Baleset-bűnügy

Megint halpusztulás történt a Városligeti-tóban

Nagy Attila KárolyNagy Attila Károly

2022. május 24. 20:25

A gyógyfürdővállalat szerint a tó vize piszkos, békalencsés, algás, de a Széchenyi-fürdőből érkező vízben nincs kimutatható szennyezés.

Újabb haltetemeket találtak kedden a Városligeti-tóban. Erről kedden dél körül értesítette a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt.-t a Városliget Zrt. A BGYH dolgozói a helyszínen megkezdték a víz vizsgálatát. Vízmintát vettek a kormányzóaknánál és a tóba történő bevezetés pontjánál is. Megmérték a víz pH-ját, hőmérsékletét, oldottoxigén-szintjét, valamint aktívklór-tartalmát, írja az MTI a BGYH közleményére hivatkozva.

A BGYH szerint a keddi szemle során azt állapították meg, hogy a tó vize piszkos, békalencsés, algás, valamint a levegőztető szökőkút nem működött. A tóba vezetett víz összetétele, hőmérséklete azonban megfelelt az előírásoknak, mérgező anyagot nem mutattak ki belőle, ezért nem láttak okot arra, hogy a Széchenyi fürdőből érkező vizet elkormányozzák. A BGYH további vizsgálatokat rendelt meg külső, akkreditált laboratóriumtól.

„Az ügy szempontjából releváns időszakban a fürdőben nem történt haváriaesemény” – közölte a BGYH, hozzátéve: az üzemeltetés a vonatkozó jogszabályok és belső utasítások szerint zajlott.

A BGYH közleménye kitért az április elején történt halpusztulásra is. Akkor furcsa körülmények között történt tömeges halpusztulás a Városligeti tóban, ahová korábban a margitszigeti tavak halait is áttelepítették. A BGYH szerint továbbra sem kapták még meg az összes hivatalos vizsgálati eredményt. A külső, független akkreditált laboratórium szerint a Széchenyi Gyógyfürdőből kibocsátott víz vegyi összetevőinek, köztük az aktív klórnak a mértéke nagyságrendekkel alulmaradt a küszöbértékektől. Ezen kívül a fővárosi kormányhivatal laboratóriumi osztályának vizsgálata szerint sem volt a víz toxikus, állítja a BGYH.

A Városligeti-tóban egyébként főként hobbiból tartott, majd a tóba engedett halfajok és invazív rákfélék élnek, amik több kárt okoznak, mint amennyi hasznuk ökológiai szempontból van. Minderről részletesen ebben a cikkünkben írtunk

Nyitókép: a Hősök tere és a Városligeti-tó, a fölötte átívelő Zielinski-híddal, 2020. szeptember 11-én Fotó: Máthé Zoltán/MTI

#Baleset-bűnügy#mérgezés#halpusztulás#városligeti-tó

Címlapról ajánljuk