CinemaKlub

Nem hiszed el, mi derül ki A szabadság ötven árnyalata előzeteséből!

rtl.hurtl.hu

2018. január 2. 16:01

Kielemezhettük már korábban a soron következő rész legszexibb képkockáit, sőt már azt is tudjuk, hogy eléggé akciódús lesz a folytatás. Most viszont olyan meglepő fordulat derült ki, hogy eldobjátok az agyatokat.

Lassan, de eljutunk a februárhoz, amikor is megkapjuk a legújabb részt A szürke ötven árnyalata sorozatból, szószerint a harmadik felvonást.

Korábban már elmerültünk a hivatalos előzetes képkockáiban, amiből kiderült, hogy a szerelmesek végre összeházasodnak, mézesheteznek és persze szeretkeznek jó sokat. Pikáns és látványos jelenetekből most sem lesz hiány, sőt végre Ana volt főnöke, Jack is akcióba lendül és beindítja a Grey pár elleni támadásait. Egy esetleges megcsalás, Mrs. Robinson és persze egy sokkal karakánabb hősnő is bevillan a kedvcsinálóban.

A készítők most kiadtak egy újabb montázst a harmadik részből, amely rendkívül hasonló a korábbi promóhoz, mégis, ha jól figyelünk, elcsíphetünk egy-két újdonságot.

A legnagyobb bomba a végén durran el, úgyhogy érdemes kivárni az utolsó másodperceket is.

Nem lőjük el nektek a dolgot, inkább nézzétek meg itt a trailert:

#CinemaKlub#a szabadság ötven árnyalata#a szürke ötven árnyalata#dakota johnson#jamie dornan#trailer#előzetes#sokkoló

Címlapról ajánljuk