Külföld

A grúz államfő megvétózza a külföldi ügynökökről szóló törvényt

rtl.hurtl.hu

2024. május 16. 21:07

Szalome Zurabisvili grúz elnök szerint a külföldi ügynökökről szóló törvény szembe megy azzal, amit a grúz nép gondol a civil társadalomról, a médiáról és az Európai Bizottság ajánlásairól.

Elfogadhatatlannak nevezte a külföldi ügynökökről a parlament hozott, heves társadalmi vitákat kiváltó törvényt csütörtökön Szalome Zurabisvili georgiai (grúz) államfő, és közölte, hogy meg fogja azt vétózni – írja az MTI.

A köztársasági elnök keményen bírálta a kormányzó Georgiai Álom – Demokratikus Georgia kormánypárt által beterjesztett törvény elfogadását az AP amerikai hírügynökségnek csütörtökön adott interjúban.

Elfogadhatatlan a törvény, mert szembe megy azzal, amit a grúz nép gondol a civil társadalomról, a médiáról és az Európai Bizottság ajánlásairól, valamint nincs összhangban az ország európai uniós integrációs törekvéseivel

– hangoztatta.

Zurabisvili megerősítette: szándékában áll megvétózni a törvényt. Hangsúlyozta továbbá, hogy alkotmányos kötelességéből adódóan minden tőle telhetőt megtesz országa európai integrációja és annak megszilárdítása érdekében.

A vitatott törvény előírja, hogy azok a szervezetek, amelyek anyagi eszközeik több mint 20 százalékát külföldről kapják, úgynevezett külföldi ügynökökként regisztráltassák magukat. A kormány szerint a szabályozásra azért van szükség, hogy megállítsák a káros külföldi szereplőknek az ország destabilizálására vonatkozó törekvéseit.

Az államfőnek a törvény május 14-ei elfogadása után két hétig, május 28-áig van lehetőség megvétózni a törvényt.

A kormány kezdeményezését egyaránt bírálta a NATO, az Európai Bizottság és az ENSZ. Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője közleményében leszögezte, hogy a törvény elfogadása negatív hatással lesz Grúzia európai uniós csatlakozására. Az Egyesült Államok már kedden reagált, figyelmeztetve, hogy felülvizsgálhatja Tbiliszivel fenntartott kapcsolatait.

A fővárosban április 15. óta ellenzéki és civil aktivisták demonstrációkat tartanak a törvény elfogadása ellen. A tüntetések több alkalommal összecsapásokba torkolltak a rendfenntartókkal; a rohamrendőrök paprikasprayt és vízágyúkat vetettek be a parlament előtt tüntetők feloszlatására.


Nyitókép: Reuters/Irakli Gedenidze

#Külföld#Szalome Zurabisvili#georgia#elnök#vétó#külföldi ügynök#törvény

Címlapról ajánljuk