Külföld

Százezrek kezdtek tüntetni Tbilisziben szombat este Orbán Viktor szövetségese ellen

Nagy Attila KárolyNagy Attila Károly

2024. május 11. 21:40

Elképesztő tömeg özönlötte el szombat este Georgia fővárosának utcáit, a zömében fiatalokból álló tüntetők az ország uniós csatlakozása mellett, az oroszbarát kormány ellen emelik fel szavukat már hetek óta.

Georgiaiak tízezrei, javarész fiatalok gyűltek össze Tbilisziben szombat este, hogy folytassák az április közepén megkezdett tömeges utcai tiltakozást a kormány oroszbarát intézkedései ellen, amik veszélyeztetik Georgia (régebben: Grúzia) uniós csatlakozási folyamatát.


Este hét óra körül a főváros három pontján – a Köztársaság és a Marjanishvili téren, valamint a 300-as Aragveli metróállomás közelében – kezdtek gyülekezni az emberek, és azt skandálták, hogy "Európa: Igen!" és „Le az orosz törvénnyel”, jelentette a Szabad Európa Rádió. A tüntetők több irányból érkező meneteinek célja az óváros egyik központjának számító nagy tér, az Európa tér.


A közösségi médiában megjelent videók tanúsága szerint este 9 óra környékén soha nem látott méretű tömeg hömpölygött tbiliszi központjában, elárasztva a várost kettészelő Kura folyó partjait, hídjait, a történelmi negyed utcáit, tereit. A felvételek alapján a tömeg több százezres nagyságúra tehető.


Tbilisziben azóta zajlik békés forradalom, amióta Irakli Kobakhidze Moszkva-barát kormányzata a széles körű tiltakozások ellenére beterjesztette az orosz mintára készült, a „külföldi érdekeket szolgáló” civil szervezeteket megbélyegző törvényt.

A vitatott törvényjavaslat szerint a médiának, civil szervezeteknek és más nonprofit szervezeteknek "idegen hatalom érdekeit szolgáló szervezetként" kell regisztrálniuk, ha finanszírozásuk több mint 20 százaléka külföldről érkezik. EU-tisztviselők szerint a törvényjavaslat jelentős visszalépést jelenthet Tbiliszi uniós tagsági törekvésében. Az orosz mintára készült  törvényjavaslat korábbi változatát a kormánypártok tavaly nyújtották be, de a közfelháborodás közepette visszavonták. A kritikusok szerint a törvénytervezet olyan eszközt ad az oroszbarát kormányzat kezébe, amilyet Vlagyimir Putyin orosz elnök használt hatalma megszilárdítására, az ellenzék szétverésére, civil szféra és a kormányzattól független intézmények ellehetetlenítésére.

Salome Zurabisvili köztársasági elnök bejelentette ugyan, hogy meg fogja vétózni a törvényt, de a törvényjavaslat parlamenti támogatóinak elegendő szavazata van ahhoz, hogy felülírják az elnöki vétót. A kormányzó Georgiai Álom–Demokratikus Georgia párt szerint május 13-án végleges olvasatban el is fogadhatják a törvénytervezetet.

Az oroszbarát kormányfő Orbán Viktor szövetségesének számít, április 25-én Budapestre látogatott, ahol az ultrakonzervatív keresztény konferencián, a CPAC Hungaryn beszédet is mondott. A hetek óta tartó tüntetéssorozat hátteréről ebben a cikkünkben írtunk részletesen.

Az Egyesült Államok nagykövetsége nemrég bejelentette, hogy Jim O'Brien, az Egyesült Államok európai és eurázsiai ügyekért felelős külügyminiszter-helyettese május 14. és május 17. között a grúz fővárosba utazik. O'Brian a tervek szerint találkozik a kormány, a civil társadalom és a magánszektor képviselőivel, hogy "kifejezze az Egyesült Államok tartós elkötelezettségét a grúz nép és Grúzia békés, virágzó és biztonságos euro-atlanti jövő iránti vágya iránt”.

A bejelentés azután történt, hogy az Egyesült Államok képviselőházának több tucat tagja nyílt levelet intézett Grúzia miniszterelnökéhez, Irakli Kobakhidzehez, amelyben „súlyos aggodalmuknak” adtak hangot, és „határozottan” sürgették Kobakhidze kormányát a törvénytervezet visszavonására.

A hetek óta tartó utcai tüntetések során a rohamrendőrök rendszeresen könnygázt és vízágyúkat vetettek be a tüntetők ellen, ezen kívül gumilövedékekkel is lőttek emberekre. A tüntetők szerint amit látni lehetett, az nagyban hasonlított a 2014-es ukrán euromaidan eseményekre, amikor orosz módszerekkel dolgozó fekete egyenruhás rendfenntartók támadtak brutálisan a tüntetőkre.

Nyitókép: REUTERS/Irakli Gedenidze

#Külföld#georgia#grúzia#tbiliszi#tüntetés#orbán viktor#oroszbarát

Címlapról ajánljuk