Farm

Íme Gábor beavatásának 5 legcsodásabb pillanata

rtl.hurtl.hu

2016. április 1. 18:30

A tanya Márk helyére beköltöző lakójának keményebb próbát kellett kiállnia, mint bármelyik kollégiumban vagy a hadseregben. Nem elég, hogy pár számmal kisebb női ruhába bújtatták, még produkálnia is kellett magát. Lássuk a rituálé legszemetgyönyörködtetőbb kockáit!

Először is magára öltötte az ünneplő menyecskegúnyát, Heni pedig egy kendőt kötött a fejére, amivel Attila szerint sikerült megidézniük John Rambo szellemét.



Gábor saját bevallása szerint kifejezetten élvezte a feszülős felsőt, annyira bejött neki, hogy még pukedlizett is.
A lenti minivideóból kiderül, miért lopta be magát izmos szívébe a szokatlan viselet:
 


Hamar belelendült a pózolásba:



De a feladat igazán húzós része csak ezután következett. Bekötött szemmel kellett zöldségeket kihalásznia a szájával a vizesvájlingból, miközben pár hasáb tüzifa van a hátán.
Zokszó nélkül csókolt bele a kútvízbe:



Az akadályokat végül sikerrel vette, így teljes értékű Farmerré avatták a többiek, ami annyira felvillanyozta, hogy örömében inkább megfejelte a vizes vájlingot:



Itt pedig megtekinthető a teljes beavatási szertartás teljes terjedelmében:
 
#Farm#norbi#beavatás

Címlapról ajánljuk