Belföld

Gulyás Gergely: Matolcsy Györgyön múlik, hogy kitölti-e jegybankelnöki mandátumát

rtl.hurtl.hu

2022. december 31. 11:44

A miniszterelnökséget vezető miniszter hosszú interjút adott, amelyben szót ejtett a tanárok béremelése mellett Matolcsy György jegybankelnökről és a magánorvos-passzusról is. Azt mondta, az EU-s források megérkezésén múlik, a pedagógusok visszamenőmeleges béremelése.

Gulyás Gergely az atv.hu-nak adott hosszú interjúban elmondta, hogy a kormány valóban kivette a magánorvos-passzust az egészségügyi tervek közül, de januárban visszatérnek rá.

  • A miniszter szerint, ha radikálisan csökken az európai tőzsdén a gáz és az áram ára, a lakossági piaci árat lehet mérsékelni.
  • A szankciók és a vétó ügyében kijelentette: a kért mentességek biztosítása esetén Orbán Viktor nem bontja meg az EU-egységet.

A tanárok fizetésemeléséről is szót ejtett. Gulyás elmondta, hogy ha az EU-források úgy érkeznek, januárig visszamenőleg lehetne 21 százalékkal emelni a pedagógusok fizetését. E kapcsán a miniszter kijelentette, hogy 130 milliárd már meg is érkezett, ez az uniós hétéves költségvetés előlege, a Magyarországot összesen megillető pénzek 1,5 százaléka.

Matolcsy György kapcsán Gulyás azt mondta, hogy nem lát erős konfliktust a kormány és az MNB között. Ennek némileg ellent mond, hogy Matolcsy nem írta alá a 2023 költségvetési tervezetet. A miniszter ezt azzal magyarázta, hogy a jegybank elnöke külföldön tartózkodik, a személyes jelenléte pedig nem pótolható. Arra a kérdésre, miszerint töretlen-e Matolcsy iránt a bizalom, Gulyás azt felelte, hogy az MNB elnökének nem az ő bizalmát kell élveznie.

Miután a jegybank független, ezért a jegybankelnöki tisztsége még csak a miniszterelnök bizalmától sem függ onnantól kezdve, hogy a kinevezése megtörtént. Hiba lenne, ha a magyar gazdaságtörténet nem a legszebb lapjain őrizné meg Matolcsy György 2010 utáni gazdasági és növekedési fordulatban játszott szerepét.

– mondta Gulyás Gergely, aki azt is elmondta, hogy csak Matolcsyn múlik, hogy kitölti-e az elnöki mandátumát, de ő személy szerint magas összeget tenne rá, hogy így lesz. 

Nyitókép: MTI / Ujvári Sándor

#Belföld#gulyás gergely#matolcsy györgy#interjú#tanár#fizetés

Címlapról ajánljuk