Baleset-bűnügy

Egymás után hozta a rossz döntéseket a kalocsai férfi, akit részegen találtak meg valaki másnak az árokba borult kocsijában

rtl.hurtl.hu

2022. október 23. 14:06

A kalocsai részeges autótolvaj elmondta, hogy előtte összeveszett a feleségével, ezért kezdett inni.

2022. szeptember 27-én délután hívták a rendőröket Kalocsa közelében, hogy egy autó az árokba borult. A helyszínre érkező rendőrök a sofőrt megszondáztatták, mint kiderült, a vezetés előtt ivott. 

Az egyenruhások a járművet is ellenőrizték, és különös dologra lettek figyelmesek: a személyautót nem a tulajdonosa vezette. Ám ennél is érdekesebb dolog történt, amikor felhívták az autó gazdáját.

írja a Police.hu.

A férfi biztos volt benne, hogy az otthona előtt parkol a jármű, ami akkor éppen az árokban volt összetörve. Elmondta, hogy a kocsit egyébként nem zárta le, és a pótkulcsot is az autóban hagyta, így nem volt nehéz dolga a tolvajnak.

A rendőrök ittas járművezetés és jármű önkényes élvétele miatt indítottak eljárást. A részeges autótolvaj a kihallgatásán részletes beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy a történtek előtt összeveszett a feleségével, ezért elment otthonról, és alkoholba fojtotta bánatát. Elhatározta, hogy nem megy haza, hanem keres egy nyitott autót, ahol majd átvészelheti az éjszakát. Rövidesen talált is egyet, amiben még kulcs is volt.

Ekkor úgy döntött, útnak ered, hogy ne találjon rá a családja. Ezután már csak arra emlékezett, hogy árokba borult a járművel.

A helyszínelés során fény derült arra is, hogy a férfi egy anyagi káros balesetet is okozott, miközben elkötötte az autót, és a biztonsági övet sem használta. A rendőrök ezért szabálysértési és közigazgatási eljárást is folytatnak vele szemben.

Nyitókép: Police.hu   

#Baleset-bűnügy#kalocsa#rendőr#ittas#autótolvaj#rablás

Címlapról ajánljuk