Külföld

Halva született a kínai nő gyereke, miután a négy órája lejárt Covid-tesztje miatt órákat várt a kórház előtt

rtl.hurtl.hu

2022. január 6. 19:53

A hatóságok komolyan megbüntették a kórház tisztviselőit.

Halva született egy hsziani nő gyereke, mivel négy órája lejárt PCR-tesztjére hivatkozva két órán keresztül nem engedték be a helyi kórházba – annak ellenére, hogy erős fájásai voltak. A hatóságok szerint a kórház mulasztott, fel is függesztették az igazgatóját.

Ezen felül kirúgtak két vezetőt, és fegyelmi megrovást kapott a sürgősségi központ vezetője, és a helyi EÜ-hatóság vezetője is, írja a Telex a Frankfurter Allgemeine Zeitung alapján. Ezek kommunista pártbéli büntetések, ami azt jelenti, hogy az érintetteket kevesebb eséllyel fogják előléptetni.

A nyolc millió Hsziang városát két hétre teljesen lezárták a járvány miatt. A helyiek, akik csak alapos indokkal mehetnek el otthonról, étel- és gyógyszerhiányról panaszkodnak az interneten.

A várandós nő történetét unokahúga osztotta meg a közösségi médiában: ebből kiderült, hogy a nőnek erős fájásai voltak, és már a nyolcadik hónapban járt. Az 50 millió ember által megnézett videón látszik, hogy vértócsa úszik a lába alatt, ahogy a kórház előtt vár.

Több kínai városból is érkeztek a nőéhez hasonló történetek, habár a hírek szerint a kínaiak gyűlölete inkább a helyi tisztviselőkre zúdul, mint a központi kormányra. A Hsziant is magába foglaló tartomány vezetője közölte, hogy ezentúl a szigorú járványügyi szabályokat nem kell betartani a kórházakban, ha terhes nőkről, vagy komoly betegséggel küzdőkről van szó.

Nyitókép: MTI / AP / Chinatopix

#Külföld#kína#oltás#terhes##kórház#hszian#büntetés

Címlapról ajánljuk