Belföld

Ingyen utazhatnak majd a 16 év alattiak Szombathelyen

rtl.hurtl.hu

2024. január 23. 17:05

Ha a közgyűlés elfogadja a javaslatot, akkor 16 éves korig ingyenes lesz a tömegközlekedés Szombathelyen áprilistól.

A tanköteles korhatárig, vagyis 16 éves korig ingyenes lesz a tömegközlekedés Szombathelyen – írja a Nyugat.hu.

A döntést Nemény András polgármester és Horváth Soma alpolgármester jelentette be kedden. A városvezető elmondta, hogy az erről szóló határozatot a csütörtöki közgyűlésre terjesztik majd be, de a részletes terv még kidolgozás alatt van. A tervek szerint  

áprilistól 7410, szombathelyi lakcímmel rendelkező tanuló utazhat majd ingyenesen a Blaguss járatain.

Hozzátették, ehhez a 16 év alatti diákoknak először regisztrálniuk kell az önkormányzatnál, csak azután tudnak majd bérletet igényelni a jegypénztáraknál. Újságírói kérdésre a pontos költségről egyelőre nem tudtak beszámolni, de a lap szerint várhatóan százmilliós tételre kell számítani.

Szombathely döntésére azután kerül sor, hogy Lázár János közlekedési miniszter a hónap elején bejelentette: márciustól ingyen utazhatnak a 14 év alattiak a Máv-Volán-járatokon az egész országban. Később az is kiderült, hogy a határon túli magyaroknak is díjmentessé teszik az utazást az Magyarországon belül.  

A március 1-étől életbe lépő, közösségi közlekedést érintő változásokkal az RTL Híradója is foglalkozott:


Nyitókép: Kilátás a szombathelyi óriáskerékből a Hunyadi János útra a szerkezet átadása napján, 2019. november 29-én. Fotó: Varga György / MTI

#Belföld#szombathely#ingyen utazás#ingyenes tömegközlekedés

Címlapról ajánljuk