Belföld

Az OMSZ pár órával halasztani akarta a döntést a tűzijátékról, de már a döntés előtt kirúgással fenyegették őket

rtl.hurtl.hu

2022. augusztus 23. 17:12

Túl sok tényező befolyásolta az aznapi időjárást.

Délben, az esemény előtt kilenc órával kellett volna megmondaniuk az OMSZ munkatársainak, hogy lesz-e Budapesten vihar augusztus 20-án este. A teljesen bizonytalan légköri helyzet miatt már korábban, előző nap jelezték, hogy a döntés meghozatalát a tűzijátékról délután háromra halasztanák.

A G7 több beavatottat is megkérdezett az ügyről. Kiderült az is:

  • Szombaton az az OMSZ a szokásos napi 2 helyett 3 szondát bocsátott fel, de az extra szonda eredményei sem voltak meg délre.
  • A déli – el nem halasztott – ülésre csak az éjszakai adatokkal tudtak menni.
  • Túl sok tényező befolyásolta az időjárást amellett, hogy a hidegfrontokra általában is bizonytalanság jellemző.
  • Már augusztus 19-én kirúgással fenyegették az intézmény vezetőit, „ha nem adnak szinte percre pontos vihar-előrejelzést”.
  • Az egyik munkatárs szerint „a Mandoki-koncertet végül el is kapta a zivatar, amit az OMSZ sikeresen előre jelzett, majd pedig az operatív törzs learatta ezért a babérokat. Másnap aztán, amikor a prognosztizáció ellenére nem jött a vihar, az egészet rátolták az OMSZ-re.”

Timár Gábor geofizikus, egyetemi tanár, az ELTE Geofizikai és Űrtudományi Tanszékének professzora közben azt mondta a Qubitnak: az OMSZ által kiadott rendszer 30 százalékos valószínűséget jelzett a viharnak, ám a nemzeti ünnep szervezésekor nem lehet olyan gyorsan változtatni, mint mondjuk egy reptéren egy légiirányítónak. Ebben a helyzetben pedig 

a válasz csakis állj lehet,

nincs más lehetőség, mint lefújni a rendezvényt.

Egy meg nem nevezett meteorológus kollégájára hivatkozva állította: „augusztus 20-án az operatív törzs déli ülése előtt beérkezett valószínűségi és szimulációs modellek mindegyike azt jelezte, hogy este nagy valószínűséggel vihar lesz.”  Az időjárás-előrejelzésekhez egyébként kétféle globális meteorológiai modellt használnak. Az egyik, az amerikai GFS-modell 6 óránként frissül, a readingi központú európai rendszer, az ECMWF 12 óránként – magyarázta Timár. Ezek a modellek hihetetlenül nagy számítási kapacitással minden létező adatot feldolgoznak, ennek eredményét kapják meg a meteorológiai szolgálatok, hogy a helyi adatokkal tovább finomítsák. Az ECMWF – a helyzet szempontjából kulcsfontosságúvá vált – jelentése, amely már tartalmazhatott anomáliákat, csak valamikor délután, az operatív törzs ülése után érkezhetett meg. Vélhetően ezért is kérte az OMSZ az operatív törzs ülésének elhalasztását.

Timár szerint azonban az OMSZ vezetői még így is szerencsésnek mondhatók, hiszen „ha a döntéshozók elengedik a gyeplőt és mégis beüt valami, akkor az ismert fejlemények tükrében nem kizárt, hogy a kollégák most nem azt néznék, hogy kirúgták őket, hanem a Gyorskocsi utcában várnák a tárgyalást.”

Nyitókép: Róka László / MTVA

#Belföld#augusztus 20#előrejelzés#fenyegetés#kirúgás#tűzijáték

Címlapról ajánljuk