Gazdaság

Rezsikálvária: a kormánytól kérnek 300 köbméteres segítséget az idősek, de nem csak ők jártak pórul

Kovács-Angel MariannaKovács-Angel Marianna

2022. július 21. 17:34

Kik járnak a legrosszabbul a rezsicsökkentés átalakításával? Mi indokolja, hogy míg a nagycsaládosok kedvezményt kapnak, az egy- vagy kétgyerekes családok nem? Meddig maradhatnak így az árak? Szűcs Gábor energetikai szakértőt kérdeztük és kiszámoltuk, hogyan változik egy lakásban, illetve egy házban élő kisgyerekes család rezsije. 

–Csütörtökön rendkívül furcsa körülmények között jelentek meg a rezsicsökkentés visszavágásának részletszabályai. Azt korábbról, Gulyás Gergely kancelláriaminiszter szavaiból tudni lehetett, hogy a Magyar Közlönyben csütörtökön hirdetik ki a sokak által várt szabályokat, arról viszont előzetesen egy szót sem szóltak, hogy Németh Szilárd rezsibiztos tesz majd bejelentéseket tesz, így kérdezni sem lehetett tőle.

Németh Szilárd elismerte: nem tartható fent, hogy mindenki rezsicsökkentett áron kapja az energiát és a földgázt, viszont nem is lehet egyszerre rászabadítani a piaci árat a lakosságra. A kormány ezért meghatározott egy fogyasztási limitet, ami felett már nem a rezsicsökkentett árat fizeti a magyar lakosság, és bevezetnek egy új tarifát, a lakossági piaci árat, ami kisebb, mint a piaci ár. A pontos adatokat korábbi cikkünkben nézheti meg.

„Többre vártam az áram árát, jelentősen a piaci ár alatt van, a földgáz ára a várható nagyságrendbe került. Szimpatikus, hogy megtartották a H-tarifa árát. Számítottam módosításokra, mert a kormányinfón közölt értékeket túlzónak éreztem” – fogalmazott a csütörtöki bejelentésekkel kapcsolatos első gondolatairól Szűcs Gábor energetikai szakértő, aki úgy látja: mivel a szabályozást negyedévente felülvizsgálják, elképzelhető, hogy a tarifák nőni fognak. „Főleg akkor, amikor már kezdünk ráfordulni a téli időszakra és az uniós tárolókapacitások és földgázigények világossá válnak. Most úgy tűnik, hogy hiány várható, akkor viszont a földgáz ára megugorhat. Az pedig papírforma szerint viheti magával az áram árát is. De csak sejtések, ne legyen igazam” – fogalmazott. Első, hozzávetőleges számításai szerint 

a kormány 500 és 100 milliárd forint körüli összeget nyelt be azért, hogy ne kelljen a valós piaci árat rögtön a lakosságra borítani. 

Arra is lát esélyt, hogy a lakossági piaci ár a mostaninál sokkal jobban megközelíti majd a piaci árat, mert „az a valóság”.

A fűtés oldaláról abban nem lát energetikai-szakmai rációt, hogy a három- vagy többgyerekes családok kapnak könnyítést, az egy- vagy kétgyerekesek nem. „Attól, hogy egy adott ingatlant hányan használnak, kismértékű eltérés van a fűtési energia igényében. Sőt, ha többen laknak egy ingatlanban, kvázi több hulladékhő keletkezhet, így a fűtési energia igényük csökkenhet. A villamos energiánál más a helyzet ott egyértelműbb, hogy többen többet fogyasztanak, azonban itt sem nő a fogyasztás lineárisan a lakók számával” – magyarázta Szűcs Gábor.

A szakértő úgy látja: azok kerülnek a legnehezebb helyzetbe, akik árammal fűtenek, készítenek meleg vizet. Az ilyen megoldások hátterében gyakran az állt, hogy az elektromos fűtési rendszer kiépítése sokkal kisebb beruházást jelent, mint a gázfűtésé, hőszivattyú kiépítésé. Szűcs Gábor szerint érdemes előre menekülniük, akár hitelből is. 

„Olyan magasra fognak nőni a villamosenergia-költségeik, hogy akár a legegyszerűbb, levegő-levegő hőszivattyús fűtésre is érdemes részben vagy egészben átállni, amivel harmadolni vagy negyedelni tudják a költségeiket, valamint ekkor már H-tarifát is igénybe vehetnek ami további jelentős megtakarítás” – magyarázta. Azoknak sem lesz egyszerű az őszük, akik a jellemzően rossz energiavékonyságú Kádár-kockák után fizetik a rezsit, az ő gázszámlájuk becslése szerint 20-30 százalékkal ugorhat meg a felhasználói szokásoktól függően.

A szakember kifejezetten javasolja, hogy aki teheti, ruházzon be napelem-rendszer kiépítésébe. Ezek megtérülése a mai árak mellett 10 év, azonban ahogyan az energia árak nőnek, úgy csökken a megtérülési idő. Azoknál sincsen minden veszve, akiknek nincsen ekkora anyagi mozgásterük, Szűcs Gábor szerint azokat a beruházásokat kell előre venni, amik a leggyorsabban megtérülnek, így ezek 

a lehető leggyorsabban profitot termelnek, előkészítve egy későbbi, nagyobb befektetést.

Egy családi háznál ilyen lehet a födém szigetelése 20-25 centiméteres vastagságban, a mostani árakkal ez például már egy kifejezetten gyorsan megtérülő fejlesztés. Érdemes lecserélni az izzókat és lecsökkenteni a háztartási eszközök üzemidejét. Szűcs Gábor is egyetért azokkal a véleményekkel, hogy a korábbi, teljes rezsicsökkentés nem tette érdekeltté abban az embereket, hogy odafigyeljenek az energetikai korszerűsítésre. Öröm az ürömben, hogy ezen a területen minden bizonnyal nagyot fog előre lépni az ország.

Rezsikálvária: a kormánytól kérnek 300 köbméteres segítséget az idősek, de nem csak ők jártak pórul
Németh Szilárd, a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos sajtótájékoztatót tart a 31. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban, az erdélyi Tusnádfürdőn 2022. július 21-én.  – Fotó: Veres Nándor / MTI

Mit jelent ez a gyakorlatban? 

Korábbi anyagunkban bemutattuk, hogy hogyan változhat egy lakásban és egy felújított Kádár-kockában élő egygyermekes család rezsije, akkor azonban a kormányinfón közölt, mára teljesen falsnak bizonyuló adatokkal számoltunk. A számlák és a Magyar Közlönyben kihirdetett paraméterek alapján újraszámoltuk a költségeket.

A budapesti, 61 négyzetméteres, korszerű lakásban élő család rezsije nem változik.

Nem úgy az agglomerációban élő, Kádár-kockára rezsit fizető kisgyerekeseké. Áramszámlájuk 13 622 forintról 20 560 forintra nő így:

  • elszámolt mennyiség: 287 kWh A-tarifa és 121 kWh B-tarifa
  • kedvezményes mennyiség: havi 210,25 kWh, aminél marad a rezsicsökkentett ár, vagyis bruttó 36 forint, összesen 7569 forint
  • lakossági piaci áron kell kifizetni: 76,75 kWh-t, összesen 5383 forintot
  • lakossági B tarifa szerint 121 kWh-t, azaz 7608 forintot

Rezsicsökkentett gázszámlájuk 19 280 forint, ez 33 250 forintra ugrik így:

  • elszámolt mennyiség: 165,00 m3, azaz 5 760 MJ
  • kedvezményes mennyiség (havonta): 114 m3, azaz 4928 MJ, összesen 15 432 forint
  • lakossági piaci áron kell fizetni: 832 MJ után 17 818 forintot

Októbertől a lakossági piaci áron fizetett összeg 18 305 forint lesz, így számlájuk 33 737 forintra nő.

Hoppon maradnak az egy- és kétgyerekes családok

„Ahhoz képest, hogy senkit nem hagynak az út szélén, minket sikerült” – ezekkel a szavakkal kommentálta a rezsicsökkentés átalakítását a 40-es évei elején járó Péter, aki saját bevallása szerint olyan, mint egy állatorvosi ló: grafikusként a kata átalakítása becslései alapján havi 130-150 ezer forinttal vágják meg a családi kasszát, kétgyermekes szülőként pedig semmilyen segítséget nem kap az emelkedő rezsiköltségek kompenzálására. Egyetlen „luxus” fogyasztásuk a 90 négyzetméteres házuk alagsorában lévő futópad, amit a jövőben nem fognak használni, mivel számításai szerint áramszámlájuk havi 7-8 ezer forinttal nőhet, ami jelenlegi helyzetükben tetemes összeg. Ahogyan a vegyestüzelésű kazánjuk lehetőségeit is jobban kihasználják majd, de a rezsijük tavalyi fogyasztásuk alapján körülbelül 18-20 ezer forinttal nőhet – igaz házuk nem a legkorszerűbb, megtakarításaik ugyanis lassabban gyarapodtak az utóbbi években, mint ahogyan az építőipari árak emelkedtek. Feleségével abban reménykedtek a kata és a rezsicsökkentés megvágása esetében is, hogy a kormány minimálisan visszakozik majd, legalább a családosokra gondolva, hiszen „ez vágna egybe a politikai kommunikációjukkal.”

Voltak erre utaló jelek: Németh Szilárd rezsibiztos Facebook-oldalán jelentette be, hogy egyeztetett a Nagycsaládosok Országos Egyesületével (NOE). Szerettük volna megtudni a NOE-tól, hogy javaslataikat végül beépítették-e a megjelent szabályokba, illetve hogy tapasztalataik szerint a családosok elégedettek-e a számukra kínált engedmény mértékével, de cikkünk megjelenéséig nem jeleztek vissza.

Egymillió kisnyugdíjas kerülhet nehéz helyzetbe

Karácsony Mihály, a Nyugdíjas Parlament Országos Egyesület elnöke „messzemenően nem elégedett” a rezsicsökkentés átalakításának csütörtökön megjelent adataival. „Nagyon sajnáljuk, hogy az idősek életkori és egyéb sajátosságaiból adódó speciális körülményeket nem vették figyelembe” – fogalmazott a szervezet elnöke, aki kifejtette, szerintük mivel kellett volna a kormánynak kalkulálnia.

  • Az idősek élethelyzetükből adódóan az átlagnál többet tartózkodnak otthon, így többet világítanak, a fűtést sem tudják lekapcsolni.
  • Magyarországon 650 ezer nyugdíjas él egyedül, nekik jelentősen nehezebb kigazdálkodni költségeiket, azokat nincs kivel megosztaniuk. Karácsony Mihály szerint eddig is nagyon nehezen tudták kiszorítani a lakásfenntartás költségeit, a 650 ezer egyedül élő idős ősztől „nagyon szomorú helyzetbe” kerül.
  • Az idősek jelentős része kevésbé korszerű ingatlanban él. Akkor ugyanis, amikor ők megvették ezeket az ingatlanokat, az energetika nem volt szempont, kevésbé figyeltek oda a nyílászárókra, illetve a szigetelésre. „A kisebb településeken tömegesen élnek idősen olyan Kádár-kockákban, amelyek nem felelnek meg a kor energetikai sztenderdjeinek” – mondta Karácsony Mihály.
  • Ma az átlagnyugdíj 167 ezer forint, a Nyugdíjas Parlament elnöke szerint azonban ez egy csalóka összeg: a friss nyugdíjasok nagyobb összegekkel lépnek be, az elhunytak pedig jellemzően kisebb nyugdíjakat kaptak, az átlag így nem fejezi ki, hogy a legtöbb magyar idős milyen anyagi lehetőségek között él. Érdemesebb lenne a medián-nyugdíjat nézni. Magyarországon hozzávetőlegesen 2 millió öregségi nyugdíjas él, egymillió olyan idős van, akinek a havi ellátása nem éri el a 135 ezer forintot. Ilyen alacsony nyugdíjakból nem lehet kigazdálkodni a megugró rezsidíjat úgy, hogy folyamatosan emelkedik az élelmiszerek és a gyógyszerek ára, tette hozzá Karácsony Mihály.
  • A pandémia legnagyobb vesztesei az elnök szerint a nyugdíjasok voltak: rengeteget költöttek vitaminokra, táplálék-kiegészítőkre, tisztító- és fertőtlenítő szerekre. Ezek a költségek anyagilag jelentősen megterhelték a nyugdíjasokat.

A Nyugdíjas Parlament Országos Egyesület és a Magyar Nyugdíjasok Egyesületeinek Országos Szövetsége 

azt javasolja a kormánynak, hogy a medián nyugdíj összegét el nem érő ellátást kapó időseknél 300 köbméter gázt írnának jóvá. 

Az áram esetében még dolgoznak egy méltányos, az idősek lehetőségeit reálisan figyelembe vevő javaslaton, az érdekvédők azonban biztosak benne, hogy a mostani szabályozás elviselhetetlen terheket ró a szépkorúakra.

Nyitókép: Getty Images

#Gazdaság#rezsicsökkentés#áram#gáz#rezsi#németh szilárd#ma

Címlapról ajánljuk