Sport

Sorsolás után: ez Szoboszlai Dominik véleménye a magyar válogatott Eb-csoportjáról

rtl.hurtl.hu

2023. december 4. 9:51

Szerinte élvezni kell az EB-t, nem szabad görcsölni miatta.

Interjút készített Szoboszlai Dominikkal a Sportál, a magyar válogatott és a Liverpool középpályását arról is kérdezték, mit érzett, miután kiderült, kik lesznek Magyarország ellenfelei a jövő évi foci EB-n

Mint arról beszámoltunk, kisorsolták Hamburgban a 2024-es németországi labdarúgó Európa-bajnokság csoportkörének beosztását. Szoboszlaiék az A-jelű kvartettbe kerültek. Az A-csoport pedig így néz ki: Németország, Magyarország, Skócia és Svájc.

Lehetett volna jobb, és rosszabb is, úgyhogy emeljük ki a pozitívumokat. Svájc helyett kaphattuk volna Olaszországot is, Skócia helyett pedig Hollandiát. Ez van, ezt sorsolták ki, megváltoztatni már aligha fogják, úgyhogy mostantól erre kell készülni

– nyilatkozta Szoboszlai.

A portál azt is megkérdezte a magyar focistától, hogy a Németország elleni tavalyi Nemzetek Ligája-meccsekre lehet-e építeni, vagy jövő nyáron annak már nem sok jelentősége lesz.

Azt a két kilencven percet össze sem lehet hasonlítani azzal, ami az Európa bajnokságon vár ránk. Ez a német válogatott már egy teljesen másik csapat, vélhetően tanultak azokból a találkozókból, ráadásul immár Julian Nagelsmann ül a kispadon. Mi is hibát követnénk el, ha azzal foglalkoznánk, hogy kétszer is legyőztük őket a Nemzetek Ligájában.

– válaszolta Szoboszlai.

Majd hozzátette:

„Ha ne adj isten a csoportkör után véget ér számunkra az EB, akkor pedig…nos, erre egyelőre gondolni sem akarok. Az első meccsünkig még több mint fél év van hátra, most mindenki a klubcsapatára koncentrál, aztán márciusban lejátsszuk a két felkészülési találkozót, utána pedig júniusban boldogan utazunk majd ki Németországba. Merthogy ez a legfontosabb: élvezni kell az EB-t, nem szabad görcsölni miatta.” 

Nyitókép: Szoboszlai Dominik és Nagy Ádám a Magyarország - Montenegró mérkőzés után 2023. november 19-én. Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

#Sport#szoboszlai dominik#eb#európa-bajnokság#sorsolás#UEFA

Címlapról ajánljuk