Belföld

Kevés a határvadász, pedig jelentkezőből nem volt hiány

rtl.hurtl.hu

2023. december 12. 9:17

A tervezett létszámnak a felét sem sikerült összeszedni.

A Népszava cikke szerint nem lehet túl csábító a határvadászat, mivel a tervezett négyezres létszámnak a felét sem sikerült összetoborozni. Másfél év alatt 4 ezer határvadász helyett csak 1804 írta alá a szerződését a Belügyminisztériummal, írja a Népszava.

A lap szerint a jelentkezők száma alapján ugyan meg is lehetett volna a tervezett négyezres létszám, ugyanis több mint 4100 jelentkező volt, csakhogy végül csak alig több mint 1800-an kötöttek szerződést.

Vagy még annyi sem, a Belügyminisztérium ugyanis a Népszavának küldött válaszában azt írja, hogy a sikeres vizsgát és esküt tett határvadászok közül végül csak 1579-en kezdték meg a szolgálatot, de csak azért, mert a maradék határvadászok még nem fejezték be a határvadász-tanfolyamot.

Az RTL Híradója is foglalkozott a témával korábban:


Nyitókép: Vadnai Szabolcs/MTI/Miniszterelnöki Kabinetiroda

 

#Belföld#határvadász#létszám#kevés

Címlapról ajánljuk