KERESÉS search-close

kokain

100 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "kokain"

Drogügyből lett gyilkosság

Észrevette, hogy át akarja verni a droggal, ezért lőhette fejbe budapesti áldozatát a csantavéri bérgyilkosként elhíresült férfi. A bíróság szerint azt vallotta, hogy tavaly kokain helyett édesítőszert akart eladni a vállalkozónak, akit végül megölt. A szerb-magyar férfit múlt hét végén tartóztatták le, Magyarországon két gyilkossággal gyanúsítják. De összesen akár 5 embert is megölhetett Európa-szerte.

Top 8 - A helikopterezésben verhetetlen Aurelio, el is szállt a magasba

Éttermi balhé, zavaros nőügyek, drogbirtoklás, kokainfüggőség, emberrablás - csak néhány Aurelio bűnlajstromáról. A listánk nyolcadik helyén álló botrányhős  az iskolapéldája annak, hogy a gyorsan jött siker és pénz kétélű fegyver: ha nem jól bánnak vele, könnyen a visszájára fordulhat.

Vonattal csempészhette a drogot

Vonattal csempészte Magyarországra a kokaint a gyanú szerint az a 23 éves nő, akit a napokban fogtak el a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai. Az élettársát is őrizetbe vették, mivel a nyomozók szerint a pár együtt árulta a kábítószereket. Összesen húszmillió forint értékű drogot foglaltak le tőlük: kokaint, több ezer darab ecstasy tablettát, valamint úgynevezett varázsgombát.

3 helyen is drogdílereket fogtak

Három akcióban összesen hét embert fogtak el Budapesten, kábítószer terjesztéssel gyanúsítják őket. Egy 3. kerületi lakásból körülbelül 80 millió forintnyi kokain és heroin került elő. Emiatt hárman kerültek őrizetbe. Zuglóban egy férfit és élettársát fogták el, akik a gyanú szerint szintén heroint árultak. Egy parkolóban pedig két férfi bukott le, miközben marihuánával üzleteltek.

RENDŐRI AKCIÓ: Elfogták a budapesti drogbárót

Az 53 éves férfi lakásán 43 millió forint értékű drogot találtak. A nyomozás adatai szerint Budapesten és Pest megye területén árult kábítószert. A rendőrök még 5,2 millió forint készpénzt és egy nagy értékű luxusautót is lefoglaltak a férfitól.

Álmukból verték fel a drogbanda tagjait a kommandósok

Egyszerre 5 településen razziázott a rendőrség, a Terrorelhárítási Központtal közösen. 10 emberre csaptak le, összesen 8 kiló drogot: kokaint, amfetamint és marihuánát foglaltak le. Domonyvölgyben pedig egy droglabort is felszámoltak, ahol speedet készítettek. A négy drogkereskedőt azóta letartóztatta a bíróság.

Kokaint, amfetamint és marihuánát árultak - lebuktak

Kábítószer terjesztő bandára csaptak le a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai. Az öt férfit még hétfőn kapták el, a gyanú szerint tavaly óta árultak kokaint, amfetamint és marihuánát a fővárosban. A nyomozók egyszerre több helyszínen tartottak házkutatást, a kábítószerek mellett csaknem 20 millió forintot és luxusautókat is lefoglaltak. A bíróság csütörtökön mind az öt gyanúsítottat letartóztatta.

Irodaházban árulták a drogot

Fél kiló kokaint találtak a rendőrök egy budapesti irodaházban. Hasisgyanta is előkerült, mindez több mint 10 millió forintot érhet. Négy férfit vettek őrizetbe, két magyart és két szír állampolgárt. A rendőrök szerint az egyik magyar volt a banda irányítója. Az ő irodájában lehetett kokaint venni. A kommandósok szerdán csaptak le a bandára, de az akcióról készült felvételeket csak ma hozták nyilvánosságra.

Öt és fél évet kapott a kokainos gázoló

A nem jogerős ítélet szerint örökre elvették a jogosítványát is. A nő 2017 novemberében ütött el egy 85 éves férfit, aki a helyszínen meghalt. Nem állt meg a gázolás után, hanem egy közeli szépségszalonba ment. A vizsgálatok szerint kokain volt a szervezetében. Ő azt állította csak a baleset után szívott fel két csíkot.

Az egyik díler 69 éves anyja hozta Magyarországra a 200 millió forint értékű drogot

200 millió forintot érő drogot csempészett Magyarországra a gyanú szerint az a társaság, akiket szombaton fogtak el a rendőrök Budapesten. 20 kiló ecstasy-t és több mint 5 kiló kokaint foglaltak le.

Kokainnal bukott le Pars Krisztián

Kokainnal bukott le az ellenőrzésen Pars Krisztián még tavaly, ezért tiltották el másfél évre.

 

Apa és fia is árulhatta a drogot

Apa és fia is árulhatta a drogot - amfetamint, extasyt, kokaint és tiltott teljesítményfokozó szereket adott el a gyanú szerint egy hat fős banda. A Terrorelhárítási Központ emberei még múlt szerdán csaptak le rájuk, és a házkutatásokon többféle drogot is találtak. Most bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják őket. Rajtuk kívül még közel egy tucat fogyasztót kaptak el a rendőrök.

 

90 kokainkapszulát nyelt le

Így csempészte át a kábítószert Brazíliából Magyarországra egy 20 éves brazil férfi. A rendőrök egy pestszentlőrinci hotelban fogták el. Azt állította, még akkor is volt drog a szervezetében. Kórházba szállították, a vizsgálatok pedig kimutatták, igazat mondott.

1 milliárdot is kereshettek volna a csempészett droggal

Akár egymilliárd forintot is kereshetett volna az a banda, amelyik még 2010-ben csempészett Magyarországra 15 kiló heroint. Akkor a nyomozók két férfit elfogtak, harmadik társuk azonban megszökött, éveken át hiába keresték. Végül idén márciusban Azerbajdzsánban kapták el, a napokban emeltek vádat ellene. Akár húsz évet is kaphat.

 

Miért lesz valaki a drog rabja, és hogyan lehet kigyógyulni belőle?

Mi a jó abban, hogy egy ember önkívületi állapotban éli az életét? Olyanoktól várunk választ, akik maguk is megjárták a poklok poklát. Bozóki Vilmos ex-drogos. 28 éves. Öt éve tiszta. 13 éves korában kezdett el kábítószerezni. (Ha kíváncsi rá, hogy Vilmos min ment keresztül kattintosn ide.)

Üzletkötés közben buktak le a dílerek

51 millió forintot érő kokaint foglalt le a rendőrség egy szerb és egy bolgár férfitól a napokban Budapesten. Akkor csaptak le rájuk, amikor egy vásárlójuknak átadták a drog egy részét. Tőle több millió forintot foglaltak le.

Nem nyomoznak Curtis ellen

Nem nyomoznak Curtis ellen a drog-ügyek miatt. A szegedi ügyészség azt közölte, elutasították a rapper ellen érkezett feljelentést, mert nem gyanítanak bűncselekményt. Curtist, azaz Széki Attilát Tényi István jelentette fel- ő rendszeresen tesz feljelentést szerinte fontos közügyekben-, miután zenésztársa Majka múlt héten nyilvánosságra hozta, hogy kirakja őt közös bandájukból kokainfüggősége miatt. A Híradónknak nyilatkozó ügyvéd szerint Curtisnek nem kell tartania attól, hogy múlt- béli drogfogyasztások miatt felelősségre vonják.

„Egy függőnek kell a mélypont!”

Egy függőnek kell a mélypont, és ez minél rosszabb, annál jobb. Ezt mondta az RTL Híradónak egy drogfüggőkkel foglalkozó szakértő. Szerinte érthető, hogy Majka nyilvánosan beszél korábbi zenésztársa drogproblémáiról, de nem biztos, hogy helyes döntés volt. Az egykori valóságshow-sztár egy koncerten rúgta ki közös bandájukból Curtis-t, annak kokainfüggősége miatt.

Kokain a nagykövetségen

Krimibe illő történet és leleplezés Oroszország argentínai nagykövetségén. A dél-amerikai országból, átszámítva 15 milliárd forint értékű kokaint próbált egy bűnbanda Oroszországon keresztül Európába csempészni. Benne volt a követség egyik alkalmazottja is. Csakhogy gyanúsak lettek az egyik melléképületben elhelyezett bőröndök. Ekkor kezdődött a nyomozás, amely több mint egy év után most zárult le.

30 milliót ér a lefoglalt kokain

Harmincmillió forint értékű kokaint foglaltak le a budapesti rendőrök egy keddi akcióban. A drogkereskedelemmel gyanúsított férfit a Váci úton rángatták ki autójából a délutáni csúcsforgalomban. A kocsiból körülbelül 300 gramm kokain került elő, a házkutatáson pedig további több mint egy kiló.

Bianca Szilvia asztaláról szívta fel a kokaint

A kényeztető kezelés után Bianca úgy érezte, kellene még valami, amivel feldobhatná a napját. Ehhez pedig megtalálta a megfelelő eszközt és helyszínt - legalábbis azt hitte...

A teljes adásért kattints IDE!

17 ezer extasy tabletta, egy kiló speed és több zacskó kokain

Ezeket találták a rendőrök abban a kőbányai garázsban, amiben a gyanú szerint droglabort üzemeltetett egy banda. 12 embert fogtak el az ügyben, a nyomozást a napokban zárták le ellenük.

 

Ananászba rejtették a kokaint

Majdnem egy tonna kokaint találtak ananászokba rejtve spanyol és portugál rendőrök. A szállítmányt Lisszabon kikötőjében foglalták le, ahova Dél-Amerikából érkezett. A két ország hatóságai tavaly április óta nyomoztak a jól szervezett csempészbanda után - most sikerült leleplezni őket.

Tagadja, hogy drogosan gázolt

Fékezés nélkül, több mint 60 kilométer/órás sebességgel ütött el egy 85 éves férfit a zuglói gázoló. A baleset 2016 november hetedikén történt. A vád szerint a 23 éves nő vezetés előtt kábítószert fogyasztott.

Fókusz 2017-08-22


szerző:
2017.08.22. 19:00
Zuglói gázoló: azt hitte, egy kutyát ütött el

Azt gondolta, hogy egy kutyát ütött el, a kokaint pedig a baleset után fogyasztotta - információink szerint ezzel védekezik a zuglói gázoló. A nő tavaly novemberben okozott halálos balesetet, a napokban emeltek vádat ellene. Az ügyészség szerint a drogot a gázolás előtt fogyasztotta, ezért nem vette észre időben a 85 éves áldozatot, pedig lett volna ideje megállni. A nő továbbhajtott, majd egy szépségszalonba ment. Január óta házi őrizetben van.

100 kokainkapszula volt a gyomrában

15 év börtönt is kaphat az a drogfutár, aki az ügyészség szerint 100 darab kokainkapszulát próbált Magyarországra csempészni a gyomrában. A brazil férfi Sao Paulóból érkezett Budapestre, de a vámosoknak gyanús lett, hogy feltűnően ideges, ezért átvizsgálták a csomagjait, majd megröntgenezték. A napokban emeltek vádat ellene.

Kim Kardashian a gyermekei szeme láttára drogozott?

Vajon mi az a két fehér csík a celeb asztalán? Lebuktatta saját magát az Instagramon? Most fény derül az igazságra!

 Hátizsákban csempészte a drogot

Egy húsz éves lányt gyanúsítanak a rendőrök kábítószer csempészettel. A gyanú szerint a lányt egy barátnője vette rá, hogy egy budapesti férfinak hozzon kokaint Magyarországra. A drogot Brazíliában vette át, majd repülővel és kocsival hozta be az országba. A nyomozók éppen akkor kapták el, amikor megbízójának átadta a 40 millió forintot érő kábítószert.

Pénzt is hamisítottak a drogkereskedők

Egy olyan drogkereskedő bandára csaptak le a rendőrök, amely eurót is hamisított. A gyanú szerint hamis 500 eurós bankjegyeket próbáltak értékesíteni, csaknem 56 millió forint értékben. A rendőrök szerint kokaint és amfetamint is gyártottak. A drogot lakásokban, és egy kamionban találták meg. A nyomozók elfogták a banda tagjait.

 

Luxusban éltek a drogkereskedők

Az utóbbi évek egyik legnagyobb kábítószer-kereskedő bandáját fogták el a rendőrök. A szervezet tagjai kevesebb, mint három hónap alatt csaknem négyszáz millió forintnyi drogot adtak el az országban. Mintegy harminc ezer darab extasit, több kilónyi kokaint értékesíthettek.

Kokaint használt a gázoló

Nagyon megijedt, ezért kokózott. Információink szerint ezzel védekezik az a nő, aki halálra gázolt és cserbenhagyott egy férfit tavaly novemberben. Most súlyosabb bűncselekménnyel gyanúsítják, miután szervezetében kokaint mutattak ki, amit a nemrég elkészült szakértői vélemény is megerősített. A nő azt mondja, a baleset után kokainozott, az ügyészség kezdeményezte előzetes letartóztatásának meghosszabbítását is.
 

Zacher: A cukor nem kokain

A cukor káros és függőséget okoz, de a kokainhoz hasonlítani meglehetősen tudománytalan. Ezt mondja Schobert Norbert újabb, óriási vitát kiváltó facebook posztjáról Zacher Gábor toxikológus. Schobert vasárnap robbantott, amikor a cukor és a kokain képletét vizsgálva arra jutott, hogy azok nagyon hasonlítanak. A képlet helyett egyébként a vegyjel szót használta, ami viszont sem a cukornak, sem a kokainnak nincs. Az internetezők nekiestek, és kémia korrepetálásra küldenék.

Lenyelte a kokainkapszulákat

Körülbelül negyven millió forintnyi kokaint csempészett a gyomrában Magyarországra a vád szerint az a férfi, aki ellen a napokban emeltek vádat. Az ügyészség szerint a bissau-guinea-i állampolgár Dubai-ban vette át a kábítószert, amit száztíz kapszulába csomagolva nyelt le, így hozta Budapestre. A nyomozók még azelőtt elkapták, hogy átadta volna a drogot megbízójának.

Meg is halhatott volna a futár

Szörnyű kínok között halt volna meg, ha csak egyetlen kokainos tasak is kiszakadt volna a gyomrában- 15 millió forint értékű kokaint nyelt le az a drogfutár, akit tegnap reggel fogtak el a BRFK nyomozói Budapesten. A férfi Hollandiából csempészte be a csaknem egy kilónyi drogot, amit kapszulákba csomagolva nyelt le. Éppen akkor csaptak le rá, amikor elindult átadni azokat megbízójának, egy nigériai férfinak. Az addiktológus szerint a férfinak nagy szerencséje volt.

Garázsban kotyvasztották a drogokat

Droglabort számoltak fel a rendőrök Budapesten. A gyanú szerint egy X. kerületi garázsban állította elő két férfi a kábítószereket. A nyomozók 17 ezer extasyt, egy kiló speedet és kokaint találtak a laborban, ami már hónapok óta működhetett. A házkutatáskor nemcsak pénzt, hanem két luxusautót is lefoglaltak, ezeket az elmúlt hónapokban vették a gyanúsítottak.

100 kokainos kapszulát nyelt le

Gyomrában csempészte volna a drogot Magyarországra egy brazil férfi. 100 darab kokaint tartalmazó kapszulát nyelt le, majd Sao Paulóban repülőre ült, így érkezett Budapestre. A vámosoknak gyanús lett a feltűnően ideges férfi, ezért átvizsgálták a csomagjait, majd megröntgenezték. Így derült ki, hogy egy kiló drogot nyelt le, amelynek értéke 20 millió forint.

Fókusz 2016-07-13


szerző:
2016.07.13. 18:55
40 millió forintot nyelt le

40 millió forintnyi kokaint nyelt le és csempészett Magyarországra egy bissau-guineai férfi. A 30 éves csempész Nigériából repült hétfőn Budapestre, a rendőrök még aznap elkapták józsefvárosi szállása közelében. Átvizsgálták csomagjait és ruháit, majd kórházba vitték, ahol a CT-vizsgálaton kiderült, hogy 110 kapszulát nyelt le, összesen 1 kiló kábítószer van a gyomrában. A férfit őrizetbe vették és kábítószer birtoklása miatt eljárást indítottak ellene.

Még a cipősdobozban is drogot találtak

Drogot árultak, lebuktak. Három férfit is őrizetbe vettek a rendőrök Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A gyanú szerint a férfiaknál talált kábítószert a környezetükben élőknek értékesítették. Volt akinél, kokaint és amfetamint találtak, a harmadik férfinál pedig marihuánára bukkantak a házkutatáskor.

Postán vett át kokaint egy mezőkövesdi férfi

Postára rendelni kokaint? Egy mezőkövesdi férfi megtette, letartóztatták.

Elmebeteg diéták a hírességek világából

Még az újévi fogadkozások szellemében határozzuk el, hogy a bikiniszezonra ledobunk pár felesleges kilót. Íme, néhány a világ legszürreálisabb módszertanai közül, a kokain alapútól egészen a bélférges, gyorsított eljárásig.

 

A fél világot átutazta a kokainnal

Tizenöt év börtönt is kaphat az a kokainfutár, aki ellen a napokban emelt vádat az ügyészség. A spanyol férfit márciusban kapták el a Liszt Ferenc repülőtéren. Bőröndjében és hátizsákjában több mint négy és fél kiló kokaint találtak. A 65 millió forint értékű drogot Brazíliából Dubajon keresztül hozta Budapestre.

Dombvári Bence mindent megtesz, hogy újra bizonyítson

Négy hónappal a kirobbant drogbotrány után Dombvári Bence elsők között a Fókusznak nyilatkozott az elmúlt hetek megpróbáltatásairól. A 22 éves válogatott kajakos már az olimpiára készült, amikor kokainfogyasztás miatt eltiltották a versenyzéstől.

Kucsera Gábor fennakadt a doppingteszten

Az MKKSZ heti rendszerességgel végzett tesztjein Kucsera Gábor vizeletmintájában drogra utaló jeleket találtak. Ennek következtében kerettagságát megszűntették, és még több év eltiltásra is számíthat. A következő percekben azt fejtegetjük, hogyan juthat el egy sportoló odáig, hogy droghoz nyúljon, milyen belső vívódásaik vannak, és egy több mint 10 éves karriert miért dobnak el pillanatok alatt? Vendégünk Goschi Gabriella, sportpszichológus volt.

Fókusz 15-08-05


szerző:
2015.08.05. 19:25
Fókusz 15-08-05

Fókusz: Kétségbeesve - Marikáék lányát meggyilkolta a férje, és úgy tűnik, hogy most az unokájukat is teljesen elveszíthetik. Elhagyja az országot - Éder Krisztián New Yorkba megy, hogy új lehetőségeket találjon, nem titkolja, híres fotós szeretne lenni. Parányi kedvencek - Mi alapján válasszunk háziállatot gyermekeinknek, és milyet. A nagy dilemma megoldódik.

Véget érhet Kucsera Gábor sportkarrierje?

Kucsera Gábor is lebukott, ő már a harmadik világklasszis kajakos, akiről kiderült, hogy drogot fogyasztott. Azonnal kizárták a válogatottból, ezzel a karrierje is véget érhet, jönnek a legfrissebb fejlemények.

Kokainozott és lebukott a világbajnok kajakos

Újabb világbajnok kajakos bukott el drogozás miatt. Kucsera Gábor szervezetében egy júliusi ellenőrzésen találtak a tiltott szerből. Kucsera több éves eltiltást is kaphat.

Újabb kokainbotrány döbbentette meg az egész magyar sportvilágot

Újabb kokainbotrány rázta meg a magyar sportvilágot: Kucsera Gábor is lebukott, ő már a harmadik világklasszis kajakos, akiről kiderült, hogy drogot fogyasztott. Azonnal kizárták a válogatottból, ezzel a karrierje is véget érhet, jönnek a legfrissebb fejlemények.

Házkutatás volt Lord Kokónál

Házkutatást tartottak drogkereső kutyákkal a súlyos botrányba keveredett Lord Sewel londoni házában. A brit Felsőház etikai bizottságának vezetőjéről rejtett kamerás felvétel került nyilvánosságra arról, hogy prostituáltak társaságában, összetekert papírpénzzel kokaint szív, egy ismeretlen helyen.

Kokaint szívott prostikkal, lemondott a partyállat lord

Botrány van Nagy-Britanniában. Lemondott tisztségéről a Lordok Háza etikai bizottságának vezetője, miután nyilvánosságra került egy felvétel róla, amint kokaint szippant két prostituálttal. A brit sajtóban csak Lord Kokónak becézett John Sewel báró 200 fontot fizetett az örömlányoknak, akik partiállatnak nevezték a politikust a felvételen.

Megszólalt Csipes és Dombvári: hibáztunk

Beismerték, hogy hibáztak. Az ötszörös világ- és ötszörös Európa-bajnok Csipes Tamara és a vb-ezüstérmes Dombvári Bence a kirobbant botrány óta először szólalt meg. A hvg.hu-nak úgy nyilatkoztak: összetörtek lelkileg, de úgy érzik, tanultak az esetből. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség fegyelmi bizottsága első fokon 10 hónap eltiltással sújtotta a két sportolót, amiért szervezetükben kokaint mutattak ki. A sportolók pénteken fellebbeztek a döntés ellen.

Leállították a kokacserjék irtását

Elszabadul a kokaintermelés. Ettől tartanak a kábítószerellenes hatóságok világszerte, miután a fő termelő Kolumbiában leállították a kokacserjék növényírtós permetezését, amit az Egyesült Államok rengeteg pénzzel támogatott. A vegyszer ugyanis rákkeltő, emiatt a kolumbiai elnök októberig adott határidőt az illetékeseknek, hogy új módszert dolgozzanak ki a drog elleni kémiai harchoz. Addig azonban szabadon és tömegében nőhetnek a cserjék, amelyek leveleiből nyerik ki a kokaint.

Drogvád és a következmények

Két kajakos szervezetében kokainnyomokat talált egy rutinvizsgálat. Az antidopping csoport vezetője műsorunkban nem beszél azok után, hogy ő erősítette meg a kokainfogyasztás tényét a sajtónak, a sportolók nem beszélnek, Baráth Etele, a szövetség elnöke külföldön van, de eljött Csabai Edvin, a szövetség szakmai igazgatója és Sárosi Péter, a Társaság a Szabadságjogokért drogpolitikai programvezetője.

Gyomrában csempészte be a kokaint

55 milliós kokainfogás Ferihegyen. Egy brazil nő kokainkapszulákat próbált becsempészni Magyarországra. 30 darabot nyelt le. Ez 470 halálos adagnak felel meg. Ha csak egyetlen kapszula kilyukadt volna a gyomrában, azonnal szörnyethal. A nő a vámellenőrzésen bukott le. Az lett gyanús, hogy nagyon idegesen viselkedett.

Előzetes: 55 milliós kokainfogás Ferihegyen

Egy brazil nő 328 gramm kokaint próbált Magyarországra csempészni, Svájcon keresztül érkezett Budapestre Dél-Amerikából. A drogot nem a csomagjai között, hanem a gyomrában találták. 30 darab, tojás nagyságú kapszulát nyelt le, ez 470 halálos adag kábítószernek felel meg. Ha csak egyetlen kapszula kilyukadt volna a gyomrában, azonnal szörnyethal. A nő a vámellenőrzésen bukott le. 6-kor az RTL Híradóban megtudhatják, hogy a pénzügyőröknek miért lett gyanús a kokaincsempész.

Kokain-ügy: már a rendőrség is vizsgálódik

A rendőrség is vizsgálódik a két válogatott kajakos ügyében, akiknek kokaint mutattak ki a szervezetében. Az RTL Híradó úgy tudja, hogy a Pest megyei rendőr-főkapitányság már megkereste a kajak-kenu szövetséget és adatokat kért az ügyben. Csipes Tamara és Dombvári Bence szervezetében egy áprilisi vizsgálat mutatta ki a drogot. A két sportoló ellen fegyelmi indult.

Előzetes: Vizsgálódhat a rendőrség a két válogatott kajakos ügyében

Csipes Tamaráról és Dombvári Bencéről egy doppingvizsgálat alatt elvégzett drogteszt után derült ki, hogy drog van a szervezetükben. Az RTL Híradó úgy tudja, hogy a rendőrök már megkeresték a kajak-kenu szövetséget, és információt kértek tőlük. A sportolók információink szerint tudomásul vették a doppingellenőrök vizsgálati jelentését, és semmit sem fűztek hozzá. A részleteket elmondjuk az RTL Híradóban 6-kor.

A rendőrség is vizsgálódhat

A rendőrségen egyelőre nem tudják megmondani, hogy indul-e eljárás a kokainfogyasztás gyanújába keveredett válogatott kajakosok ellen. A sportági szövetség felfüggesztette a válogatott kerettagságukat. Az egyik sportoló társa ugyanakkor arról beszélt, reméli, hogy idén is egy hajóban versenyeznek.

Kokaint mutattak ki két kajakosnál

Kokaint fogyasztott két válogatott kajakos, erősítette meg a Blikk információt a Telekom Sporthír Szolgálatnak Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport vezetője. Az ötszörös világbajnok Csipes Tamara és a világbajnoki ezüstérmes Dombvári Bence bukott meg a drogteszten. A két sportoló válogatott kerettagságát felfüggesztette a kajak-kenu szövetség, ahol egyúttal belső vizsgálatot indítottak.

65 millió forintos kokainfogás Ferihegyen

Bőröndjének oldalfalaiba rejtett több mint négy és fél kiló kokaint egy spanyol férfi, aki a vámellenőrzésen bukott le a napokban. A futár Brazíliából érkezett Dubajon át Budapestre.
A pénzügyőröknek gyanús lett a férfi, mivel az elmúlt hetekben már több olyan csempészt is elkaptak, akik hasonló útvonalon érkeztek Magyarországra.
 

Titkos úton vitték elégetni a drogot

Fél tonna kábítószert: marihuánát, heroint és kokaint semmisítettek meg a rendőrök csütörtökön egy szemétégetőben. A drogokat korábbi bűncselekményeknél foglalták le, volt, amit még 2004-ben.

Kokainozott a gázoló bokszoló

A baleset előtt és utána is kokaint fogyasztott az a fiatalember, aki tavaly márciusban halálra gázolt egy férfit a XIX. kerületben. A gázoló a baleset után elmenekült a helyszínről, csak órákkal később adta fel magát a rendőrségen.

200 milliós kokainfogás a reptéren

Ismét hajfestékekbe csomagolt kábítószert találtak a hatóságok a repülőtéren egy olasz férfinál, akit gyanúsan viselkedett, ezért vizsgálták át csomagjait. Bőröndjében összesen 154 darab hajfestékes tasak volt, amiben kokain volt elrejtve.
 

FOGÁS: Ennyi 200 milliónyi kokain

Egymás után sétáltak át az utasok a zöld, vagyis vámellenőrzés nélküli folyosón kedd dél körül. A felvételen jól látni a bőröndjét húzó férfit, aki Dubai érintésével, Brazíliából érkezett Budapestre. Már vártak rá a nyomozók. Egyikük odalépett hozzá, majd közölte vele, hogy csomagjait szeretnék átvizsgálni. A férfi megmutatta útlevelét, de azt mondta, nincs nála semmi elvámolnivaló. Ezért egy külön szobába kísérték, itt nyitották ki a bőröndöt. Mivel gyanúsan viselkedett, ezért a pénzügyőrük átvizsgálták a csomagját, és amikor kinyitották akkor látták, hogy a csomagban hajfesték van. A szombati felderítés miatt ez már eleve gyanús volt. Kinyitották a tasakot és a tasakban lévő porról kábítószertesztet végeztek és egyértelműen bebizonyosodott, hogy ez kokain.

Hajfestékes dobozban csempészték a kokaint

Fodrásznak mondta magát az a nő, aki társával együtt 110 millió forint értékű kokaint próbált az országba hozni, a Liszt Ferenc repülőtéren kapcsolták le őket a nyomozók. Átvizsgálták őket és a nő bőröndjében több mint hét kiló kokaint találtak.

A perui börtön után új élet Kispesten

4 év egy kőkemény perui börtönben, új élet Budapesten. Hogyan találja meg a helyét szabadulása után Károly, az egykori drogfutár, aki 6 kiló kokainnal bukott le?

Házon kívül 12-04-11


szerző:
2012.04.11. 23:10
Házon kívül 12-04-11

Házon kívül: Négy év egy kőkemény perui börtönben, új élet Budapesten. Hogyan találja meg a helyét szabadulása után Károly, az egykori drogfutár, aki 6 kiló kokainnal bukott le? - Aki szegény, annak a gyereke is szegény lesz. Miért kell a gyógyszereiről is lemondania a nagymamának, hogy fizetni tudják az unoka taníttatását? - Részeg bűnöző törte ketté a család életét. Kórház, műtétek és pszichológus, mióta megtörtént a baleset. Ráadásképp a biztosító, amely évek óta húzza a kártérítés kifizetését.

Peruban raboskodó magyar drogfutárok nyomában

Azok mondják el történetüket, akik tudták, mit tesznek: sok pénzt akartak keresni, és szándékosan vállalták a veszélyt. Peruban azonban nincsenek véletlenek. Volt olyan, aki a kokaint óvszerbe rejtette, majd lenyelte. A reptéren azonnal lekapcsolták.

Látogatás a drogcsempészek mekkájába

Irány a kokain végeláthatatlan birodalma, a drogcsempészek mekkája, és az illegális milliárdok hazája. A Fókusz riportere, Novák András elsőként léphette át annak a perui börtönnek az ajtaját, amely jelenleg is 11 magyart tart fogva.

Több száz kiló kokaint vittek a vízen

A hajón több mint 300 kiló kokaint foglaltak le, és letartóztatták a vízi jármű 3 brit utasát.

Giga droggyárat kapcsoltak le Kolumbiában

A számítások szerint az üzemben naponta 500-800 kilogramm kokaint tudtak előállítani az ott dolgozók.

Drog-tengeralattjáróra bukkantak

A kolumbiai hatóságok lefoglaltak egy kábítószer szállításra használt tengeralattjárót.

Fél tonnás kokainfogás Hongkongban

Egy raktárban bukkantak a hozzávetőlegesen 77 millió dollár értékű drogra, nyolc embert tartóztattak le.

A fővárosban csaptak le a drogcsempészre

Kokaincsempészt fogtak el a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) rendőrei Budapesten.

100 milliárd forintos kokain


szerző:
2011.08.04. 08:49
100 milliárd forintos kokain

Rekordmennyiségű, 90 százalékos tisztaságú kokaint találtak a szervezett bűnözés elleni hatóságok egy angliai kikötőben horgonyzó jachton.

Játékvasút szállította a drogot

A postán az egyik Argentínában feladott csomagot vizsgálták meg, és a játékvasút belsejében 300 gramm kokaint találtak.

Drogbotrány a dán királyi balettnél

Egy lap azt állítja, két éve folyamatosan figyelmezteti a világhírű társulat vezetősége a táncosokat, hogy hagyjanak fel a kokainozással.

Kokaint rejtett a zászlórúd


szerző:
2011.07.08. 12:05
Kokaint rejtett a zászlórúd

Zászlórúdba rejtett kokaint foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei egy Argentínából érkező küldemény vizsgálata során.

Anya és fia együtt árulták a drogot

Anya és fia kerültek előzetes letartóztatásba kábítószer-kereskedelem miatt Szentendrén.

Rámegy a szívük a kokainélvezetre

Kutatók igazolták, hogy a kábítószer már akkor is árt a szívizomzatnak, amikor panaszokat vagy tüneteket még nem okoz.

25-ször ítélték el drog miatt a brit rocksztárt

Egy londoni bíróság fél évig tartó börtönbüntetésre ítélte Pete Doherty brit rocksztárt, miután bűnösnek vallotta magát kokainbirtoklás vádjában.

1200 adagnyi kokainnal a hasában bukott le

71 darab kokainkapszulát nyelt le egy macedón férfi, így próbálta meg az országba csempészni. Ez a mennyiség 1200 halálos adagnak felel meg.

Figyelemfelkeltés betonba ágyazott cipőkkel

Több ezer cipővel tiltakoztak a taposóaknák használata ellen Kolumbiában.

Cicifixben rejtegette a drogot


szerző:
2011.04.01. 16:10
Cicifixben rejtegette a drogot

Egyebek mellett LSD-bélyeget, kokaint és speedet rejtett annak a nőnek a melltartója, akit a napokban csíptek el a rendőrök Fóton társával együtt.

Kokain a Kennedy Űrközpontban

A hivatal szóvivője szerint összesen 4,2 grammnyi kábítószer volt a tasakban, amelyet további vizsgálatok végett továbbküldtek egy bűnügyi laboratóriumba.

Kutyafuttában szabadult volna a drogtól

Menekülés közben próbált megszabadulni a nála lévő kokaintól egy drogdíler Nyíregyháza határában, miután a kommandósok rajtaütöttek.

Példátlan kokain-fogás a Karib-tengeren

Rekordmennyiségű, három és fél tonna kokaint találtak egy olajszállító tankerban a Karib-tengeren.

Nem volt rózsa kokain nélkül

Több mint 70 kiló kokaint találtak a spanyol vámosok egy rózsaszállítmányban a madridi repülőtéren.

Charlie Sheen: kórházból az elvonóra

Bejelentkezett pénteken egy elvonóközpontba Charlie Sheen amerikai színész.

Lebuktak a spanyol drogkotyvasztók

Felszámolták az eddig ismert legnagyobb és legjobban felszerelt európai kokainlabort.

Drogos húsvéti tojásokkal bukott le egy férfi

Letartóztattak egy férfit, aki húsvéti cukortojásokba rejtve próbált meg kokaint csempészni.

Munkaidőben kokainozó orvosokat vizsgálnak

Hatósági vizsgálat indult, miután kiderült, egy olasz kórház dolgozói munkaidőben kokaint szippantanak.

Tonnás drogfogás és felszámolt bűnbanda

Két évig tartó olasz, szerb és szlovén közös rendőri akció során 79 embert tartóztattak le.

Ismét kokainnyelőt fogtak Ferihegyen

Az utas szervezetéből összesen 63 darab kábítószeres kapszula került elő. A lefoglalt drog értéke 30 millió forint.

Helikopterrel csempészték a drogot

A csoport Marokkóból szállított drogot Spanyolországba, ahonnan kocsikkal vitték tovább Franciaországba.

Kokainnyelőt fogtak Ferihegyen

Kokainnyelőt fogtak a vámosok a ferihegyi repülőtéren a napokban.

Hazazavarták Paris Hiltont


szerző:
2010.09.22. 09:58
Hazazavarták Paris Hiltont

Megtagadták Paris Hiltontól a japán bevándorlási hatóságok, hogy belépjen az országba.

Feltartóztatták Tokióban Paris Hiltont

Az örökösnő kétszer hathónapos, felfüggesztett büntetést kapott, ezért kérdezték ki Tokióban úticéljáról.

Vádalku Paris Hilton „rágó” ügyében

A szállodalánc örökös beleegyezett, hogy bűnösnek vallja magát drogbirtoklás vétségében, hogy elkerülje a bűnvádi eljárást.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való