Baleset-bűnügy

Varga Judit már rég dönthetett a brazil Escobar kiadatásáról, menetrend szerinti járattal vihetik a drogbárót

Nagy Attila KárolyNagy Attila Károly

2023. június 6. 16:39

Egybehangzó brazil sajtóértesülések szerint a magyar igazságügyi miniszter hetekkel ezelőtt úgy döntött, hogy Magyarország Belgiumnak adja ki Sergio Roberto de Carvalhót. Az rtl.hu információi szerint a nemzetközi körözés alatt álló kábítószer-kereskedőt vasárnap reggel szállítják Brüsszelbe kereskedelmi légi járaton.

Májusban a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen úgy döntött, kiadható a nemzetközi körözés alatt álló, tavaly Budapesten elfogott drogkereskedő, a brazil Escobarként is emlegetett Sergio Roberto de Carvalho – közölte még május 19-én a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség.

A drogbáró ellen kábítószer-kereskedelem és más bűncselekmények miatt a Belga Királyság európai elfogatóparancsot bocsátott ki, de Belgium mellett Brazília és az Egyesült Államok is körözte.

A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség tavaly nem sokkal Carvalho elfogása után, július 13-án azt közölte, hogy a brazil kábítószer-kereskedő kiadatási letartóztatásban marad. E döntés ellen a brazil férfi és védője azzal próbált fellebbezni, hogy a rossz brazil jogállami és börtönviszonyok miatt nem lehet a férfit hazájának kiadni. Idén februárban állítólag szökést is tervezett az előzetesben ülő Carvalho. A férfi kiadatásáról első fokon a Fővárosi Törvényszék 2023. március 27-án határozott, ezt a döntést hagyta helyben május 15-én a Fővárosi Ítélőtábla másodfokú eljárásában.

Varga Judit már rég döntött?

A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség május 19-i közleményében az állt, hogy Varga Judit igazságügyi miniszter dönti el, hogy a számba vehető államok közül – Belgium, Brazília vagy USA – melyiknek adja ki Magyarország a brazil férfit. 

A magyar igazságszolgáltatás szervei május 19-e óta, azaz csaknem három hete nem adtak ki semmiféle további tájékoztatást a kiadatási ügy fejleményeiről, 

így arról sem jelent meg hivatalos magyar tájékoztatás, hogy Varga Judit döntött-e már a kiadatásról, és ha igen, akkor miben áll a döntés lényege.

A brazil sajtó viszont május 20-22-e körül már arról cikkezett, hogy a magyar igazságszolgáltatás Sérgio Roberto de Carvalho Belgiumnak történő kiadatását hagyta jóvá. A brazil szövetségi rendőrség próbálta ugyan elérni, hogy Carvalhót Brazíliának adja ki Magyaroroszág, 

ám Varga Judit úgy döntött, hogy a belga kérésnek tesz eleget. 

A döntésben szerepet játszhatott, hogy Magyarország és Belgium a schengeni övezet tagállamaiként részei az Európai Unió közbiztonsági rendszerének. A TV Prefeito cikke szerint Brazília vagy az Egyesült Államok a továbbiakban Belgiumtól kérheti majd a drogbáró kiadatását.

Az rtl.hu-hoz belgiumi forrásokból eljutott információk szerint a brazil drogbárót június 16-án, péntek reggel szállítják repülővel Belgiumba egy kereskedelmi járaton.

Ezen a napon a Wizz Air magyar légitársaságnak van egy 6 óra 15 perckor induló, és Brüsszelben, a South Charleroi repülőtéren 8 óra 25 perckor landoló járata.

A világ legnagyobb drogkereskedőjének tartott, nemzetközileg több ország által is körözött bűnözőt nyilván a legszigorúbb biztonsági intézkedések mellett szállítják majd a belga fővárosba, tekintettel arra is, hogy magyarországi elfogása után szökéssel próbálkozott, és korábban is változatos módszerekkel bújt ki az igazságszolgáltatás alól. 

Frissítés: a szökési próbálkozás, ahogy cikkünk elején is fogalmaztunk, csak állítólagos volt. A feltételezés a Fővárosi Törvényszéken hangzott el Carvalho februári tárgyalásán, amikor a bírónő közölte, hogy egy ismeretlen személy részéről érkezett egy e-mail, amiben arra figyelmeztették a bíróságot, hogy a férfi meg akar szökni a börtönből.

Az értesülésekkel kapcsolatban levélben fordultunk az Igazságügyi Minisztériumhoz, valamint a belga szövetségi ügyészséghez. Egyelőre egyik féltől sem kaptunk megerősítést, amint bármelyik igazságügyi szerv válaszol, beszámolunk róla.

Kicsoda Carvalho?

A brazil csendőrség egykori őrnagya az 1990-es évek elején kezdett bele a kokaincsempészetbe. Brazíliában többször is letartóztatták, de valahogy mindig kiszabadult. Nemzetközi drogcsempészhálózata főleg Brazíliából és főként Belgiumba szállította a kokaint, onnan terítették Európa-szerte, de voltak érdekeltségei Dubajban, Afrikában és több dél-amerikai országban is. A hatóságok szerint Carvalho 2017 és 2019 között 45 tonna kokaint csempészett Dél-Amerikából.


A 2020-as években már Európában élt és bujkált, Portugáliában az utolsó pillanatban csúszott ki a hatóságok kezei közül, és utána kelet-európai országokon, köztük Magyarországon keresztül folytatta üzelmeit. Sergio Roberto de Carvalhót 2022. június 21-én fogták el a magyar fővárosban, egy Vígadó téri étterem teraszán. Sergio Roberto de Carvalhóról szóló részletes cikkünket itt tudja elolvasni

Nyitókép: Varga Judit Facebook-oldala / Bandeirantes

#Baleset-bűnügy#sergio roberto carvalho#kiadatás#varga judit#belgium#brazília#egyesült államok#kokain#drogkereskedő#drogcsempész#ma

Címlapról ajánljuk