ValóVilág

Zsuzsa mindenkinél elvágta magát

rtl.hurtl.hu

2014. december 30. 22:00

Felbomlott a Cinkostárs Bt., Dani pedig végleg levette a kezét egykori szövetségeséről. Zsu viszont nem adja fel, akárhányszor eltapossák, ő mindig feláll majd.

Robin és Dóri eltölthetett együtt egy romantikus estét a nyugiszobában, kettesben, pezsgővel, ahogyan kell. Robin örült a lehetőségnek, mert így végre alkalma nyílt, hogy Dórival tisztázzák a félreértéseket. A címlaplány elárulta, azért távolodott el Robintól, mert úgy érezte, a fiú többet akar tőle, de ő egy 8 éves kapcsolat után nagyon éli az életét, és itt bent sem vágyik többre. Az egy másik dolog, hogy részegen csókolózik ezzel-azzal, vagyis kb. mindenkivel.

„Olyan vagyok, mint egy 20 éves, benne vagyok minden őrültségben.”

Robin elfogadta Dóri érveit, és mivel egyáltalán nem önző és szereti, ha a másiknak is jó, kezelésbe vette a lány idomait.



A masszírozás után a Párbajról is beszélgettek, Dóri szerint Laci most a legsebezhetőbb és különben is annyira negatív figura, hogy Robin sokkal esélyesebb lenne vele szemben. Közben a nyugiszobától pár méterre, a fürdőben is zajlottak az események. Laci elkísérte Zsut makroportostul tusolni, majd elcsattant közöttük az első csók. Zsu elismerte, hogy jól esett neki a puha, meleg szájrapuszi, de ő Lacival semmi komolyabba nem akar belebonyolódni és Laci is fenntartásokkal kezeli Zsuzsát.

„Zsu nem egy érzelmi típus, hanem egy minden hájjal megkent játékos”

Közben Edina és Dennis azon tanakodtak, hogy hogyan lehetne Zsut minél előbb kicsinálni, anélkül, hogy kiközösítenék őt.

A másnap reggel sem indult egyszerűen a villalakók számára, hiszen ismét megérkezett Ferenc mester, akinek a második edzése még az elsőnél is keményebbre sikeredett.



Volt talicskázás, futás és guggolás is.

„Az én testi adottságaimtól nem attól vagyok híres, hogy futva megyek mindenhová”

Ennek ellenére Maci is mindent beleadott, meg akarta mutatni, hogy igenis meg tudja csinálni. Dennis is bizonyítani akart, bár elismerte, hogy nem esett jól neki a hajnali ébresztő, mert megint elfáradt az éjjel.



Edina közben kihívta maga ellen a sorsot, elszaladt ugyanis WC-re. Az a néhány röpke pillanat viszont mindenki számára óráknak tűnt, hiszen amíg Edina pisilt, a többieknek guggoló állásban kellett szenvedniük. „Terrence” megint kitett magáért, a kemény mozgás és a fáradtság ellenére a villalakókban még mindig maradt szufla egy kis veszekedésre. Dennis hallotta, hogy Laci és Ádám azt mondják, ők Robinnal egymásba vannak buzulva, mire Robin kiakadt és elővette a két fiút. Laciék persze kikérték maguknak, majd leoltották Dennist, hogy minek keveri a szart.

„Ez nem a hét dolgozója, ez az év csicskája”

Dani és Zsu megpróbálták rendezni a soraikat. Próbálták megtalálni az okot, hogy mikor, hogyan és főként ki miatt ingott meg a bizalmuk egymásban. A beszélgetésbe később Edina is becsatlakozott. Szó szót követett, majd amikor a ki mit mondott kire részre került a sor, Edina felpattant, majd makroportostul együtt, mint a villám beviharzott a nyugiszobába, felverte az alvó Lacit és Ádámot, és követelte, hogy itt most mindenki valljon színt. Edinánál betelt a pohár, Laci pedig álmosan csak annyit kért:

„Merevedésem van és nem szeretnék így kijönni a takaró alól.”

Később Laci megköszönte Edinának, hogy még a történtek után is kiáll mellette, Zsunak pedig azt, hogy a folyamatos elszólásaival egyre inkább leleplezi magát és további jó játékot kívánt neki.
 
Az újonnan alakult triumvirátus, Laci, Dani és Edina elfoglalták a nyugiszobát, hogy kibeszéljék a történteket és közös erővel szidják Zsuzsát. Nem kellett sok, hamarosan beállított a főszereplő is.
 

Zsu megpróbálta tisztázni magát, de Edina jó szokásához híven nem hagyta őt szóhoz jutni – ahogy általában senki mást sem – de Dani és Laci sem voltak kíváncsiak a magyarázkodására. Főleg Daninak volt ez fájó pont, aki vakon bízott Zsuzsában, és most úgy érzi, átverték.

„Szilveszterkor ugyanúgy együtt fogunk bulizni, maximum majd nem tudsz senkivel összeborulni”

A Cinkostárs Bt. tehát végleg felbomlott. Zsu kissé megtörten kullogott be a hálóba, bár számára nem idegen ez a szitu, hiszen a való életben is előfordul, hogy a Bt-ből vagy Kft-ből épp a tulajdonost fúrják ki.

„Ha ezerszer eltaposnak, 1001-edjére is felállok”

Zsuzsa annyira elásta magát mindenkinél, hogy Robin komolyan elgondolkodott rajta, talán ő lenne számára a legkönnyebb Párbaj ellenfél.

#ValóVilág#csók#fürdőszoba#laci#zsu#dani#edina#szerelmi háromszög

Címlapról ajánljuk