabban is megnézheti.

Egyre súlyosabb finanszírozási gondokkal küzd az MTA

Egyre súlyosabbak a finanszírozási problémák a Magyar Tudományos Akadémián. Az anyagi nehézségeket az okozza, hogy a kormány január 1-től felfüggesztette az akadémia alapfeladataira, például a rezsiköltségekre fordítható támogatását.

Nem érhetőek el Magyarországról tudományos adatbázisok

Péntek óta nem érhetők el Magyarországról azok a tudományos adatbázisok, amelyek több tízezer kutató munkáját segítették nemzetközi dokumentumokkal. Egy magyar tárgyalódelegáció ugyanis nem tudott megegyezni az adatbázist kezelő kiadóval.

Magyarságkutatás 880 millióból

A magyarság őstörténetének kutatására hozott létre új intézetet a kormány. A Magyarságkutató Intézet 880 millió forintos állami forrásból indult el. Az intézetet nem történész, hanem egy jogász vezeti, aki az állami rádiónak azt mondta, kutatóik közép-ázsiai expedíciókon is részt vesznek. Az RTL Híradónak nyilatkozó történész szerint nem tudományos, hanem politikai szempontok szerint hozhatták létre az intézetet.

Füstbomba miatt nyomoz az ügyészség

Hivatalos személy elleni erőszak miatt nyomoz az ügyészség, amiért december közepén egy tüntetésen füstbombát dobtak a parlamentet védő rendőrök felé. Kormányközeli lapok úgy tudják, hogy a Momentum elnöke, Fekete-Győr András ellen is nyomoznak, ám ő még nem kapott értesítést arról, hogy meggyanúsították volna. Korábban, szintén füstbombázás miatt a párt alelnökét, Donáth Annát is előállították.

Puch László: Már nem emlékszem semmire

Ha a kormány ellenezte volna, akkor nem tudta volna átvenni 2016-ban a Népszavát Puch László - ezt ő maga mondta kedd este egy beszélgetésen. Az MSZP korábbi pártpénztárnoka elismerte azt is, hogy a hirdetéseik több mint a fele az államtól érkezik és ezek nélkül a napilap nem tudna talpon maradni. Puch László novemberben adta el hetilapját, a Szabad Földet Mészáros Lőrincnek. Állítása szerint üzleti döntést hozott, arra viszont már nem emlékszik, kivel tárgyalt az állami hirdetésekről.

„Márciustól már civil leszek”

A fizetésükről szóló átutalási értesítőkkel árasztották el a Zsaruellátó nevű Facebook-oldalt rendőrök, miután Kontrát Károly belügyi államtitkár a januári rendőri béremelésekről tájékoztatta az állami hírügynökséget. Szerinte 2015 óta átlagosan 50 százalékkal emelkedtek a fizetések. A szakszervezet szerint a rendőrök többsége ezt nem tapasztalja.

„Megtalálják a módját a sztrájknak”

Megtalálják a módját az érdekképviseletek, hogy leálljon az ország, még akkor is, ha most nehezebb sztrájkot szervezni. Ezt mondta az RTL Híradónak a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke. A túlóratörvény elleni, tegnapi budapesti tüntetésen jelentették be, hogy január 19-én országos megmozdulásokat szerveznek, ha Orbán Viktor nem tárgyal velük. A Pénzügyminisztérium erre úgy reagált: van hivatalos fóruma az egyeztetéseknek.

Újabb tájékoztató akciót indít a kormány, 1,7 milliárdért

Újabb tájékoztató akciót indít a kormány: 1,7 milliárd forint közpénzt költenek el arra, hogy hirdetésekben hívják fel az emberek figyelmét a szerintük sikeres kormányzati intézkedésekre. Évekkel ezelőtti szlogent porolnak le: Magyarország jobban teljesít. A Jobbik szerint ez egyrészt nem igaz, másrészt a kampány célja a kormányközeli vállalkozók bevételeinek növelése.

Ellenállást és lázadást hirdetett az ellenzék

Ellenállást és lázadást hirdetett az ellenzék a parlament rendkívüli ülésén, amely a kormánypártok távolmaradása miatt határozatképtelen volt. A képviselők közösen mondták el követeléseiket. A Fidesz szerint csak színészkedik az ellenzék azért, hogy politikai balhét kreálhasson. Lázár János, az előző Orbán-kormány minisztere szerint ugyanakkor a túlóratörvény vitatható és vitatott lépés.

Jégről mentették a labradort

Búvárok és tűzoltók mentettek ki egy tó jegén rekedt labradort Pécelen. Az állat már annyira kihűlt és legyengült, hogy ugatni is alig volt ereje. Végül speciális mentőszigettel húzták ki a partra, ahol orvosi vizsgálat után visszaadták a gazdájának az ijedt állatot.
A mentésről készült teljes videót, ide kattintva nézheti meg.

Rendkívüli ülést tartanak a Parlamentben

Január 3-án tartják az Országgyűlés rendkívüli ülését, ahol az ellenzék a túlóratörvény elfogadásának körülményeit, annak jogszerűségét és az MTVA székházában történeteket tárgyalná. 

Tilos lesz életvitelszerűen autóban lakni januártól Józsefvárosban!

A főváros nyolcadik kerületének önkormányzata azután döntött így, hogy december elején egy autó kigyulladt, majd a tűz egy lakóházra és egy orvosi rendelőre is átterjedt. A lakók szerint a tüzet egy autójában lakó férfi gondatlansága okozhatta. A Párbeszéd szerint azonban a rendelet miatt emberek fagyhatnak meg az utcákon, ezért az Alkotmánybírósághoz fordulnak.

Út-és hídépítésekről döntöttek

Minden autópálya érjen el a határig, és az ország bármely pontjáról legfeljebb fél órát kelljen autózni egy sztrádáig - ezt szeretné a kormány, ezért több út- és hídépítést nemzetgazdaságilag kiemelt jelentőségűvé nyilvánítottak. Egyebek közt megmegépülne az M6-os Bóly és a horvát határ, illetve az M3-as Vásárosnamény és az ukrán határ között.

Mondhat nemet egy dolgozó a főnökének, ha azt kéri, hogy túlórázzon?

Még a Fidesz támogatói is megosztottak abban, mondhat-e nemet egy dolgozó a főnökének, ha azt kéri tőle, hogy túlórázzon. Ez derül ki a Závecz Research kutatásából, amit az Indexnek készítettek, a túlóratörvény elfogadása és a tüntetések után. Az eredményekből az is kiderül, hogy a társadalom pártpolitikai megosztottsága az élet minden területén megfigyelhető.

 

Közmunkára ítélték a festékszórózó tüntetőt

312 óra fizikai közmunkára ítélték nem jogerősen azt a férfit, aki festékszóróval sztrájk feliratot fújt a Kossuth téri zászlórúdra egy kormányellenes tüntetésen. A tüntetőt gyorsított eljárással állították bíróság elé, ahol ügyvédje azzal védekezett, hogy a firkálás csak politikai véleménynyilvánítás volt, nem rongálás. A bíróság ezt az érvelést nem fogadta el.

Vidékre költöztethetnek két múzeumot

Vidékre költözhet két múzeum Budapestről, ez derül ki egy hétfőn megjelent kormányhatározatból. A természettudományi és a színháztörténeti múzeum költözését május közepéig kell előkészíteniük az érintett minisztériumoknak. Az intézményekben kutatók attól tartanak, hogy a költözéssel sérülhetnek a gyűjtemények, és a szakemberek sem biztos, hogy hajlandók vidékre költözni.

Nincs megállapodás a jövő évi béremelésekről

Nem tudtak megállapodni a munkaadók és a szakszervezetek a jövő évi béremelésekről, így arról a kormány rendeletben fog dönteni várhatóan napokon belül. A munkaadók szerint a magyar gazdaság versenyképessége már nem teszi lehetővé a korábbi évek jelentős béremeléseit, a szakszervezetek szerint azonban csak további emelésekkel tartható meg a munkaerő.

Varju László újra bemenne az MTVA székházába

Újra be kell menni az MTVA-székházba - ezt mondta a DK-s Varju László az RTL Híradónak. Ő volt az, akit tegnap biztonságiak tepertek le, miután megpróbált bejutni az állami tévé egyik stúdiójába. Több ellenzéki képviselőt is biztonságiak dobtak ki az épületből, ezért a Demokratikus Koalíció feljelentést tett az ügyészségén. Az MTVA szerint azonban a képviselők követtek el jogsértést azzal, hogy üzemi területre próbáltak bemenni.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való