Belföld

Tízmilliókért tudakolja az állami média, hogy mit szeretünk hallgatni, nézni és olvasni

rtl.hurtl.hu

2023. szeptember 4. 14:06

Az MTVA-t nagyon érdeklik a médiafogyasztási szokások: hogy milyen stílusokat, milyen dalokat hallgatunk szívesen, és hogy hogyan jutunk információkhoz a médiából. Idén több mint 127 milliárd forint közpénzből működnek.

Korábban bemutattuk, hogy az idén több mint 127 milliárd forint közpénzből működő Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) nagy erőkkel kereste azt a vállalkozást, amely számos vizsgálattal képet adhat az állami médiának a tartalomfogyasztási szokásokról.

A saját autómosóval és golyóálló üvegből készült, érzékelőkkel felszerelt zsilipkapukkal is megerősített állami média egyebek mellett arra kíváncsi, hogy a felnőtt népesség hogyan informálódik és hogyan használja a médiát, de arról is lesznek eredményeik, hogy az állami rádiók hallgatói milyen stílusokat és dalokat preferálnak. 

Az EKR-be feltöltött dokumentumok szerint kiválasztották a vállalkozást, amely mélyfúrást végez: a nyertes a Társadalomkutató Kft. lett nettó 30 millió 320 ezer (bruttó 38 millió 506 ezer) forintos ajánlatával. Nekik már ismerős ez a terep, 2020-ban csaknem 94 millió forintért rendelt meg ilyen szolgáltatásokat tőlük az állami média, tavaly pedig nettó 67,3 millió forintért szerződtek a céggel ugyancsak „közszolgálati média médiafogyasztási kutatások” ellátására.

A cég neve előkerült a 2019-es közvélemény-kutatásnak álcázott propaganda-telefonhívások ügyében is, amihez a cég vezetője szerint semmi közük nem volt. Valakik rejtett számról, az ország számos pontján rendszeresen hívogattak embereket az Amygdala közvélemény-kutatóra vagy a Társadalomkutató Intézetre hivatkozva, majd az ellenzéki politikusokat lejárató, sugalmazó, manipulálásra alkalmas kérdéseket tettek fel. Az Index korábbi cikke szerint például ilyeneket:

Kire bíznák a város irányítását: aki Orbán Viktorral összefogva megvédené az országot, vagy, aki Soros Györgyhöz hasonlóan beengedné a migránsokat?

Valójában sem az Amygdala, sem a Társadalomkutató Intézet nem létezik ebben a formában, a névhasonlóság ellenére utóbbinak sincs köze a Társadalomkutató Kft.-hez, legalábbis a cég vezetője, Fekete-Somodi Ágnes – aki korábban a kormányközeli Nézőpont Intézet ügyvezetője volt – ezt mondta az Indexnek. 

Tavaly decemberben diákok tüntettek az MTVA Kunigunda úti épületénél. Azt követelték, hogy a közpénzből működő tévé is számoljon be a hetek óta tartó tiltakozásról és ott is elmondhassák véleményüket az oktatás helyzetéről. A felszólaló diákok arra panaszkodtak, hogy kevés a tanár, akik pedig vannak, azok nincsenek megbecsülve. Az MTVA nem válaszolt a diákok ultimátumára, erről az alábbi videóban tudhat meg többet.


Nyitókép: Illyés Tibor / MTI

#Belföld#mtva#állami média#társadalomkutató kft.#közvélemény-kutatás#ma

Címlapról ajánljuk