Belföld

30 millióról indult, végül 70 millió forintból készíttet „ízléstesztet” az MTVA

rtl.hurtl.hu

2023. szeptember 28. 16:28

A nyertes ajánlatban még az szerepelt, hogy a Társadalomkutató Kft. 30 millióért végez kutatást a köztévének, mire megkötötték a szerződést, 70 millióra nőtt az összeg.

Nettó 70 millió 610 ezer forintot fizethet ki a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) különféle közvélemény-kutatások elkészítéséért a következő egy év során a Társadalomkutató Kft.-nek – derül ki abból a szerződésből, amit a Media1 vett észre az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben.

Korábban az rtl.hu számolt be róla, hogy a nyertes Társadalomkutató Kft. 30 millió 320 ezer (bruttó 38 millió 506 ezer) forintos ajánlatával nyert, 

de a szeptember 19-én aláírt szerződésben már 70 millió forintos megbízás szerepel. 

A cégnek már ismerős ez a terep, 2020-ban csaknem 94 millió forintért rendelt meg ilyen szolgáltatásokat tőlük az állami média, tavaly pedig nettó 67,3 millió forintért szerződtek a céggel ugyancsak „közszolgálati média médiafogyasztási kutatások” ellátására.

Az idén 127 milliárd forintból működő MTVA például arra kíváncsi, hogy a műsorvezetőik mennyire ismertek és kedveltek, de a különféle telefonos és fókuszcsoportos közvélemény-kutatások között lesz olyan is, amelyben a műsoraik és a sorozataik megítéléséről érdeklődnek – emlékeztet a Media1. 

Megkérdeztük az MTVA-t arról, hogy ugrott az összeg több mint duplájára a szerződésben, amint válaszolnak, frissítjük a cikkünket.

Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

#Belföld#mtva#ízlésteszt#közvéleménykutatás#társadalomkutató kft.#közbeszerzés#szerződés#közmédia

Címlapról ajánljuk