Cikkek

Visszaemlékezéssel ünnepeljük a Válótársak sztárjának születésnapját

A Jászai Mari-díjas Scherer Péter november 16-án ünnepli 56. születésnapját. A jeles nap alkalmából összegyűjtöttük Jakab Dávid néhány emlékezetes pillanatát a Válótársakból, mi így kívánunk boldog születésnapot a színésznek!

Cikkek

Kálmán Olga: „Sárközi Ákos egy ufó!”

Bár Kálmán Olga és Nébald Olivér már az elődöntőben kiestek a Konyhafőnök VIP-ből, Sárközi Ákos tárt karokkal várta őket a Borkonyhában, ahol Olga elképesztő titokra döbbent rá...

Cikkek

Kórházba került A mi kis falunk színésznője!

A sorozatban Dorkát alakító színésznő a konyhában sebesítette meg magát, aminek a folytatása egy éjszakába nyúló kórházlátogatás lett.

Cikkek

Shakira komoly betegséggel küzd!

Az énekesnőt azonnali hatállyal eltiltották az orvosai a koncertezéstől.

Cikkek

Johnny Depp erotikus szerepet kapott Marylin Manson új klipjében!

A minap jelent meg az énekes vadonatúj videoklipje, melyben a híres színész is feltűnik, de nem is akárhogy.

Cikkek

Egy újabb világsztárt vádolnak szexuális zaklatással!

Kevin Spacey után most John Travoltát vádolják azzal, hogy 2000-ben molesztált egy fiatalembert.

Cikkek

Tóth Gabi megható bejegyzése garantáltan könnyeket csal a szemedbe

A 2017-es Comet legjobb női előadó kategóriájában jelölt Tóth Gabi évekkel ezelőtt önzetlenül segített egy embertársán, aki egy hat hónapos babát hordott a szíve alatt.

Cikkek

Vajon ki a legcukibb sztárszülő?

Kiss Ádám az utazásain andalog kisslányával, Istenes Bencéék vlogban örökítik meg a legédesebb és legkimerítőbb pillanatokat, sőt Nádai Anikó és Sebestyén Balázs se rejti véka alá a gyereknevelés titkait.

Cikkek

Mi történt eddig a Konyhafőnök középdöntőjében?

Rengeteg harc és küzdelem tarkította a középdöntő első fordulóját, ráadásul ma este véget ér a verseny első szakasza. De mi volt eddig? Emlékezz vissza velünk a drámai, ötletes és vicces pillanatokra!

Cikkek

Itt vannak az újabb képek Beyoncé ikreiről!

A két baba ennél cukibb már nem is lehetne.

Cikkek

Így festettek a világsztárok a 2017-es Kormányzók bálján!

Olyan sztárdömping volt a tegnap esti gálán, hogy nem győztük kapkodni a fejünket! Nézd meg te is, hogyan pózoltak a hírességek a vörös szőnyegen!  

Cikkek

Újabb családtaggal bővült a Peller-família!

Évek óta dédelgetett álma vált valóra Lukács Mikinek, de vajon mit szólnak az új jövevényhez a családtagok?

Cikkek

Wossala Rozina tejben-vajban fürdik!

Napjaink egyik legaktuálisabb kérdése az ételallergia, hiszen a laktózérzékenység is számos embertársunk életét keseríti meg. No de hogy jön ehhez Wossala Rozina? Mutatjuk!

Cikkek

Emlékeztek még Puskás Dani óriás szívatására?

Egy éve történt, hogy Puskás Peti öccse, Dani úgy megviccelte az RTL.hu stábját, hogy a történteket azóta is emlegetjük.

Cikkek

Adam Levine elárulta: kisfiú vagy kislány?

Korábban már mi is írtunk a nagy örömhírről, hogy Adam Levine édesapa lesz, és most a pici neme is kiderült! Lássuk, ki rejtőzködik a pocakban!

Cikkek

Vérüket adták az Éjjel-Nappal Budapest sztárjai

Az ország egyik legsikeresebb napi sorozata ismét egy jó ügy mellé állt. A főszereplők vezetésével több mint 30 stábtag közösen adott vért a Klauzál Gábor Budafoki-Tétényi Művelődési Központban.

Cikkek

Pumped Gabo elszerette VV Soma barátnőjét?

A több éve tartó barátságnak gyorsan végeszakadt, mikor a ValóVilág nyertese megtudta, Gabo és Luna bizony szerelmesek egymásba.

Cikkek

Igaz a hír: ismét apuka lesz a 60 éves színész!

Alec Baldwin felesége, Hilaria az Instagramján tette közzé a nagy hírt.

Cikkek

Radics Gigi ismét világsztárral énekelhetett!

Az X-Faktor mentora és Jamie Foxx egyszer már dalra fakadtak közösen, most pedig újra együtt énekelhetett Gigi és a filmcsillag.

Cikkek

Ilyen cuki fotót még biztos nem láttál Sebestyén Balázsról!

A műsorvezető egy nem mindennapi képet osztott meg magáról közösségi oldalán.

Cikkek

ÉNB Maja babát vár!

Maja 4 év után búcsúzott az Éjjel-Nappal Budapesttől, és most magánélete egy fontos fordulóponthoz érkezett, ugyanis babát vár! Vagy babákat? Mutatjuk!

Cikkek

A Barátok közt színésznője csodálatos átalakuláson ment keresztül!

Varga Izabella bizony szeret mindig megújulni, mintahogy most is.

Cikkek

Íme a TOP10 halloweeni sztárjelmez!

Ugye te is beöltöztél tegnap este? Természetesen a sztárvilág színe-java sem hagyhatta ki a jelmezbebújást! Mutatjuk a legfrappánsabb maskarákat!

Style

Látnod kell Farkas Franciska új frizuráját!

A gyönyörű színésznő kedvenc fodrászánál járt a minap, így új frizurával vág bele a Los Angeles-i kalandba.

Cikkek

Előkerült VV Soma erotikus videója!

A ValóVilág powered by Big Brother nyertese megszólalt az ügyben.

Cikkek

A híres színész bevallotta: "Meleg vagyok!"

Kevin Spacey-t a napokban szexuális zaklatással vádolják. A House of Card főszereplője reagált a történtekre.

Cikkek

Elképesztően cuki gyerekkori fotón a Halott Pénz alapítója

Marsalkó Dávid vasárnap ünnepelte a születésnapját, a jeles nap alkalmából pedig egy babakori képet osztott meg magáról Instagramján. Nézd meg, milyen cuki volt 33 éve a Halott Pénz rappere!

Cikkek

Felejthetetlen emlékesttel búcsúzott a Linkin Park Chester Benningtontól

A több mint háromórás koncerten az elhunyt énekes barátai, kollégái és szerettei léptek fel.

Cikkek

Új műsorral jelentkezik Fördős Zé!

A sorozatban egyszerű, „megúszós” kaják receptjeit mutatják majd be, vasárnaponként az RTL Klubon.

Videók

Érkezik a Zé Magazin!

Finomak, egyszerűek és gyorsan elkészíthetőek, más szóval, ezek a megúszós kaják. A nyolc részes sorozatban ilyen ételek receptjeivel találkozhattok majd, vasárnaponként 12:30-kor az RTL Klubbon!

Cikkek

Megdöbbentő változás: rá sem ismertek így Eva Longoriára!

A színésznő úgy döntött, mostantól teljesen megújul, ami a karrierjét illeti.

Cikkek

Ausztriába készülnek az Éjjel-Nappal Budapest sztárjai

Az ÉNB sztárjai hamarosan ismét felcsatolják a síbakancsot! Ennek alkalmából pedig egy nemes célra hívták fel a figyelmet!

Cikkek

Less be te is Kálmán Olga és Anger Zsolt gasztrorandijába!

A műsorvezető és a színész gasztroszenvedélye megállás nélkül dübörög. A páros most egy nem mindennapi közös főzésre adta a fejét. Mutatjuk!

Cikkek

Így örültek a Comet idei esélyesei a jelölésnek!

Október 25-én kihirdették a 2017-es Comet díjátadó jelöltjeit. A nagy hírt a jelöltek többsége a közösségi oldalán is megosztotta követőivel. Ezeket gyűjtöttük össze Nektek! Ha lemaradtál a sajtótájékoztató élő közvetítéséről, nézd meg extra videónkat az eseményről!

Cikkek

A Barátok közt színésznője szerelmes lett első látásra!

Nagy Alexandra őszintén mesélt arról, hogyan hódította meg a szívét Maxi.

Cikkek

Tippelj, ki a legvakmerőbb a Konyhafőnök VIP sztárjai között?

Gasztrokalandor és óvatos duhaj? Majomagy és bébi állat? Vajon mennyire bevállalósak a Konyhafőnök VIP sztárjai? Derítsd ki te is!

Cikkek

Lilu: ˝Megviselt, hogy álmodtam a szereplők arcával.˝

A „Keresem a családom!” műsorvezetője 20 éve televíziózik, miközben rengeteg minden változott, de nemcsak a világban, hanem önmagában is.

Cikkek

Taylor Swift ledobta a textilt?

Az énekesnő legújabb klipje előreláthatóan ismét felrobbantja majd az internetet, a világsztár ugyanis egy pucér robotot alakít. Most néhány jelenetet meg is mutatunk a készülő videóból!

Cikkek

12 évvel fiatalabb szerelméért hagyja el feleségét a színész!

Újabb sztárválásnak lehetünk szemtanúi! Úgy tűnik, Ewan McGregor búcsút mond a gyönyörű feleségének.

Cikkek

Justin Timberlake bejelentését mi megkönnyeztük!

Az énekes közösségi oldalán osztotta meg az örömhírt...

Cikkek

Halloweeni készülődés az RTL műsorvezetőjével!

Október 31-én az angolszász országokban, sőt manapság az egész világon ellepik az utcákat a jelmezes alakok és a világító töklámpások. Halloweent egyre többen ünneplik Magyarországon is, és ezzel Lilu sincs másként, aki máris kifaragta a kreatívabbnál kreatívabb töklámpásait a közelgő napra.

Cikkek

Bréking! Eljegyezték a Barátok közt színésznőjét!

A hírt maga a menyasszony, Nyári Dia osztotta meg közösségi oldalán. 

Cikkek

Opitz Barbarának felejthetetlen élményben volt része

A gyönyörű énekesnőnek az X-Faktor 2017 óta gyökeres fordulatot vett az élete. Nemrég egy hihetetlen utazáson vett részt, ráadásul második klipje is megjelent.

Cikkek

Alexa is távozik az Éjjel-Nappal Budapestből

Maja után, a műsor másik régi szereplője is búcsút mond a népszerű napi sorozatnak.

Cikkek

Demi Lovato: „mindenhol kokainoztam”

Az énekesnő döbbenetes vallomást tett.

Cikkek

Tudjátok, mi a közös Beyoncéban és Kim Kardashianban?

Egy aprócska dologban pedig nagyon is megegyeznek…

Cikkek

Búcsút mondott az Éjjel-Nappal Budapestnek egyik legrégebbi szereplője

Közel 4 év után távozik az egyik legnépszerűbb napi sorozatból, az Éjjel-Nappal Budapestből, Maja.

Cikkek

Könnyeivel küzdött Peller Anna

A mai Reggeli igazán rendhagyóra sikerült, ugyanis a szülinapos színésznő körül forgott ma minden és mindenki...

Cikkek

Mi van Szabó Győző és Gubás Gabi között?

A két népszerű színész nem csak a képernyőkön hódít, hiszen színházi előadásaik mellett most valami egészen rendkívülit fundáltak ki!

Cikkek

Milyen egy romantikus vacsora? - A Konyhafőnök sztárjai elárulták!

Gyertyafényes vacsora? Mindenmentes édességek? Egy ínycsiklandozó steak vagy egy egyszerű csirkepaprikás? Így néznek ki a romantikus vacsorák a versenyzők szemével!

Cikkek

Még mindig tombolnak az érzelmek Tóth Gabi és Molnár Tibi között?

A Pimaszúr átcuccol legújabb adásában Trap Kapitány egyik napjába pillanthattunk be, ahol a legédesebb részlet az volt, amikor beugrott a lakására exe, Tóth Gabi is. Az énekesnővel kielemezték a kapcsolatukat.

Cikkek

Solti Ádám üzent az aggódó rajongóknak!

Pár napja még az a hír járta, hogy a Barátok közt színésze öregkorára kerekesszékbe kerülhet.

Cikkek

Földes Eszter: ˝Sajnos szereposztó dívány létezik˝

A Válótársak színésznője közösségi oldalán mesélt szörnyű tapasztalatairól.

Cikkek

Sárközi Ákos ismét bebizonyította: ő a legcukibb séf!

Tegnap rajtolt a Konyhafőnök VIP második évada, ahol természetesen meglepetésekből most sem volt hiány!

Cikkek

Hivatalos: bekötötték Michael Fassbender fejét!

A 40 éves színész három év után úgy döntött, hogy elveszi feleségül színésznő kedvesét. Már régóta benne volt ez a házasság a levegőben. A két gyönyörű ember Ibizán mondta ki a boldogító igent egymásnak.

Cikkek

Elütötték a világhírű énekest!

A baleset érinteni fogja a zenész fellépéseit is, de egyelőre nem árultak el további részleteket...

Cikkek

Joe Jonas eljegyezte barátnőjét!

Az énekes és Sophie Turner egy éve alkot boldog párt, és a nemrég posztolt Insta-fotók alapján úgy tűnik, révbe ért a kapcsolatuk!

Cikkek

Nem fogod elhinni, hogy ki kért először kölcsön a Survivor győztesétől!

Pénteken lezajlott a Survivor döntője, és kiderült, hogy Iliász nyerte a 20 millió forintos fődíjat. A ValóVilág egykori játékosa pedig máris bepróbálkozott a túlélőshow győztesénél, hátha neki is csurran-cseppen egy kis pénz...

Cikkek

Pink hogy lehet ennyire jófej? – VIDEÓ!

Nézd meg te is a világ egyik legcukibb interjúját, ami az énekenővel készült.

Cikkek

Gáspár Bea kitett magáért!

Az előző Konyhafőnök VIP nyertese finomabbnál finomabb ételekkel kápráztatja el követőit. Ráadásul, most vadiúj konyhájába is bepillanthattunk!

Cikkek

Lakatos Márk "csupaszra" borotválta magát!

A stylist nagy változásra adta a fejét. Szó szerint, ugyanis egyik pillanatról a másikra búcsút mondott a már-már kultikussá vált bajusznak.  Nézd meg te is, hogyan fest a borostás Márk!

Cikkek

Kovács Dóri és Szabados Ági mindent maguk mögött hagytak!

Nem kell megijedni, csak egy picit félretették a munkát, hogy pihenhessenek egy jót. Most azonban nem pasijaikkal, hanem a barátaikkal utaztak el egy meseszép helyre.

Videók

Exkluzív! Így készült Opitz Barbi legújabb videoklipje!

Ellátogattunk a klipforgatás helyszínére, ahol Barbi és Burai Krisztián is mesélt a közös munkáról és a dal születéséről. Kukkants be a kulisszák mögé!

Cikkek

Hoppá! Justin Bieber színészi babérokra tör?

A világsztár úgy döntött lecseréli a mikrofont a filmvászonra? A jóképű énekes korábban már kacsingatott a filmes szakma felé. Szerintetek most összejön neki? 

Cikkek

Törőcsik Mari intenzívre került!

A színésznő többször is kórházi kezelés alatt állt az idei év során, és bár úgy tűnt, a nyár végére javult az állapota, most ismét kórházba szállították őt.

Cikkek

Miley Cyrus: ˝be voltam szívva a Wrecking Ball forgatásán˝

Az énekesnő is beszállt a híres Carpool Karaoke-ba, ahol őszintén mesélt múltjáról és jelenéről.

Cikkek

Hoppá! Sebestyén Ági megmutatta új pasiját!

Nemrég még arról találgattunk, vajon ki lehet a Sebestyén Ági oldalán pózoló fiú, de most lehullt a lepel a titokról! Lássuk, ki az a rejtélyes srác!

Cikkek

Íme 3 híresség, akik valójában doktorok!

Mi a közös Liluban, Dobó Ágiban és Thuróczy Szabolcsban? Sikeresek, tehetségesek és egy ország ismeri őket! De mi most nem erre gondoltunk, hanem valami egészen másra…

Cikkek

Eminem durván beszólt az Amerikai Egyesült Államok elnökének

A híres rapper több mint négy perces videóját kedd éjjel élőben közvetítették a BET Hip Hop Awards gáláról.

Cikkek

Magyarországra látogatott a Harry Potter sztárja!

Lassan több sztár fordul meg kis hazánkban, mint Hollywoodban. A napokban a sikersorozat egyik fő gonosza érkezett hozzánk, azt is megmutatjuk, miért!

Cikkek

Madonnának ez most biztos nem esett jól!

Az énekesnő egyre távolabb kerül nagyfiától, és semmit sem tud tenni ellene.

Cikkek

Újra együtt a Konyhafőnök VIP zsűrije!

Október 16-án indul a gasztroreality második évada, és úgy tűnik, a zsűri máris készül a nagy napra, hiszen újra összeültek egy kicsit. Most viszont nem zsűriztek, csak átadták magukat az élvezeteknek.

Cikkek

Wossala Rozinának ekkora alapanyaggal még nem volt dolga!

A Konyhafőnök női zsűritagjának napjai egy pillanatig sem unalmasak! Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az az Instára feltöltött fénykép, amit sokan bámulhattak tátott szájjal...

Cikkek

Lesd meg te is, hogyan készülnek a sztárok a Konyhafőnökre!

Hamarosan kezdetét veszi a Konyhafőnök VIP második évada az RTL Klubon, és a lelkes sztárok már gőzerővel készülnek a merész megpróbáltatásokra! Vágó Piros és Lola őszintén meséltek érzéseikről.

Cikkek

5 dolog, amit biztos nem tudtál a születésnapos Palvin Barbiról!

Szuperszexi, hihetetlenül sikeres, és az egész világ a lábai előtt hever. Jöjjön az öt legszexibb kép a gyönyörű modellről, öt nemmindennapi ténnyel, amit nem biztos, hogy tudtál róla!

Cikkek

Ma este Anger Zsoltnál alszanak Papp Gergőék!

Múlt héten elrajtolt a Pimaszúr átcuccol legújabb évada, most viszont újabb ottalvás van soron, a Konyhafőnök VIP leendő versenyzője, Anger Zsolt mutat meg magából egy kicsit többet.

Cikkek

Hoppá! VV Krisztián megmutatta a „meztelen igazságot”!

Hoppá! VV Krisztián megmutatta a „meztelen igazságot”! 18

A ValóVilág powered by Big Brother macsója ismét bebizonyította, hogy nem egy szégyenlős alkat.

Cikkek

Bréking: Lady Gaga megmutatta szerelmét!

Az énekesnő most először mutatta meg kedvesét a nyilvánosságnak.

Cikkek

Egy hétvégén két szülés: már javában zajlik a ˝Jön a baba Hadas Krisztával˝ forgatása!

A műsor készítői nem sokat aludtak az elmúlt két napban, ám ezt egyáltalán nem bánják...

Cikkek

Gyász: elhunyt Aradszky László!

A táncdalénekest vasárnap este, otthonában érte a halál. A hírt a gyászoló család tette közzé a művész közösségi oldalán.

Cikkek

Bódi Sylvinek egy sorsdöntő találkozásban volt része!

A gyönyörű modell ismét a habokat szeli, miközben egy találkozás mindent megváltoztatott az eddigi életében...

Cikkek

Istenes Bence és Fluor Tomi megmondják a tutit!

A két macsó úgy döntött elárulnak néhány titkot magánéletükről! Ám a sztorik mellett, segíteni is szeretnének bajba jutott férfi társaikon.

Cikkek

Miley Cyrus neked is könnyeket fog csalni a szemedbe!

Az énekesnő Jimmy Fallon show-jában olyat tett, amire rég volt példa.

Cikkek

Ezt látnod kell: a legcukibb sztárkedvencek!

Emlékezzünk meg azokról, akik a legszomorúbb napokon is mosolyt csalnak az arcunkra: tegnap volt az Állatok Világnapja! Ennek alkalmából összegyűjtöttük nektek hírességeink legtündéribb négylábúit. Induljon a cukimustra!

Cikkek

Kovács Dóri újra műsort vezet az RTL Klubon!

A második évadban is Kovács Dóra vezeti az RTL Klub luxusmagazinját, a HighLife-ot, amely hetente jelentkezik a csatornán.

Cikkek

Hoppá! Sebestyén Ági az ex-villalakóra cserélte Pumped Gabót?

Úgy tűnik, nem sokáig volt magányos a gyönyörű fitneszmodell, ugyanis egy Instára posztolt kép egyértelműen arra utal, hogy gyorsan túltette magát Pumped Gabón.

Cikkek

Így változtatta meg Teréz és Katalin életét a „Keresem a családom!”

Az ikertestvérek 53 év kihagyás után már a harmadik születésnapjukat ünneplik együtt.

Cikkek

Palvin Barbi most szingli vagy sem?

A modell szerelmi élete kezd egy brazil szappanoperához hasonlítani, legalábbis az Instagramja alapján. Eddig azt hittük foglalt a szíve, most viszont úgy tűnik valami történhetett a magánéletében.

Videók

Mit kell tudni a 20 éves RTL új arculatáról?

A csatorna kreatív igazgatója az RTL20 születésnapi rendezvényén mesélt a megújult arculat jelentéséről és hátteréről.

Cikkek

Szulejmán-rajongóknak: tudod, ki van a képen?

Teszteld magad! Hétköznapi öltözékben is felismered kedvenceidet?

Cikkek

Vajon mi a közös Szabados Ágiban és Harry Potterben?

A gyönyörű műsorvezetőről eddig sem volt titok, hogy imádja a könyveket. Ráadásul most szombaton megrendezte élete első irodalmi találkozóját!

Cikkek

Cukiság a tetőfokon - Támadnak az „instamamik"

Az „instamamik” felrobbantották az internetet! A boldog családi képeket megosztó anyukák rengeteg követővel büszkélkedhetnek, és bizony több híres kismama is beállhat a sorba!

Cikkek

Istenes Bence és Csobot Adél folyton versenyeznek!

A szerelmesek újabban vlogbejegyzésekben mutatják be kölni életüket, és bevalljuk őszintén: ráfüggtünk egy picit a videónaplóikra. Legutóbb kiderült: ha a győzelemről van szó, Bence a legnagyobb hazug a világon!

Cikkek

Ezek a pillanatok határozták meg Puskás Peti életét!

Vajon mik voltak azok az események, amik megihlették az X-Faktor mentorát zenei karrierje során? És mi volt gyermekkora legkínosabb pillanata? Most eláruljuk...

Cikkek

Itt az alkalom, dönts te a Berényi Kft. sorsáról!

Szerinted ki a legalkalmasabb arra, hogy a kezébe vegye a cég irányítását, amíg Miklós nem épül fel?

Cikkek

Ma te is Harry hercegtől fogsz elolvadni! Figyelj!

Minden napra kell valami hiper cukiság, ami feldob és felvidít egy kicsit. A mai töltést nem más, mint az angol előkelőség adja meg nekünk. A nap videója jön!

Cikkek

Beyoncé csodálatos ajándékkal lepte meg Lady Gagát

Az énekesnő meg is osztotta közösségi oldalán a kedves meglepetést.

Cikkek

Megkérték Radics Gigi kezét?

Bizony igaz a hír, mint az is, hogy az X-Faktor többi mentora is került már különös szituációba.

Cikkek

ÉNB Tamara repülni is képes!

Gondoltad volna, hogy Joe vadonatúj szerelme sikeres sportoló? Nem fogod elhinni, melyik sportág megszállottja!

Cikkek

Milyen jelmezbe bújtatnátok a Konyhafőnök zsűrijét?

A Konyhafőnök Juniorban a rengeteg feladat és az igazán nehéz kihívások mellett azért mindig akad egy kis idő a mókára is.  A zsűri ugyanis mindig benne van a meglepetésekben. Számtalanszor huppantak már jelmezbe is, melyik volt a kedvencetek?

Videók

Szabados Ági hatalmas dobásra készül!

Eddig sem volt titok, hogy a gyönyörű műsorvezető imádja az irodalmat, most szombaton pedig élete legelső rendezvényére is sor kerül! Ágit az olvasás szeretetéről, és a „Nincs Időm Olvasni” kihívásról kérdeztük, sőt azt is elárulta, hogyan képzeli el magát nyugdíjas éveiben...

Cikkek

Bréking: Rékasi Károly visszatér a Barátok köztbe!

A színész a ma Reggeli műsorban elárulta, hogy hamarosan újult erővel forgathat a „Mátyás király téren.”

Videók

RTL20: Nézz be Puskás Petivel a kulisszák mögé!

A csatorna 20. születésnapja alkalmából zártkörű bulival várta vendégeit. Ezért most Puskás Peti, az X-Faktor mentora kalauzol titeket körbe a székházban.

Cikkek

Kulisszatitok: ilyen egy riasztás, ha tényleg „Jön a baba Hadas Krisztával!

Már forog az RTLII legújabb doku-reality sorozata, ahol bizony lesznek izgalmas percek. Ezt már most elárulhatjuk!

Cikkek

20 év után kiderült, ki gyilkolta meg a híres rappert!

1996 óta találgatják, ki lőtte le Tupac Shakurt. Most kiderült az igazság!

Cikkek

Sárközi Ákos visszautasíthatatlan ajánlatot adott a kicsiknek!

A Séf rendkívüli lehetőséget adott A Konyhafőnök Junior két gyerkőcének: kipróbálhatták magukat Michelin-csillagos étterme konyhájában! Kíváncsi vagy, kik voltak azok? Eláruljuk!

Cikkek

Tóth Andi szexi fotóval nyűgözte le rajongóit!

A gyönyörű énekesnő nagyon odafigyel az egészséges életmódra. Folyamatosan sportol és ez természetesen alakján is meglátszik! Legutóbb, közösségi oldalán mutatta meg domborulatait.

Cikkek

Lesd meg velünk a Konyhafőnök VIP 2 versenyzőit!

A héten a Reggeliben végre kiderült, kik küzdenek majd meg a győzelemért a gasztroreality következő évadában. Most pedig gyorsan végig vesszük még egyszer, kikről is van szó, egy galériában.

Cikkek

˝Nyugodtan halok meg˝ - Nézd vissza a Keresem a családom! megható történetei!

A híres doku-reality hamarosan új évaddal jelentkezik, de addig is nézd vissza azokat a videókat, melyeket nem tudod könnyek nélkül végignézni!

Videók

Kukkants be, milyen volt az RTL 20. születésnapja!

Újabb mérföldkőhöz érkezett az RTL Klub: 20. születésnapja alkalmából megújult külsővel várta vendégeit a székházba. Most te is bepillanthatsz a zártkörő rendezvényre!

Cikkek

Boldog születésnapot, Szabó Zsófi!

Tegnap az RTL Klub ünnepelt, ma pedig Szabó Zsófi a soros: a Story Extra gyönyörű műsorvezetőjének ma van a születésnapja!

Cikkek

Kitetováltatta magát a Konyhafőnök zsűritagja!

Sárközi Ákosról eddig is tudtuk, hogy rajong a tetoválásokért, a Séf jobb karja szinte teljesen kivan varrva, és úgy néz ki, most úgy döntött, hogy ideje a másik akrját is kidíszíttetnie.

Cikkek

Wossala Rozina és édesanyja ikrek is lehetnének!

Nemrég a Konyhafőnök Juniorban vendégeskedett Kánya Kata, ahol leleplezte lánya gyerekkori kedvenceit. A gyerekeket sokkolta a hasonlóságuk, de milyen valójában kettejük kapcsolata?

Cikkek

20 éves az RTL Klub: így ünnepeltek a sztárok!

Nézd meg, mi történt a bulin, és hogyan szülinapoztak a híres vendégek!

Cikkek

Nektek melyik Barátok közt „szelfi” jön be a legjobban?

A híres sorozat jóképű színészei közül garantáltan nem lesz könnyű választani...

Cikkek

Nyilvánosságra került egy magyar hírességekről készült sokkoló fotósorozat!

Nyilvánosságra került egy magyar hírességekről készült sokkoló fotósorozat! 18

Zimány Linda megkínozva? Dombóvári István hurokra húzva? Horváth Éva az utcára dobva? Ilyen és ehhez hasonló helyzetekbe láthatunk ismert embereket. Vigyázat, felkavaró képek következnek!

Cikkek

Palvin Barbi megállás nélkül váltogatja a pasikat?

Lassan követhetetlenné válik, hogy a magyar modell éppen kivel van együtt. Szóba került már Dzsudzsák Balázs, Julian Perretta, most viszont két új név miatt is pörög az internet. Szerinted ki az igazi „Mr. Palvin”?

Cikkek

Szuperszexi lesz az őszi sminktrend!

Főleg, ha azt kedvenc hírességeink prezentálják! Összegyűjtöttük a legvagányabb sminkeket őszre, melyből nyugodtan lehet ötletet is meríteni.

Cikkek

Hoppá! Nagy Alexandra fehér ruhába bújt!

A Le Diner en Blanc második alkalommal hódít Budapesten, ahol számos hazai sztár bulizott hajnalig. Kíváncsi vagy, kik azok? Eláruljuk!

Cikkek

Mindenki kiakadt: Channing Tatum túl pikáns képeket csinált feleségéről?

A színész imádja élete párját, és ezt szereti képekkel is kifejezni. Rendszeresen készít intim és szexi fotósorozatokat Jennáról, most viszont sikerült felhúzniuk pár követőjüket.

Cikkek

VV Aurelio barátnőjének elege lett!

A ValóVilág egykori győztese immár két éve él boldog párkapcsolatban. Párja, Dominika viszont nem érzi annyira felhőtlennek a viszonyukat, mint Aurelio, ezért ultimátumot adott barátjának.

Cikkek

Peller Anna: „Miki, gyereket akarok!”

A Reggeli főzőshow egy csöppet másképp alakult, mint szokott…

Cikkek

Szerinted is botrányos Rihanna új stílusa?

Az énekesnő mostanában rengeteg negatív kritikát kap vadonatúj ruhái és az alakja miatt. Vajon tényleg baj van? Szavazz!

Cikkek

Egyre súlyosabb Lady Gaga betegsége!

Az énekesnő már az európai turnéját is lemondta…

Cikkek

Szakított a sztárpár?

A világhírű énekesnő és a sztárfocista már nem alkot egy párt? Utánanéztünk, hogy mi áll a háttérben!

Cikkek

VIDEÓ: halála előtti utolsó felvételen még mosolyog a Linkin Park énekese

Chester Benningtonról készült videót az özvegye tette közzé…

Cikkek

Gubík Ági kiégett színésznőt alakít a színpadon

A Barátok közt sztárjai, Gubík Ági (Ágnes) és Hajnal János (Kristóf) egy kétszereplős darabban játszanak együtt, ami mindkettejük számára életük egyik legjelentősebb szerepe. A nézőnek feledhetetlen élményben van része a feszült, kiélezett helyzetek miatt.

Cikkek

Jennifer Lawrence nekiesett egy budapesti rajongójának

Jennifer Lawrence sokak kedvenc színésznője jelenleg, amiben semmi meglepő nincs. Tehetséges, csinos, és még jófej is, legalábbis a legtöbb róla szóló hír ezt sugallja. Úgy tűnik azonban, hogy egy rajongót már biztosan elvesztett, ráadásul kis hazánkból.

Cikkek

Istenes Bence hatalmas lépésre szánta el magát!

Bombaként robbant a hír, a Survivor műsorvezetője úgy döntött, megkéri szerelme, Csobot Adél kezét! Közösségi oldalukon a pillanatot is megosztották rajongóikkal!

Cikkek

Kórházba került a világsztár!

A napokban súlyos fájdalommal szállították kórházba Lady Gagát. Most kiderült, mi is az a betegség, ami megtámadta!

Cikkek

Konyhafőnök VIP: nagy bejelentés érkezik a hétfői Reggeliben!

Mindenki tűkön ül, hogy vajon az eddig ismert három név mellett, kik lesznek azok a sztárok, akik a Konyhafőnök VIP második évadában megküzdenek egymással. Jó hírünk van: már nem kell sokáig várni!

Cikkek

Kínos felvétel: most akkor mi is van Emma Stone és Jennifer Lawrence között?

A színésznők ennyire még sosem viselkedtek furcsán egymással...

Cikkek

Életmentő műtétre volt szüksége a gyönyörű világsztárnak!

Selena Gomeznél több mint három éve diagnosztizáltak lupust. Bár az énekesnő kitartóan küzdött a betegség ellen, veséi felmondták a szolgálatot.

Cikkek

Ezektől a képektől még jobban várod majd A mi kis falunk folytatását!

A sikersorozat színészei gőzerővel dolgoznak a második évadon, ráadásul a viccesebbnél viccesebb, sőt érzelmesebb képeiket is megosztották rajongóikkal.

Cikkek

Adam Levine másodszor is apa lesz!

A Maroon 5 énekesének felesége tegnap jelentette be a nagy örömhírt: férjével második babájukat várják! Sőt, máris posztolt egy képet a gömbölyödő pocakjáról!

Cikkek

Három dolog, amit biztos nem tudtál a Válótársak színészeiről!

Május óta forog a harmadik évad, melyről egyre több titok lát napvilágot. Most azonban a színészeket vettük górcső alá és róluk árultunk el néhány meglepő tényt!

Cikkek

Lilu elvállalta élete egyik legnagyobb szerepét!

A műsorvezető büszkébb és boldogabb már nem is lehetne…

Cikkek

Nyári Dia bátorsága nem ismer határokat!

A Barátok közt színésznője ismét meglepte rajongóit: olyasmire vetemedett, amitől mindenkinek leesett az álla!

Cikkek

Napi cuki: Kate Hudson és kisfia olyanok, mint két tojás!

Korábban már írtunk róla, hogy a színésznő megvált a csodás szőke tincseitől. A kopaszon is szépséges Kate most egy nagyon édes családi fotót posztolt, amitől neked is szebb lesz a napod!

Cikkek

Megható videót osztottak meg rajongóikkal Peller Annáék!

A Reggeli egyik házigazda párosa immár 8 éve alkot boldog házaspárt. A tegnapi házassági évforduló alkalmából egy gyönyörű esküvői videót tettek nyilvánossá közösségi oldalukon.

Cikkek

A Barátok közt egykori színésznője élő adásban sírta el magát

Csomor Csilla a mai Reggeliben mesélt magánéleti válságáról…

Cikkek

Igent mondott a gyönyörű műsorvezető!

Tücsi élete egy cseppet sem mondható unalmasnak. Amellett, hogy videóblogot indított, párja is feltette számára a kérdések kérdését. A szépséges modell persze egy percig sem habozott a válasszal!

Cikkek

Megmutatta csodaszép kisbabáját az ÉNB egykori sztárja

Csákány Mónika szeptember 10-én hozta világra kislányát…

Cikkek

Sebestyén Balázs: ˝mekkora barom vagyok én˝

A műsorvezető és kisfia nagy ijedtségen vannak túl...

Style

Szuperszexi őszi divat tippek sztárjainktól!

Egy új évszak beköszönte mindig izgalmas, különösen a divatrajongók számára. Megérkeznek ugyanis a legújabb kollekciók. De vajon mit viseljünk az átmeneti időszakban? Kedvenc hírességeink segítenek!

Cikkek

Nem hiszed el, milyen színű lett Palvin Barbi haja!

Barbi már nem egyszer lepte meg a nagyérdeműt, ugyanis a gyönyörű modell képes újra meg újra előrukkolni valami olyasféle újdonsággal, amitől mindenki szája tátva marad!

Cikkek

Sváby András újra a konyhában brillírozott!

A műsorvezető a Konyhafőnök VIP-ben már bebizonyította, hogy igazán kreatív és talpraesett a konyhában, most újra beállt a pultba! Visszatért!

Cikkek

Újra együtt a Konyhafőnök top hármasa!

Emlékeztek még a gasztroműsor negyedik évadára? Az izgalmak, a textúrák és az elvárások már akkor megmérettették a versenyzőket. És hiába telt el lassan egy év, Ádám, Márk és László ismét együtt főztek!

Cikkek

Nem hiszed el: tortakrém zúdult a Konyhafőnök Junior zsűrijére!

Hétfőn útjára indult a gasztroshow legújabb évada, amelyben most újra a gyerekeké a főszerep, és persze a zsűrié is. Fördős Zé, Wossala Rozina és Sárközi Ákos nemcsak a kicsik tanításáért tesznek meg mindent, de a szórakoztatásukért is.

Cikkek

Sena: "Ezt jobban szeretem csinálni, mint bármi mást!"

Ha kíváncsi vagy, hogyan telik Sena Dagadu, az Irie Maffia énekesnőjének egy napja, nézd meg a Cool Story Bro legfrissebb részét, amiből többek között az is kiderül, hogy miért maradt Magyarországon Sena és mit jelent számára a zenélés.

Videók

Így készül Sena a koncertekre!

Bár a zenészeknek is vannak jobb és rosszabb napjaik, Sena mégsem cserélne senkivel, különösen a pékekkel nem, mert egyrészt utál korán kelni, másrészt minden gondját elfeledteti vele a közönség és a színpadra lépés élménye. Nézd meg a Cool Story Bro teljes részét!

Videók

Sena: „Tíz éve nem érdekelt, hogy van-e rúzs a számon, de 30 felett muszáj!”

Elkísértük Senát az egyik női magazin fotózására, ahol kiderült, hogy mennyire rajong a szép ruhákért, ragyogó sminkekért és feltűnő fejdíszekért az énekesnő. Nézd meg a Cool Story Bro teljes részét, ha kíváncsi vagy, hogyan telik Sena egy napja!

Videók

Senát Ghánában is mindenki megismeri

Az Irie Maffia énekesnője nem csak Magyarországon népszerű, szülőföldjén is azonnal felismerik, és dúdolni kezdik Skolom című slágerét, amit a VVIP-val közösen készített. Ha még több érdekességre vagy kíváncsi Senával kapcsolatban, nézd meg a Cool Story Bro legfrissebb részét!

Cikkek

Janklovics Péter csak élénkítő tablettával bírja a korán kelést

A Showder Klub humoristája sohasem gondolta volna, hogy minden hétköznap hajnalban fog kelni, és ezt csak fokozza, amikor késő estig tart egy-egy fellépése. A Cool Story Bro egyszemélyes stábja ezúttal Janklovics Péter egy pörgős napját követte végig.

Videók

Szakmát váltott Janklovics Péter?

Janklovics Péter ennyire sokoldalú? Nem elég, hogy kiváló humorista, tehetséges színész és őrült műsorvezető, még a garázsmesterséghez is ért! Íme a Cool Story Bro teljes része!

Videók

Ilyen, amikor Janklovics Péter beginzengezi magát!

A műsorvezető minden reggel ginzenggel pörgeti fel magát, mert állítása szerint csak így tudja túlélni a napot. A Cool Story Bro kamerái végigkövették, hogyan fejti ki hatását az élénkítő tabletta Péteren. Kattints, és nézd meg a teljes részt!

Videók

Janklovics Péter életét teljesen felforgatta a reggeli rádiózás

A Cool Story Bro kamerái elkísérték a Showder Klub humoristáját a Class FM stúdiójába. Hogyan sikerült hozzászoknia Janklovicsnak a korán keléshez és hogyan tudja összeegyeztetni a rádiózást a színházzal? Kiderül a videóból! Ha a teljes részt is megnéznéd, kattints ide!

Cikkek

Fördős Zé és Sárközi Ákos nem bírt ellenállni a kísértésnek!

A Konyhafőnök Junior második évada tegnap este startolt az RTLII-n, ahol hat belevaló gyerkőc érkezett a konyhába, hogy megmérettessék magukat a zsűri előtt. Hogy mennyire lettek finomak az ételeik? A zsűri nem bírta nem befalni mindet!

Cikkek

Világsztárok lepték meg a szülinapos Beyoncét!

Az énekesnő rendhagyó ajándékban részesült!

Cikkek

ByeAlexnél betelt a pohár!

Az X-Faktor 2017-es évada hétvégén debütált az RTL Klubon, és már a legelső meghallgatás komoly feszültséget szült a mentorok között.

Cikkek

Tóth Andi: „az elájulás kerülgetett”

A 2014-es X-Faktor győztese elárulta, mire figyeljenek az idei versenyzők!

Cikkek

A rajongóktól kért segítséget a Barátok közt színésznője!

Bizony, és az is kiderült, hogy a tét óriási!

Cikkek

˝Valóban volt egy balesetem öt évvel ezelőtt!˝

Az Éjjel-Nappal Budapest Laliját alakító Kamarás Norbert tiszta vizet öntött a pohárba az öt évvel ezelőtti balesetével kapcsolatban...

Cikkek

Nagy Alexandra: ˝Mátéval elválnak útjaink˝

A Barátok közt színésznője közösségi oldalán jelentette be a szomorú hírt…

Cikkek

Rékasi Károly: ˝Bartha Zsolt visszatér a Barátok köztbe!˝

A színész őszintén vallott fájdalomról, örömről és az újrakezdés csodáiról.

Cikkek

Exkluzív felvételek: így készült Tóth Andi legújabb videoklipje!

Figyelem, fantasztikusan szép és szexi képek következnek!

Cikkek

Ó jajj! Megható köszöntővel emlékezett meg az elhunyt világsztár lánya!

A pop királya, Michael Jackson kerek évfordulót ünnepelne ma. Éppen ezért nemcsak rajongói, hanem családja is felköszöntötte a legendát!

Cikkek

Pikáns fotó - Szóval így edz a szexi híresség!

Jobb lesz megfogadni a szépség tanácsát, hogy nekünk se teljenek unalmasan az alakformálás percei!

Cikkek

Eltelt egy év: így ünnepeltek a ValóVilág powered by Big Brother játékosai!

Bizony megemlékeztek a nagy napról a Villa egykori lakói...

Cikkek

Rengeteg pénzt nyert az ÉNB sztárja!

Az Éjjel-Nappal Budapest szereplője az összes megtakarított pénzét szerencsejátékba fektette, de Fortuna kegyes volt hozzá, és megsokszorozta vagyonát!

Cikkek

Óriási örömhírt jelentett be Sebestyén Balázs!

Balázs hétfőn még arról beszélt, milyen borzalmas hétvégén van túl, ma reggel viszont óriási hírt osztott meg Facebook-oldalán.

Cikkek

Hihetetlen! Ilyen gyönyörű nő lett a nemrég elhunyt zenész lányából!

A gének ereje ismét megmutatkozni látszik, hiszen az egykori világsztár gyermeke lassan kész felnőtt, ha pedig mindez nem lenne elég, ráadásnak még csodálatosan is néz ki!

Cikkek

Ha szerencséd van, most te is belebújhatsz Bódi Sylvi ruháiba!

A gyönyörű modell úgy döntött, megválik „kinőtt” ruháitól…

Cikkek

Sebestyén Balázs: "Ránk jár a rúd..."

Az RTL Klub műsorvezetője bevallotta, hogy annyi rossz dolog történt vele és családjával múlt hétvégén, hogy már nagyon várta a hétfőt.

Cikkek

Beyoncé és Jay-Z külön utakon járnak?

Annyi bizonyos, hogy egy kis időre el kellett válniuk egymástól...

Cikkek

Ezt tényleg összerakták a fiúk! Íme, a The Biebers új klipje!

A zenekar ezúttal nemcsak dögös dallamokkal, hanem annál is szexibb lányokkal népszerűsíti legújabb slágergyanús szerzeményét! Nem ismerősek valahonnan a hölgyek?

Cikkek

Éljen! Van még remény! Újra együtt az álompár!

A rengeteg válás és szakítás után, most végre egy örömhírt kaptunk a hollywoodi csillagoktól! Úgy tűnik ugyanis, hogy két nagy kedvencünk kibékült! Kikről és miről is lehet szó pontosan? Eláruljuk!

Cikkek

Kovács Dóri izmos feneket, Nádai Anikó tökéletes testet villantott!

A két gyönyörű műsorvezető, Nádai Anikó és Kovács Dóri dögös fotókkal csekkoltak be ibizai csajos nyaralásukról.

Cikkek

Erre a szülinapi ajándékra biztos nem számított Madonna!

A popsztár el is érzékenyült...

Cikkek

Hajdú Péter: „Mindenki kap a pofájára, de én is oltok mindenkit!”

Szeptember másodikán jön a Roast, ahol nemcsak Gansxta Zolee felé záporoznak majd a beszólások, de többek között Hajdú Péter is megkapja a magáét! Milyen volt a felvétel? A műsorvezető mindent elmesél!

Cikkek

Itt a bizonyíték: Robbie Williams már Budapesten van!

És mivel mulatja az idejét? Mutatjuk!

Cikkek

Ő 2017-ben a legjobban kereső színésznő!

Kiderült, hogy melyik hírességnek van a legtöbb pénze!

Cikkek

Hatalmas meglepetés érte a műsorvezetőt!

Lilu nem mindennapi ajándékot kapott egyik rajongójától. A különös meglepetést közösségi oldalán is megosztotta.

Cikkek

ÉNB Lali hajóskapitánynak áll?

Montenegróban, a festői Herceg Noviban pihentek az Éjjel-Nappal Budapest című sorozat sztárjai. Lali, Gábor és Joe Alexával és Tamarával élvezték a nyaralóhely és a tenger szépségét. 

Cikkek

Fehér Tibinek csóközönben, Cinthya Dictatornak retro hangulatban telt a 25. Sziget

Az ország legnagyobb fesztiválja idén is véget ért, mi pedig készültünk egy kis összefoglalóval arról, hogyan is zajlott műsorvezetőinknek és celebjeinknek az egy hetes buli.

Cikkek

Először mutatta meg kamera előtt kislányát Péter Szabó Szilvi!

Az énekesnő kislánya november végén született, mostanra pedig már kilenc hónapos a csöppség. Szilvi először a Story Extrában mutatta meg gyermekét a nagyközönségnek.

Cikkek

Lakatos Márk a Szigeten is megmondja, mi a tuti!

Virágos fejdísz, hátizsák-őrület, hippi trendek, egy fesztiválon mindent megtalálunk. A Fókusz stábja Lakatos Márk, stylisttal járta körbe a Szigetet, divatszemlét tartva.

Cikkek

Bréking: Chris Brown részletesen elmesélte, hogyan verte meg Rihannát!

Megdöbbentő részleteket árult el a rapper!

Cikkek

Lélegzetelállító élmények: mutatjuk, hol nyaraltak a Barátok közt színészei!

Úgy tűnik, idén nyáron mindenkinek teljesült az álma!

Cikkek

Nem fogjátok elhinni, ki szerepel Bruno Mars legújabb videoklipjében!

Annyit elárulunk, hogy nagyon dögös, és nagyon szexi az illető!

Cikkek

Pumped Gabo: "Erősebb lesz a második évad!"

Augusztus 21-én folytatódik a Pumpedék című reality az RTL Spike-on! A hétfői Reggeliben Pumped Gabo, VV Soma és Sebestyén Ági meséltek az új évadról, ami állításuk szerint sokkal fordulatosabb lesz, mint az előző.

Cikkek

Gyere és pillants be te is a Szulejmán sztárjának szülinapi bulijába!

Meryem Uzerli nem mindennapi meglepetésben részesült!

Cikkek

Ő Palvin Barbi új szerelme?

A világhírű magyar modellt legutóbb Dzsudzsák Balázzsal hozták össze a pletykalapok, a mai napon azonban Barbi egy félreérthetetlen képet posztolt Instagramon egy angol énekes-zeneszerzővel.

Cikkek

Így buliznak a sztárok az idei Sziget Fesztiválon!

Szerdán megnyitotta kapuit a 2017-es Sziget Fesztivál, ahova a sztárok is előszeretettel ellátogatnak egy-egy koncert erejéig, hogy egy hatalmasat bulizzanak a világhírű előadók zenéire. Mutatjuk, hogy eddig kik fordultak meg az idei fesztiválon!

Cikkek

Péntek este búcsúzik a sorozattól az ÉNB egyik főszereplője

Augusztus 11-én látható utoljára az RTL Klubon Barbi, aki négy és fél évig volt főszereplője az egyik legnépszerűbb napi sorozatnak.

Cikkek

Mr. Despacito odavolt a magyar közönségért!

Luis Fonsi, a világhírű Despacito című szám előadója az itthoni közönséget is megtáncoltatta, előtte pedig a Fókusz kérdéseire is válaszolt a világslágerről, paródiákról, és a hálás magyar közönségről.

Cikkek

Sárga fecskében hódít az ÉNB sztárja!

Az ÉNB szereplője bevette a Velencei-tavat, elmesélte hogyan hozta magát formába a nyárra, sőt, még vízimentői babérokra is tört.

Cikkek

Nyári Dia összeházasodott a párjával!

A Barátok közt színésznője és riporter kedvese a minap kimondták a boldogító igent, és szerelmüket gyűrűvel is megpecsételték.

Cikkek

Hoppá! Kiderült, ki a harmadik, aki miatt válnak Chris Pratték!

Bizony, újabb válás a hollywoodi sztárgyárban! Ezúttal az egyik legcukibb páros döntött úgy, hogy külön utakon folytatják inkább, most pedig az is kiderült, hogy miért is jutottak erre az elhatározásra.

Cikkek

Egyszeri alkalom: gyere és less be Pink öltözőjébe!

Aki még nem tudná, az énekesnő ma este lép fel a Szigeten...

Cikkek

Megdöbbentő! Kiderült, mi JLo szépségének titka!

Nagyon úgy néz ki, hogy a világsztár lebukott, méghozzá sajátmagának ásta a vermet, amibe most beleesett!

Cikkek

Hihetetlen! Van egy ikertestvére a híres énekesnőnek?

A világsztár nemrég az Instagramjára posztolt egy képet, ami miatt elsőre azt gondoltuk, hogy duplán látunk, de aztán kiderült az igazság! Miről lehet szó? Mutatjuk!

Cikkek

Hoppá! Te sem tudod majd levenni a szemed Rihannáról!

Az énekesnő szexibb és formásabb, mint valaha…

Cikkek

A Barátok közt színésznője egy izgalmas családi titokba avatott be minket

Nagy Alexandra örömmel mesélt édesanyjáról és a nem mindennapi közös kalandjukról...

Cikkek

Hűha! Magyarul üzent rajongóinak a külföldi énekesnő!

Rengeteg meglepetéssel készül az idei Sziget és mivel ez az év legnagyobb fesztiválja nem csoda, hogy nemcsak a szervezők és a résztvevők, hanem a fellépők is már alig várják!

Cikkek

Kell egy hét együttlét: rengeteg meglepetéssel készül az idei Sziget!

Ez lesz az év legnagyobb fesztiválja! Mutatjuk, mire számíthatsz! 

Cikkek

Sebestyén Balázs hivatalosan is lenyomta Istenes Bencét!

Idén is kiadta éves listáját a Forbes magazin a legértékesebb magyar celebekről. A győztes Sebestyén Balázs három hellyel jutott feljebb a tavalyi évhez képest, de vajon kiket előzött meg?

Cikkek

Szívszorító: hihetetlen dolgot tett a Coldplay énekese!

Chris Martinról eddig is tudtuk, hogy egy csupaszív ember, de ami most történt, azt mindenkinek látnia kell…

Cikkek

5 dolog, amit már biztosan tudunk a Válótársak harmadik évadáról!

Május közepe óta forog az RTL Klub legnépszerűbb dramedy-jének legújabb évada! Az elmúlt hónapokban a Válótársak színészei rengeteg fotót posztoltak a harmadik évad forgatásairól, és néhány információt is elárultak a folytatással kapcsolatban...

Cikkek

Hűha! Szabó Zsófi újabb titkot árult el terhességéről!

A műsorvezető nemrég bejelentette, hogy gyermeket hord a szíve alatt, most pedig újabb információt közölt, emellett pedig te is megnézheted, hogyan is fest kismamaként!

Cikkek

Aurelio kifakadt: „elegem van a hazugságból”

A ValóVilág fenegyereke véget vetett a pletykahadnak, és elárulta nekünk, hogy valóban jön-e a trónörökös...

Cikkek

Ez Istenes Bence és Radics Gigi közös szenvedélye!

A Hungaroringen tartott idei Magyar Nagydíj a celebvilágot is megmozgatta, többek között Istenes Bence és Radics Gigi is jelen voltak. Ottléte alatt Gigi élete egyik legnagyobb pillanatáról is beszámolt a Fókusznak.

Cikkek

Bikinis fotók hőségriadó mellé!

Augusztus első napján beköszöntött a kánikula! A mai napon az ország egész területén 34-38 fok lesz, és ez a forróság egészen péntek éjfélig kitart majd. Most itt az idő, hogy ebben a rekkenő hőségben hátradőlj pár percre, és élvezd az eléd táruló látványt, amit ultra szexi bikinis celebeink nyújtanak. Ez a csokor elsősorban nektek, férfiaknak készült, hogy az amúgy is meleg nyárba még forróbb pillanatokat csempésszünk! Vigyázat, vadító fotók következnek!

Cikkek

Segítsetek dönteni VV Krisztiánnak!

Ugyanis az ex-villalakó egy kérdésre szeretne választ kapni…

Cikkek

Botrány! Tudod, mi Nicole Kidman kedvenc káromkodása?

A színésznő jelenleg Hollywood legnagyobb visszatérője, hihetetlen év áll mögötte és úgy tűnik, még jócskán vannak tervei, arról nem is beszélve, hogy szebb, mint valaha. Most pedig egy olyan oldalát láthatod, amit eddig még soha!

Cikkek

Súlyos sérülés érte Pumped Gabót?

A Pumpedék című műsor izmos testű névadója az utóbbi időben igencsak aktív életet él, ami kapcsolatát és saját magát is megviseli.

Cikkek

Napi Barátok közt fotó: szavazz, neked melyik kép jön be!

Már előre szólunk, egyáltalán nem lesz könnyű dolgod, ugyanis a fiúk most nagyon kietettek magukért. Neked melyik kép tetszik a legjobban?

Cikkek

Nem hiszed el, mit tetováltatott magára Farkas Mózes!

A második széria döntőse sosem felejti el, mennyit adott – és jelentett – neki a gasztroverseny, pont ezért úgy döntött, hogy magára varratja a Konyhafőnök logóját. Mózes nemcsak a spontán döntéséről, a csodás emlékeiről, de a jövőbeli terveiről is mesélt.

Cikkek

Így ünnepelt a Konyhafőnök VIP győztese!

Megható üzenettel köszöntötte férje Gáspár Beát, aki tegnap ünnepelte születésnapját.

Cikkek

Aureliót örökre szerelméhez köti új tetoválása!

Aurelio az Anikó Showban vallotta be szerelmének, hogy milyen meglepetéssel készül, a Story Extra stábja pedig elkísérte őt a megvalósításra. Mutatjuk, mit varratott magára a valóságshow-hős!

Cikkek

Puskás Peti barátnőjére rájár a rúd

Eke Angéla – aki nemrég Fehér Tibor műsorvezető társa volt -, két mankó segítségével botorkált be a Reggeli stúdiójába, és hamarosan azt is megtudhattuk, mi történt vele.

Cikkek

Megdöbbentő! Arcbénulást diagnosztizáltak a világsztárnál!

Angelina Jolie egy nagyon nehéz időszakon van túl. A lelki megpróbáltatások mellett, sajnos egészségével is gondok vannak.

Cikkek

Fantasztikus átalakuláson ment keresztül a színész!

A Reszkessetek, betörők! című film egykori Kevinje, Macaulay Culkin egy ideje csak botrányai és züllött külseje miatt került középpontba. Most azonban nagyon meglepte a rajongókat!

Cikkek

Tóth Szabi még mindig profi a konyhában!

Hiába ért végett a zenész számára a Konyhafőnök VIP versenye, a szenvedélye csillapíthatatlan maradt. Ezt mai Reggeliben tökéletesen bebizonyíthatta!

Cikkek

Hatalmas döntésre szánta el magát Stohl András!

A Válótársak sztárja élő adásban közölte a nagy lépést! Természetesen mindent megosztott a közönséggel a döntő pillanatban!

Cikkek

Sokkolta rajongóit Justin Bieber

A világsztár megdöbbentő bejelentést tett. Az ok részletei egyelőre tisztázatlanok, ám a rajongókat így is hatalmas csalódás érte.

Cikkek

Kate Hudson radikálisan megváltoztatta külsejét!

A világhírű színésznő, akit nemrég hírbe hoztak Brad Pittel, megdöbbentő lépésre szánta el magát! A szőke tincseiről híres szépség megszabadult gyönyörű hajkoronájától!

Cikkek

Radics Gigi nem tudta megállni nevetés nélkül Laci trollkodását

Az énekesnő egykettőre megtalálta a közös hangot mentortársaival, és mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a tréfás videó, amit nemrég posztoltak az Instára.

Cikkek

Meríts erőt Varga Izabellától!

A Barátok közt Nórája amellett, hogy folyamatosan frissíti közösségi oldalait, rajongóira is különös gondot fordít. Mindezt megható és lélekerősítő üzenetekkel teszi. Összegyűjtöttünk nektek most néhányat, amitől garantáltan jobb kedvre derültök!

Cikkek

Hajnal Jani rákapott az extrém élvezetekre?

A Barátok közt Kristófja tud élni! Nem elég, hogy Hajnal Jani pár nappal ezelőtt a víz fölött repkedett kollegáival, most még magasabbra merészkedett. 

Cikkek

Megrázó felvétel: Zokogva hívtak segítséget Chester Benningtonhoz

A Linkin Park frontemberének hirtelen bekövetkezett halála óta a világ a mai napig nem ocsúdott fel a váratlanul jött tragédiából. Az énekes öngyilkossága gyászba borította a rajongókat, és egyszóval mindenkit – hiszen ki ne tudna eldúdolni egy-egy Linkin Park dalt?

Cikkek

Meghitt pillanatok Istenes Bencével

A műsorvezetőnek végre több ideje van családjára és ez közösségi oldalain is meglátszik. Bence ugyanis az elmúlt időszakban, számos bensőséges pillanatot osztott meg rajongóival.

Cikkek

Így ünnepelt a gyönyörű világsztár!

Kevesebb népszerűbb popsztár van nála, több millióan rajonganak érte: Selena Gomez 25 éves lett. Mutatjuk hogyan zajlott a szülinapi buli!

Cikkek

Opitz Barbi az 1 millióig ropja a táncot!

Minden jel arra utal, hogy az X-Faktor 2016-os győztesének karrierje szépen ível felfelé. Legelső dala egyre sikeresebben szárnyal az interneten: a számok magukért beszélnek!

Cikkek

Szexi fürdőruhás villantások: így nyaralnak a hírességek!

Már javában tart a nyár és a rekkenő hőséget legkönnyebben vízparton vagy egy medencében csobbanva lehet átvészelni! Gyönyörű hírességeink sem tesznek másképp, s közben fantasztikus alakjukat is megvillantják a nagyérdeműnek!

Cikkek

Szavazz! Ki a kedvenced Fehér Tibi eddigi Reggelis műsorvezetőtársai közül?

Peller Anna és Lukács Miki váltótársa a Reggeliben Fehér Tibi, akihez minden héten más csatlakozik. Mutatjuk a műsor eddigi háziasszonyait, neked pedig nincs más dolgod, mint kiválasztani a kedvencedet!

Cikkek

Újra együtt vannak a VV szerelmesei!

A villa lakóinak kapcsolata nem indult zökkenőmentesen, de a srác kitartóan ostromolta szíve választottját, aminek meg is lett az eredménye. Az akkor még kapcsolatban élő lány végül beadta a derekát a hősszerelmes vetélytársának.  

Cikkek

Mutatjuk az idei nyár legtrendibb kiegészítőjét!

Idén nyáron, ha strandra mész, van egy alapdarab, amit semmiképpen se hagyj otthon! Mutatjuk, hogy mi az!

Cikkek

Gyász! Így búcsúztak hírességeink a Linkin Park frontemberétől!

Chester Benningtont helyi idő szerint csütörtök reggel találták holtan Los Angeles-i otthonában. A híres zenész sokak kedvence volt, így nem csoda, hogy rengetegen megemlékeztek róla.

Cikkek

Hűha, ez aztán a rocksztár villantás!

A zenész köszönetnyilvánítás képpen mutatkozott ádámkosztümben. Kíváncsi vagy mit, köszönt meg és pontosan hogyan? Kattints, és megmutatjuk!

Cikkek

Szexi bikinis fotó látott napvilágot Nádai Anikóról!

Az Anikó Show háziasszonya kiélvezi a nyári napsugarakat, és szinte minden szabadidejét a gyermekével tölti. Legutóbb egy fürdőruhás képet posztolt közösségi oldalára, amin tökéletes alakját is megcsodálhattuk!

Cikkek

Stevie Wonder újra megnősült!

A Grammy-díjas zenész hétvégén mondta ki a boldogító igent, immár harmadik alkalommal.

Cikkek

Gólyahír: anyai örömök elé néz az RTL Klub gyönyörű műsorvezetője!

Szabó Zsófi egy csodaszép fotóval tudatta a világgal a nagy hírt: „anya leszek!”

Cikkek

Pályát tévesztett a gyönyörű műsorvezető?

Rajongói nagy örömére, Tücsi dögösebbnél dögösebb fotókat oszt meg magáról közösségi oldalain. Most amellett, hogy megmutatta fantasztikus alakját, új szerepben is kipróbálhatta magát!

Cikkek

Emma Watson kétségbeesetten kéri a segítségünket

A színésznő a Facebookozókhoz fordult segítségért. Ha bármit tudsz a Harry Potter sztárjának gyűrűiről, ne habozz írni neki!

Cikkek

Kovács Patrícia és férje válnak!

A Válótársak első és második évadában Dr. Szatmári Dalmát alakító színésznő és férje, Gusztos Péter kilenc év után úgy döntöttek, hogy külön költöznek.

Cikkek

Exkluzív! Újabb színésszel bővül a Válótársak csapata?

A sorozat egyik színésznője, Balsai Móni megosztott egy fotót közösségi oldalán, ahol már látható az új szereplő, nem is akárhogyan! Te vajon kitalálod ki van a képen?

Cikkek

Villantott a világhírű magyar modell!

Hazánk egyik leghíresebb modellje szinte mindennap tartogat számunkra egy szexi fotót magáról, most azonban megosztotta velünk egy titkát is. Csajok, figyelem! Ez számotokra is hasznos lehet!

Cikkek

Ashton Kutchernek fontos üzenete van a magyaroknak!

Mila Kunis, Ashton Kutcher és két gyermekük a minap a Duna Arénában jártak, ahol fotó és videó is készült róluk, azonban ez cseppet sem tetszett a sztárpárnak!

Cikkek

Már nemzetközi vizeken is hódít a Muzsika TV sztárjának új dala!

Josh és Mr. Busta vadonatúj dala nem ismer határokat. Itt a bizonyíték!

Cikkek

Hűha! Te már láttad a Barátok közt színészének szexi fotóját?

Pribelszki Norbi pontosan tudja, milyen képpel kell megörvendeztetni a rajongókat…

Cikkek

Táboroznak az X-Faktor mentorai!

Már javában zajlik a 2017-es X-Faktor válogatója, vasárnap pedig kezdetét vette a Tábor.

Cikkek

Ki nem találnád, mi Iszak Eszti kedvenc gyümölcse!

A műsorvezető Szingapúrban nyaral, ahol rátalált két kedvenc gyümölcsére, melyeket csak néhány országban lehet kapni. Mutatjuk, hogy mik ezek a különlegességek!

Cikkek

Hűha! Villantott Puskás Peti csaja!

Eke Angélát már sokféleképpen láthattuk, ahogyan azt is megtudhattuk, hogy a vagány színésznő egyáltalán nem szívbajos! Ám, amit most tett, azon mi is meglepődtünk!

Cikkek

Így vagánykodtak együtt a Barátok közt macsói!

A sorozat szereplői egy napsütéses délután összefogtak, hogy egy igazán férfias dologba kezdjenek…

Cikkek

Istenes Bence tovább fog élni, mint az átlag!

Mivel Csobot Adél szerint tovább élnek azok, akik biciklivel közlekednek, ezért úgy döntöttek Istenesék, hogy beszereznek egy-egy bringát maguknak, hogy növeljék túlélési esélyeiket.

Cikkek

Németh Ádám megtalálta a világ legrondább alapanyagát?

A Konyhafőnök negyedik szériájának győztese is a nyakába kapta a nyarat, és maga mögött hagyta egy időre kis hazánkat. Persze, Horvátországban rögtön „gasztro-sokkot” kapott.

Cikkek

Őrület! A Válótársak szereplői nem viccelnek!

Hála a sorozat Jocijának, azaz Lengyel Tamásnak, mindig kapunk egy-két érdekes infót a közelgő harmadik évadról! Ezúttal pedig olyan dolgot tudtunk meg, amit sosem gondoltunk volna!

Cikkek

Megjelent Opitz Barbi első videoklipje!

Megszületett a 2016-os X-Faktor győztesének debütáló klipje, ami a nagysikerű Végem című dalhoz készült.

Cikkek

Szulejmán: döntsd el, hogy melyik szultána viseli a legszebb ruhát!

A híres török sorozatról köztudott, hogy történelmi ihletésű, emiatt a készítők arra is odafigyeltek, hogy korhű ruhákat és ékszereket adjanak a színészekre. Így csodálatosabbnál csodálatosabb öltözékbe láthatjuk estéről estére a gyönyörű szultánákat. Te el tudod dönteni, ki a legszebb?

Cikkek

Hihetetlen! Mesésen romantikus nyaralásban volt része Adának!

A csinos műsorvezető Horvátországban pihente ki a hétköznapok fáradalmait, ahova ráadásul a családja, sőt a kedvese is elkísérte! Vigyázat, meghitt fotók következnek!

Cikkek

Íme az első fotó Beyoncé ikreiről!

Egy hónapot kellett várnunk az első képre Beyoncé és Jay-Z ikreiről, de megérte a várakozás! Mutatjuk a tündöklő anyukát és a sztárbabákat!

Cikkek

Lilu egy sztármodellel hódította meg a budapesti éjszakát!

A műsorvezető legutóbb a Glastonbury fesztivált fedezte fel, most viszont itthon van, és nem akármilyen barátnőt vitt magával bulizni egy csajos este alkalmából. Kíváncsi vagy, ki lehet a híres barátnő?

Cikkek

Napi cuki: Íme, az első fotó Horváth Éva kisfiáról!

Az egykori szépségkirálynő nemrég a Konyhafőnök VIP-ben tűnt fel, akkor még állapotosan, ám azóta már megérkezett a kis jövevény, akit most meg is mutatott a nagyérdeműnek!

Cikkek

Kim Kardashian a gyermekei szeme láttára drogozott?

Vajon mi az a két fehér csík a celeb asztalán? Lebuktatta saját magát az Instagramon? Most fény derül az igazságra!

Cikkek

Jennifer Lopez pucéran vonaglik új klipjében!

A 47 éves sztár valószínűleg átverte a természetet, hiszen még mindig annyira szexisen néz ki, mint a 20-as éveiben, sőt! Legújabb dalához ráadásul már klipet is forgatott, amiben nem takargatja formás idomait.

Cikkek

Szabó Zsófi: „Életem legcsodálatosabb utazásán”

A gyönyörű műsorvezető fantasztikus pillanatokat osztott meg közösségi oldalán. Egy olyan különleges helyen járt, ahol lelke is megnyugvásra talált.

Cikkek

Hoppá! Az ő karjaiban kötött ki VV Gina

A ValóVilág powered by Big Brother utolsó beköltözője sármos hírességgel találkozott. A lány nem vesztegette az idejét - amikor megpillantotta az ismerős arcot, azonnal a nyakába ugrott. 

Cikkek

A Barátok közt színésznője megmutatta természetes báját

Görgényi Fruzsinának ezt az oldalát még biztos nem ismertétek…

Videók

Utolsó lehetőség! Dolgozz együtt Pumpedékkel!

Szexi csajok és kigyúrt srácok, figyelem! Már csak néhány napotok maradt, hogy jelentkezzetek pultosnak a Pumpedék Bárba. Pumped Gabo és VV Soma most megmutatja nektek, hogy mi lesz a feladatotok! Ha kedvet kaptál, írj egy e-mailt a fényképeddel a pumpedek@pumpedek.hu e-mail-címre!

Cikkek

Távozik az Éjjel-Nappal Budapest alapszereplője

Négy és fél év után elhagyja az Éjjel-Nappal Budapestet Kristóf, a sorozat egyik alapszereplője.

Cikkek

KVÍZ! Párosítsd össze a házi kedvenceket a celebekkel!

Imádod a állatokat, és képben vagy a magyar hírességek mindennapjaival kapcsolatban? Akkor biztosan azt is tudod, hogy kinek milyen házi kedvence van! Nézd meg az alábbi képeket, tippelj, hogy kinek a kutyáját látod a fotón, majd kattints, hogy kiderüljön az igazság!

Cikkek

Exkluzív fotó! Palvin Barbi és Dzsudzsák Balázs mégis együtt!

Az új sztárpárról szóló pletykák most úgy tűnik, hogy igaznak bizonyultak, ugyanis a szupermodell és a focista ismét együtt mutatkozott, ráadásul igazán meghitt körülmények között! Kíváncsi vagy? Mutatjuk!

Cikkek

Külföldön is berobbant a gyönyörű magyar Dj!

Sokan nem tudják, de Kovács Dóri azaz Dj Dora zenei karrier felé vezető útja közel sem volt egyszerű. Ám a kitartó munka meghozta gyümölcsét, hiszen a lány a magyar sikerek mellett már külföldön is bizonyíthatott!

Cikkek

Idén is hihetetlen kalandra készül a Barátok közt Nagy Alexája!

A színésznő, mint minden évben, most is Ázsia felé veszi az irányt, de tervei között egy különleges kiruccanás is helyet kapott.

Cikkek

Ajajj! Extrém helyzetbe került Nyári Dia!

A Barátok közt sztárja külföldi nyaralása során keveredett rizikós szituációba, amit ráadásul meg is örökített, így most együtt élheted át vele a vérfagyasztó pillanatot!

Cikkek

Debreczeni Zita szörfözni tanul!

A fotós a Kanári-szigeteken nyaral újdonsült férjével, Gianni Annonival. Zita Fuerteventurán egy új sportággal is megismerkedett, Bódi Sylvi pedig még tanácsokkal is ellátta a szörfözni tanuló lányt.

Cikkek

Pumped Gabo: „Azért heti egyszer jól meg****lak!”

A szerelmi korkülönbség szinte már unalomig ismételt, lerágott csontnak számít, most mégis úgy tűnik, hogy az RTL Klub sztárpárosa életét igencsak megkeseríti.

Cikkek

Kiss Ádám lett a nyaralások szuperhőse?

Beindult a vakáció szezon, mindenki valami forró helyen sütteti a hasát, így van ezzel a Showder Klub humoristája is. Ráadásul, még a nyaralás alatt sem pihen: úgy döntött, ő lesz Holiday Man!

Cikkek

Istenes Bence intim fotót osztott meg meztelen szerelméről

Istenes Bence intim fotót osztott meg meztelen szerelméről 18

A műsorvezető és párja rendszeres használói a közösségi oldalaknak. A rajongók napi szinten nyomon követhetik életüket még így is, hogy elhagyták az országot. Most azonban valami igazán rendhagyót osztott meg követőivel Bence…

Cikkek

Ki van a képen?

Felismered, hogy melyik hazai hírességet ábrázolja a fotó? Annyit elárulunk, hogy hamarosan vadonatúj videoklipjében tűnik majd fel ezzel a külsővel a gyönyörű, és tehetséges énekesnő…  

Cikkek

Figyelem! Hiányos öltözetben feszítenek a Barátok közt sármos színészei!

Nézd meg, milyen szexi jelenetben szerepelnek együtt a sorozat sztárjai!

Cikkek

Tudod, melyik Dukai Regina kedvenc helye a világon? FOTÓK!

A magyar szépség nemrég olyan helyen járt, ahova bármikor szívesen látogat el, sőt, ha egy csepp szabadideje akad, akkor biztosan itt lyukad ki végül. Na de, hol lehet ez a különleges hely és miért is olyan fontos a csinos celebritás számára? Kattints, és megtudod!

Cikkek

VV Krisztián megmutatta kisfiát!

A büszke apuka közösségi oldalain posztolt közös fotót legkisebb gyermekével. A rajongók teljesen ledöbbentek az egykori valóságshow-hős nem mindennapi képén…

Style

Döntsd el te, melyik smink áll legjobban Iszak Esztinek!

Őrült sminktrendek vagy visszafogott természetesség? A gyönyörű műsorvezető imádja a divatot, éppen ezért nem meglepő, hogy sok féle sminket kipróbált már! Mutatjuk, idén milyen makeup trendeket választott!

Cikkek

Kiderült az igazság! Ashton Kutcher tényleg megcsalta Mila Kunist?

Nemrég lencsevégre kapták Ashton Kutchert, azonban nem a feleségével, Mila Kunisszal, hanem egy ismeretlen, barna hajú nővel. A színész Twitteren vallott a történtekről.

Cikkek

Fördős Zé végig zabálja Olaszországot!

A Konyhafőnök zsűritagja újabb élménygyűjtésbe kezdett, hiszen felkapta a hátára a túrazsákot, a hasát pedig bekészítette, hogy minden finomságot kipróbálhasson a mediterrán országban.

Cikkek

A Barátok közt sztárja egyenesen Los Angelesből jelentkezett!

Csatlakozz te is Józan László városnéző körútjához, aki élőben mutatta meg az amerikai város legizgalmasabb látnivalóit…

Cikkek

Hűha! Nézd meg te is, hogyan festett egykor a Barátok közt macsója!

Csórics Balázst láthattuk már romantikusnak, cukinak, ahogyan kipróbálhatta magát a konyhában is, de életvezetési tanácsokat is adott! Most azonban olyan oldalát mutatta meg, amit eddig biztosan nem ismerhettünk!

Cikkek

Ezzel a fotóval most aztán lebuktatta magát Istenes Bence!

Ritkán látunk a műsorvezetőről olyan képet, melyet a minap osztott meg magáról...

Cikkek

Nézz bele Opitz Barbi első videóklipjébe!

A 2016-os X-Faktor győztesének májusban jelent meg első saját dala, melyhez végre klip is készül! Az énekesnő közösségi oldalán osztotta meg a Végem című dal videoklipjének előzetesét. 

Cikkek

Tanuld el a vörösszőnyegek titkát Palvin Barbitól!

A gyönyörű modell mindig készen áll, hogy a kamerák kereszttüzébe kerüljön, egyetlen kiöltözős eseményen sem tud csalódást okozni a fotósoknak. Legutóbb a Divathéten hódított: nézzük, mi a szépség-stratégiája!

Cikkek

Kutyákért kampányolnak az ÉNB sztárjai!

 Gazdátlan kutyáknak próbálnak segíteni az Éjjel-Nappal Budapest című sorozat szereplői, akik egy fotózással segítenének az állatoknak.

Cikkek

Hamarosan megjelenik Caramel új nagylemeze!

Molnár Ferenc Caramel rákapcsolt a stúdiózásra, ugyanis hamarosan megjelenik hetedik albuma, aminek július 28-án lesz a bemutatója.

Cikkek

Ezt a fotót neked is látnod kell a Szulejmán gyönyörű színésznőjéről!

Ha kíváncsi vagy arra, milyen tündéri kislány volt Meryem Uzerli, kattints!

Style

Azta! Szavazz, melyik frizura csavarta el a te fejedet is!

Mint tudjuk a magyar lányok a legszebbek, nincs ez másként a trendi hajzuhatagjaikkal sem. Most pedig te is eldöntheted, neked melyik hajfonat, vagy szexis lokni tetszik a legjobban, illetve néhány stílustippet is elleshetsz a csinos közszereplőktől!

Cikkek

Olvass te is Szabados Ágival!

A Híradó műsorvezetőjéről már eddig is tudtuk, hogy a könyvek nagy szerelmese, de ezt a szenvedélyét odáig erősítette, hogy most már egy modern könyvklubot is vezet (amihez akár te is csatlakozhatsz)!

Cikkek

Ellepték a celebek Zamárdit: ők ott voltak a Balaton Sound nyitónapján!

Tegnap kezdetét vette a Balaton Sound, ahol a szervezők minden eddiginél nagyobb sztárokat vonultatnak fel.

Cikkek

Már javában zajlik A mi kis falunk második évadának olvasópróbája!

Július elsején visszatért a képernyőre a népszerű sorozat, így minden hétvégén újra átélhetik a nézők A mi kis falunk humoros történeteit, azonban ahogy azt Csuja Imre korábban már bejelentette, érkezik a folytatás is!

Cikkek

Hollywoodi bombázónak mondhatunk búcsút a mellei miatt?

Sosem gondoltuk volna, hogy van olyan, hogy nagy mell és, ha mégis az, valakinek problémát okozhat, ám úgy tűnik, a világsztár máshogy vélekedik erről! Kíváncsi vagy, miről is van szó pontosan? Eláruljuk!

Cikkek

Kiss Ramóna kockás hasat villantott a Rodeo Drive-on!

Kiss Ramóna június 19-én egy gyűrűs fotóval tudatta a világgal, hogy megkérték a kezét. Azóta Rami túl van az X-Faktor válogatóján, és épp egy kaliforniai nyaraláson piheni ki a nagy hajtást.

Cikkek

Emlékszel rájuk: a 90-es évek magyar hírességeire?

Holdjáró, kazettás magnó, videolejátszó, Coco Jambo? Ciki, vagy nem ciki? Beszéljenek maguk a sztárok!

Cikkek

Szexi világsztár térhet vissza Budapestre?!

Az amerikai színésznő tavaly nyáron látogatott el fővárosunkba, most pedig úgy tűnik, ismét feltörtek benne a nálunk töltött időszak emlékei, amiknek köszönhetően lehetséges, hogy újból ellátogat hozzánk?!

Cikkek

Tóth Gabi: "15 év után újra együtt nyaral a család"

A Tóth lányok nem vesztegetik az idejüket. Vera és Gabi épp hogy hazaértek a soproni VOLT fesztiválról, máris továbbálltak, és Horvátországban süttetik a hasukat.

Cikkek

Segítünk, milyen étellel veheted le a lábáról Sárközi Ákost!

A Konyhafőnök és a Borkonyha séfje mindig nagy elvárásokat állít a versenyzők elé, szereti a tiszta pultokat és a kreatív ételeket. Most viszont elárulta, milyen fogások készülnek legtöbbször az otthonában.

Cikkek

KVÍZ! Kitalálod, hogy kihez tartoznak ezek a tetoválások?

Vajon össze tudod párosítani a tetoválásokat a celebekkel? Tedd magad próbára!

Style

Szavazz a legjobb fesztivál szettre!

Nyakunkon a fesztiválszezon. Egy-egy ilyen eseményen kedvenc hírességeink is szívesen megjelennek, nem is akárhogy! Összegyűjtöttünk nektek néhány outfit ötletet, döntsd el melyik a legjobb!

Cikkek

Bréking! Elkelt a Szulejmán sármos színésze!

Vége, nincs tovább! Bekötötték a híres török sorozat szexi Bali bégjének a fejét…

Cikkek

Most már hivatalos: VV Mici és VV Krisztián szakítottak!

Most már hivatalos: VV Mici és VV Krisztián szakítottak! 18

A rajongókat szinte sokkolta a hír, hogy a ValóVilág powered by Big Brother álompárja külön utakon folytatja. Az okokat fejtegetjük!

Cikkek

Nézz be a kulisszák mögé: így forgat Fördős Zé és csapata!

A Konyhafőnök zsűritagja sosem mond nemet a kalandokra, sőt szereti megfűszerezni is azokat. A képeit nézegetve nemcsak éhesek leszünk, de komoly ingerünk lesz, hogy kimozduljunk a szabadba.

Cikkek

Kovács Dóri: „Ennél szebb ajándékot nem kaphattam az élettől”

A gyönyörű műsorvezető júniusban ünnepelte születésnapját. Nem is akárhogy! Fantasztikus meglepetések, utazás, és egy valóra vált álom? Mutatjuk a részleteket!

Cikkek

Exkluzív: A Barátok közt színésze nagy titkot árult el nekünk!

Józan Lacinak mától elkezdődött a hivatalos vakáció, amit nem egyedül fog tölteni. Elmesélte nekünk, hova utazik és kivel!

Cikkek

Megjelent Dj Pumpedék első slágere!

A fehérjeivós mix VV Soma szerint a fesztiválok nagy slágere lesz és garantáltan a rádiós toplisták élén fog landolni. Valóban ennyire jó lett Pumpedék dala? Bizonyosodj meg róla!

Cikkek

Döbbenetes átalakuláson ment keresztül a Barátok közt színésze!

Kiss Péter Balázs úgy döntött, megünnepli a névnapját és az elkövetkező nyári szünetet. Na de nem is akárhogyan!

Cikkek

Szavazz! Melyik hollywoodi szépség illik Brad Pitt-hez?

A színészt - Angelina Jolie-val való csúnya válása óta - már szinte mindenkivel összeboronálták. Most pedig újabb nevek kerültek fel a listára, de vajon ki lesz a befutó a bombázók közül? Döntsd el te!

Cikkek

Sokk! Betegesen sovány lett a fiatal színésznő!

Borzalmas képek láttak napvilágot a csinos lányról, aki most azt is elárulta, mi áll a hirtelen fogyás hátterében. Kattints és eláruljuk, mi történhetett!

Cikkek

Így bulizott Debreczeni Zita!

A gyönyörű fotós dokumentálta egy Volt Fesztiválon eltöltött napját, sőt azt is megmutatta, milyen outfitben érdemes bulizni egy ilyen eseményen!

Cikkek

Istenes Bence megmutatta kisfiát!

A műsorvezető most először osztott meg olyan képet közösségi oldalán, ahol láthatjuk Natant. A tündéri fotó azonnal meghódította a rajongók szívét! Szerintetek kire hasonlít a pici?

Cikkek

Álommelót hirdetett Pumped Gabo és VV Soma!

Pumped Gabónak, VV Somának és Sebestyén Áginak szuper ajánlata van számodra! Ha túl sok a szabadidőd és szívesen dolgoznál a nyáron, akkor jelentkezz a Pumpedék Bárba!

Cikkek

VÁLÓTÁRSAK 3. ÉVAD: "Fordulatokban gazdag lesz, és egy kicsit talán sötétebb..."

Kezdetét vette a nyári szünet, a munkahelyeken pedig elindultak a szabadságolások, de a Válótársak stábja pihenés helyett munkával tölti a forró nyári napokat. Javában zajlik a harmadik évad forgatása, a színészek pedig azt ígérik, hogy akik eddig szerették a sorozatot, azok az új szériában sem fognak csalódni!

Cikkek

Pumped Gabo átoperáltatja az arcát?

Manapság már a férfiak is egyre többet foglalkoznak a külsejükkel. Vannak, akik kisebb szépészeti beavatkozásokat vesznek csak igénybe, de az is könnyen előfordulhat, hogy az erősebbik nem képviselői is komolyabb változtatásokra adják a fejüket.

Cikkek

Exkluzív képek! - Less be te is a Valami Amerika 3 kulisszái mögé!

A magyar sikerfilm harmadik fejezete már forog, a történet Timijét alakító Oroszlán Szonja pedig rengeteg fotót és érdekes információt osztott meg a munkálatokról! Kíváncsi vagy? Megmutatjuk!

Cikkek

Adele szomorú hírrel szolgált rajongóinak...

Június 28-án ért véget Adele turnéja, és a jelek szerint a jövőben soha többé nem áll színpadra az énekesnő...

Cikkek

Készül Opitz Barbara első videoklipje!

A 2016-os X-Faktor győztesének májusban jelent meg első saját dala, melyhez végre klip is készül! Az énekesnő a forgatásról exkluzív fotókat töltött fel közösségi oldalára!

Cikkek

Ez okozott álmatlan éjszakát Szabó Zsófinak!

A Story Extra műsorvezetője közösségi oldalán osztotta meg őszinte posztját követőivel. Az biztos, hogy Zsófi az alváshiány ellenére is nagyon csinos fotóján...

Cikkek

Dombi várja, hogy felfedezzék...

Dombóvári István mindent megtesz azért, hogy elérje célját. A humorista már most is nagy népszerűségnek örvend, de mégis valami többre vágyik?

Cikkek

Megható fotót osztott meg gyermekéről az énekesnő

Több mint hét hónappal ezelőtt tarthatta először karjaiban gyermekét a gyönyörű énekesnő, aki azóta is minden pillanatát kiélvezi az anyaságnak. Péter Szabó Szilvia őszinte sorok kíséretében osztotta meg meghitt közös fotójukat rajongóival.

Cikkek

Meghitt fotót posztolt Sebestyén Balázs!

A műsorvezető jó ideig távol tartotta magát a közösségi médiától, ám miután regisztrált a Facebookra, már többször meglepte követőit különböző posztjaival! Egy jeles alkalomnak köszönhetően, a csodálkozást kiváltó bejegyzés ezúttal sem maradhatott el!

Cikkek

Palvin Barbara is meghódította a VOLT Fesztivált!

Hivatalosan is beindult a nyár, ezzel párhuzamosan pedig a fesztivál idény is elkezdődött. Természetesen a hírességeink sem maradnak ki a legnagyobb bulikból, így a gyönyörű modellünk sem.

Cikkek

Így indult fesztiválozni Tóth Gabi és Tóth Vera!

Elkezdődött a nyár első nagy bulija, a VOLT Fesztivál. Az idei már a 25. alkalom, a helyszínt pedig már a nulladik napon birtokba vették kedvenc hírességeink!

Cikkek

Pink turnéra indult, ráadásul a családját is magával vitte!

Az énekesnő sosem pihen, erre tökéletes bizonyíték, hogy még a babázás sem tarthatta vissza attól, hogy újra a színpadon lehessen. Két kicsi gyerekét a hóna alá kapva indult neki legújabb koncertsorozatának.

Cikkek

Minden álmot túlszárnyalt a Muzsika Tv sztárjának klipje!

Josh és Mr. Busta dalára,  A Többet akartam című közös szerzeményre rekordmennyiségű rajongó volt kíváncsi…

Cikkek

Sebestyén Balázsnak elege lett!

Az RTL Klub műsorvezetője épp jól megérdemelt szabadságát tölti, azonban közösségi oldalát a nyaralás alatt sem hanyagolja el...

Cikkek

VV Krisztián: „Nagy bajban vagyok!”

A ValóVilág ex-játékosa videóüzenetben kért segítséget a rajongóitól!

Cikkek

Véget ért a Pumpedék! Íme a TOP 5 legjobb jelenet!

Véget ért a Pumpedék! Íme a TOP 5 legjobb jelenet! 18

Június 26-án egy best of adással ért véget a Pumpedék című reality az RTL Spike-on. Ha felelevenítenéd Gabo és Ági viharos kapcsolatának eseményeit, vagy csak nevetnél egy jót VV Soma és haverja bolondozásain, nézd meg összefoglalónkat!

Cikkek

Olaj a tűzre! Újabb fejlemények Johnny Depp bántalmazási ügyében!

Azt hittük már vége a botrányoknak az egykori sztárpárt illetően, de úgy tűnik, különös részletek láttak napvilágot arról, hogy a színész valóban megütötte-e exfeleségét, Amber Heard-öt!

Cikkek

ByeAlex egy új klippel lepte meg rajongóit!

Június elején jelent meg ByeAlex és a Slepp első nagylemeze, ami a Szív(sz)Kill címet viseli, most pedig itt egy új klip is az albumon is megtalálható Az vagyok című dalhoz!

Cikkek

Valóra vált a Barátok közt színészének legnagyobb álma!

Kiss Péter Balázs rajongóival is megosztotta élete egyik legfontosabb eseményét, melyre családja és barátai is nagyon büszkék.

Cikkek

Ilyen videóüzenetet még sosem kapott a Ham ko Ham!

A 2016-os X-Faktor legjobb zenekara nem hitt a szemének, avagy a fülének, mikor megnézték a nekik szánt üzenetet…

Cikkek

Vigyázat, forró képek következnek - megvan az év bikini body-ja!

A hollywoodi díva olyat villantott, hogy leesett az állunk! Nézd meg te is a szexi szelfiket és döntsd el, vajon a hírességnek melyik porcikája a legtökéletesebb!?

Cikkek

Hűha! Lilu ismét világgá ment!?

A csinos műsorvezetőt ezúttal nem a munkája hívta messzi földre, hanem sokkal inkább a kikapcsolódás reménye! Hol nyaral Lilu és mivel tölti az idejét? Mutatjuk!

Cikkek

Kiss Gergely, olimpiai bajnok vízilabdázó elindította a fesztiválszezont

Bulihangulat, koncert, nevetés és finomságok - dr. Kiss Gergely, háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó és kislánya, Patrícia kimaxolták a Minimax Fesztivált.

Cikkek

Indulhat a Mihalik Enikő les: itthon van a szupermodell!

Csodaszámba megy, ha a gyönyörű modell éppen Magyarországon van, hiszen a rengeteg munka mellett New Yorkban található a „székhelye”. Most azonban itthon pihen és látványosságokat nézeget.

Cikkek

VV Soma és VV Vivi bebizonyították: van élet a Villa után!

És nemcsak élet, hanem barátság is! De mi történt a többi valóságshow szerelemmel, melyek a szemünk előtt szövődtek? Utánajártunk mindennek! 

Cikkek

Sárközi Ákos a legcukibb apuka a világon!

Azt már régóta tudjuk, hogy a Michelin-csillagos séf életében nemcsak a gasztronómia nagy szerelem, hanem kislánya is. Ezt most ráadásul egy nagyon vicces, mégis aranyos montázzsal is bizonyította.

Cikkek

Visszanéznéd a Showder Klub klasszikusait? Most megteheted!

Emlékszel még az első Showder poénra? És Kiss Ádám első fellépésére? Most eljött a nosztalgiázás ideje, hiszen az RTLII-n mától tematikus humor esteket tartunk!

Cikkek

Aurelio: „egymilliárd forinttal mit kezdenék?”

Nemcsak a ValóVilág fenegyerekét kérdeztük meg erről, hanem Sebestyén Ágit, Róka Adriennét és VV Somát is.

Cikkek

Válótársak 3. évad: „Minden családnak van egy titka”

Forog egyik kedvenc sorozatunk harmadik évada, a főszereplő színészek pedig egyre több információt osztanak meg közösségi oldalaikon!

Cikkek

Dombóvári István kipattintotta magát! Nézd!

A humorista évek óta küzd a kilókkal és ennek meg is van az eredménye! Rengeteget ledobott már magáról. Most viszont egy igazán menő képet tett ki a rajongóinak.

Videók

Kalamár Tamás nagy dobásra készül: Oltári csajok hamarosan az RTLII műsorán!

A sorozat showrunnerje és egyik szülőatyja árult el kulisszatitkokat a romantikus, szenvedélyes, érzelmi alapokon álló telenovelláról. Az Oltári csajok három fiatal lány életéről és küzdelméről szól majd. Lássuk, hogy mire is számíthatnak a nézők egészen pontosan!

Cikkek

Így még sosem lepték meg a Barátok közt sármos színészét!

Solti Ádám olyan meglepetésben részesült, amit egy darabig biztos nem fog elfelejteni…

Cikkek

BRÉKING: Eljegyezték az X-Faktor műsorvezetőjét!

Kiss Ramóna egy megható fotóval tudatta a világgal, és a rajongókkal, hogy bizony megkérték a kezét…

Cikkek

Wossala Rozina és sztárkuktái gyerekek előtt bizonyítottak!

A Konyhafőnök VIP zsűritagja, valamint a Profi a konyhámban gasztro guruja egy igazán kedves ötlettel állt elő: több tucat kicsit vendégelt meg éttermében. Nemcsak lasagne-val, de sztárbarátaival is lenyűgözték a gyerekeket.

Cikkek

Józan Laci őrületes dologba kezdett!

A Barátok közt színészéről már kiderült, hogy remekül főz, viszont most más érdekes dologra is fény derült.

Cikkek

Pumpedék velencei kalandja csúnya véget ért...

Pumpedék velencei kalandja csúnya véget ért... 18

Pumped Gabo születésnapja alkalmából lepte meg szerelmét egy velencei utazással, azonban arra biztosan nem számított, hogy így fog véget érni a romantikázás...

Cikkek

Megszülettek Beyoncé ikrei?

A minap szárnyra kelt a pletyka, miszerint a gyönyörű énekeső életet adott ikerbabáinak...

Cikkek

Apák napja: a világsztárok szemszögéből!

Bizony nem is gondolunk sokszor bele, hogy a szupersztárok is édesapák vagy, hogy az ő hátuk mögött is ott van egy szerető családfő. Most e jeles ünnep alkalmából ők szintén elmondták érzéseiket!

Cikkek

Szívszorító üzenetek: így ünnepelték hírességeink az apák napját!

Van, aki verssel, van, aki egy közös fotóval és van, aki egy szép gondolattal üzent az édesapjának. Sokaknak azonban csak az emlékezés maradt...

Cikkek

Ilyen videót még biztos nem láttál a Szulejmán kedvenc színészéről!

A híres török sorozat Sümbül agáját alakító Selim Bayraktar hihetetlen cuki videót osztott meg közösségi oldalán. Láttátok már?

Cikkek

Legyél te a Barátok közt következő szereplője!

Ha úgy érzed, van bátorságod és tehetséged, akkor nálunk a helyed! Gyere és próbáld ki magad!

Cikkek

Manga lányként fotózták ÉNB Karolát

Ismét egy különleges hangulatú fotózáson vett részt az Éjjel-Nappal Budapest című sorozat szexi sztárja, Karola

Cikkek

Elballagott Gáspár Laci nagylánya!

Az X-Faktor mentorának az elmúlt napokban volt oka az ünneplésre. Nemrégiben születésnapja alkalmából utazott Olaszországba családjával, tegnap pedig lányát ünnepelte az énekes.

Cikkek

A Barátok közt színészei számtalan gyermeket tettek boldoggá

A híres sorozat szereplőitől egyáltalán nem áll a távol a jótékonykodás, és ha tehetik, ott segítenek, ahol tudnak.

Cikkek

Mi történt Szabó Zsófival?

A műsorvezető egy olyan fotót posztolt magáról, ami döbbenetet váltott ki! Rajongói aggódásukat fejezték ki a lány közösségi oldalán.

Cikkek

Kiss Ádámot még sosem láttuk ennyire elérzékenyülni!

Egy nagyon kedves és meglepően érzékeny posztot osztott meg a követőivel a humorista. Kisslánya most ünnepelte az első születésnapját, amiről a büszke apuka is megemlékezett!

Cikkek

A celebek tudják, hogy mi a boldogság titka!

Pumped Gabo, Aurelio, Sebestyén Ági és VV Soma meséltek a boldogság forrásáról. Valóban a pénz az elsődleges oka az örömünknek?

Cikkek

Nem fogod elhinni, ki énekelt álruhában az egyik metrómegállóban! – Videó!

Mit szólnál hozzá, ha egyik reggel a metróból kiszállva magát Miley Cyrust látnád, amint legjobb slágereit dalolja? Most megmutatjuk, hogyan is éreznéd magad!

Cikkek

Így nyaral a gyönyörű műsorvezető!

Szabados Ágnes az elmúlt időszakban végre időt szakíthatott egy kis pihenésre. Sőt, álmai helyére is ellátogatott!

Cikkek

Újra „Muzsika Tv bemutatja„ az RTL Klubon!

Nyáron felpörgetjük a délelőttöket! Június 18.-a vasárnap ismét képernyőre kerül a „Muzsika Tv bemutatja” zenei összeállítás az RTL Klub képernyőjén!

Cikkek

Válása után találta meg az igazit a Házasság első látásra szereplője

Habár a műsor végén Balázs és Lilian úgy döntöttek, folytatják házasságukat, végül mind a négy kapcsolat válással végződött. Ennek ellenére a fiúknak egyáltalán nincs okuk a panaszra!

Cikkek

Ismerd meg az első valóságshow-babát!

Az RTL Klub reality show-jában feltűnt szerelmesek sokakat megleptek, ugyanis többen azt hitték, tiszavirág-életű lesz kapcsolatuk. Ennek megcáfolására nem is lehetne jobb bizonyíték, mint szerelmük gyümölcse, Miló.

Cikkek

Selena Gomez még sosem villantott ennyire fura videóklippel!

Az énekesnő ismét meglepte a rajongót egy dallal, és a hozzá passzintott klip sok szempontból is érdekes. Kezdjük azzal, hogy szinte minden szereplőt Selena alakít! Kíváncsivá tettünk?

Cikkek

Mutatjuk a lányt, aki kiköpött Emma Watson!

Az indianapolisi anya először azt sem tudta, hogy ki az az Emma Watson, csak azután keresett rá a színésznőre a neten, miután két tinilány izgatottan ment oda hozzá, hogy közös fotót készítsenek.

Cikkek

Opitz Barbi első saját dala meghaladta az egymilliós nézettséget!

A 2016-os X-Faktor győztesének májusban jelent meg első saját dala. Bár a slágergyanús szerzemény még csak egy hónapja van fent a legnépszerűbb videómegosztó oldalon, már most meghaladta a mágikusnak számító egymilliós megtekintést.

Cikkek

Vigyázat! Extra cukiság: bébidömping a sztárvilágban!

Az elmúlt időszakban számos tündéri gyerkőc látott napvilágot. Sőt, a közösségi oldalakon már a rajongók is megcsodálhatták az apró jövevényeket. Lássuk a legcukibb sztárbabákat!

Cikkek

Barátok közt: „Rád is számítunk!”

A híres sorozat készítői, mint minden évben, most is csodálatos összefogásra hívja fel a rajongók figyelmét. Mutatjuk!

Cikkek

Azta! Hihetetlen bejelentést tett a szupermodell!

A híres szépség szereti borzongatni a kedélyeket, legyen szó a külsejéről, szexuális hovatartozásáról, vagy egyszerűen csak a viselkedéséről. Így meg sem lepődtünk a legutóbbi Instagram posztján, amit most neked is megmutatunk! Miről lehet szó?

Cikkek

VV Krisztiánnak ellopták a személyazonosságát?

VV Krisztiánnak ellopták a személyazonosságát? 18

Az ValóVilág powered by Big Brother ex-játékosa közösségi oldalán figyelmeztette rajongóit a csalásra.

Cikkek

Íme Istenes Bence élménybeszámolója a Survivor forgatásáról!

A Survivor műsorvezetője nemrég hazatért Ázsiából, és a Reggeliben mesélt kalandjairól, amik közt akadnak jó és rossz emlékek is...

Cikkek

Hiába a boldog család, Pink-et sem kerüli el a féltékenység!

Az énekesnő immár két kicsi anyukája, és 11 éve házasok párjával, minden az idillről árulkodik. Most mégis kiderült, hogy mégsem olyan tökéletes minden!

Cikkek

Kibékült a két villalakó!

VV Soma és VV Tivy barátsága a valóságshow után nagyon megromlott és a két srác hónapokig nem beszélt egymással. Most azonban végre változás történt, és az egykori barátok leültek megbeszélni a konfliktusukat!

Cikkek

Életéért küzdött az X-Faktor énekese

Életéért küzdött az X-Faktor énekese 18

A tehetségkutató 2012-es évadából ismert előadó őszintén mesélt fájdalmairól, életmentéséről, és a borzasztó kórházi körülményekről.

Cikkek

A világhírű énekesnő nagy bejelentést tett!

Taylor Swift pár évvel ezelőtt töröltette magát a zenei alkalmazásokról, ám most váratlanul visszatért. Hogy miért? Most kiderül!

Cikkek

(18+) Pumpedné szexi rendőrnőnek öltözve büntette meg Gabót!

(18+) Pumpedné szexi rendőrnőnek öltözve büntette meg Gabót! 18

Pumped Gabo és Sebestyén Ági Velencében romantikáztak, azonban a városnézés helyett inkább a buja örömöket választották...

Cikkek

Így ünnepelte születésnapját Gáspár Laci!

Az X-Faktor mentora 38. születésnapját ünnepelte, méghozzá nem is akárhogy és nem is akárhol.

Cikkek

VV Mici olyat mutatott, amit még nem sokan láthattak…

A ValóVilág powered by Big Brother szőke bombázója egyáltalán nem hanyagolja el rajongóit. Élő bejelentkezésekkel, videókkal és képekkel is informálja őket nap mint nap. Nemrégiben pedig egy igazán érdekes dolgot mutatott meg követőinek…

Cikkek

Dombóvári István szuperhőssé vált?

A népszerű humorista egy igazán meglepő videót posztolt a közösségi oldalán, mely állítása szerint bizonyíték arra, hogy szuperképességgel rendelkezik.

Cikkek

Sztár-lagzi: bekötötték egy újabb hollywoodi sztár fejét!

Újabb nagy kedvencünk állapodott meg, ráadásul egy csodálatos olaszországi birtokon hangzott el a boldogító igen, megannyi híresség szeme láttára! Kíváncsi vagy, melyik gyönyörű színésznő kelt el?

Cikkek

Szavazz! Ki a legcukibb sztárapuka?

A gyengébbik nem képviselőinek többsége valószínűleg egyet ért abban, hogy az egyik legmelengetőbb látvány az apukák gondoskodó pillantása és gyermekük érintése. Most lássuk a sztárvilág elkapott, meghitt pillanatait!

Cikkek

Puskás Peti: "Belecsaptunk az idei X-Faktor első forgatási napjába!"

Bár csak ősszel kerül képernyőre a 2017-es X-Faktor, már zajlik az élet a tehetségkutató háza táján!

Cikkek

Elkészült VV Soma videóblogjának első része!

A ValóVilág powered by Big Brother győztese új vizekre evezett, és rajongói legnagyobb örömére úgy döntött, saját csatornát indít. Az első rész már el is készült! Mutatjuk!

Cikkek

Kulisszatitkok: ezeket biztos, hogy nem tudtad a dzsungel realityről

Szabó Zsófi, Molnár Andi és Puskás Peti mesélt Annának és Mikinek a Reggeliben személyes tapasztalataikról és élményeikről, amiket a vadonban szereztek. A Story Extra műsorvezetője és az X-Faktor mentora olyan belső információkat árultak el, amik hasznosak lehetnek az idei vállalkozó szellemű bátor celebek számára.

Cikkek

Kristen Stewart csaja Justin Bieberrel szexizik!

Az énekesről olyan felvétel került elő, mely túlfűtött perceket ígér, még a nyári kánikulában is! De vajon mi köze ehhez Stella Maxvellnek? Mutatjuk!

Cikkek

Íme a Barátok közt dögös dívái! Te kinek a stílusát választanád?

A híres sorozat gyönyörű hölgyeit nap mint nap megcsodálhatjuk a képernyőn. Gyorsan el is játszottunk a gondolattal, hogy kinek a ruháit és kiegészítőit hordanánk a legszívesebben. Töredelmesen bevalljuk, nem tudunk választani. Neked sikerül? Kinek a stílusa tetszik a legjobban?

Cikkek

Elcsábítanád Aranyosi Pétert? Segítünk!

Többféle mód is létezik rá, hogy megkaparinthassuk a humorista szívét: egy-kettőt már eddig is ismertünk, azonban a „4 betűs szavak” című önálló estjén még nagyobb Aranyosi-szakértővé válhattunk.

Cikkek

Bekamerázták a világsztár lakását, így minden percben nyomon követheted őt!

Megjelent az énekesnő vadiúj lemeze, a Witness, és ezzel egy időben elindult a neten az élő közvetítés a híresség házából, aminek minden egyes szegletét kamerák figyelik!

Style

Szuper divattippek Lilutól! – Te melyik szettet választanád?

A gyönyörű műsorvezető rajong a divatért és fantasztikus stílusérzéke minden outfitből sugárzik, amit visel. Most összegyűjtöttünk nektek néhány igazán különleges szettet Lilu gardróbjából. Döntsétek el, szerintetek melyik a legjobb!

Cikkek

Ilyen szexinek még sosem láttuk a Szulejmán gyönyörű színésznőjét!

Meryem Uzerli nagyon izgalmas videót osztott meg közösségi oldalán, amit neked is látnod kell! Mi csak ámulunk! 

Cikkek

Reese Witherspoon lányáról meglepő képek kerültek elő!

Azt eddig is tudtuk, hogy a tizenhét éves Ava Phillippe meglepően hasonlít híres édesanyjára, ám a fiatal lányról készült legújabb fotókon más is szembetűnő lehet! Miről van szó? Mutatjuk!

Cikkek

Ilyen egy csodaesküvő!

A gyönyörű műsorvezetőnek bekötötték a fejét! Molnár Andi megosztott néhány csodálatos pillanatot, élete nagy napjáról!

Style

Caramel kislánya a legtrendibb sztárcsemete!

Augusztusban ünnepli harmadik születésnapját Caramel és Szilvi kislánya, aki már most remek stílusérzékkel rendelkezik!

Cikkek

Döntsd el te, melyik a leghumorosabb kép a Reggeli műsorvezetőiről!

Anna és Miki nélkül már nem is kezdődhetne jól a napunk, bizony hiányoznának a hétköznapunkból. Az elmúlt hetekben a műsorvezetőket már rengeteg poénos helyzetben láthattuk, és egyszerűen el se tudjuk dönteni, melyiken nevettünk a legnagyobbat. Neked sikerül? Akkor most itt a lehetőség, válassz! 

Cikkek

Villantott a gyönyörű énekesnő!

Villantott a gyönyörű énekesnő! 18

Selena Gomezt és kedvesét lesifotósok lepték meg egy randi után. A vakuk villanása lebuktatta az énekesnőt, ugyanis szinte teljesen átlátszó ruhája alatt, csak egy tanga bugyit viselt!

Cikkek

ÉNB Barbi kislányt hord a szíve alatt!

Az Éjjel-Nappal Budapest sztárja, Barbi nyár végén ad életet kisbabájának.

Cikkek

Horváth Éva bikiniben mutatta meg tökéletes alakját 1 hónappal a szülés után

A gyönyörű anyuka már most bomba formában van, pedig nem régiben még egy kis pocaklakót hordott a szíve alatt.

Cikkek

Még ilyenkor is gyönyörű az X-Faktor mentora!

Az ország legnépszerűbb tehetségkutatójának női ítésze egyértelmű, hogy imádja a rajongóit, hiszen a napokban is egy különleges videót osztott meg közösségi oldalán.

Cikkek

Exkluzív videót osztott meg Anna és Miki

Az RTL Klub Reggeli műsora húsvét hétfő óta ülteti le a tévénézőket a képernyők elé minden hétköznap 7:15-től. Lassan már nyolc hete indul a napotok Peller Annával és Lukács Mikivel,a Reggeli házigazdáival.

Cikkek

A születésnapos bombázó felrobbantotta az Instagramot!

Emily Ratajkowski, miután megvillantotta tehetségét a Holtodiglan című filmben, a közösségi oldalakon is rendre mutogatja bájait. Éppen ezért fogadjunk meg tőle néhány tippet, arról, hogyan legyen a mi Instánk is olyan dögös, mint amilyen szexi az ünnepelt modell!

Style

Lesd el az idei körömtrendet a sztároktól!

Idén nyáron az élénk árnyalatok, a természetesség, a pasztell színek, a metál és az újragondolt francia manikűr lesz a divat a körmök terén. Mutatjuk, hogy a magyar celebek milyen lakkokat preferálnak, ha a körmeikről van szó!

Cikkek

Pumped Gabo: "Hogyha én csaj lennék..."

A Fókusz elkísérte Pumped Gabot és VV Somát egy fürdőnaci beszerző útra, és ahogy azt tőlük már megszokhattuk, most is megmondták a tutit!

Cikkek

Na, ki ez a cuki szülinapos a képen?

Tegnap ünnepelte születésnapját az a hazai híresség, aki ezzel a 32 éves fotóval köszönte meg a jókívánságokat azoknak, akik gondoltak rá.

Cikkek

Ez történik, ha Józan Laci elszabadul a Barátok közt stúdiójában!

Hogy mi is történik pontosan, azt azok a képek illusztrálják a legjobban, amit maga a színész töltött fel közösségi oldalára. Mutatjuk!

Cikkek

George Clooney-t szedálni kellett: megszülettek az ikrei!

Eljött a nagy nap, az örök agglegényből lett szerető férj most apuka lett! Sosem gondoltuk volna, hogy ezt valaha leírjuk. George Clooney és sztárügyvéd felesége két tündéri babát köszönthetnek a családjukban.

Cikkek

Istenes Bence ismét elhagyta az országot?

A sármos műsorvezető épp, hogy hazaért a Survivor forgatásáról, máris újra repülőgépre szállt. Ám most szerelme is elkísérte az úton!

Cikkek

Ariana Grande visszatért Manchesterbe, és nem egyedül!

Az énekesnő koncertjén történt terrortámadás a zenei világot is megrázta. Pont ezért, két héttel a tragédia után világsztárokkal egyetemben tért vissza Ariana az angliai városba.

Cikkek

Sebestyén Balázs: "Megőrülök, annyira cuki vagy!"

Sebestyén Balázs újra bebizonyította, milyen jó apa, ugyanis vasárnap gokartozni vitte nagyobbik fiát, Benit.

Cikkek

Szavazz! Te melyik sztár helyében lennél most szívesen?

Hivatalosan is beköszöntött a nyár egy pár napja, amit természetesen hazai hírességeink is kiélveznek. Mutatjuk, hogyan töltik a sztárok a forró napokat…

Cikkek

Kiss Ádám vicces paródiával lepte meg rajongóit!

A népszerű humorista is beállt a világhírű Salt Bea parodizálók közé. A végeredménytől persze mindenki fogta a hasát. Mutatjuk!

Cikkek

Ez vár a Celeb vagyok, ments ki innen! következő csapatára!

Újabb sztárok vethetik be magukat a rengetegbe, ahol nemcsak az állatokkal kell majd megküzdeniük, hanem egymással és saját magukkal is. Na de lássuk, hogy mivel is kell számolniuk, ha igent mondanak a dzsungel-kalandra!

Cikkek

(18+) Kamerák előtt szexelt Pumped Gabo és Sebestyén Ági!

(18+) Kamerák előtt szexelt Pumped Gabo és Sebestyén Ági! 18

Sebestyén Ági és Pumped Gabo először a zuhany alatt estek egymásnak, majd az ágyban lovagolta meg szerelmét a szőke bombázó, aki hangos nyögésekkel kísérve juttatta el a csúcsra a valóságshow-sztárt...

Cikkek

Nádai Anikó smink nélkül és kócos hajjal bulizott

Nádai Anikó az utóbbi időben rengeteget dolgozik legújabb műsorán, a pünkösdi hosszú hétvégén azonban a műsorvezetőnőnek is volt ideje lazítani.

Cikkek

Tovább dagad a Ben Affleck-Jennifer Garner körüli botrány?

Sokáig ment a találgatás, hogy a pár végül együtt marad-e vagy pedig inkább kitartanak a válás mellett, és három közös gyerek után elválnak útjaik. Februárban minden eldőlt, most egy amerikai lap mégis hazugságokat terjeszt a színésznőről.

Cikkek

Szabó Zsófi megható üzenetet tett közzé!

A Story Extra gyönyörű műsorvezetőjének élete egy cseppet sem mondható unalmasnak, ráadásul nemsokára hatalmas változásban lesz része!

Cikkek

Eltűnt VV Lóri!

A ValóVilág powered by Big Brotherben feltűnt modell srác megosztó személyiség volt a Villában, párja, Dina mégis kitartott mellette a végsőkig. Kapcsolatuk a játékkal sem ért véget, ám – mint, ahogy mi is beszámoltunk róla korábban - sajnos pár hete külön utakon járnak. Ami viszont megdöbbentő, az a VV Lóriról szóló hivatalos bejelentés…

Cikkek

Nem fogod elhinni, mivel várta haza szerelme Istenes Bencét!

Véget ért az ötven napos várakozás! Csobot Adél és Istenes Bence végre átölelhették egymást a repülőtéren, ugyanis a műsorvezető hazatért a Survivor Fülöp-szigeteki forgatásáról.

Cikkek

Adam Levine magára tetováltatta szerelmét!

A Maroon 5 frontembere imádja a tetoválásokat, az izgalmas és művészi rajzoknál viszont csak családját szereti még jobban. Most felesége is felkerült a testére!

Cikkek

Vajon kik küzdenek meg a Celeb vagyok, ments ki innen! ötödik szériájában?

Az RTL Magyarország vezérigazgatója a nyár első napján jelentette be, hogy hamarosan visszatér a képernyőre a csatorna nagysikerű dzsungel realityje. Így idén újabb hírességekért izgulhatunk, akik a szemünk láttára küzdenek majd meg  az elemekkel.

Cikkek

Pumped Gabo húgára ráhajtott a valóságshow-sztár haverja!

Pumped Gabo húgára ráhajtott a valóságshow-sztár haverja! 18

Korábban már beszámoltunk Pumped Gabo és húga, Cintia testvéri kapcsolatáról, de azóta még inkább megismerhettük a fiatal lányt a Pumpedék című realitynek köszönhetően. A legutóbbi részben ráadásul annak is szemtanúi lehettünk, ahogy Gabo egyik haverja, Domán flörtöl Cintivel... Vajon végül beadja a derekát a lány?

Cikkek

Hoppá! Visszatér a Celeb vagyok, ments ki innen!

Új irányokat és számos újítást ígér az ország legnépszerűbb kereskedelmi csatornája. A 20. születésnapját ünneplő RTL Magyarország nem csak megújult Film+2 csatornájával (RTL Gold), és a hamarosan induló Anikó #show-val készül a tévénézőknek...

Cikkek

Gwyneth Paltrow családjában különös dolog történt! - KÉPEK!

Az Oscar-díjas színésznő nemrég több családtagjáról is posztolt az Instagram-jára, többek között a szintén szakmabeli édesanyjáról és a már tizenhárom éves kislányáról, Apple-ről! Ám a szemfüles követők észrevehettek valami furcsaságot is!

Cikkek

Ráskó Eszter, a Showder Klub újonca máris a címlapokon!

A 19. évadánál tartó humor műsorban sorra tűnnek fel az új arcok, akiknek egy feladata van csupán: le kell nyűgözniük a közönséget. Eszter nemcsak ezt a lécet ugrotta meg, de a ruháit is ledobta egy magazinnak!

Style

Itt a nagy nyári celeb fürdőruhamustra - Te melyikbe bújnál bele?

Bár sokat kellett várnunk, mostmár bátran kijelenthetjük, hogy beköszöntött a nyár! Ilyenkor a nőknél központi téma, hogy milyen fürdőruhát válasszanak, ugyanis a trendek folyton változnak. Nézd meg, miben hódítanak a celeblányok és szavazz! Lássuk, kinek a fürdőruhája kapja a legtöbb szavazatot!

Cikkek

A magyar celebek színe-java Bruno Mars koncertjén bulizott!

Bruno Mars 24K Magic világkörüli turnéjának budapesti koncertjén több tucat magyar híresség tombolt a Papp László Sportarénában. Összegyűjtöttünk néhány videót és fotót a hatalmas buliról, amit kedvenc celebjeink posztoltak!

Style

Itt az esküvőszezon! Mutatjuk a legtrendibb sztárok esküvői ruháit!

Elindult az esküvőszezon, ez alkalomból pedig összegyűjtöttünk tíz csodaszép esküvői ruhát, amit hírességek viseltek életük egyik legfontosabb napján. Szavazz, neked melyik tetszik a legjobban!

Cikkek

Meglepő, új álompár bukkant fel Hollywood egén!

Cannes nemcsak arról szólt, hogy az egyik legnevesebb fesztiválon összegyűlhetett a filmipar krémje, de pletykálkodhatott is egy kicsit a világsajtó! A zárónapon ráadásul fény derült egy újonnan virágzásnak indult románcra is.

Cikkek

Tanulj meg jógázni a Showder Klubosokkal!

A humorshow fellépőire mindig számíthatunk, ha egy kis nevetés után sóvárogna a szívünk, mostantól ráadásul önálló esteken ismerhetjük meg őket még jobban. Gondoltad volna például, hogy Hajdú Balázzsal tornázhatsz?

Cikkek

Pumped Gabo csúnyán beégett a barátnője előtt...

Pumped Gabo csúnyán beégett a barátnője előtt... 18

Sebestyén Ági idén ünnepelte 31. születésnapját, azonban Gabo a tortára egy 32-es gyertyát tett. Először mindenki bevette, hogy a srác tényleg ennyire nincs képben a barátnője életkorával kapcsolatban, de ezután következett csak az igazi meglepetés!

Cikkek

Az X-Faktor mentora büszkén vállalja régi önmagát!

Már nem titok, hogy Gáspár Laci, Puskás Peti és ByeAlex mellett Radics Gigi erősíti a 2017-es X-Faktor mentorcsapatát. Az énekesnő a minap gyereknap alkalmából különleges képet osztott meg követőivel.

Cikkek

Hölgyek figyelem! Orlando Bloom feleséget keres!

A színész egy interjú során vallotta be, hogy szüksége van valakire maga mellé. Hogy miről is van szó pontosan? Eláruljuk!

Cikkek

Férjhez ment a szupermodell!

Méghozzá nem is akárkivel házasodott össze a Victoria's Secret angyal!

Cikkek

Nádai Anikó: "Minden nagyon rendben van!"

Július 3-án a Film+2 átalakításával érkezik az RTL Gold! Vadonatúj tartalomként itt debütál Nádai Anikó önálló talk show-ja, az Anikó #show is.

Cikkek

Exkluzív videó! - Palvin Barbi időutazáson vett részt?

A magyar szupermodellről hihetetlen felvétel került napvilágra, ami ismét csak bizonyítja, hogy büszkeségünk kortalan szépség, akinek kisugárzása bármikor megállná a helyét a szépségideálok között!

Cikkek

Hidd el, te is szeretnél Fördős Zével és csapatával szülinapozni!

Régóta tudjuk, hogy a Konyhafőnök zsűritagja nem aprózza el, ha evésre kerül a sor. Így van ez az ünneplésekkel is! Most édesapját köszöntötték fel, nem is akármivel! Vigyázat, éhes leszel!

Cikkek

Hoppá! Egy ágyban VV Soma és Sebestyén Ági!

Hoppá! Egy ágyban VV Soma és Sebestyén Ági! 18

A ValóVilág powered by Big Brother győztese meglátogatta a szőke bombázót, hogy együtt szereljék össze a lány fésülködő asztalát, ám végül az ágyban kötöttek ki... Ha kíváncsi vagy, hogy mivel tudta zavarba hozni Somát Pumped Gabo szerelme, nézd meg a videót!

Cikkek

A 2016-os X-Faktor versenyzői rádiós turnéra indultak

Opitz Barbit, Vince Aliz Lizát és a Ham ko Hamet a tavalyi X-Faktorban ismerhette meg az ország, mostanra pedig már saját szerzeményeiket hallhatjuk a rádiókban.

Cikkek

Vajon mit szól Istenes Bence az X-Faktor új műsorvezetőjéhez?

A Survivor forgatásai jelenleg is tartanak, Istenes Bencét azonban sikerült elérni Skype-on keresztül, hogy meséljen egy kicsit a mindennapjairól a Fülöp-szigeteken, és arról, hogy mit szólt, amikor megtudta, hogy Kiss Ramóna váltja őt az X-Faktorban!

Cikkek

Kiss Ádám különleges fotót posztolt kisslányáról

Kiss Ádám egyértelműen rajong kislányáért, aki alig egy hónap múlva betölti első életévét. A büszke apuka nemrég egy tengerpartra vitte Olíviát, közös fotójuktól pedig szó szerint elolvadt a Facebook közösség.  

Cikkek

Gorbunov Dmitrij meghódította az örök várost!

Bár az X-Faktor bronzérmese, Gorbunov Dmitrij ország-világnak megmutatta szerelmét, Alizt, most úgy tűnik, nélküle kalandozik a világ egyik legszebb és egyben legromantikusabb országában.

Cikkek

A sztárok is szurkolnak Klein Dávidnak és Suhajda Szilárdnak

A Magyar Everest Expedíció 2017 a végéhez közeledik. Dávid és Szilárd elindultak, hogy megkezdjék a csúcstámadást. Itthon pedig sokan drukkolnak nekik.

Cikkek

FOTÓK: Tunéziában kalandozott Debreczeni Zita és Gianni

Különleges napokat töltött együtt Debreczeni Zita és férje, Gianni Annoni. A sztárpár az utazás szerelmese, ha tehetik útra kelnek, hogy minél több kultúrával ismerkedjenek meg. Március végi esküvőjük után ezúttal Tunéziát vették célba.

Cikkek

Ki lehet Mihalik Enikő titokzatos barátja?

A modell nemrég ünnepelte a 30. születésnapját, rengeteg a munkája, divattervező álmokat szövöget, és eközben még a szerelem is újra rátalált. A rejtélyes fiúról végre már képet is láthatunk!

Style

Palvin Barbi tündökölt a Cannes-i Filmfesztivál vörösszőnyegén!

A világhírű szupermodell két napja érkezett meg Cannes-ba, kedden pedig a vörösszőnyegen is debütált egy csodaszép fekete ruhában, csillogó ékszerekkel és tündöklő mosollyal az arcán, ami minden kiegészítője közül a legszebb volt!

Cikkek

Hoppá! Pumped Gabo és Sebestyén Ági a kamerák előtt maszturbált...

Hoppá! Pumped Gabo és Sebestyén Ági a kamerák előtt maszturbált... 18

Pumped Gabo már alig bírta Ági nélkül, ezért úgy döntött, hogy felhívja a lányt, azonban a túlfűtött videóbeszélgetés és a bugyijában nyúlkáló exbarátnőjének látványa csak még inkább felizgatta a srácot... Nézd meg a videót, ha kíváncsi vagy, hogyan ért véget a "hancúr"!

Cikkek

Lana Del Rey és The Weeknd összemelegedtek! Mi lesz Selenával?

Az énekesnő és Abel Tesfaye, akit a legtöbben csak The Weekndként ismernek, nemrég közös dallal rukkoltak elő, és úgy tűnik, hogy a közös munka összehozta őket...Vajon mit szól ehhez az énekes barátnője, Selena Gomez?

Cikkek

Danics Dóra lemezbemutató koncertre készül!

A 2013-as X-Faktor győztesének megjelent első önálló albuma, a Bújócska. A dalokat olyan szerzők jegyzik, mint Szabó Balázs, Geszti Péter vagy Bach Szilvia, május 25-én pedig Dóri rajongói élőben is hallatják az új dalokat.

Cikkek

Ariana Grande összetört! Visszavonul a terror koncert miatt?

Az énekesnő tegnapi manchesteri koncertjén történt robbantás, aminek következtében többen megsérültek, valamint halálos áldozatokat is követelt a támadás. A tiniikon ezek után úgy döntött, egy időre felhagy a zenéléssel!

Cikkek

VV Soma: "...eltelt félév, de a barátság megmaradt..."

A ValóVilág powered by Big Brother unikornis lánya, Vivi néhány nappal ezelőtt töltötte be a 23-at. A lány szülinapjáról a VV8 győztese, Soma sem feledkezett meg, és egy közös fotóval kívánt neki boldog születésnapot.

Cikkek

Miley Cyrus sírva tért vissza a színpadra!

Ha az elmúlt években valamit megszokhattunk az énekesnőtől, azok biztosan a karakán és polgárpukkasztó fellépései voltak. Ehhez képest az új Miley visszafogottan, mégis könnyek között énekelt a közönség előtt.

Cikkek

A Válótársak 3. évadának stáblistáját hétpecsétes titokként őrzik!

Két évvel ezelőtt kezdődött el a Válótársak első évadának forgatása. A sorozat egyik főszereplője, Gubás Gabi és a Válótársak rendezője, Kovács Dániel Richárd a Reggeliben meséltek a folytatásról, ugyanis május közepe óta forog a népszerű sorozat harmadik évada!

Cikkek

Ezt látnod kell! VV Soma élete egyetlen videóban!

A ValóVilág powered by Big Brother győztese videóblogot indít! "Ezzel a videóval nem az volt a célom, hogy menj el gyúrni, és jelentkezz egy valóságshow-ba, hanem hogyha van egy álmod, menj el és küzdj meg érte!" - fűzte első videójához Soma.

Cikkek

Hatalmas meglepetés érte az RTL Klub egyik műsorvezetőjét!

A lánybúcsú igazán különleges esemény minden menyasszony életébe. Ám arra Molnár Andi sem számított, hogy barátnői ilyen fantasztikus ajándékkal lepik meg!

Cikkek

Mutatjuk, hogy kikkel ünnepelte Beyoncé az ikrei érkezését!

Hamarosan megszületnek a gyönyörű énekesnő babái, ezért a legjobb barátnői és közeli hozzátartozói egy emlékezetes bulit szerveztek neki.

Cikkek

Döntsd el te, melyik ruhadarab áll legjobban Kiss Ramónának!

Az X-Faktor leendő műsorvezetője bármit is viseljen, gyönyörű. Most mégis választás elé állítunk benneteket!

Cikkek

Úristen! Rá sem fogsz ismerni Johnny Depp-re!

Az 53 éves színész, nemrég a Karib-tenger kalózai 5 bemutatóján jelent meg, és hát valljuk be, már nem is hasonlít régi önmagára! Érdekelnek a részletek? Mutatjuk, ahogyan azt is, hogy az egykori szívtiprónak, milyen fantasztikus nők szívét sikerült elrabolnia! Kár érted Johnny!

Style

Iszak Eszti elindította saját ruhamárkáját!

Valóra vált a műsorvezető álma, és végre elindíthatta saját ruhamárkáját, az ISAAN-t. Eszti az utazásaiból és a zenék adta örömből merített ihletet, amikor megalkotta első kollekcióját, melynek darabjai a tengerparti életérzést idézik.

Cikkek

Nem hiszed el, kivel kavar Taylor Swift!

A gyönyörű énekesnő állítólag Hollywood új üdvöskéjével jár, sőt a források szerint komoly a dolog!

Cikkek

Sárközi Ákosék a Gourmet Fesztiválon hódítanak!

Tegnap elindult az idei legnagyobb gasztro fesztivál, ahol kedvenc Séfünkkel és a Konyhafőnök negyedik szériájának győztesével, Németh Ádámmal is találkozhatnak a látogatók.

Cikkek

Cannes-i vörös szőnyegen a Válótársak sztárja

Kiemelkedő magyar részvétellel kezdődött tegnap este a 70. Cannes-i Filmfesztivál. A rendezvényen kedvenc sorozatunk színésznője is díjért indul!

Cikkek

Nézz végig te is a Cannes-i Filmfesztivál vörös szőnyegén!

Alig, hogy elkezdődött a jeles esemény máris fantasztikus ruhakölteményeket láthattunk nagyszerű színészeken. Bele sem merünk gondolni, mi lesz még itt később! Nektek melyik a kedvencetek?

Cikkek

Halle Berry 50 évesen is meztelenül hódít!

A színésznő a mai napig képes lesokkolni a követőit a szépségével, hiszen már az 50-et betöltve is csodásan néz ki. Ezt pedig nem is szégyelli: legutóbb olyan fotót posztolt, amitől leesett az „internet álla”.

Style

Szexi vagy nem? Szavazz, melyik napszemüveg áll a legjobban Iszak Esztinek!

Iszak Eszti imádja a divatot, és a napszemüvegekért is rajong – van is neki néhány... Most ezeket gyűjtöttük össze, hogy eldönthessétek, melyik áll a legjobban a műsorvezetőnek!

Cikkek

Istenes Bence: „Átértékelődtek a dolgok”

A műsorvezető nemrég ünnepelte 30. születésnapját. Őszintén mesélt életéről, munkáról, álmokról! Sőt, bekukkanthattok a születésnapi bulira is, amit a Survivor helyszínén tartott!

Cikkek

Idén 12+10+5 millió okod van jelentkezni az X-Faktorba!

Ha eddig még nem jelentkeztél az X-Faktorba, ne csüggedj, inkább cseledj! Gyere el Május 20-án az RTL Klub székházába, és ragadd meg az utolsó lehetőséget! Nemcsak szólóban és zenekaroddal, de duóban is jelentkezhetsz a műsorba, ami szempillantás alatt megváltoztatja az életed!

Cikkek

Szakított a ValóVilág powered by Big Brother álompárja!

Szakított a ValóVilág powered by Big Brother álompárja! 18

Megdöbbentő bejelentést tett közösségi oldalán a valóságshow egykori játékosa!

Cikkek

Felméri Péter is beállt a Showder-apukák közé!

Ha egy kis humorra vágyunk, akkor a Showder Klubosokra mindig számíthatunk, azonban a poéngyárosok élete sem szól állandóan a viccekről. Kiss Ádám után most Felméri Péter is örömhírt közölhetett a rajongóival.

Cikkek

Premier! Elkészült a legendás zenekar legújabb klipje!

4 évvel Cipő halála után, a Republic új klippel rukkolt elő, amit nálunk nézhetsz meg először!

Cikkek

Sebestyén Ági egykori barátnője Pumped Gabóval éjszakázott...

Sebestyén Ági egykori barátnője Pumped Gabóval éjszakázott... 18

Sebestyén Áginak elege lett Sneziből, ezért megkérte Gabót és Somát, hogy vigyék el magukkal Bécsbe, hogy addig kilakoltathassa a lányt. Azonban arra biztosan nem számított, hogy a lakótársa ezután Pumped otthonába fog bekéredzkedni...

Cikkek

Már duóban is jelentkezhetsz az X-Faktorba!

Ha úgy érzitek, hogy ketten minden egyszerűbb, ne habozzatok! A 2017-es X-Faktorba nemcsak szóló énekesek és zenekarok, de duók jelentkezését is várjuk!

Cikkek

Te kivel töltenél egy romantikus estét a Szulejmán sármos szereplői közül?

Sármosak, szexisek és bátrak! Ők a híres török sorozat férfi szereplői, akik sokszor megdobogtatják a szívünket! Most itt a lehetőség, hogy eldöntsd, kivel töltenél el egy izgalmas estét! Előljáróban csak annyit, nem lesz könnyű dönteni…!

Cikkek

Pumped Gabo motivációs videóval, Sebestyén Ági pedig fürdőruhával készül a nyárra!

Bár a jó idő még várat magára, sztárjaink már nagyban készülődnek a bikini szezonra!  Sőt, van aki már meg is villantotta csodálatos alakját!

Cikkek

DALPREMIER! Hallgasd meg te is Opitz Barbi legújabb slágerét!

A 2016-os X-Faktor győztesének első saját szerzeményét nálunk hallhatjátok először! Mutatjuk! 

Cikkek

KVÍZ! Mennyire ismered Pumpedéket?

Töltsd ki Pumpedék kvízünkez, hogy megtudd, mennyire vagy képben Gabo és Ági mindennapjait illetően! Ne feledd, minden hétfőn 22 órakor új epizóddal jelentkezik a reality show az RTL Spike-on!

Cikkek

Istenes Bence belépett a harmadik X-be!

Ma ünnepli 30. születésnapját az RTL Klub műsorvezetője, Istenes Bence.

Cikkek

Aurelio: "Hihetetlen, de most is könnyezem..."

A sokszor pityergő Aurelio Caversaccio Facebook-oldalán vallott arról, miért fontos neki május 11-e, és mi történt pontosan három évvel ezelőtt.

Cikkek

Szerenádot adott szerelmének Pumped Gabo, de hoppon maradt...

Szerenádot adott szerelmének Pumped Gabo, de hoppon maradt... 18

Pumped Gabo nem adja fel a próbálkozást, hogy visszaszerezze barátnőjét, Ágit. A lányt azonban még a mécsesekből kirakott szív és az éjszakai szerenád sem nyűgözte le... Hogyan tovább, Gabo?

Cikkek

VV Vivien: "Én semmit nem tartok furának...."

A Story Extra stábja nemrég ellátogatott a ValóVilág powered by Big Brother Barbie Princessének otthonába...

Cikkek

Most belehallgathatsz Tóth Gabi vadonatúj dalába!

A gyönyörű énekesnő a minap közösségi oldalán mutatta meg legújabb szerzeményét, amit rajongói élőben követhettek. Mutatjuk!

Style

Itt az új őrület! Ez lesz az idei divat legszexibb találmánya!

A divat változik és folyamatosan megújul. Ám minden évben megjelenik egy olyan kiegészítő, melynek a legextrémebb egyéniségek nem tudnak ellenállni. Az egyik hírességet, már meg is hódította!

Cikkek

VV Atira újra rátalált a szerelem?

A ValóVilág powered by Big Brother egykori játékosa már a Villában is állandóan a csajokat fűzte, most pedig közösségi oldalán megmutatta, ki az a lány, aki elrabolt a szívét.

Cikkek

Teszteld magad! Te felismered a sztárokat gyerekkori képeiken?

Íme 10 hazai híresség, akiket nap mint nap láthatunk a tévében, azonban a képek nem most, hanem jó pár évvel korábban készültek. A feladatod csak annyi, hogy kitaláld, melyik fotón melyik hazai híresség látható!

Cikkek

Peller Annáék párkapcsolati tanácsokkal látták el Pumpedéket

Peller Annáék párkapcsolati tanácsokkal látták el Pumpedéket 18

A Gyertek át! adása után Peller Anna, Lukács Miki, Sebestyén Ági és Pumped Gabo beültek egy étterembe, hogy átbeszéljék, kivel mi történt a Nyerő Páros óta, és hogy a Reggeli műsorvezetői tanácsokat adjanak a fasírtban lévő fiataloknak.

Cikkek

Láttátok már VV Krisztián éjszakai kalandját? Mutatjuk!

A ValóVilág powered by Big Brother fenegyereke nem mindennapi videót osztott meg magáról közösségi oldalán. Ti bevállalnátok?

Cikkek

Gáspár Laci: "Nagy a szívem és ilyenkor majd széjjel szakad..."

Az X-Faktor mentora, Gáspár Laci elhagyta az országot, és meg sem állt egészen Dubajig...

Cikkek

Könnyfakasztó Channing Tatum levele a lányához!

A színész a tökéletes felsőtestén és a tökéletes házasságán kívül, most már a tökéletes apuka címmel is büszkélkedhet! Tatum ugyanis megfogalmazta, mit szeretne megadni kislányának, Everly-nek, valamint, hogy milyen jövőt szán neki! Érdekelnek a részletek? Kattints!

Cikkek

Istenes Bence bejelentkezett a Survivor forgatási helyszínéről!

A műsorvezető hamar beilleszkedett az egzotikus ország mindennapjaiba. Most megtudhatjátok számára mi a legnehezebb, de azt is, hogy például a munka mellett mivel tölti egy napját!

Cikkek

Eljegyezték Rúzsa Magdit!

2016 legjobb női előadójánál jelenleg biztosan nincs boldogabb nő a világon, ugyanis párja megkérte a gyönyörű hangú Rúzsa Magdolna kezét!

Cikkek

A Konyhafőnök VIP győztese bloggernek állt: megnyílt Gáspár Bea Konyhája

A Konyhafőnök VIP győztese, Gáspár Bea május 5-én indította el élete első gasztroblogját.

Cikkek

Különlegesebbnél különlegesebb anyák napi meglepetések sztárjainktól!

Megható üzenetekkel, könnyfakasztó gondolatokkal és hatalmas meglepetésekkel készültek kedvenc hírességeink az anyák napjára.

Cikkek

Hihetetlen erővel robbant be a Muzsika TV sztárjának legújabb klipje!

A népszerű magyar énekes, Josh a napokban osztotta meg vadonatúj klipjét közösségi oldalán, melyet egyszerűen imádnak a rajongók. Mi meg el is hoztuk nektek!

Cikkek

Vadon Jani gyomorszájon rúgta Sebestyén Balázst!

A két rádiós nagyágyú, Sebestyén Balázs és Vadon Jani harccal indították a hetet, bár az összecsapás elég egyoldalúra sikerült...

Cikkek

A magyar szupermodell hazaköltözik?

Mihalik Enikő a harmincadik születésnapja előtt volt a vasárnapi Portré vendége, ahol Barabás Évinek beszélt a karrierjéről és jövőbeni terveiről! Miről is van szó pontosan? Eláruljuk!

Cikkek

Barátok közt! Te melyik lakóhoz költöznél be? Válassz!

Tegyük fel, ha pár napig be kéne költöznöd a Mátyás király tér valamelyik lakójához, te kit választanál? Ne gondolkozz sokat, inkább szavazz!

Style

Sminktippek hírességeinktől: mutatjuk mi lesz idén tavasszal a trend!

Mi lesz az idei tavasz legkedveltebb árnyalata? Hogyan viselj rikító színeket? Erre is választ kaphatsz, ráadásul kedvenc celebjeink segítségével!

Cikkek

Sebestyén Balázsék túl vannak a nagy bejelentésen!

A három rádiós nagyágyú, Sebestyén Balázs, Rákóczi Feri és Vadon Jani csütörtökön egy vicces videóval kürtölték világgá, hogy péntek reggel 9-kor érdemes lesz őket hallgatni...

Cikkek

A Tha Shudras zenekar különleges videóval lepte meg rajongóit!

Az X-Faktorban ismertté vált különc együttes új szerzeménnyel rukkolt elő, melyet most meg is nézhettek!

Cikkek

Szexi vagy nem? Lássuk, ki a legszebb a vidéken!

Unod a melót? Eleged van az iskolából? Dőlj hátra és játssz velünk! Lássuk, melyik celeb lány kapja a legtöbb lájkot!

Cikkek

Csodálatos meglepetéssel rukkolt elő Tóth Gabi!

A gyönyörű énekesnő gyermekek álmát váltotta valóra.

Style

Íme, a tavasz legmenőbb színei! Hozzád melyik passzol?

Idén tavasszal a színeké a főszerep. Kedvenc hírességeink megmutatják, mit viselj, ha kicsit melegebbre fordul az idő.

Cikkek

Pumped Gabo minden követ megmozgat, hogy visszaszerezze Ágit

Pumped Gabo minden követ megmozgat, hogy visszaszerezze Ágit 18

Miután Gabo megtudta, hogy Ági más sráccal randizik, először dühbe gurult, majd miután lenyugodott, élő Facebookos videóban kért bocsánatot egykori barátnőjétől. Vajon hogyan reagált erre Ági?

Cikkek

Sebestyén Balázs: "Nagy dolgot fogunk bejelenteni!"

Sebetyén Balázs, Vadon Jani és Rákóczi Feri reggeli videója felrobbantotta az internetet, a srácok ugyanis szó szerint megőrültek!

Cikkek

Lilu: „Szerelmes vagyok”

A gyönyörű műsorvezető élete nem unalmas, ugyanis nemrég ő is részt vett a Magyar Everest Expedíciójában, ráadásul egy nem mindennapi utazáson van túl. Mutatjuk!

Cikkek

Zsebkendőt elő! Ryan Reynolds vallomása téged is megríkat majd!

A színész és kedvese, Blake Lively nemrég a MET-gálán tündököltek, ahol a sztár azt is elárulta, mit gondol csodaszép feleségéről és, miért is szeretett bele valójában! Kattints a részletekért!

Cikkek

VV Mici megkapta élete egyik legszebb szülinapi ajándékát!

Május első napja a tavalyi ValóVilág powered by Big Brother játékosainak sem telt unalmasan. VV Soma meglepte rajongóit, VV Mici pedig ünnepelt!

Cikkek

Így tartják formában magukat a Barátok közt sármos sztárjai!

A Reggeli mai vendégei nemcsak Annát hozták zavarba, hanem a nézőket is, ugyanis Csórics Balázs és Pribelszki Norbi után bizony megfordulnak a hölgyek. Most elárulták, mennyit dolgoznak mindezért!

Cikkek

Igen vagy nem? Lássuk, te melyik celeb pasival randiznál!

Sokszor eljátszottál már a gondolattal, milyen lenne egy hírességgel randizni? Vagy csak ha meglátod a képernyőn, hevesebben dobog a szíved? Képzeld csak el, hogy egyik nap csörög a telefonod, és egy szexi híresség van a vonal másik oldalán! Te felvennéd a telefont neki? Elmennél vele randizni, vagy lekoptatnád? Klikkelj és játssz!

Cikkek

Napi Cuki – Nézd meg, hogyan köszöntötte fel családja David Beckham-et!

Az egyik neves magazin 2015-ben a világ legszexibb pasijának választotta a ma negyvenkét éves focistát, a családja pedig a legjobb apukának, ő pedig magát világ legboldogabb emberének tartja!

Cikkek

Sebestyén Ági az expasijával randizott! Mit szól ehhez Pumped Gabo?

Sebestyén Ági az expasijával randizott! Mit szól ehhez Pumped Gabo? 18

Pumped Gabo hiába készített rózsaszirmokból szívet Ági ajtaja elé, a lány inkább az expasijával ment el randizni. Ráadásul Ági meg van győződve róla, hogy Dominik volt ennyire romantikus. Vajon mi fog kisülni ebből?

Cikkek

Debreczeni Zita hókirálynőként tündökölt az esküvőjén

Gianni Annoni és Debreczeni Zita háromezer méter magasan, az Észak-olaszországi Dolomitokban mondták ki a boldogító igent...

Cikkek

Nézd meg te is, hogyan festenek bikiniben a magyar szupermodellek!

Palvin Barbi és Mihalik Enikő ismét együtt! Ezúttal azonban nem egy nyaralás, hanem egy munka hozta újra össze őket, aminek kapcsán a két szépség még megannyi csinos modellel pózol a Bahamákon! Lássuk a képeket!

Cikkek

Szavazz, és döntsd el, hogy ki a legösszeillőbb pár a Szulejmánban!

A híres török sorozatban a szenvedélyé, és az érzelmeké a főszerep, vagyis az uralkodó palotájában a szerelem mindenek felett áll. Eljött az idő, hogy eldöntsd, szerinted ki a legszenvedélyesebb, legösszeillőbb páros a szultán birodalmában! Kattints!

Cikkek

Két titkáról is lerántotta a leplet a Konyhafőnök VIP Séfje!

Kevesen tudják, de Sárközi Ákos különös szenvedélynek hódol, ami szerinte nem is áll olyan messze a szakmájától, de nemcsak ezt, hanem azt is elárulta, honnan ered ez a hihetetlen érdeklődés!

Cikkek

Új taggal bővült a Válótársak sztárjának családja!

A színésznő örömmel jelentette be Facebook oldalán keresztül, hogy új családtag érkezett a házhoz. Mutatjuk a kis jövevényt!

Cikkek

Szavazz! Ki a legszexibb csaj az Éjjel-Nappal Budapestben?

Gyönyörűek, szexik, kívánatosak, és egytől egyik megdobogtatják a férfi szíveket. Minden este láthatod az Éjjel-Nappal Budapest szexi csajait, mi pedig arra vagyunk kíváncsiak, neked melyikük tetszik a legjobban.

Cikkek

Szavazz! Ki a legszexibb pasi az Éjjel-Nappal Budapestben?

Helyesek, izmosak, sármosak és egytől egyig szívdöglesztőek. Minden este láthatod az Éjjel-Nappal Budapest szexi pasijait, mi pedig arra vagyunk kíváncsiak, neked melyikük tetszik a legjobban.

Cikkek

Tücsi Törökországban villantotta meg tökéletes alakját

A Sport Klub műsorvezetője, Tücsi rendszeresen oszt meg dögös képeket Instagram-oldalán. Legutóbb fekete bikiniben kapták lencsevégre, a rajongók legnagyobb örömére.

Cikkek

Sebestyén Ági megtalálta Pumped Gabo utódját?

Sebestyén Ági megtalálta Pumped Gabo utódját? 18

Pumped Gabo megcsalta barátnőjét VV Zsófival, ezért a lány úgy döntött, hogy végleg véget vet kapcsolatuknak. Mivel az összes hírportál megírta a félrelépést, ezért Dominik kapva kapott az alkalmon, hogy felhívja Ágit. Vajon mi fog kisülni ebből?

Cikkek

VV Mici szexibb, mint valaha! (+18)

Mióta véget ért a ValóVilág powered by Big Brother, Mici óriási átalakuláson ment keresztül...

Cikkek

Pumped Gabo nem bírta visszatartani könnyeit!

Pumped Gabo nem bírta visszatartani könnyeit! 18

Pumped Gabo valószínűleg már ezerszer megbánta, hogy áthívta magához VV Zsófit... Sebestyén Áginak hamar a fülébe jutott, hogy barátja megcsalta őt, és ezúttal nem bocsánott meg neki! Gabo hiába próbálta meg kiengesztelni Ágit, a lány hajthatatlan volt. A nyári fesztiválon ismertté vált srác ezután a kiscicájával összebújva sírta tele a párnáját.

Cikkek

Felhívás keringőre! – Találkozz Jamie Foxx-szal, amíg még lehet!

A színész nemrég bejelentette, hogy már csak májusig tartózkodik hazánkban, de nemcsak ezt, más titkokat is elárult, mint például azt is, hogy mit gondol a magyarokról!

Cikkek

Sokkoló videót tett közzé Pumbed Gabo!

A srác közös programot szervezett VV Somával és Aurélióval. Szerintetek mit csináltak együtt? Nem hiszitek, el mi történt!

Cikkek

Új sztárpár! - Johnny Depp exe máris bepasizott!

Amber Heard nemrég megerősítette, hogy új párkapcsolatba kezdett, ami a Depp-el való csúnya válása után nem is meglepő, ám, hogy kit választott a szépséges színésznő az már annál inkább! Kíváncsi vagy? Megmutatjuk!

Cikkek

ÉNB Alexa új dala már egymilliós megtekintésnél jár!

Az Éjjel-Nappal Budapest Alexájának új dala, a Túlpart kevesebb, mint egy hónap alatt több mint egymilliós nézettségnél jár.

Cikkek

Ez történik a Barátok közt stúdiójában, ha már nem forog a kamera! - Kulisszafotók!

Több órás forgatás után egyáltalán nem csoda, ha színészek a leállást követően kicsit elengedik magukat. Ezekből a helyzetekből adódnak a leghumorosabb pillanatok. Mutatjuk!

Cikkek

Nádai Anikó újra szerelmes!

Úgy tűnik, Nádai Anikóra újra rátalált a szerelem. A gyönyörű műsorvezető titokzatos képet posztolt kedvesével, Anikó követői pedig már most azt találgathatják, ki lehet a szerencsés fiatalember...

Cikkek

Nem fogod elhinni, milyen romantikus tud lenni Pumped Gabo!

Nem fogod elhinni, milyen romantikus tud lenni Pumped Gabo! 18

A Pumpedék főszereplője igazán meglepte barátnőjét, Sebestyén Ágit Valentin-nap alkalmából. Nem elég, hogy ágyba vitte neki a reggelit, még egy óriási csokor vörös rózsát is vett neki, ami azonban ezután következett, mindent felülmúlt!

Cikkek

Megkezdődött a Survivor forgatása!

A műsorvezető, Istenes Bence már ott van a helyszínen. Mutatjuk érkezésének első pillanatait!

Cikkek

Gorbunov Dmitrij nagy meglepetésre készül!

Örülhetnek a jóképű énekes rajongói, hiszen már nem kell sokat várni. A srác saját dala gőzerővel készül, sőt most komoly előrelépés történt!

Cikkek

Kiss Ramóna: „Boldog vagyok, úgy érzem!”

A gyönyörű színésznő kendőzetlenül mesélt a z RTL Klub Reggeli című műsorában az elmúlt hét napjairól, érzéseiről, örömeiről, és bánatairól.

Cikkek

DALPREMIER! – Hallgasd meg az X-Faktor énekesnőjének vadiúj dalát!

A 2016-os tehetségkutató egyik legkülönlegesebb hangú versenyzője, Vince Aliz Liza hatalmas örömhírrel lepte meg a rajongóit! Mutatjuk!

Cikkek

Ajaj! Sebestyén Ági felhívta VV Zsófit a megcsalás miatt!

Ajaj! Sebestyén Ági felhívta VV Zsófit a megcsalás miatt! 18

Pumped Gabo barátnője teljesen kiakadt, amikor meglátta az internetre felkerült videót a pasijáról és a ValóVilág powered by Big Brother Zsófijáról, ezért úgy döntött, hogy számon kéri a lányon a megalázó esetet. Hallgasd meg a durva telefonbeszélgetést és nézd meg az erről készült videót!

Cikkek

Nézd meg te is, hogyan ünnepelnek kedvenceid!

Ahány ház annyi szokás, nincs ez másként a hírességekkel, valamint a húsvéti készülődéssel sem! Kinek, mi kerül ilyenkor az asztalára és, hogyan töltik a szabadidejüket a közszereplők? Megmutatjuk!

Cikkek

Fürdőruha szemlén járt a két macsó!

VV Soma és Pumbed Gabo bizony már most készül a nyárra. A szigorú edzés mellett most szexi fürdőnadrágokat is próbáltak!

Cikkek

VÉGE! Szakított az álompár!

Az X-Faktor egykori mentora, Tóth Gabi és Molnár Tibi, vagy ahogy mindenki ismeri Trap kapitány elejét vették a találgatásoknak, és őszintén vallottak kapcsolatukról...

Cikkek

Most eldöntheted, ki a legjobb páros a Barátok köztben!

Hiába, a szerelem nincsen korhoz kötve, és a szerelem mindenekfelett. Gondoltunk egyet, és úgy döntöttük, feltesszük azt a kérdés: szerintetek ki a legszebb pár a Mátyás király téren?

Cikkek

Döbbenetes, Pink kitárulkozott!

Kihívó fotót posztolt az énekesnő, aki ezzel tovább borzolja a kedélyeket, ugyanis a világsztárt, aki nemrég szült legutóbb azzal találták meg, hogy túl kövér, amire Pink természetesen rögvest reagált is! Na, de miről lehet szó most? Mutatjuk!

Cikkek

PREMIER! Elhoztuk nektek Fejes Szandra legújabb videoklipjét!

A 2016-os X-Faktor énekesőjének teljesült egy régi álma: végre eljött az ideje, hogy megmutassa ország-világnak, milyen fantasztikus őserő lakozik benne.

Cikkek

Nézd meg te is, hogyan bánik el Will Smith kamasz fiával!

A színész nemrég közösségi oldalán osztott meg néhány képet, amiből kiderült, hogyan veszi kezelésberakoncátlan gyermekét! Egy biztos, mi nem feleselnénk a sztárpapával!

Cikkek

Ezt látnod kell! Sebestyén Ági cicit villantott!

Ezt látnod kell! Sebestyén Ági cicit villantott! 18

Pumped Gabo kedvese épp első fellépésére készült, amikor ország-világ megcsodálhatta kebleit. A DJ-ként is tevékenykedő lány lázasan indult útnak, és az autóban vette át fellépőruháját. Nézd meg a villantást!

Videók

Klippremier: Fejes Szandra - Őserő

Singer - Fejes Szandra Vocals - Soponyai Viktória, Tóth Tímea Guitar - Nagy Kristóf Sax - Katók István Songwritters - Soponyai Viktória, Suki Flórián Lyrics - Soponyai Viktória Mixing - Suki Florian (Flo sound Recording & Mixing) Master - Gresicki Tamás (Gresta Mastering) Clip - Bartha Ákos

Cikkek

Bódi Sylvi ennél cukibb szülinapi ajándékot nem is kaphatott volna!

A gyönyörű modellről senki se mondaná meg, hogy ma töltötte be a 36. életévét. Természetesen nem maradtak el a köszöntések és a meglepetések sem. Mutatjuk!

Cikkek

Most kiderül, hogyan folytatódik Pumped Gabo és VV Zsófi románca!

Most kiderül, hogyan folytatódik Pumped Gabo és VV Zsófi románca! 18

Pumped Gabo nemrég áthívta magához VV Zsófit, aminek a híre hamar Sebestyén Ági fülébe jutott... A ValóVilág powered by Big Brother játékosa azonban most újra képbe került! Nézd meg a videót, ha kíváncsi vagy, hogyan folytatódik kettejük története!

Cikkek

Ki a legszebb a vidéken? Szavazzatok! Ki a leggyönyörűbb hölgy a Barátok köztben!

Bájosak, gyönyörűek és mindenkit levesznek a lábukról! Mi egyszerűen nem tudunk választani, így döntsetek ti! Szerintetek ki a legszebb hölgyemény a Mátyás király téren!

Cikkek

Hétvégi celebmustra!

Ha hétvége, akkor a pihenésé és a szórakozásé a főszerep! Kedvenceink is ennek jegyében töltötték a szabadnapokat. Kiss Ramóna  nosztalgiázott, Pumped Gabó a valóságshow-k nagyágyúival partizott, VV Soma pedig szakmát váltott?

Cikkek

Itt a lehetőség, szavazz! Szerinted ki a legszexisebb pasi a Barátok köztben?

Fiatalok, jóképűek, és egyszerűen ellenállhatatlanok! Valószínű nem lesz könnyű dolgotok, de talán mégis sikerül választanotok! Szerintetek ki a legsármosabb pasi a Mátyás király téren?

Cikkek

Megtalálták Palvin Barbi hasonmását! - FOTÓK!

A gyönyörű magyar modellt egykor orosz kolléganőjéhez, Natalia Vodianovához hasonlították. Most pedig az ő utódjára is ráleltek! Érdekel, ki az, aki elmondhatja magáról, hogy úgy néz ki, mint a híres szépség? Megmutatjuk!

Cikkek

Rengeteg sztárvendéggel lép színpadra a The Biebers!

Április 8-án tartja második lemezbemutató koncertjét Puskás Peti zenekara, a The Biebers. Szombaton minden eddiginél nagyobb színpadi show-val készülnek a srácok, a sok-sok sztárfellépőről nem is beszélve!

Cikkek

Meglepő vallomás! - Kiderült, miből élt egykor az Oscar-díjas színésznő!

Brie Larson nemrég, közösségi oldalán árulta el, hogyan kereste meg a kenyérrevalót, mielőtt befutott volna és ország-világ megismerhette volna a nevét! Érdekel, mi lehetett a foglalkozása? Eláruljuk!

Cikkek

Nyári Dia ismét bevállalta! – FOTÓ!

A Barátok közt gyönyörű színésznője megint kamera elé állt, és a végeredmény lenyűgöző lett! Mutatjuk!

Cikkek

Hoppá! Így reagált Sebestyén Ági Pumped Gabo félrelépésére!

Hoppá! Így reagált Sebestyén Ági Pumped Gabo félrelépésére! 18

Emlékeztek még arra a videóra, amin Pumped Gabo és VV Zsófi enyelegnek? A lány készített egy fotót Gabo ágyából, amit aztán feltöltött Instagramra, így egyértelmű volt, hogy előbb-utóbb Ági is megtudja, hogy ott járt a ValóVilág powered by Big Brother játékosa a pasijánál...

Cikkek

Istenes Bence: „Szeretnénk esküvőt”

A Hagyjál főzni! műsorvezetője még januárban költözött Kölnbe Adéllal és kisfiával, Natannal. Az új helyzet nem várt kalandokba és élményekbe sodorta a fiatal apukát, aki őszintén mesélt a kinti hétköznapokról.

Cikkek

Világsztárral fotózkodott Kulka János!

Újabb nagynév látogatott el hazánkba, a Válótársak színészének pedig alkalma is nyílt arra, hogy képet készítsen a hollywoodi csillaggal!

Cikkek

EXKLUZÍV - Soha nem látott felvételek jelentek meg Beyoncéról!

Beyoncé és Jay-Z április 4-én ünnepelték kilencedik házassági évfordulójukat, és ezen a napon jelent meg az énekesnő vadonatúj videoklipje is, amiben eddig soha nem látott felvételeket láthatunk magánéletükről.

Cikkek

VV Soma megdöbbentő képpel sokkolta követőit

A ValóVilág powered by Big Brother győztese kendőzetlenül vallott életéről, sőt egy olyan fotót is megosztott rajongóival, melyet eddig soha nem láthatott senki!

Cikkek

Olvastátok már Bódi Sylvi megható üzenetét? – Mutatjuk!

A csinos modell sosem volt ennyire boldog, és hálás, mint az utóbbi időben. A szívében tomboló érzésekről, és a csodákról pedig őszintén vallott rajongóinak.

Cikkek

Szabó Zsófi: „Három éve, hogy elmentél, édes drága Apucikám”

Három évvel ezelőtt óriási veszteség érte a gyönyörű műsorvezetőt, mikor a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész édesapja elhunyt. Azóta nincs olyan nap, hogy ne gondolna rá…

Cikkek

Az X-Faktor sztárja a BBC vendége volt

Danics Dóra, az X-Faktor 2013-as évadának győztes énekesnője, a Cimbali Band vendégénekeseként koncertezett Londonban.

Cikkek

ELKÉPESZTŐ! Lövöldözés VV Soma otthonában!

ELKÉPESZTŐ! Lövöldözés VV Soma otthonában! 18

Pumped Gabo egy pisztollyal állított be a ValóVilág powered by Big Brother győzteséhez, aki gázsprével próbált védekezni... Ha kíváncsi vagy, hogy mi történt a lövöldözés után, nézd meg a videót!

Cikkek

KLIPPREMIER! – Tovább dübörög a Ham ko Ham és a Jaggers!

Nem hiába, a 2016-os X-Faktor a zenekarok éve is volt. A fiatal tehetségek azóta is keményen megdolgoznak a sikerért, aminek meg is van az eredménye. Itt vannak az új dalok! Mutatjuk!

Cikkek

Csodálatos élményt köszönhetünk Lilunak!

Az Magyar Everest Expedíció csapata - melynek kiemelt támogató partnere az RTL Klub – március 27-én elindultak az Alaptábori trekking túrára. Katmandu után repülőgépre szálltak, hogy a világ egyik légveszélyesebb repülőterén landoljanak. A túra hatodik napján pedig végre megpillantották az Everestet. A bátor műsorvezető pedig mindent dokumentált, hogy követői is részesei lehessenek ennek a nem mindennapi élménynek.

Cikkek

A Szulejmán gyönyörű színésznője ismét anyai örömök elé néz! FOTÓK!

A híres török sorozat Mihrimah szultánáját alakító Pelin Karahan március 30-án adott életet második gyermekének. Mindenki jól van és nagy a boldogság. Mutatjuk!

Style

Tavaszi divatmustra!

Kedvenc hírességeink a jó időt kihasználva felfrissítették ruhatárukat, így előkerültek a tavasz legújabb trendjei! Szuper divattippek következnek!

Cikkek

Garantált a nevetés! Pumped Gabo és VV Soma esete a kanapéval...

Garantált a nevetés! Pumped Gabo és VV Soma esete a kanapéval... 18

A köztudottan jó barátságot ápoló Pumped Gabo és a ValóVilág powered by Big Brother győztese, VV Soma úgy döntöttek, hogy megszabadulnak a piros kanapétól, azonban azzal nem számoltak, hogy azt valahogy ki kell juttatniuk a lakásból, és a fuvar kérdését is meg kell oldaniuk... Nézd meg a vicces videót, mert fogadni mernénk, hogy nem bírod majd visszafojtani a nevetést!

Cikkek

ÉNB Alexa: „Nem lehet azt mondani most, hogy szeplőtelen vagyok”

Nincs olyan év, hogy ne tűnne fel egy újabb divatőrület, mely a sztárokat sem kíméli. Most a szeplőtetoválástól hangos a világ, melyet az Éjjel-Nappal Budapest egzotikus szépsége is kipróbált.

Cikkek

KVÍZ! Kitalálod a sztárok születési nevét?

A Story Extra összegyűjtötte azokat a hírességeket, akik születési nevüket kis mértékben vagy teljesen megváltoztatták. Mutatjuk, hogy ki Natalie Hershlag, Penczi Mária, Caryn Elaine Johnson vagy Nicolas Kim Coppola ma!

Cikkek

Gratulálunk! Az RTL Klub tarolt a Televíziós Újságírók Díja gálán!

Tegnap negyedik alkalommal adták át Magyarország egyik legrangosabb díját. A jelöltek között az RTL Klub több műsora és médiaszemélyisége is szerepelt. Örömmel mutatjuk be a győzteseket!

Cikkek

5 dolog, amiért imádjuk a születésnapos Lady Gagát!

A mindig valami újdonsággal előrukkoló énekesnő ma ünnepli 31. életévét, mi pedig úgy döntöttünk összeszedünk néhány dolgot, ami miatt érdemes odafigyelni a sosem unalmas világsztárra!

Cikkek

Van okunk ünnepelni! Ők indulhatnak a Televíziós Újságírók Díjáért!

Idén negyedik alkalommal, március 29-én adják át Magyarország egyik legrangosabb díját. A jelöltek között az RTL Klub több műsora és médiaszemélyisége is szerepel. Mutatjuk!

Cikkek

A mi kis falunk öt legviccesebb jelenete Reviczky Gáborral

Március 28-án ünnepli 68. születésnapját A mi kis falunk állatorvosát alakító Reviczky Gábor, ezért összegyűjtöttük a Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas magyar színművész legütősebb jeleneteit a sorozatból.

Cikkek

Durva! Pumped Gabo félrelépett VV Zsófival!

Durva! Pumped Gabo félrelépett VV Zsófival! 18

A Balaton Soundos táncával elhíresült srácról eddig is tudni lehetett, hogy imádja a nőket, aminek barátnője nem igazán örül – érthető okokból. Korábban már felröppent a hír, hogy Gabo megcsalta Ágit, azonban most az is kiderült, hogyan történt mindez, és meddig ment el VV Zsófival a gyúrós fiú...

Cikkek

Lilu: „Tényleg én vagyok az egyetlen csaj!”

Tegnap délután elstartolt a Magyar Everest Expedíció 2017, melyben nemcsak a „Keresem a családom!” csinos műsorvezetője vesz részt, hanem Geszti Péter, Száraz Dénes, Badár Sándor, Szalay Balázs és Bunkóczi László is felgyalogol az 5300 méter magasságban található alaptáborba.

Cikkek

Egyre szebb a Szulejmán sztárjának kislánya! – FOTÓK!

Meryem Uzerli babája, Lara februárban töltötte be harmadik életévét. A kis hercegnő egyre jobban hasonlít édesanyjára, amit a közös fotók is igencsak alátámasztanak. Mutatjuk!

Cikkek

Megszületett a Mamma Mia! sztárjának első gyermeke!

A harmincegy éves Amanda Seyfried és szintén színész párja, Thomas Sadoski nemrég bejelentették bővült a családjuk! Kíváncsi vagy, hogy az apróság vajon kislány vagy kisfiú-e? Eláruljuk!

Cikkek

Mi a közös Istenes Bencében és Aurelióban? Mutatjuk!

Nem találnátok ki soha, de mi észrevettünk egy igen kölünleges közös vonást a két fiatal műsorvezetőben. Habár legújabb trükkjük nem új keletű, ugyanis ők is csak koppintották a híres Salt Bae-től! Nézzétek!

Cikkek

Így indítja a reggelt Hosszú Katinka!

A háromszoros olimpiai, ötszörös világ- és tizenháromszoros Európa-bajnok magyar úszónő nemrég fodrásznál járt, és a hétvége közeledtével egy bolondos, férjével közös képet töltött fel közösségi oldalára.

Cikkek

Nézd vissza A mi kis falunk teljes évadát!

Ha lemaradtál néhány részéről, vagy csak újra megnéznéd őket, irány az RTL Most, ahol A mi kis falunk összes epizódja elérhető!

Cikkek

Nézd meg te is, hogyan készül Lilu a Magyar Everest Expedícióra!

Kíváncsi vagy, hogy a Keresem a családom műsorvezetője, hogyan kívánja meghódítani a csúcsot? Vajon, mit akar magával vinni, és milyen módszerrel készíti fel testét a magaslatokra? Eláruljuk!

Cikkek

Vigyázz, Palvin Barbi téged is elcsábít! – SZEXI FOTÓK!

A fiatal és nem mellesleg gyönyörű modell egyre merészebb fotósorozatokat vállal be. Szép lassan minden ruha eltűnik róla? Úgy tűnik, hogy igen! Kíváncsi vagy a csábos képekre?

Cikkek

Te mit üzennél a szülinapos X-Faktorosnak?

A 2016-os tehetségkutató egyik legkülönlegesebb hangú énekese, Gorbunov Dmitrij ma ünnepli 25. életévét. Emlékeztek még arra, honnan jött, és hogyan indult el a zenei pályán ez a fantasztikusan tehetséges fiú?

Cikkek

Wossala Rozinára újabb kalandok várnak a tévében!

A Konyhafőnök zsűritagját hamarosan viszont láthatjuk az RTL Klubon, hiszen hétfő este indul a gasztro showműsor legújabb évada, amelyben hírességek bizonyítanak majd. Azonban nem ez az egyetlen kihívás Rozina életében!

Cikkek

ByeAlex: „Mi lesz, ha a fájdalom hatására elájulok?”

A 2016-os X-Faktor mentora közösség oldalán élőben közvetítette, ahogy egy tűvel átszúrták a szemöldökét, ugyanis az énekes úgy döntött, piercinget csináltat magának. Mutatjuk a végeredményt! 

Cikkek

(18+) Pikáns jelenetek a szoliban: Pumpedék beindultak!

(18+) Pikáns jelenetek a szoliban: Pumpedék beindultak! 18

Mostantól heti rendszerességgel lehetünk tanúi a fesztiválrajongó fiú és kedvese, Sebestyén Ági viharos szerelmi életének. A szerelmesek pedig már most az első részben, döbbenetes sztorival szolgáltak! Hogy, mi köze ehhez a szoláriumnak? Eláruljuk!

Cikkek

Hoppá! Ki ez a szőke bombázó Istenes Bence oldalán?

A nézők már második hete láthatják a Hagyjál főzni! legújabb évadának részeit az RTLII-n, a ma esti részben azonban pikáns jeleneteknek lehetünk szem-és fültanúi.

Cikkek

Lilu: „Nem mutatjuk meg az igazán elérzékenyült pillanataimat”

Tegnap este véget ért a „Keresem a családom!” harmadik évada. Eddig közel negyven történetet dolgozott fel a stáb, melyek mindenkire óriási hatással voltak, melyek emberi életeket, sorsokat változtattak meg. Az évad legmagasabb közönségarányával búcsúzott tegnap este a sorozat!

Cikkek

Natalie Portman hadat üzent Beyoncénak!?

Ugyanis az Oscar-díjas színésznő ezúttal videoklipben domborít, amiben ráadásul úgy láthatjuk, ahogyan eddig talán még sosem! Nézd meg te is a gyönyörű kismamát, kendőzetlen valójában!

Cikkek

Az X-Faktor énekesnője egy csodálatos dolog mellé állt!

Fejes Szandrát nemcsak a hangja miatt imádjuk, hanem közvetlensége és alázatossága miatt is. A minap pedig ismét bebizonyította, hogy aranyból van a szíve. Mutatjuk!

Cikkek

Hasznos útravalóval látta el rajongóit az X-Faktor mentora!

Elkezdődött! A mai nappal beköszöntött a csillagászati tavasz első napja. A varázslatos hónap jótékony hatásait már a bőrünkön érezhetjük, amiért nemcsak mi vagyunk hálásak, hanem sztárjaink is!

Cikkek

KVÍZ: Kihallgatás során derült fény a sztárok (igaz vagy hamis) titkaira

Láttad a Gyertek át! legutóbbi adását? A vendégek egy új játékot próbálhattak ki Sebestyén Balázs közreműködésével. Te meg tudod mondani, hogy igazak-e a műsorvezető sztárokról tett állításai? 

Cikkek

Így ünnepelte meg születésnapját a Barátok közt sztárja!

Józan László a napokban töltötte be 30. életévét, amit a rajongók természetesen nem hagytak szó nélkül. A színész cserébe pedig egy csodálatos ajándékkal „vágott” vissza.

Cikkek

Újabb celebek meztelen képei kerültek fel a netre!

Két éve már, hogy az óriási hacker-botrány mindenkit lesokkolt. Akkor olyan intim fotók láttak napvilágot – többek között – Jennifer Lawrence-ről, amelyeket nem éppen a világnak szántak. Most újabb hölgyek kerültek kínos helyzetbe!

Cikkek

Új tehetség tündököl a Muzsika TV színpadán! – Hallgassátok!

Kossuth Gergő tehetségéhez nem fér kétség, aki nem utolsó sorban Kossuth Lajos oldalági leszármazottja. A romantikus fiatalembernek megszületett a legelső videoklipje, mely garantáltan meghódít. Mutatjuk!

Cikkek

KVÍZ: Találd el a sztárokat!

Láttad a Gyertek át! új évadának második részét? Sebestyén Balázs ismét leleplezte vendégeit a Céllövölde játékban. Te tudod, hogy kikre igazak az igencsak bizar állítások?

Cikkek

Megszületett Som-Balogh Edina kisbabája! Mutatjuk a tündéri fotókat!

A Barátok közt egykori sztárja pár órával ezelőtt osztotta meg közösségi oldalán a gólyahírt, miszerint világra jött kislánya. A színésznő a poszt mellé pedig meseszép fotókat is közzétett a babáról.

Cikkek

Megdöbbentő hírek - Nézd vissza a FÓKUSZ legújabb riportjait!

Ha kíváncsi vagy, hogyan lett híres az a topmodell, akinek mesébe illő története van, vagy esetleg szívesen megnéznéd, hogy milyen fordulat vett a Keresem a családom egyik szereplőjének élete, és ha csak szimplán az érdekel, hogy az utca embere tudja-e, mit ünneplünk március 15-én, akkor ne habozz, kattints!

Cikkek

Jászai Mari-díjat kapott A mi kis falunk és a Válótársak sztárja!

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, és Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár adta át március 15-e alkalmából az állami kitüntetéseket, köztük a Jászai Mari-díjat, amit idén Lengyel Tamás is átvehetett, további hét díjazottal együtt.

Cikkek

Figyelem! – Nagy bejelentést tett az X-Faktor zenekara!

A tehetségkutató válogatóján elementáris erővel robbant be a Jaggers - akkor még The Crossroads. A fiúk az első Élő Show végén búcsúztak a versenytől, de ez nem szegte kedvüket, azóta is zenélnek, sőt épp egy hatalmas meglepetésre készülnek!

Cikkek

Valóra vált Gál Petra kaliforniai álma!

A Fókusz csinos riportere nemrég az Egyesült Államokba utazott, hogy a Kids' Choice Awards-ról tudósítson. A munka mellett egy kis városnézésre is maradt idő, mutatjuk Gál Petra Instagramos útinaplóját!

Cikkek

Puskás Petiék szünetet tartanak!

A zenész és párja úgy döntött, elegük van a mindennapok forgatagából és jócskán rájuk fér egy kis pihenés, így hát egy rövid időre visszavonulót fújtak! Most pedig azt is megmutatjuk, hogyan töltik a szabadidejüket!

Cikkek

Pillants be Istenes Bence hálószobájába! – FOTÓ

A Hagyjál főzni! műsorvezetője jelenleg ki sem lát a munkából, így ha van némi szabadideje, azt a családjával tölti, akikkel pedig egyszerűen nem bír betelni. Mutatjuk, mire gondolunk!

Cikkek

Tóth Gabi: "A búcsú soha nem könnyű..."

Péntek este hurrikánként söpört végig a hír, miszerint Tóth Gabi befejezi X-Faktoros pályafutását.

Cikkek

X-Faktor: Melyik énekest szeretnéd élőben látni a Sziget színpadán? Szavazz!

Rendkívül jó hírünk van! Idén a 2016-os tehetségkutató versenyzői is esélyt kaptak arra, hogy felléphessenek a Sziget fesztiválon. Nem kell mást tenned, csak a kedvencedre voksolni!

Cikkek

KVÍZ! Te tudod, kiket ábrázolnak a gyerekrajzok?

Sebestyén Balázs nappalijában ismét jó hangulatú házibuli kerekedett. A vendégeknek ki kellett találniuk, hogy melyik hírességeket rajzolták le a gyerekek. Te felismered őket?

Cikkek

Tóth Gabi: „Tiszta energiával, a természet erejével fogtam meg” – INTERJÚ!

Az énekeső legújabb zenei projektjének újdonsült alkotását, melyet Molnár Tiborral álmodtak meg, már több mint harmincezren hallottak. Az X-Faktor női mentora kirobbanó lelkesedéssel árulta el nekünk, hogyan és miért született a Bodzavirág dal feldolgozása.  

Cikkek

Bata Éva egy dologban biztosan eltér Teca karakterétől!

A mi kis falunk című sorozatban Tecát alakító színésznő már gyermekként tudta, hogy mivel szeretne foglalkozni, ha felnő. A Story Extra stábja utánajárt, milyen volt a falusi kocsmáros bőrébe bújnia Bata Évának!

Cikkek

Ultra szexi fotók készültek az ÉNB sztárjáról

Az Éjjel-Nappal Budapest szereplője, Paula különleges fotózáson vett részt.

Cikkek

Iszak Esztinek olyan élményben volt része, amit más már sohasem élhet át!

A gyönyörű műsorvezető, aki immár az RTL Klubon is látható vasárnaponként, varázslatos helyen járt, azonban a minap történt tragédiát követően ezt már senki sem élheti át...

Cikkek

A Barátok közt új szereplőjéről nem mindennapi videó készült! – Csak erős idegzetűeknek!

A Mátyás király téren hétfő este debütált Károly, a legcukibb süni színész, akit valaha láttunk. A szerepe szerint megtalált és megmentett tüskéshátú barátunk nagyon jól érzi magát a „kollégái” között. Még egy felejthetetlen felvétel is készült róla. Mutatjuk!   

Cikkek

Oláh Gergő egy dallal lepte meg női rajongóit!

Az X-Faktor harmadik szériájának győztese egy kis meglepetéssel készült nőnap alkalmából.

Cikkek

Opitz Barbi megbánta, ami a hajával történt

A 2016-os X-Faktor tehetséges előadói a Story Extra kamerájának árulták el, hogy mit változtatnának meg a múltjukban, ha esélyük lenne az időutazásra. A tavalyi győztes mellett Fejes Szandra, Vince Aliz Liza, Gorbunov Dmtirij és Szeleczki Dávid is megszólalt.

Cikkek

Semmi kétség: Sebestyén Balázs egy igazi úr!

Gyönyörű napra virradtunk, hiszen március 8-án ünnepeljük országszerte a nőket. Erről a csodás napról az RTL Klub műsorvezetője, Sebestyén Balázs sem feledkezett meg.

Cikkek

Ilyesmi érzés lehet, ha Thor az apánk!

Tény, hogy Hollywood-ban kevés olyan cuki família van, mint amilyenek Hemsworth-ék, és itt most nem a kedves papáról és annak még sármosabb testvéréről van szó, hanem a felnövekvő generációról! Márpedig elnézve Chris Hemsworth iker fiait, úgy tűnik, ez a génjeikben van! Persze a színészt sem kell félteni, a gyerekei kedvéért bármit megtesz! Miről is van szó? Mutatjuk!

Cikkek

VV Mici vs. VV Krisztián: Ki nyerné a Playback Párbajt?

Őrületes az összhang a ValóVilág powered by Big Brother szerelmesei között. A szemünk előtt találtak egymásra, most pedig ez a videó… Biztos, hogy a te szád is tátva marad, ha ezt meglátod!

Cikkek

Istenes Bencének köze lehet Stoki eltűnt biciklijéhez?

A mi kis falunk rendőre rendszerint pórul jár, főleg, ha a biciklijéről van szó. Egyszer a fán talált rá szeretett járgányára, legutóbb pedig a villanyoszlopon lógott a kétkerekű. Stokinak még az is megfordult a fejében, hogy Istenes Bencének is köze lehet a titokzatos bringalopásokhoz...

Cikkek

Leteszteltük VV Somát és Pumped Gabót

Illik tudni viselkedni! – avagy a srácok mennyire vannak tisztában a szigorú szabályokkal?! Szerencsére a fiúkat nem hagyta magára a Story Extra stábja a témával kapcsolatban…

Cikkek

Nézd meg Peller Anna és Lukács Miki esküvői videóját!

A Nyerő Páros a minap megosztotta a nagyközönséggel közös életük egyik legkedvesebb emlékét. Anna és Mikike idén ünneplik nyolcadik házassági évfordulójukat, ennek apropóján pedig megosztottak egy egyperces videót a nagy napról.

Cikkek

Nagyot üt Tóth Andi legújabb videója! Nézzétek!

A 2014-es X-Faktor győztese sokszor hallatja a hangját a rajongók nagy örömére. Legutóbb például egy olyan spontán dalocskát osztott meg közösségi oldalán az énekesnő, ami igencsak hatalmasat szólt. Mutatjuk!

Cikkek

Bréking! Ma este egy igazi sztár tűnik fel a Barátok köztben!

A sorozat már többször meglepte rajongóit, és egy-két jelenet erejéig olyan szereplőket kértek fel a készítők, akik különleges meglepetést okoztak a nézőknek. Ez most sem lesz másképp, mutatjuk, kit láthatunk ma este a Mátyás király téren.

Cikkek

Így gömbölyödik Beyoncé pocakja! – FOTÓK!

A Grammy-díjas énekesnő több mint egy hónapja tudatta a világgal, hogy ismét anyai örömök elé néz. Jelenleg a popdíva legújabb képein ámul a világ, melyeket most meg is mutatunk!

Cikkek

Gyász! Elhunyt a Happy Gang énekese

A tehetségkutató 2016-os szériájába jelentkezett a népszerű együttes tagja. A nézők október 15-én szembesülhettek azzal, hogy mi lett Meggyes Roland Mohamannal az elmúlt évek során…

Cikkek

KVÍZ: Célozd be, melyik sztárra igazak az állítások!

Láttad a Gyertek át! vadonatúj évadának első részét? Sebestyén Balázs ismét leleplezte vendégeit a Céllövölde játékban. Te tudod, hogy kire igazak az igencsak bizar állítások?

Cikkek

Hajdú Péter: „Hosszú távra tervezünk mindketten.”

Sebestyén Balázs vendégét a Fókusz kamerája egy napig követte, hogy minden érdekes és exkluzív dolgot megmutathasson nektek. A műsorvezető őszintén vallott saját magáról, véget ért házasságáról és új kapcsolatáról is.

Cikkek

Iszak Eszti mostantól az RTL Klub képernyőjén!

A gyönyörű műsorvezető a Comet 2016 és számos műsor, valamint rendezvény után a Stíluskalauzban is bizonyíthat! Március 5-től ugyanis Somogyi Zoli mellett Iszak Eszti fogja vezetni a népszerű magazinműsort!

Cikkek

Erős Antónia nyerte a jótékony sztár kategória díját

Harmadik alkalommal osztották ki az InStyle - Style Award díjakat. A stílust, a minőséget és a teljesítményt díjazták olyan kategóriákban mint stílusos nő és férfi, divattervező, jótékony sztár, blogger, Instagramsztár és fiatal tehetség.

Cikkek

Az X-Faktor versenyzői szembenéztek önmagukkal! – Ki a jó előadó?

Mi dönti el, hogy valakiből jó előadó válik-e, vagy sem, mennyire elég „csak” a tehetséges, illetve mi kell ahhoz, hogy hazánkban befutott énekessé váljon valaki? Egyszóval a 2016-os X-Faktor versenyzőitől azt kérdeztük, szerintük bennük is megvan-e az a bizonyos X, avagy ki a jó előadóművész! 

Cikkek

Liza minden X-Faktorral kapcsolatos kérdésre válaszol!

A 2016-os X-Faktor sztárja, Vince Aliz Liza egy Facebook-videóban mondta el, hogyan lehet jelentkezni az X-Faktorba, és mik azok az információk, amiket feltétlenül tudnod kell!

Cikkek

Megszületett! Videó a pár órás sztárbabáról!

Sziasztok! Sváby Milán ma reggel 7:19 perckor megérkezett. 3680 gramm, 55 cm hosszú, egészséges és gyönyörű. Anyukája, Andrea Szűcs is jól van, nagyon boldogok vagyunk.   

Cikkek

VV Lóri és VV Dina külön utakon?

Egy kapcsolat mindig nagy feladat a párok számára. Amikor összejönnek, van olyan tényező, amire biztos, hogy nem is gondolnak, pedig később fontos szerepet játszhat közös életükben. Lássuk, hogy állnak ehhez a sztárok!

Cikkek

Ez történik a forgatási szünetekben! – Barátok közt kulisszafotók!

A kemény munka során, néha vannak olyan pillanatok, mikor a stáb egy-két percre leáll, és olyankor készülnek ám a legjobb pillanatképek. Mutatjuk, mire is gondolunk!

Cikkek

Lányok gyűrűjében a Ham ko ham! – Ez történt velük az X-Faktor óta!

A 2016-os tehetségkutató legjobb zenekara hihetetlen népszerűségnek örvend, és ez a mai napig töretlen. A verseny óta a srácok rendkívül jól vannak, tanulnak, dalolnak és még egy meglepetéssel is készülnek a rajongóknak. Mutatjuk!

Cikkek

Figyelem! – Az énekes elárulta, milyen meglepetéssel készül rajongóinak!

Tilinger Attila egy ideje már a stúdiójában dolgozik, ugyanis ötödik lemezére készül, és örömét követőivel is sokszor megosztja. Mutatjuk!

Cikkek

Hány évesek a sztárok? Tippelj!

Biztos, hogy te is jártas vagy a hazai celebvilágban, de azt vajon meg tudod saccolni, hogy hány évesek kedvenceid? Lássuk!

Cikkek

Örömhír! – Megszületett az énekesnő gyermeke!

Nem olyan rég számoltunk be arról, hogy Magyar Rózsa nemsokára anyai örömök elé néz. A hírünk már a múlté, ugyanis azóta megszületett az énekesnő gyönyörű kislánya.

Cikkek

Trap kapitány: "Fogadjátok el magatokat, és ismerjétek fel a különlegességeteket!

Valószínűleg sokan emlékeznek az 2014-es X-Faktor zenélő űrlényeire, a Tha Shudrasra. A meghatározhatatlan tagú, magyar underground zenekar a hétvégén valami egészen új dologgal rukkolt elő, mi pedig alaposan kifaggattuk Trap Kapitányt.

Cikkek

Így buliztak a sztárok az Oscar előtt, alatt és után!

A 89. Oscar-gála minimum két dolog miatt emlékezetes számunkra: a legjobb filmnek járó díj körüli kavarodás és a magyar győzelem miatt. Most azonban megmutatjuk, hogyan látták a díjátadót a sztárok!

Cikkek

Hogy viselik a hirtelen jött népszerűséget az X-Faktor énekesei?

Amikor az ígéretes tehetségek útnak indulnak a műsorban, még egészen más dolgokkal küzdenek, mint az bizonyítást követő időszakban. Eleinte maguknak és mentoraiknak kell bizonyítaniuk, ám ahogy bekerülnek a köztudatba, már a közönségre és a rajongókra is figyelniük „kell”. De vajon hogyan élik meg az ismertséget a 2016-os X-Faktor énekesei?

Cikkek

Micsoda fotó! – Imádjuk Kiss Ramóna és Lékai Máté első közös posztját!

A színésznő február elején megerősítette a hírt, hogy a nála négy évvel fiatalabb válogatott kézilabdással alkotnak egy párt. Végre egy igen kedves közös kép is készült róluk, amit nektek is látnotok kell! Mutatjuk!

Cikkek

Megújult Gáspár Laci külseje!

Az énekes teljesen megújult a tavasz közeledtével! Nézd meg, hogy néz ki Gáspár Laci szakáll nélkül!

Cikkek

Sebestyén Balázs megmutatta tündéri fiait!

Bár az RTL Klub műsorvezetője, Sebestyén Balázs épp jól megérdemelt szabadságát tölti, így sem feledkezett meg rajongóiról, és cuki képet posztolt Facebook-oldalán.  

Cikkek

Így énekel Tankcsapdát Peller Anna és Lukács Miki kislánya

A Nyerő Páros rendszeresen betekintést enged magánéletükbe – a rajongók nagy örömére. Így látott napvilágot Annabella cuki videója is, amiben a Tankcsapda slágerét hallgatja (és énekli) Tóth Gabi előadásában.

Cikkek

Hallottad már ByeAlexék új dalát?

Néhány napja megjelent ByeAlex szerelemformációjának vadonatúj dala. Hallgasd meg az X-Faktor mentorának Tembóval közös számát, amiben JumoDaddy is közreműködött!

Cikkek

Tucatnyi hazai celeb kampányol a nők alacsony fizetése miatt

Már jócskán beléptünk 2017-be, a magyar nőknek viszont valójában csak most kezdődik az újév, hiszen mindeddig a 2016-os fizetésükért dolgoztak. Most az Elle Magazin felhívására egyesítette erejét D. Tóth Kriszta, Erős Antónia, Schell Judit, Winkler Nóra, Réz Anna, Hajós András és Vitáris Iván is az RTL Magyarország vezérigazgatójával Vidus Gabriellával és a Prezi három alapítójával Árvai Péterrel, Somlai-Fischer Szabolccsal és Halácsy Péterrel, hogy felhívják a figyelmet a szomorú tényre: a #nőiújév csak február 24-én kezdődik. Közösen azonban tehetünk ez ellen! 

Cikkek

Ma ünnepli születésnapját a színészóriás Stohl András

A Válótársak sztárja, Stohl András ma ünnepli 50. születésnapját. A Blikk információi szerint a színész munkával tölti ezt a jeles napot, ugyanis gőzerővel készül a Szentivánéji álom ma esti előadására.

Cikkek

Gyász! Elhunyt VV Dávid édesanyja

A ValóVilág powered by Big Brother játékosa és családja nehéz időszakon megy keresztül. A szomorú hírt tegnap osztotta meg Dávid és testvére a Facebookon. 

Cikkek

Vajon férjhez megy Kovács Dóri?

Az Éjjel-Nappal Budapest Zsófija, az X-Stage háziasszonya sokat mondó fényképet tett közzé közösségi oldalán, így nem is csoda, hogy azonnal elindultak a találgatások…

Cikkek

Gyönyörűen gömbölyödik az énekesnő pocakja! – FOTÓ!

Magyar Rózsa élete egyik legcsodálatosabb időszakát éli, ugyanis hamarosan újra anyai örömök elé néz. Határtalan örömét legutóbb rajongóival is megosztotta.

Cikkek

VV Vivien sokkoló tényre döbbent rá…

VV Vivien sokkoló tényre döbbent rá… 18

A ValóVilág powered by Big Brother finalistája több dologot is megtanított nekünk már a műsor alatt is, de most egy új felfedezésre hívja fel a figyelmet!

Cikkek

A Kicsi Óriások Larájának egy álma teljesült!

A műsor győztes csapatának, a Fenegyerekeknek a fiatal énekesnője nemrég egy teljesen új dologban próbálhatta ki magát, amiben az egykori csapatkapitánya, Oláh Gergő is támogatta!

Style

Így lehet olyan a hajad, mint Tóth Gabinak!

Az énekesnő mindig meglep minket új hajkoronájával, most azonban neked is lehet olyan frizurád, mint Gabinak! Mutatjuk, hogyan!

Cikkek

VV Soma parodistának állt!

A ValóVilág powered by Big Brother győztese, Soma hadat üzent a magyar rappereknek.

Cikkek

A Barátok közt színésznője anyai örömök elé néz!

A sorozat Gigije, azaz Görgényi Fruzsina csodálatos napokat él át, ugyanis a Barátok közt Facebook-oldalán az olvashatjuk, az egyik nagy álma teljesült. Nevelő anya lett!

Cikkek

Elkezdődtek a Gyertek át! forgatásai: Őt már biztos, hogy láthatjuk a műsorban!

Hamarosan új évaddal, egészen pontosan a negyedikkel tér vissza a Gyertek át! az RTL Klub műsorára. Sebestyén Balázs nappalijában a játékoknak, a társaságnak, na meg persze a házigazdának köszönhetően mindig igazi házibuli-hangulat alakul ki.

Cikkek

Hajnóczy Soma ismét mindenkit ámulatba ejtett

A kétszeres bűvész világbajnok a legutóbbi Havazinban mesélt arról, hogyan kötött ki a bűvészkedés mellett, majd bemutatott néhány mutatványt is, ha pedig ez nem lett volna elég, kiderült, hogy mihez ért még legalább ugyanennyire!

Cikkek

Fontos üzenet! Dobó Ági veszélyben érzi családját

A gyönyörű modell, a 2010-es Miss World Hungary komoly fenyegetettségre hívja fel követői figyelmét. A kétgyermekes anyuka nemcsak saját magát, de egész családját is veszélyben érzi. Lehet, hogy nem is alaptalanul?

Cikkek

Figyelem! – Izgalmas játékra invitálta rajongóit a Romantikus zene sztárja!

Úgy tűnik, Balázs Pali nem hagyja „pihenni” követőit, mindig van valami érdekes ötlete, amivel lázban tudja tartani a romantikus zene szerelmeseit.

Cikkek

Fekete Valentin: Pumped Gabonak szakítást hozott a szerelmesek napja?

Február 14-én az egész világ rózsaszínbe borul, hiszen ezen a napon ünnepeljük a szerelmeseket, azonban van, akiknek 2017-ben a Valentin-nap eljegyzés helyett szakítást tartogatott.

Cikkek

Szabados Ágnes új projektbe kezdett!

A híradós olyan dologba fogott, ami eddig sem állt tőle távol, most azonban a követőit is arra buzdítja, hogy vegyenek róla példát! Miről lehet szó? Mutatjuk!

Cikkek

A Konyhafőnök versenyzői újra együtt főznek?

Noha, a negyedik évad már véget ért, Pallag Dávid és Meczker Tomi összedugták a fejüket és együtt mentek el alapanyaggyűjtő körútra. Kíváncsi vagy, miért?

Cikkek

Mata Ricsi betartotta ígéretét!

Az X-Faktor ezüstérmese még az élő show előtt, visszatérése után árulta, hogy mire készülnek Dmitij-vel. Közös produkciójuk szerencsére nem rég napvilágot látott. 

Cikkek

Az X-Faktor győztese elárulta, kitől örökölte tehetségét!

Opitz Barbi őstehetség, kijelenthetjük. Viszont arról még sosem mesélt, hogy ezt az isteni adományt kitől is örökölte. Nos, mit tippeltek?

Cikkek

Így fogadták az indián kis faluban Opitz Barbit!

Az X-Faktor 2016-os győztese közösségi oldalán jelentkezett be Parara Puruból. A kis videó teljesen átadja a hangulatot, ami Barbiékat várta érkezésükkor.

Cikkek

Boldog Szülinapot Aurelio!

Ma ünneplik névnapjukat a Lillák és Juliannák, de nemcsak ezért nagy nap február 16-a, ugyanis ezen a napon ünnepli születésnapját a VV6 győztese, Aurelio Onorato Caversaccio!

Cikkek

Visszatér a Reggeli című műsor az RTL Klubra

Teljesen megújult formában visszatér az RTL Klubra az ország egykori legnézettebb hétköznap reggeli műsora, a Reggeli. Vadonatúj stúdióval, műsorvezetőkkel, interaktív és erőteljes közösségi blokkokkal érkezik a korábbi sikerműsor a piacvezető kereskedelmi csatornára.

Cikkek

Fogadjátok sok szeretettel Tóth Gabi legújabb klipjét!

Az énekesnő hatalmas stílusváltáson ment keresztül, és mindezt mi sem bizonyít jobban, mint legújabb dala, és az abból született videoklip.

Cikkek

Mit szól Ági Pumped Gabo és VV Zsófi románcához?

A napokban igen kompromittáló felvétel került elő Gabóról és a ValóVilág powered by Big Brother első kiesőjéről. A pár szavas flörtölés után egymásnak estek a fiatalok…

Cikkek

Így ünnepelték a sztárok a Valentin-napot!

Összegyűjtöttük, hogy melyik híresség mit kapott Valentin-napra a párjától, és milyen képet osztott meg a szerelmesek ünnepén a közösségi oldalán!

Cikkek

Hoppá! Opitz Barbi elhagyta az országot!

A 2016-os X-Faktor győztese a minap arról számolt be Facebook-oldalán, hogy nővérével együtt elhagyta Magyarországot. 

Cikkek

10 éve olyat tett Peller Anna párja, amit azóta sem felejtett el!

Lukács Miki és Peller Anna számára duplán különleges nap február 14-e. A Nyerő Párosként emlegetett szerelmesek nem csak kapcsolatukat, de évfordulójukat is ünneplik Valentin-napon.

Cikkek

A Barátok közt sztárja különleges Valentin-napi meglepetéssel készült!

Csórics Balázs végre új heti rovatba vágott bele, ami merőben más, mint az eddigi….

Cikkek

Lilu: „Nagyon megrázott a harmadik évad”

Ma este folytatódik a Keresem a családom harmadik évada. És mi vár ránk? Erről a sorozat gyönyörű műsorvezetője mesélt…

Cikkek

Ezt hallgasd! Vad öltözetben mutatta meg ByeAlex új alkotását

Az X-Faktor mentorától igencsak szokatlan az élő bejelentkezés, de a divat őt sem kerülhette el. Most valami olyat mutatott meg követőinek, ami biztos, hogy fontos számára (is)!

Cikkek

Egy éves lett D. Tóth András kislánya!

A Fókusz műsorvezetőjének kislánya, Anna február 12-én ünnepelte első születésnapját. Ezennel elérkezett az utolsó #haviannaposzt!

Cikkek

Ajaj! Ez történt Istenes Natannal!

Istenes Bence hamarosan visszatér a konyhába, ahol mindenkit hagyni fog főzni. De természetesen a munka mellett családja is fontos szerepet tölt be életében. Mutatjuk, mi történt a kisfiával...

Cikkek

Szavazz! Kinek a ruhája tetszik jobban?

A műsor két háziasszonya is kitett magáért a szombati gálán. Most viszont rajtad a sor! Mutasd meg, neked melyik ruhaköltemény nyerte el a tetszésedet?

Cikkek

VV Evelinre rátalált a szerelem?

VV Evelinre rátalált a szerelem? 18

A ValóVilág powered by Big Brother karakán játékosa a kamerák előtt is bebizonyította, hogy milyen szenvedélyes tud lenni -legyen szó vitáról vagy „szerelemről”…

Cikkek

Ki ez a lány Dmitrij oldalán?

A szombati celebeseményen az X-Faktor 2016 bronzérmese is tiszteletét tette, méghozzá egy igen dekoratív hölgy társaságában. 

Cikkek

Adele nem viccelt! – Élő adásban törte ketté saját Grammy-díját!

Míg itthon sztárjaink a Story Gálán ünnepeltek, addig a világ másik végén, Los Angelesben megtartották az 59. Grammyt, mely igen megható és megrázó pillanatokat tartogatott…

Cikkek

Debreczeni Zita és Gianni hamarosan családot alapít?

A vasárnapi Havazin kapcsán, melyben az olasz műsorvezetőé és a gyönyörű fotósé volt a főszerep, összegyűjtöttük Gianni és Zita közös életének eddigi legfontosabb állomásait.

Cikkek

Opitz Barbi: „Ahhoz, hogy kitűnjön egy énekes a többi közül…”

Biztos sokan vallják, hogy a tehetség még nem elegendő ahhoz, hogy valaki kiemelkedjen társai közül. A Story Extrában az X-Faktor énekesei árulták el, hogy vajon mi a siker titka.

Cikkek

Az X-Faktor mentorai nagy munkába kezdtek

A 2016-os X-Faktor mentorai, Puskás Peti és ByeAlex nem tétlenkednek az új évben, és gőzerővel dolgoznak új dalaikon.

Cikkek

Boldog születésnapot kedvenc Séfünknek!

Különleges nap volt a tegnapi, hiszen a Konyhafőnök zsűritagját, Sárközi Ákost ünnepelhettük! A Séf 40 éves lett és erről a kollégái sem feledkeztek meg!

Cikkek

George Clooney-éknál dupla az öröm!

Tulajdonképpen már évek óta erre a hírre vártunk és most végre, itt van: George Clooney apa lesz! Kíváncsi vagy a részletekre? Eláruljuk!

Cikkek

Íme a részletek VV Krisztián és VV Mici esküvőjéről!

A ValóVilág powered by Big Brother szerelmesei hivatalosan is összekötik életüket a hétvégén. Krisztián közösségi oldalán jelentette be döntését, amit később Mici is megosztott követőivel. A közelgő frigy kapcsán megkérdeztük a vőlegényt a pontos részletekről…

Cikkek

A Barátok közt színészei is érzik, PÉNTEK van! – FOTÓK!

A sorozat szereplőire is pont úgy hat a hét utolsó munkanapja, mint ránk! Költői kérdés ugyan, de mivel mással indulhatna jobban a napunk, mint egy kis bolondozással…

Cikkek

Hatalmas A mi kis falunk sikere!

Február második rajtolt el A mi kis falunk első része, tegnap pedig már a második epizódot is láthatták a nézők. A legutóbbi részben egy török kamion szabadult el Pajkaszegen, ami rendesen megbolygatta a falu lakóinak életét.

Cikkek

Leírhatatlan érzelmek! – 25 év után újra találkozott apa és fia!

Szüsz János sajnos pontosan tudja, mennyire üres és szomorú a szív, ha apa és félig-meddig anya nélkül nő fel az ember. Egy olyan hősről beszélünk, aki „gyerekként megjárta a hadak útját” és mára már ő maga a családfő, ugyanis édesapa lett, három gyönyörű lurkó támasza és mindene…

Cikkek

Lássuk, kik inspirálják az X-Faktor sztárjait!

A 2016-os X-Faktor tehetségei elárulták, kire tekintenek példaképként, és kik azok, akire igazán felnéznek.

Cikkek

Pimaszúr a Kanári-szigetekre cuccolt!

Papp Gergő, alias Pimaszúr Judittal és Ábellel együtt egészen a Kanári-szigetekig menekült a mínuszok elől.

Cikkek

Madonnának ikrei lesznek!

Nem csak Beyoncénak és Jay-Z-nek lesznek ikrei, az 58 éves énekesnő családja is hamarosan két fővel bővül.

Cikkek

Figyelem! Teszteld magad! – Felismered a Barátok közt színészeit?!

Rajongónak vallod magad? Jól ismered a sorozat szereplőit? Úgy gondolod, mindent tudsz róluk? Akkor ez a kis játék nem fog gondot okozni! Vagy mégis?!

Cikkek

Hoppá! Komoly döntést hozott Gorbunov Dmitrij – De miért?

Már-már megdöbbentő vallomást tettek a 2016-os X-Faktor versenyzői. Fény derült például Opitz Barbi céljának részleteire, Fejes Szandra és Szeleczki Dávid múltjára, Vince Aliz Liza jelenére, és arra is, hogy miért jelentkezett Gorbunov Dmitrij az ország legnépszerűbb tehetségkutatójába. 

Cikkek

Istenes Bence máris csajozni tanítja kisfiát!

A műsorvezető és családja nemrég Kölnbe költözött, ahol a kis Natan máris megkezdte a tanulást apukájától. Kíváncsi vagy, miről szólt az első közös „lecke”?

Cikkek

A VV8 ősellenségei elásták a csatabárdot?

Bátran kijelenhetjük, hogy a ValóVilág powered by Big Brother történetében a legnagyobb ellentét VV Dávid és VV Vivien között volt, azonban úgy tűnik, a sokat meztelenkedő szőkeség és a csirkemellért rajongó Dávid kibékültek.

Cikkek

Új külsővel hódit Dmitrij és VV Soma

Állítólag a pasik sokkal bevállalósabbak és divatkövetőbbek, minta csajok. Ez lehet a magyarázat arra a jelenségre is, ami az X-Faktor és ValóVilág powered by Big Brother sztárjával történt a napokban.

Cikkek

Varázslatos helyre csöppent a Margaret Island énekesnője

Tavaly decemberben jelent meg a Margaret Island Bakancslista című vadiúj albuma, a zenekar énekesnője pedig épp azon van, hogy a saját álmait váltsa valóra.

Cikkek

Szexizés ByeAlex módra

A rajongók nem győzik kapkodni a fejüket Alex közösségi oldalait elnézve, ugyanis az X-Faktor mentora teljesen elkényezteti a gyengébbik nem képviselőit különböző posztjaival.

Cikkek

Hűha! Mi az ördög történt VV Krisztiánnal?

A ValóVilág powered by Big Brotherből ismert Krisztián brutális átalakuláson ment keresztül hétvégén.

Cikkek

Lady Gaga hatalmasat zuhant a világ legnézettebb show-ján! – VIDEÓ!

A világ egyik legnagyobb sporteseményének sztárfellépője idén a Grammy-díjas énekesnő volt, aki nemcsak felrobbantotta a színpadot, hanem egy őrületes ugrással indította a nem mindennapi fellépését! 

Cikkek

Kovács Dóri szakmát vált?

A vasárnapi Havazin vendége ezúttal a csinos műsorvezető volt, aki nem csak azt bizonyította be, hogy kiválóan tud síelni, de a gyermeki énjét és egy új képességét is bemutatta.

Cikkek

Sztárok diétás pizza receptjei

Az újévi fogadalmak között biztos sokaknál szerepelt a fogyókúra, diéta, életmódváltás…stb. Ha esetleg még nem kezdted el, még nincs késő, hiszen alig telt el pár hét az évből. A küzdelmek elindításához mutatunk két receptet, amit hazánk celebjei már leteszteltek.

Cikkek

Kiss Ádám tündéri fotót osztott meg kislányáról!

A humorista imádja gyermekét, s ezt nem is rejti véka alá! Nemrég követőivel is megosztott egy képet Olíviáról. Sőt! Róla is előkerült egy gyermekkori fénykép.

Cikkek

Sárközi Ákos újabb különleges alapanyagra csapott le!

A Konyhafőnök zsűritagjáról már jól tudjuk, hogy mesterien bánik a legkülönlegesebb ételekkel is. Most sem volt ez másképp! Kíváncsi vagy milyen extrém étek került ki a kezei közül?

Cikkek

Mi megszívleltük – Ezek a humor nagymesterének életrevaló tanácsai!

Dombóvári István érti a tréfát, főleg, ha a hétköznapok apró csalafintaságairól van szó. Íme a humorista három igen jó ötlete, melyeket bizony minden nap kipróbálhatunk, sőt, velük akár színesebbé tehetjük a nem éppen jópofa hétfőket is.

Cikkek

ByeAlex üzenete: „Kedves szerelmeim!...”

Újabb elhatározásra jutott az X-Faktor mentora, amit nem is titkol követői elől. Sőt, úgy döntött, minden részletbe beavatja őket és még a véleményüket is kikéri.

Cikkek

VV Mici őszintén vallott követőinek

Azt már tudjuk, hogy a ValóVilág powered by Big Brother egykori játékosa elhatározta: életmódot vált. Most őszintén mesélt döntése nehézségeiről és a kitartásról. Sőt, tanácsokkal is ellátta rajongóit!

Cikkek

Az X-Faktor döntőse drasztikus lépésre szánta el magát – INTERJÚ!

A tehetségkutató egyik legnagyobb egyénisége nem volt könnyű helyzetben, ugyanis az élet választás elé állította. Gorbunov Dmitrij fájó szívvel, de végleg elhagyta szegedi otthonát.

Cikkek

Beyoncénak ikrei lesznek!

Az énekesnő Instagramon osztotta meg az örömhírt követőivel egy csodálatos kép kíséretében, ami percek alatt bejárta az egész világot. 

Cikkek

Az RTL Spike-on kaphat saját valóságshow-t a Nyerő Páros közönségkedvenc párja!

A  reality főszereplője Pumped Gabo és barátnője, Sebestyén Ági lesz.  A műsor felvételei már elkezdődhettek, a nézők tavasszal láthatják majd a féktelen kalandokat az RTL Spike csatornán. 

Cikkek

(18+) VV Dóri: „Bemerevedek”

(18+) VV Dóri: „Bemerevedek” 18

A telt idomú ex-villalakó ismét levetkőzött a kamerák, na meg persze a címlap kedvéért. Dóri amellett, hogy barna lett, a képei is igen merészre sikerültek.

Cikkek

Túl van a nehezén – Már lábadozik a Barátok közt színésze!

Tombol az influenza, így a fránya betegség kedvenceinket sem kerüli el. A Mátyás király tér Tóbiása is beleesett egy csúnya megfázásba, de úgy tűnik, szerencsére aggódásra nincs okunk.

Cikkek

Egy világsztár lepte meg Sárközi Ákosékat

Már meg sem lepődünk, ha egy hollywoodi sztárt látunk Budapest utcáin, hiszen egyre több amerikai produkció választja a fővárosunkat forgatási helyszínként. A most látott hírességre azonban senki nem számított!

Cikkek

Az ország legNyerőbb Párosának Annabellája óvodába készül

Lukács Mikikét és Peller Annát már az egész ország ismeri, sokan csak Nyerő Párosként emlegetik őket. Nemrég Pimaszúr is átcuccolt hozzájuk, így még közelebbről megismerhettük őket, hamarosan pedig teljesen mgváltozik a kis család élete.

Cikkek

VV Tivy eltorzított hangon leckézteti az állatokat

A valóságshow-hős a Villában sem fogta vissza magát. Gyakran percekig mondta a magáét: volt, hogy a vita hevében, de az is előfordult, hogy csak elengedte a fantáziáját.

Cikkek

A Barátok közt színésznője őrületes dologba kezdett!

Mérai Katalinról nem mondható el, hogy unalmasan él, vagy nem elég vagány ahhoz, hogy kipróbáljon új dolgokat. Most például úgy döntött, életében először csúszik egy hatalmasat.

Cikkek

Íme az ex-villalakók intelligenciaszintje

Emlékszel még arra a bizonyos iskolahétre, ugye? 2016 utolsó őszi hónapja éppen hogy csak elkezdődött, amikor becsengettek a Villában. Soma, Tivy, Vivien, Zsolti és a többiek ekkor bizonyíthatták a kamerák kereszttüzében tudásukat. Most azonban egészen más módszerrel derült fény arra, hogy mit rejt a kobakjuk.

Cikkek

Bréking! – Hamarosan folytatódik a Keresem a családom új évada!

A népszerű doku-reality második évada felejthetetlen történeteket tárt a nézők elé, melyek szinte örökre bevésődtek az emlékezetünkbe. A jó hírünk az, hogy már nem kell sokat várnunk, és nemsokára ismét elindul a családegyesítő sorozat legújabb évada.

Cikkek

Ezt hallgasd meg! Vince Aliz Liza világslágert énekel

Az X-Faktor énekese betartotta ígéretét, amit majdnem két és fél héttel ezelőtt tett rajongóinak közösségi oldalán. Vajon volt olyan, aki már akkor kitalálta, hogy melyik dalt dolgozta fel Liza? Lássuk!

Cikkek

Sebestyén Balázs: "Nincsenek szavak!"

Az RTL Klub műsorvezetője, Sebestyén Balázs köztudottan a tenisz szerelmese,az elmúlt napokban pedig nem volt hiány izgalomban, ugyanis megtörtént az, amiről minden teniszrajongó álmodik.

Cikkek

Hien tényleg a végzet asszonya lenne? Pimaszúr kiderítette!

A Pimaszúr átcuccol legutóbbi adásában Papp Gergőék Hiennel töltöttek egy estét, hogy jobban megismerhessék az énekesnőt és néhány rejtélyről is lerántsák a leplet!

Cikkek

Hol élnek a legboldogabb magyarok? – Nézd vissza a Fókusz legújabb riportjait!

Tudtátok, hogy létezik egy úgynevezett boldogságtérkép, mely megmutatja, hol élnek a legkiegyensúlyozottabb magyarok a határokon belül? Emellett vajon mi kell ahhoz, hogy az egyik legnagyobb szkinhedvezérből térítő filozófus váljon? És mi játszódhat le egy anyában, hogy képes legyen elhagyni saját beteg kisfiát? – Elhoztuk a Fókusz legizgalmasabb riportjait!

Cikkek

Szabó Zsófi elárulta egy titkát!

A csinos műsorvezető mindig odafigyel a külsejére, ahogyan arra is, hogy ebben a hideg időben az egészségét is megőrizze. Nem fogod elhinni, Zsófi minek a segítségével veszi fel a harcot az időjárás viszontagságaival!

Cikkek

Sosem találnád ki, kire hasonlít Szabó Zsófi!

A Story Extra csinos műsorvezetője nemrég közösségi oldalára posztolt egy képet, amin meglepő hasonlóságot véltünk felfedezni közte és egy másik közszereplő között! Kíváncsi vagy ki lehet ez? Mutatjuk!

Cikkek

Botrányos szülinap – 18 éves lett az X-Faktor sztárja!

Tóth Andi nagykorú lett, és ehhez méltóan egy hatalmas szülinapi partit rendezett, de nem is akármilyet. Kiderült, több mint száz vendéget várt a nagy eseményre.

Cikkek

Kiderült, hogy milyen nemű babát hord a szíve alatt Horváth Éva!

Decemberben arról számoltunk be, hogy Horváth Éva babát vár. A televíziós műsorvezető Instagramon osztotta meg rajongóival az örömhírt. A csodálatos karácsonyi hangulatú képen Éva gömbölyödő pocakkal állt a kamera elé. Most arra is fény derült, hogy kisfiú vagy kislány lesz az egykori szépségkirálynő gyermeke!

Cikkek

Stílust váltott az X-Faktor mentora

Puskás Peti Facebook-oldalán mutatta meg rajongóinak megújult külsejét, a The Biebers frontembere ugyanis legújabb szelfijén fekete keretes szemüvegben pózol.

Cikkek

Nem fogod elhinni, kivel fotózkodott Lilu!

A műsorvezető egy külföldi divatbemutató kapcsán készítet néhány képet két sztármodellel is, amiket aztán meg is osztott a közösségi oldalán! Kíváncsi vagy, melyik szépségekkel találkozhatott Lilu? Mutatjuk!

Cikkek

Új szerelemre talált az X-Faktor sztárja!

Az X-Faktor december 17-én véget ért, de a döntősök nem tétlenkednek, és építgetik önálló karrierjüket. Lássuk, mi történt a verseny vége óta Vince Aliz Lizával és Fejes Szandival!

Cikkek

Győzött a magyar gasztronómia – Ott vagyunk a világ élvonalában!

A napokban rendezték meg a világ egyik leghíresebb szakácsolimpiáját, melyen hazánk egyik legjobb séfje, Széll Tamás és csapata is részt vett, és nem is akármilyen eredménnyel. Gratulálunk!

Cikkek

Pimaszúr egy bomba nőnél vendégeskedik!

Újra elérkezett a csütörtök, ami annyit jelent: Papp Gergő ismét útra kell, hogy beköltözzön valakihez egy estére! A most következő kiválasztott Hien lesz!

Cikkek

Lecsukták a hackert, aki ellopta Jennifer Lawrence pucér fotóit!

Két éve történt a nagy hacker-botrány, amikor több mint 30 sztár privát képei kerültek ki az internetre. A meztelen fotók elárasztották a világhálót. Mostanra ítélték el az összes elkövetőt.

Cikkek

Puskás Peti és Tóth Andi már látták A mi kis falunk első két részét!

Január 24-én tartották A mi kis falunk című sorozat sajtóvetítését, amire Tóth Andi és Puskás Peti is ellátogatott. Mutatjuk, hogy milyen véleménnyel volt az énekesnő és a 2016-os X-Faktor mentora a jövő csütörtökön induló sorozat első két epizódjáról!

Videók

Tóth Andi biztosan nézni fogja A mi kis falunkat

Az énekesnő bevallotta, hogy nem szokott sorozatokat nézni, de A mi kis falunk sajtóvetítésén látottak annyira elnyerték a tetszését, hogy biztosan ott fog ülni a TV előtt minden csütörtök este. Ráadásul az is kiderült, hogy ki Tóth Andi kedvence a hamarosan induló sorozatban!

Videók

Puskás Peti: "Ez a sorozat kifejezetten szellemes és humoros lett!"

A 2016-os X-Faktor mentora teljesen le volt nyűgözve, miután kijött A mi kis falunk sajtóvetítéséről. Peti a remek színészi játék mellett a finom humort kedvelte leginkább a sorozatban.

Cikkek

Istenes Bence és Vajda Pierre megmondták a tutit!

Tavaly áprilisban debütált a Hagyjál főzni! az RTLII-n, de már nem kell sokat várni a folytatásra, ugyanis tavasszal folytatódik a legszórakoztatóbb családi főzőshow! 

Cikkek

VV Zsolt: „11 éves koromtól állami gondozásba kerültem”

Ha lenne 30 másodperced arra, hogy összegezd életed kiemelkedő állomásaid, mit mondanál? Az ex-villalakók is válaszoltak erre a kérdésre, és igen érdekes történetek születtek.

Cikkek

Jake Gyllenhaal a legtámogatóbb sztártesó!

A színész ugyanis nemrég a szintén szakmabeli testvérével, Maggie Gyllenhaal-lal vonult végig Washintgon-on, hogy ezzel is támogassa a nők egyenjogúságért való küzdelmét!

Cikkek

Belepirulsz! Vadítóan szexi képeket osztott meg magáról a gyönyörű modell!

Az elmúlt hónapokban Bódi Sylvit leginkább a szörfdeszkáján és a hullámok között kapták lencsevégre. Most viszont „kimerészkedett” a szárazföldre, amit meg is örökített egy profi fotós, szerencsére! És nem is akárhogyan...

Cikkek

VV Vivien dívaként tündököl

A ValóVilág powered by Big Brother szőkesége, Vivien a játék vége óta alaposan megváltozott.

Cikkek

VV Soma megható üzenetet tett közzé!

A ValóVilág powered by Big Brother győztesének napjai nagyon aktívan telnek, ám elfoglaltságai mellett szeretteiről sem feledkezik meg. Sőt, most egy megható üzenetet osztott meg közösségi oldalán, ráadásul VV Dáviddal is közös projektbe kezdett!

Cikkek

Pumped Gabo óriásit hibázott

A Nyerő Párosból megismert Pumped Gabó hétvégén rossz fát tett a tűzre...

Cikkek

A Konyhafőnök győztese meghódítja a világot!

Németh Ádám egy kis időre lelépett, de nem kell megijedni: csak úgy döntött, utazgat egy kicsit! Hogy hova? A cél Thaiföld és Kambodzsa! Szerencsére nem hagyta képek nélkül a rajongóit.

Cikkek

Fördős Zé nemcsak a konyhában brillírozik

Azt már régóta tudjuk, hogy a Konyhafőnök zsűritagja nem szereti a lustálkodást, és mindig új kalandokat keres, most is talált egyet!

Cikkek

Az X-Faktor mentora Dubaiban pihen

Amíg itthon repkednek a mínuszok, az X-Faktor egyik mentora a Dubaji napsütésben fürdőzik.

Cikkek

Brad Pitt újra szerelmes?

A sztárt, Angelina Jolie-val való szakítása óta, már hírbe hozták Marion Cotillard-dal és Margot Robbie-val is, most pedig újabb dögös szőkeséggel boronálták össze, akit bizony szintén az egész világ ismer! Kíváncsi vagy, ki az új híres barátnő? Eláruljuk!

Cikkek

VV Zsolti megdöbbentő vallomást tett

VV Zsolti megdöbbentő vallomást tett 18

A villalakókról szinte minden kiderül a hosszú hetek alatt, amit a Villa kamerái kereszttüzében töltenek. Ám mindig akadnak olyan részletek, melyekre csak a műsor után derül fény.

Cikkek

Így bolondoznak a Barátok közt színészei, ha nem forog a kamera – FOTÓK!

Mindig komoly munka folyik a sorozat stúdiójában, és nem egyszer hajnalban kezdik a forgatást. A szünetekben pedig sokszor szívesen viccelődnek, lazítanak a szereplők.

Cikkek

Jennifer Aniston visszatérhet a televíziók képernyőjére?

Lehet, hogy a Jóbarátok Rachel Greenjét alakító színésznőt hamarosan újra a televíziók képernyőjén láthatjuk? Jennifer Aniston elárulta, hogy mit gondol a kérdésről!

Cikkek

A Barátok közt színésze megmutatta szexi tetoválását!

Neked is meg fog akadni a szemed azon a fotón, amit Pribelszki Norbi legutóbb a közösségi oldalán posztolt. Vigyázat, nem vállalunk felelősséget a szexi kép miatt!

Cikkek

VV Mici komoly döntésre szánta el magát!

A szőke szépség úgy döntött életmódot vált és ebben természetesen párja, VV Krisztián is segít!

Cikkek

Valóra vált Iszak Eszti álma!

A gyönyörű műsorvezető Amerikába utazott, hogy ellátogasson azokra a helyekre, melyekről eddig csak álmodni mert.

Cikkek

Újabb sztárpár van alakulóban?

Úgy tűnik, hogy az énekes végleg búcsút intett modell exének, és inkább új barátnőjére, a gyönyörű énekesnőre fordítja szabadidejét.

Cikkek

Komoly váddal illették az X-Faktor versenyzőjét

Ahogy az lenni szokott, amint valaki belép a köztudatba, rengeteg szempár szegeződik rá. A negatív és pozitív kritikák mellett a pletykák is felütik a fejüket – így van ez az RTL Klub 2016-os tehetségkutatójának énekesével is.

Cikkek

VV Ati megmutatta legnagyobb példaképét

A ValóVilág powered by Big Brother játékosa, Ati többször említette a Villában, hogy ő nem egy focistára vagy egy színészre tekint példaképként, hanem valaki egészen másra...

Cikkek

A Barátok közt sztárja egy tündéri képpel lepte meg rajongóit!

Csórics Balázs számára nagyon fontos, hogy állandó kapcsolata legyen követőivel, éppen ezért közösségi oldalán folyamatosan meglepi rajongóit. Most egy olyan fotóval rukkolt elő, amely fordulópontot jelentett életében.

Cikkek

Az X-Faktor győztese bocsánatot szeretne kérni – INTERJÚ!

Opitz Barbi élete hatalmasat változott, mióta megnyerte a 2016-os tehetségkutatót. Komoly és súlyos döntéseket kellett azóta hoznia, és köztük voltak olyanok is, melyeknek nem mindenki örülhetett.

Cikkek

Szavazz! Ki a legszexibb pasi?

A hideg napokat mivel is forrósíthatnánk fel, ha nem a jobbnál jobb férfiakkal? Mutatjuk a felhozatalt, neked pedig nem kell mást tenned, mint felállítani a sorrendet!

Cikkek

Fluor Tomi Miamiban flashelget!

Amíg itthon repkednek a mínuszok, a Wellhello frontembere, Fluor Tomi Floridában piheni ki fáradalmait.

Cikkek

Valóra vált Oláh Gergő nagy álma!

Az X-Faktor egykori győztese és a Kicsi Óriások ex-csapatkapitánya régóta dédelgetett álma volt egy utazás, ami most végre összejött. Kíváncsi vagy, hova repültek feleségével, Nikivel az énekes?

Cikkek

Sebestyén Balázs szívhez szóló üzenetet tett közzé – Segítséget kér!

A rádiós -, televíziós műsorvezetőt nem kell bemutatnunk, ha jótékonykodásról van szó. Most egy újabb nemes ügyben szeretne közbenjárni, amihez a rajongók támogatását kéri.

Cikkek

Elkészült Gorbunov Dmitrij első dala!

Az X-Faktor harmadik helyezettje nem tétlenkedett a műsor után. Ám mindenki meglepetésére a srác nem szólókarrierbe kezdett, hanem zenekart alapított!

Cikkek

Lindsay Lohan áttért az iszlám vallásra?

A színésznőként, majd énekesnőként ismertté vált Lindsay Lohan, akinek jócskán akadtak botrányai az elmúlt években, egyre több utalást tesz arra, hogy az iszlám közösség tagjává szeretne válni.

Cikkek

Mata Ricsi bemutatta legfiatalabb rajongóját!

A 2016-os X-Faktor második helyezettje, Mata Ricsi tündéri videót osztott meg egyik rajongójáról, aki teljesen odáig van Ricsiért.

Cikkek

Példaértékű, ahogy Pink neveli a gyermekeit

Az énekesnő december 26-án adott életet második gyermekének, Jameson Moon Hartnak, azonban ügyel arra is, hogy kislánya ne érezze magát elhanyagolva kistestvére miatt.

Cikkek

Hoppá! Vele tervez közös gyereket VV Vivien?

A villalakótól megszokhattuk már, hogy ami a szívén, az a száján. Ha a fejébe vesz valamit, akkor azt addig hajtja, amíg annak nem lesz eredménye - vagy így, vagy úgy…

Cikkek

Így töltötték a hétvégét a ValóVilág powered by Big Brother hírességei!

Öröm nézni, hogy a valóságshow sztárjai a játék után is baráti viszonyba maradtak. Olyannyira, hogy közös programokat szerveznek. Lássuk, mivel töltötték a víkendet!

Cikkek

ByeAlex még soha nem volt ennyire szexi!

Az X-Faktor mentora mindent megtesz azért, hogy „összetörje” a lányok szívét. Mostanában edzőtermi fotóival kínozza a gyengébbik nem képviselőit.

Cikkek

A Ham ko Ham tagjai igencsak meglepődtek ma reggel! – FOTÓK!

A zenekar nemes egyszerűséggel berobbant az X-Faktorba, és onnan már nem volt megállás. A fiúkért azóta is odavannak a rajongók, sőt a minap egy hihetetlenül cuki ajándékkal lepték meg kedvenceiket. 

Cikkek

Gáspár Laci hiányolja ByeAlexet mióta véget ért az X-Faktor?

Az egymást folyton ugrató mentorok úgy tűnik, nem bírnak egymás nélkül meglenni, legalábbis nagyon úgy néz ki, hogy Lacira valóban nagy hatással volt Alex! Hogy miről is van szó? Megmutatjuk!

Cikkek

Külföldi sztárok, akik tagadják, hogy plasztikai műtétjük lett volna

Legutóbb Kendall Jennert gyanúsították meg, hogy injekciókkal duzzasztotta hatalmasra ajkait, a modell azonban mindent tagad. Összegyűjtöttünk néhány kísértetiesen hasonló esetet!

Cikkek

Az X-Faktor énekese nagy dobásra készül

Vince Aliz Liza a negyedik élő show-ból sajnos már nem juthatott tovább, de már akkor is úgy gondolta a fiatal lány, hogy nem fog bánkódni emiatt. Azóta sem tétlenkedik, kiderült, hogy egy igen különleges dologra szánta rá magát.

Cikkek

ByeAlex megint megmondta a frankót!

Decemberben véget ért a 2016-os X-Faktor, de a műsor kedvelőinek nincs okuk szomorkodni, ugyanis 2017-ben folytatódik a show!

Cikkek

Meghökkentő dologra szánta el magát Tóth Gabi rajongója!

Az énekesnőt rengetegen szeretik és követik, ám vannak, akik komoly jelüket is adják rajongásuknak. Sőt, akad olyan is, aki a vérét adja szeretett énekesnőjéért!

Cikkek

Irigykedik a sztárvilág (is) Iszak Esztire és hollywoodi partnerére

A gyönyörű műsorvezető megdöbbentő fotót posztolt közösségi oldalán. Biztos, hogy sokak álma vált volna valóra, ha Eszti helyében lehetett volna legalább a kép elkészülésének idejére.

Cikkek

Így még biztos nem láttad a Barátok közt színészeit – Mutatjuk!

Némi pihenés után a sorozat stúdiójában ismét felkapcsolódtak a lámpák, a kamerák és a színészek is készen állnak, hogy folytatódjon a Mátyás király tér életének szövevényes története.