Belföld

Zenei ízléstesztet is rendel a közmédia, ahol Tóth Gabi lett nemrég az év női előadója

Kovács-Angel MariannaKovács-Angel Marianna

2023. augusztus 21. 14:36

Ne csodálkozzon, ha a jövőben megcsörren a telefonja és az MTVA-ról kérdezik! Az állami média fókuszcsoportos vizsgálatokkal, telefonos közvélemény-kutatásokkal méreti fel a nézők, olvasók és hallgatók szokásait. Egy másik, a Reuters Intézet által végzett kutatás szerint a magyar közmédia megbízhatósága nemzetközi összehasonlításban is kifejezetten alacsony. Pedig autómosójuk is lesz, valamint golyóálló üvegből készült zsilipkapu vigyázza munkájukat a Kunigunda útján. 

Alaposan felméreti nézői, olvasói és hallgatói szokásait az állami média, azaz a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA). Az idén 127,577 milliárd forint közpénzből működő állami médiaóriás rádió és televíziós csatornái, valamint weboldalai „tartalomszolgáltatását támogató médiafogyasztás-kutatási szolgáltatások nyújtására” keres vállalkozást

A keretszerződés alapján a sikeres pályázó feladata lesz:

  • Országos mintán végzett közvélemény kutatás, melynek célja „megismerni a hazai felnőtt népesség informálódási és médiahasználati szokásait, illetve feltérképezni az egyes közszolgálati csatornák (tv, rádió, online) információszerzésben és kikapcsolódásban betöltött szerepét, összehasonlítva a többi médiaszolgáltató hasonló tartalmú csatornáival.”
  • Telefonos adatfelvétellel lebonyolított közvélemény kutatás, amelyben az adatfelvételt a 18 éves és annál idősebb lakossági mintán, vagy ezek részmintáján – ahol a részminta alapsokasága legalább 1 millió felnőtt magyarországi lakos – minimum ezer fő megkérdezésével kell lebonyolítani.Az adatfelvételnek legalább 100 településre kell kiterjednie, a településmintának le kell képeznie Magyarország településszerkezetét
  • Lakossági online médiahasználati szokásokra vonatkozó kutatás, amelyben kiemelten kezelik a közmédia csatornáihoz és műsoraihoz köthető online felületeket és applikációkat. 
  • Fókuszcsoportos kutatás több csoporttal, a beszélgetésekben a médiafogyasztással kapcsolatos attitűdöket, viselkedésmintákat kívánják feltárni.
  • AMT-teszt, azaz „zenei ízlésteszt” rádió csatornákra vonatkozóan. Azt próbálják megtudni, hogy az MTVA zenés rádiói által használt célcsoportok milyen stílusokat és konkrét dalokat preferálnak. Összesen 300 főt tesztelnek személyesen: 100 embert Budapesten, 100-100 főt pedig két vidéki, 20 ezer lakosnál népesebb nagyvárosban. Érdekesség, hogy idén a közmédiánál Tóth Gabi lett az év női előadója.
  • Telefonos adatfelvételen alapuló zenei „callout” teszt, amelyben a korábban, a AMT-teszten megtalált stílusokon belül az MTVA szakemberei folyamatosan monitorozhatják az új dalok ismeretét, megítélését. 
  • Személyiségek ismertségét és kedveltségét vizsgáló kutatás, amelyben különböző televízió és rádiócsatornák műsorvezetőinek illetve a későbbi, potenciális műsorvezetők,vendégek, szereplők ismertségét és népszerűségét vizsgálják.
  • Telefonos adatfelvétellel bonyolított gyors véleménykutatás. Célja, hogy valamely, az MTVA működésével kapcsolatos információ társadalmi ismertségét és megítélését vizsgálja.
  • Személyes megkérdezésen alapuló kutatás, az újonnan induló, vagy már futó műsorok, sorozatok megítélésének, az azokhoz kapcsolódó attitűdöknek feltárására.
  • Szakértői tanácsadási tevékenység várhatóan 175 órában. A pontos paraméterekről többet is megtudhat az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer oldalán.

2020-ban kis híján 94 millió forintért rendeltek meg ilyen szolgáltatásokat, akkor a Társadalomkutató Kft. nyerte el a munkát a G7 cikke szerint. Tavaly pedig nettó 67,3 millió forintért szerződtek a céggel ugyancsak „közszolgálati média médiafogyasztási kutatások” tárgyban. 

Júniusban 12. alkalommal jelentette meg digitálismédia-jelentését az Oxfordi Egyetemen működő Reuters Intézet. Eszerint a magyar sajtótermékek közül a HVG-ben, az RTL-ben és a Telexben bíznak a legtöbben, míg a legkevésbé a Blikket, a TV2-t és a közmédiát tartják hiteles hírforrásnak. A jelentésből kiderül, hogy 

a magyar közmédia megbízhatósága nemzetközi összehasonlításban is kifejezetten alacsony.

Pedig úgy tűnik, az állami média nem sajnálja a pénzt hatékonyságának fejlesztésére, még saját autómosójuk is lesz, hogy biztosítani lehessen „a közmédiától elvárható kulturált” megjelenést. Szeptembertől pedig 170 millió forintból utazhatnak munkatársaik. Sőt, az MTVA székházát golyóálló üvegből készült, érzékelőkkel felszerelt zsilipkapuk védik:

Oda lehet a csodafegyver

Júliusban a Népszava tudta meg, hogy belenyúlna a magyar médiapiaci viszonyokba a sajtószabadság biztosításáról készülő brüsszeli jogszabály. A tervezet szerint

  • az Európai Bizottság megerősítené a közszolgálati média függetlenségének garanciáit, átláthatóvá tenné a média tulajdonviszonyait, biztosítékokat vezetne be a médiakoncentráció megakadályozására és létrehozná a Médiaszolgáltatásokat Felügyelő Európai Testületet a tömegtájékoztatás szabadságának folyamatos monitorozására.
  • Az állami reklámokat és pénzügyi támogatásokat elosztó hatóság egyetlen médiaszolgáltató számára sem juttathat nagyobb támogatást, mint az e célra elkülönített költségvetésének 15 százaléka. 

A rendelettervezetről szeptemberben szavaz az EP kulturális és oktatási bizottsága, jóváhagyását követően kezdődhetnek meg a tárgyalások a kormányokat képviselő EU Tanáccsal a jogszabály végső formába öntéséről. Márciusban mutattuk be, hogy pert indít a kormány ellen négy hetilap a médiapiac torzítása és a hirdetések egyenlőtlen elosztása miatt:


Nyitókép: Tóth Gabi énekes átveszi az „Év női előadója 2023” díjat Köteles Leander énekestől a Petőfi Zenei Díjátadó Gálán az A38 hajón 2023. június 17-én – Fotó: Hegedüs Róbert / MTI

#Belföld#mtva#közbeszerzés#kutatás#nézettség#ma

Címlapról ajánljuk