Baleset-bűnügy

Letartóztatták a magyar pilótát, akit 3 milliárd forintnyi heroinnal kaptak el

rtl.hurtl.hu

2023. december 6. 17:18

A nyugalmazott magyar vadászpilóta és társa is tudomásul vette a döntést, egyikük sem adott be óvadék iránti kérelmet.

December 5-én előzetes letartóztatásba helyezte az ír kerület bíróság azt a két magyar férfit, akiket hárommilliárd forint értékű heroin csempészésével gyanúsítanak – írja a The Journal nevű írországi portál alapján a Blikk.

Mint arról beszámoltunk, a napokban megnevezték azt a két magyar férfit, akiket 8 millió euró (3 milliárd forint) értékű heroin szállítása közben fogtak el a múlt hét pénteken Írországban. A bíróság a 62 éves N. Zoltánt és a 49 éves A. Ignácot hallgatta meg, akiket a kábítószer-kereskedelmet tiltó törvény alapján házi őrizetben tartottak.

Kedden arról is írtunk, hogy a magyar légierő egykori hőse az egyik elkövető. Az ír lap szerint N. Zoltán egykori vadászpilóta, nyugalmazott őrnagy és A. Ignác tudomásul vette a döntést, egyikük sem adott be óvadék iránti kérelmet. Mindkettőjüket magas biztonsági fokozatú börtönbe helyezték el, és költségmentességet kaptak a bíróságtól, vagyis sem a nyomozás eddigi költségeit, sem az ügyvédek napidíját nem kell kifizetniük. Az ír rendőrség úgy tudja, a kábítószer az egyik legjelentősebb európai kábítószer-kereskedő szervezethez, a Kinahan-klánhoz tartozik.

Nyitókép: Facebook / An Garda Síochána

#Baleset-bűnügy#írország#nyugalmazott#vadászpilóta#előzetes letartóztatás#heroin#drogcsempészet

Címlapról ajánljuk