Belföld

Már a szakdolgozók fele beadta a felmondását a Szent Imre Kórház szülészetén

rtl.hurtl.hu

2022. október 20. 7:43

Bérfeszültség állhat a háttérben, valamint az, hogy az intézményben megszűntették a szabad szülésznőválasztás lehetőségét.

A túlterheltségre hivatkozva nemrég úgy döntött a fővárosi Szent Imre Kórház vezetése, hogy változtat a korábbi rendszeren és megszünteti a szabad szülésznőválasztás lehetőségét. Vagyis, a kismamák már csak a szülésük idején éppen szolgálatban lévő szülésznők közül választhatnak. Az RTL-nek nyilatkozó egyik kismama arról beszélt, nem szívesen bízza a gyereke életét egy vadidegenre.


Az RTL később úgy értesült, hogy már tíz szülésznő adta be a felmondását a budapesti Szent Imre kórházban, de még többen készülnek távozni. A Népszava most arról ír, hogy információik szerint az intézmény szülészeti osztályának 28 dolgozója közül már 14-en adták be a felmondásukat. Egy, a laphoz eljuttatott levél szerint azonban nem csak az új szabályok állnak a háttérben.

A szülészeti és nőgyógyászati osztály szakdolgozói ugyanis még július 14-én írtak a követeléseikről a kórház vezetésének, mivel hasonló bérrendezést akartak, mint a diploma nélküli műtősnők esetében történt, akik akár kétszer annyit kereshetnek, mint egy diplomás szülésznő. A lap szerint az érintettek úgy tudják, kérésüket továbbították az Országos Kórházi Főigazgatóságra, ahonnan október elejére ígértek választ. A Népszava információi szerint a távozókat a kórház vezetése a szakdolgozók belső vezénylésével próbálja pótolni.

#Belföld#egészség#szent imre kórház#szakdolgozó#szülésznő#felmondás

Címlapról ajánljuk