Külföld

Már kilencven halottja van a kenyai szektának, amelynek tagjai halálra éheztették magukat, hogy találkozhassanak Jézussal

rtl.hurtl.hu

2023. április 26. 8:42

A szektavezért már kétszer letartóztatták gyerekek halála miatt, de óvadék ellenében elengedték.

Néhány napja írtunk arról, hogy a kenyai hatóságok 21 ember holttestét találták meg egy erdőben, akik halálra éheztették magukat, hogy „találkozhassanak Jézussal”.

A Guardian szerint már elérte a 90-et a halottak száma, akiket a vallási szekta vezetésével megvádotl lelkész birtokán találták meg. 34 éhező embert megmentettek, de a kenyai Vöröskereszt 213-ra teszi az eltűntek számát. Többen elmenekültek az érkező hatóságok elől, így főleg azokon tudtak segíteni, akik járni vagy beszélni sem tudtak. A helyi halottasházak pedig megteltek a holttestekkel.

Paul Mackenzie Nthengét, az Örömhír Nemzetközi Egyházának vezetőjét azzal vádolják, hogy követőit a birtokára csalta és ott azt mondta nekik, hogy halálukig böjtöljenek, hogy találkozhassanak Jézussal. Az elhunytakat a birtokon szétszórt sírokba temette. A lelkész őrizetben van azóta, hogy a rendőrség razziát tartott a birtokon – őt korábban kétszer is letartóztatták gyerekek halálával kapcsolatban, de óvadék ellenében elengedték.

Kithure Kindiki kenyai belügyminiszter szerint az ügy fordulópontot jelent abban, ahogy az ország a vallási szélsőségek jelentette fenyegetést kezeli, és vizsgálatot indítottak egy másik szekta ügyében is.

Nyitókép: Stringer/Anadolu Agency via Getty Images

#Külföld#kenya#szekta#éhezés

Címlapról ajánljuk