CinemaKlub

Halálos baleset a Deadpool 2 forgatásán!

rtl.hurtl.hu

2017. augusztus 15. 13:52

Egy akciófilm forgatása nem veszélytelen, ezért is foglalkoztatnak rengeteg kaszkadőrt, hogy a sztárokat a legkisebb sérülésektől is megóvhassák. Mégis, a legprofibakkal is történhetnek végzetes kimenetelű balesetek. Most is ez történt.

Éppen tegnap írtunk arról, hogy Tom Cruise akár komolyabban is megsérülhetett volna a Mission: Impossible 6 londoni forgatásán, amikor rosszul ugrott el egy rámpáról. Ő akkor kisebb sérülésekkel és egy sokkoló videófelvétellel megúszta, mégis mindenki a szívéhez kapott: talán ideje lenne az 55 éves színésznek lemondania az ilyen extrém jelenetekről.

Kivételes ember ő ugyanis, hiszen mindig maga vállalja ezeket a felvételeket, ahelyett, hogy profi szakemberekre bízná a dolgot. Nem szeret kimaradni az akciókból, ezért sem helyettesíti sose senki.

Azonban ha éppen egy kaszkadőr vállalta volna be helyette a rámpáról háztetőre ugrást… az sem lett volna veszélytelen. Senki sem láthatja előre, milyen végletek üthetnek be egy-egy forgatáson.

Többször szó esett már róla, hogy a színészek hányszor kerültek életveszélyes helyzetekbe munka közben – legutóbb pont egy hasonló eset miatt tolódott el a Útvesztő harmadik részének premierje is.

Mégis, nem mehetünk el amellett sem, hogy nemcsak a sztárok viszik sokszor vásárra a bőrüket, hanem az őket helyettesítő, felkészítő és biztosító szakemberek is.

Most a Deadpool 2 forgatásáról érkezett egy megrázó hír: az egyik kaszkadőrük meghalt a forgatáson!

A folytatást jelenleg Vancouverben készítik, ahol egy hölgy vesztette életét egy motoros akciójelenet felvételei közben. A hivatásos motorosnak ez volt az első filmes munkája, és sajnálotos módon elvesztette az uralmát a jármű fölött, amivel ezek után belecsapódott egy ablakba.

A forgatást azonnal leállították.


A kaszkadőr a Dominót alakító Zazie Beetz-et helyettesítette a felvételen, akiről pár héttel ezelőtt maga Reynolds posztolt egy hivatalos képet.

A stábot is megrázta a hír, Ryan Reynolds – a film főszereplője – azonnal megosztotta a gondolatait a követőivel:

„Ma tragikus módon elveszítettük az egyik stábtagunkat forgatás közben. Összetört a szívünk, megrendültünk, és nem térünk magunkhoz… de semmi sem közelítheti meg azt a gyászt és fájdalmat, amit most a családja érezhet. Minden szeretetemet nekik küldöm most, és mindenki másnak is, akiket élete során megérintett.”


Hogy mikor folytatódhatnak a munkálatok, arról egyelőre semmit sem tudni!

Borzasztó ilyen esetekről olvasni, innen is részvétünket küldjük a Deadpool csapatának!
 

Forrás: EW, Deadline

#CinemaKlub#kaszkadőr#forgatás#halálos#baleset#ryan reynolds#dominó

Címlapról ajánljuk