Belföld

Már kenyai vendégmunkások is dolgoznak Szombathelyen

rtl.hurtl.hu

2023. november 3. 15:57

A Fülöp-szigeteki vendégmunkások után már kenyai állampolgárok is dolgoznak Szombathelyen.

A Fülöp-szigeteki vendégmunkások után több mint egy tucat kenyai vendégmunkás érkezett Szombathelyre, akik az Ivy Technology telephelyén végeznek betanított munkát, írja a nyugat.hu.

A cég a lappal közölte, hogy mintegy harmincöt kenyai állampolgárságú munkavállalót foglalkoztatnak. Mint írják, az első kenyai csoport még az év elején érkezett Magyarországra, a második csoport pedig október végén, bizonyára utóbbi keltette fel a helyiek érdeklődését.

A 35 vendégmunkásból mindössze kettő nő.

A lap erre is rákérdezett a vállalatnál. „A cég a kiválasztás során tudatosan törekszik a női munkavállalók bevonzására, de az eddigi tapasztalataink alapján a hölgyek kevésbé nyitottak a külföldi munkavégzésre” – közölték. Az Ivy Technology hozzátette, a kenyaiak mellett még hat másik nemzetiség tagjait foglalkoztatják, miközben több magyar munkavállaló is dolgozik a cég külföldi telephelyein.

A külföldi munkavállalók két évre kapnak tartózkodási és munkavállalási engedélyt, a vállalat emellett bérel nekik lakóingatlanokat, melyek között vannak önálló házak és társasházi lakások is. Pákozdi Gábor, HR igazgató arra a kérdésre, hogy miért van szükség az újabb külföldi munkavállalókra, azt mondta: hisznek abban, hogy a sokféleség és a kulturális nyitottság az egyedüli út a modern nemzetközi vállalatok számára ahhoz, hogy folyamatosan megújulhassanak és kreatívak maradjanak, valamint

a külföldi munkavállalók kiegyensúlyozhatják a magyar munkaerőpiacon tapasztalható kihívásokat.

 

A régen bezárt berettyóújfalui kollégiumban több mint tíz év után megint laknak: főként indiai vendégmunkások költöztek be. Lassan egy hónapja ingáznak Berettyóújfaluból a debreceni BMW-gyárhoz, annak az építésén vesznek részt, de se rendes ágyuk, se fűtésük nincs.

A témában az RTL Híradója készített riportot:


Nyitókép: Google Maps

 

#Belföld#szombathely#kenyai#vendégmunkások

Címlapról ajánljuk