Gazdaság

Tízmillió euróért vásárolnák meg Lázárék a Strabag GYSEV-üzletrészét

rtl.hurtl.hu

2023. december 14. 7:07

A 6,1 százalékos részvénycsomagért fizetnének ennyit. 

Tízmillió eurós, azaz nagyjából 3,8 milliárd forintos ajánlatot tett a magyar fél az osztrák Strabagnak a GYSEV Zrt.-ben lévő, mindössze 6,1 százalékos részvénycsomagjáért – írta osztrák forrásokra hivatkozva a 24.hu. A lap megkérdezte az Építési és Közlekedési Minisztériumot, hogy megelégszenek-e ezzel a résszel, vagy megvennék-e az osztrák állam részesedését is, de megkeresésükre nem érkezett válasz. 

A két országban működő vasúttársaságban a magyar állam tulajdonrésze 65,6 százalék, az osztrák államé 28,2 százalék. Lázár azonban elégedetlen a döntéshozatalban betöltött magyar szereppel, szerinte az nincs összhangban a tulajdoni arányokkal, a kétharmados többség ellenére „mi vagyunk alul balekként”. Ezért felvetette, hogy megvásárolnák az osztrák részt, és indoklás nélkül elbocsátotta Hana Dellemant, a GYSEV vezérigazgató-helyettesét. Az osztrák közlekedési miniszter az RTL-nek erre reagálva elmondta, Ausztria nem adja el a részét, Delleman kirúgása miatt pedig pert indítanak.


A Strabag tulajdonszerzése 2008-2009-re nyúlik vissza, amikor az Európai Bizottság versenyjogi vizsgálata miatt a Rail Cargo érdekeltségében álló Speditions Holding GmbH-nak el kellett adnia a GYSEV-ben lévő részvénycsomagját. Az osztrák cég a korabeli cégdokumentumok alapján 5 millió eurós vételár fejében adta át a pakettjét a Strabagnak.

Nyitókép: Varga György/MTI

#Gazdaság#gysev#kivásárlás#vasút#ausztria

Címlapról ajánljuk