ValóVilág

Bandit senki sem várta, mégis ő költözött a Villába

rtl.hurtl.hu

2011. szeptember 25. 22:55

A Villalakók nagy többsége Tomit látta volna szívesen, de 45 százalékkal Bandi vitte el a pálmát.

Ez történt a Beszavazóban

Minden eddiginél visszafogottabb jelöltek érkeztek a ValóVilág stúdiójába a Szüzek személyében. Lilut egy gondolat foglalkoztatta: mi fog történni a romlatlan fiúkkal, ha a Villában vad buliba keverednek? Feri partyarcnak vallotta magát, Tomi nem tartja túl nagynak a mellényét, Bandi pedig alig várja, hogy bekövetkezzen. A féktelen partyra nagy az esély, ugyanis 22 óra 25 perckor Bandi vezeti a szavazást 57 százalékkal.

Lilu megszólította a Villalakókat, Veronika pedig rögtön lebukott. Büntetésnek szánt rádiós hátitáskáját nem viselte, ezért egy nappal tovább kell szenvednie tőle. A lakók már nagyon várják a Szűz érkezését, tombolva hívták a Villába azt üvöltve: Gyere be, gyere be! Elsőként Tomi mutatkozott be, aki az ELTE BTK angol szakos hallgatója, 21 éves és még szűz. Szerelmi csalódásai után már nagyon vágyik egy nőre. És a Villába is.

A Szüzek közül talán Feri a legelszántabb, minden pillanatban ki vannak élezve az érzékei a nőkre. Otthon lakik a szüleivel, a szobája a papa és a mama szobájából nyílik, ráadásul nem is lehet bezárni, ezért nem sok esélye van a magánéletre. Első barátnőjét elhagyta, mert bepánikolt, hogy rögtön az elsőnél le fog ragadni, de már tudja, hogy elpuskázta. Többek között ez az oka annak, hogy még mindig szűz.

15 perccel az adás vége előtt megtörtént az első beszólás. Bandi állítása szerint a legtapasztalatlanabb hármuk közül, még soha nem érintették a testét, igaz, gondolatban már nagyon sokszor megvolt neki – többek között Erika Eleniak is. Már az apja is szégyelli, így végképp rá kell kapcsolnia a szexre.

A kortesbeszédek után Lilu megkérdezte a Villalakókat, kit várnak legjobban? Két szavazat érkezett Ferire, az összes többit Tomi zsebelte be. 22 óra 55 perckor a képek fölé százalékok kerültek, eszerint pedig Bandi költözhet be a Villába.


Az Összefoglaló eseményei

A Villalányok szombat éjjel nem tudtak aludni, de vicces kedvükben voltak, így Veronika és Kinga kitalálta, hogy kilakkozza az alvó Attila lábkörmét. Az áldozat azonban felébredt a csínytevés közben és rögtön visszavágott. Veronika térdelt éppen az ágya előtt, amikor Attila felriadt. Dyát szemelte ki „túsznak”, mert úgy gondolja, belőle tudja leghamarabb kizsarolni a válaszokat. Attila a takaró alatt kibújt az alsónadrágjából, maga köré tekerte az ágyneműt és így üldözte a csínytevő lányokat. Közben Gergő is kedvet kapott a vetkőzéshez, de távolról szemlélte az eseményeket és nevetett. Attila azután sem adta fel a revansot, hogy a lányok elaludtak. Álmukból ijesztette fel őket, azonnal sikítani kezdtek és kiszaladtak a hálóból. Az Összeférhetetlen elégedetten zárta le a harcot.

Fecó alig tette túl magát azon, hogy vetélytársra talált Gergőben, máris jött az újabb trónbitorló, Péter. Fecó barátkozni próbál az ellenséggel, de a kapuk nem akarnak kinyílni előtte. A Valóságshow veterán nem akar beszélgetni a Dumagéppel, határozottan elutasítja a közeledését. Fecó ismét Attilában talált társra a kibeszélésben, akinek hasonló a véleménye az új Villalakóról. Melindának viszont szimpatikus Péter, sőt, örül is neki, ha a személyében egy konfliktusgerjesztő ember érkezett közéjük. Fecót nem hagyta nyugodni ez a zárkózottság, ezért tovább próbálkozott Péternél és közölte vele, hogy sokan félnek tőle. De a Valóságshow veterán ettől a kijelentéstől sem nyílt meg.

A Villalakók egy játék keretén belül kérdezhették meg egymástól azt, amit még nem mertek szemtől szemben feltenni. Kiderült, hogy Seherezádé riválisának tartja Melindát, hogy Fecó fél Pétertől, hogy Gergő Fecót tartja a legerősebb játékosnak és hogy Melinda szerint Attila áll tőle a legtávolabb. Veronika úgy véli, Attila a legérdekesebb személy a Villában, Kinga pedig arról vallott, hogy nem Attila az esete, de jólesik neki, hogy foglalkozik vele. És nem zárkózik el teljesen attól, hogy kialakuljon közöttük valami. Attila sem kerülhette ki a kérdést: mit akar Kingától? Az Összeférhetetlen azt mondta, hogy nem tudja, de szeretné kideríteni. Attila megsértette Kingát azzal, hogy kijelentette: Dya jobb nő, mint ő. A Cselszövő erre felpattant és elviharzott. Attila ezzel a kijelentéssel az erőviszonyokat akarta helyrebillenteni, de közben Kinga a teraszon arról beszélt, hogy önző Attilával szemben, csak azért kell neki, mert jó, hogy foglalkozik vele.

A malac érkezésekor mindenki másképp reagált. Veronika nem örült, ellenben Dya elsírta magát, mert annyira szereti az állatokat. Veronika abszurdnak tartja, hogy disznóhús-készítés közben érkezik egy „házi malac” és félti húsimádó természetét is. Attól is retteg, hogy túlságosan is megszereti és vele fogja megosztani a legbelsőbb titkait. Cristofel bement Zizi ketrecébe barátkozni, de úgy érzi, még a malac is lenézi, ezért hamar otthagyta. Zizi felvigyázója Annamari lett. Attila szintén imádja az állatokat, jobban, mint az embereket, ezért bement Zizihez és megsimogatta, Annamari azonban rászólt, hogy nem simogatni, hanem vakargatni kell. Ez az esemény „anyázós vitát” indított el kettejük között, a téma nagyságához képest hihetetlen méretűt. Péter Attila mellett állt és maga is hitetlenkedett a Fura lány reakcióján.

A következő Beszavazó jelöltjei az Érzékeny lelkűek! Már most szavazhatsz rájuk így!
#ValóVilág#online#szavazás#kinga#veronika#gergő#seherezádé#fecó#dya#annamari#melinda

Címlapról ajánljuk