Belföld

Kövér László Nairobiban beszélt arról, hogy Magyarország a béke pártján áll

rtl.hurtl.hu

2023. március 6. 5:17

Hallgatóságát arra biztatta, hogy ezt mondják el kenyai barátaiknak is.

Kövér László hivatalos látogatásra Nairobiba utazott, Moses Masika Wetangula, a kenyai Nemzetgyűlés elnökének meghívására – idézi az MTI az Országgyűlés sajtófőnökének tájékoztatását.

A házelnök részt vett a Magyarország kenyai nagykövetsége által a Nairobiban élő magyaroknak adott fogadáson, amit a közelgő nemzeti ünnep alkalmából tartottak. Mint mondta, minden nemzet életében megvan a szabadságnak a maga születésnapja, „kenyai barátaink” esetében a gyarmati sorból való hatvan évvel ezelőtti felszabadulás, a függetlenség kikiáltásának napja.

A jelenlévőket Kövér László arra kérte, hogy „mondják el büszkén kenyai barátaiknak”, hogy március 15. egy olyan nemzet szabadságünnepe, amely ezeréves európai története során soha nem törekedett arra, hogy másokat gyarmati sorba taszítson, a magyarságnak soha nem voltak gyarmatai. Szerinte a magyarságot Európában sokszor akarták, és akarják ma is gyarmatként kezelni, de a magyarság ennek mindig ellenállt és akár áldozatok és szenvedések árán is megvédte szabadságát.

Mondják el kenyai barátaiknak, hogy napjainkban, amikor európai földön az egész világot fenyegető háború zajlik, Magyarország a nyugati világban nem a háború, hanem a béke pártján áll

– jelentette ki a házelnök.

Nyitókép (archív): MTI/Filep István

#Belföld#kenya#kövér lászló#Március 15

Címlapról ajánljuk