Híradó

Magyar Péter minden állami propagandapénzt azonnal az egészségügybe irányítana

Tárkányi ZsoltTárkányi Zsolt

2024. március 15. 17:59

Talpra Magyarok néven közösséget hoz létre Magyar Péter. Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter volt férje a kegyelmi botrány kirobbanása után jelentette be, hogy kilép a NER-ből. Hetek alatt épített százezres követőtábort a közösségi oldalon, és a nemzeti ünnepre egy új erő zászlóbontását ígérte. A budapesti Andrássy úton elmondott beszédében azt mondta, hamarosan pártot is alapít, és 12 pontos nemzeti minimumot hirdetett. Színpadra állt vele Nagy Ervin színművész is.

Nem látszott a tömeg vége az Andrássy úton délután, sokezres tömeg várta Magyar Pétert az általa meghirdetett nagygyűlésen. Az RTL-nek nyilatkozók egyöntetűen változásban reménykedtek.

Talán létrejöhet egy új erő, ami jobboldali, de mást képvisel, tisztaságot hoz a politikába, és ez mindenképpen reményt ad szerintem

– mondta Tóth Richárd.

Nagy Ervin színművész szavalta el a tömegnek a Nemzeti dalt. Magyar Péter pedig beszéde elején azt mondta: kezdetben a márciusi ifjakat kinevette a pesti helytartótanács.

„És mi történt? Néhány napon belül az egész nemzet a fiatalok mögé állt, és rövidesen a nagyméltóságú helytartótanács sápadt vala, és reszketni méltóztatott” – mondta Magyar Péter.

Szabad, modern, szuverén európai Magyarországot szerettek volna létrehozni, és azt mondta, neki is ez a célja. Leszögezte:

Hiszem és tudom, hogy a magyarok többsége egyetért velem abban, hogy Magyarország nem a Rogán Antalok, nem a Tiborcz Istvánok, nem az oligarchák és még csak nem is a Döbrögik országa.

Úgy látja: az emberek bizalma 30 év alatt megingott a politikai elitben, sem a kormánynak, sem az ellenzéknek nem hisznek. A kormány egyik legnagyobb bűnének azt tartja, hogy az országba évek óta áramló több ezer milliárd forintnyi uniós pénz ellenére az EU második legszegényebb országa Magyarország, mert nem a magyar emberek, csak saját korrupt hatalmuk érdekében használták azt fel.

De szintén a legsürgetőbb kezelendő ügyek közé sorolta az oktatás és az egészségügy helyzetét, amelyeknek azonnal saját minisztériumot állítana fel. Minden állami propagandapénzt azonnal az egészségügybe irányítana. 12 pontban sorolta fel azokat a területeket, ahol alapvető változásokra van szükség. Ezek között volt a környezetvédelem, a közmédia függetlenségének helyreállítása, a független intézmények élére ültetett fideszes pártfunkcionáriusok menesztése, a korrupció felszámolása, fiatalok, kisvállalkozók és nyugdíjasok támogatása, valamint szuverén külpolitika úgy, hogy Magyarországot ismét megbízható EU- és NATO-szövetségesként tartsák számon a világban. Ehhez ajánlatott tett – mint mondta – mindenkinek, aki jó szándékkal a hazájáért kíván dolgozni.

 

 

#Híradó#Videó#Belföld#politika#magyar péter#rtl#pártalapítás#talpra magyarok#top hírek

Címlapról ajánljuk